Folytatsd a verset!

A Nap barátja voltam; ő kisért el estig,
s mikor már fölhalmozódtak az éj csodái,
csókkal búcsúzott tőlem. - Óvatos morajjal
tapogatózott lefelé a víz, s a pontyok
aludtak a tavakban. Lepihentem én is
s a föld s a fű íze ereimbe ivódott.
Fenyegető szemek szikráztak a bozótban,
de nem féltem: tudtam: a vén kutya vigyáz rám,
belefúrja szemét az állandó sötétbe
s őrt áll előrenyujtott nyakkal s tárt fülekkel.

Szabó Lőrinc: A vándor elindúl
............................................................................

Szemeden e tengerszemen
Alámerül szegény szivem
(...)

...
S a szerelem

S téboly vizében
oldja bent szét

A Bánat és az Emlék.

Apolliner: Szemeden
..................................

Mért hervad le a bokréta kebleden;
Tán haragszik, hogy szépítni képtelen
S bájaidnak tengerében elmerül
Mint a csillag, hogyha a nap felderül?
(...)

Vagy meleg volt tán, leányka, kebleden
S attól hervad a virág oly hirtelen?
Tűzz kebledre más bokrétát, úgy, leány,
Melynek meg nem árt a szív melegje tán.

Ily bokréta lenne e szív, hidd nekem,
Benne sok szerény virág hajt kedvesen.
Bájaidra sem lesz irígy, jól tudom,
Sőt miattuk jobb szeret még angyalom.

Madách Imre: A bokréta
....................................................................

Szobám kulcsát a tengermélybe dobták,
és nem mehetek most haza.
Egy tenger lett a távol,
és tenger szívem panasza.
(...)

E kulccsal zártam be aranyos üdvöm,
e kulcs, e kulcs a babona.
Most kriptakulcsa életemnek,
mit nem találok meg soha.

Azóta házam és hazám a tenger,
s bennem a tenger szava él,
a titkom lenn a mélyben,
s fejem fölött fütyül a szél...

Kosztolányi Dezső:A kulcs

_____________________________________

Tél. Nagyapám hogy szerette
a csillogó havat.
Gyermekkedvvel nézte.
A hó megérezte,
s hálás volt érte.
(...)

Hálás, mert egy bánatos karácsony este,
mikor a vér agyát eszméletlenre verte,
s elesett,
úgy találtam rá
a hó felett,
hogy a láb magas hó
karjába vette,
s hogy meg ne üsse
élet-marta testét,
puha párnának aláterítette
millió legszebb ezüst hópehelyke
ragyogó szemét.

Alföldi Géza: A tél
---------------------

Alakos játék, százszor-zárt titok
Hős, futó bölcse újból és megint
Állok süppedten szókimondó bajban.
Cselek, barlangok, vermek, kárpitok,
Bozótok, lárvák, segítsetek rajtam.

Ki száz alakban százszor volt szabad
S minden arcához öltött más mezet,
Éljen és csaljon titokba-veszetten,
Mert bárki másnál több és gazdagabb,
Mert csak a koldus egy és leplezetlen.
(...)

Ragyogjatok meg tévesztő szemek,
Édes, hazug méz, pergő, szép szavak
Csorogjatok tarkán, számítva, bátran.
Mindenki másnak, mindig más legyek,
Változón szabad, gyürütlen, arátlan.
Enszavaimmal csaljam meg magam,
Melyvoltom gondján törjem víg fejem
És száz alakkal száz vitába törjön
Lelkem, valóm, e dús alaktalan,
Száz hűségű s egyetlen hű a földön.


[h=3]Ady Endre: Száz hűségű hűség[/h]-----------------------------------------------------

Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.
Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rimek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.
(...)

...
Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyersdalú jelen.

Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben...
Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szíve... Tik-tak... Igaz... Igaz...
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át...
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!

Tóth Árpád - Jó éjszakát!
----------------------------

Egyszer rólad álmodtam
És most itt fekszel mellettem.
Megkopott ujjaimmal
Ölelem törékeny kezed.

Szétfeszült pupilláim körül,
A boldogság fátylán keresztül.
Szürkésre fakult íriszek,
Csodálják ártatlan lelked.
(...)

...
Meg-megrezdülő cumid mellől
Mosolyod nyújtózkodik elő.
Összeölelkező szemhéjaid mögött
A zafírék szemek álomba merülnek.

Egy darabig még nézlek téged
Gyenge érzéseket ajándékozó.
Életunt férfiból miattad lettem
Hosszú életet megálmodó.

Jéger József: Fekszel mellettem
----------------------------------

Fájni fogsz ott, hol sebzek,
És vérezni, hol igazán fáj.
(...)

...
Elbújok az árnyékodban,
És várni fogom, hogy várj reám.

Landi Kristóf: Csúf szívem
..................................

Óh, kedves Barátom, ne szomorítsd magad!
Vidám nevetésre okunk mindig akad.
Figyeld a világot, vidámat, a szépet,
ezer okot kínál nekünk rá az élet.
Ha a zord világot is tudod szeretni,
akkor fogod látni, mily könnyű nevetni.
Nem ülhetsz egész nap kalitkába zárva,
nem vagy te rabmadár, kinek lelke árva.
Szabadságra buzdít, könnyen képzeleted,
ne vedd túl komolyan a szép életedet.
(...)

Minden fonákságban lásd meg a vicceset,
lásd meg mennyi poén történik meg veled.
Ne törődj a pénzzel, a politikával,
akit az érdekel savanyú, s ez rávall.
Hagyd inkább szívedet lelkesedni, élni!
s ha mások zavarnak, csendben nevetgélni.
De ha megteheted, ne fogd vissza magad,
mert a nevetésed másokra átragad.
Felemeli lelked, mintha léggömb lenne,
és a kacagásod ott visszhangzik benne.

Aranyosi Ervin: Nevetni jó
-----------------------------------------------------------------

Ne számolgasd az éveket,
nem lesz sem több, sem kevesebb,
ha tükröd szemed elé tartod,
ne keresd, azt a régi arcot,
- a napmosolyú, gondtalant. -
Megvívtál néhány kemény harcot.
De hallgatózzál befelé,
s ha felnézel, az ég felé,
tudsz-e még hinni, hogy az égbolt
- mely réges-régen tiszta kék volt -
lesz-e még újra égi szép?
(...)

...
Ha tükröd magad elé tartod,
s nem néz vissza a régi kép,
ne fájjon, hogy a gondtalan,
napmosolyú arcnak ránca van,
nem is egy-kettő. Számtalan.
Ami fontos: szemed a régi fénnyel,
barátkozzon a változó éggel,
s tudj mosolyogni, gondtalan.
Mert a lelkedben béke van.

Moretti Gemma: Tükör
..............................
Harangvirág, harangozz, hallgatom.
Szeretnék boldog lenni egyszer.
Boldog lenni nagyon, nagyon.
És nem leszek, ha nem igyekszel.

Most süt a nap, kék csoda vagy,
Harangvirág, illat s zene a kelyhed,
Ha van, őrjítő titkodat
Most fúdd rám, reszkesd el, most énekeljed.
(...)

A havas réten egy árva nyúl mosdott.
Nem figyelt, észre sem vett.
S míg a nyár éneke lett,
messziről egy öreg harang bongott.Babonás, különös téléjszaka volt.
Álltam egy kereszt tövén,
s fázós, topogós fölém
kitárt karjával Krisztus lehajolt.

Alföldi Géza: Krisztus lehajolt

_______________________________________

De én egy másikat is ismerek.
Nem ilyen derűs, nem ilyen meleg.
Van-e gondom sok sötét ablakára?
Hiszen itt a karácsony nemsokára.
Nyitom-e sorra mindenegy napon
Krisztusra váró lélekablakom?
(...)

Ádventi házunk van, sokablakos.
Minden este nyitunk egy ablakot.
Benn melegen kis fehér gyertya lángol,
és árad a fény minden ablakából.
Kis ablakokkal versenyt fénylenek
csodába bámuló gyermekszemek.

Ablaktábláin biztató írás:
eljő a mennyekből a Messiás.
S a nevét nevezik Csodálatosnak.
És fölemeli, akit megtaposnak.
És a békesség Fejedelme lesz:
szabadulást hoz, életet szerez.

Telnek a percek, múlnak a napok,
sorra kinyílnak mind az ablakok.
Ahány kis ablak, annyi szent ígéret.
Hívnak, biztatnak, csudákat beszélnek.
Mi áhítattal álljuk mind körül.
A ház sugárzik, és a szív örül.

Fehér falára festve sok gyerek.
Mind Betlehem felé igyekszenek.
Havas fenyő közt, ki gyalog, ki szánon,
kéz a kézbe', hogy kis kezük ne fázzon.
Sietve mennek mint a pásztorok.
Piros orcájuk bízva mosolyog.

De én egy másikat is ismerek.
Nem ilyen derűs, nem ilyen meleg.
Van-e gondom sok sötét ablakára?
Hiszen itt a karácsony nemsokára.
Nyitom-e sorra mindenegy napon
Krisztusra váró lélekablakom?

Mert az a lelkem is: ádventi ház.
És ha elalszik, hogyha nem vigyáz,
olyan sötét lesz majd karácsony-estén,
a fényt, vigaszt hiába is keresném.
Ha majd minden szem, minden szív ragyog,
akkor siratnám, hogy sötét vagyok.

Sötét lelkemen sötét ablakok,
táruljatok, örömre nyíljatok!
Ne legyen egy se zord, ne egy se zárva.
Ragyogjon mind a Messiásra várva!
Sötét ádventi ház, sokablakos!
Minden este nyíljék egy ablakod!

Túrmezei Erzsébet: Adventi ház
---------------------------------------------------------------------

Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon;
csönd van a házban, az éber egér se kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
(...)

alszik a kert, a faág,
a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár,
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen,
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.

Radnóti Miklós: Éjszaka

____________________________________________

A Földön
még mindig
a Hivatal csúf vérengzést kohol; a Falkák
őrjöngnek: a Bestia a magas
felhőkig dobálja körmeit; de nékünk
már fáj ez!
Óh Fájdalom! csakhogy megszülettél!
Hozsanna néked! szent Karácsony! Hűlt bolygók
keringnek
s fészket vert bennük az Élet: vad madár!
saját húsát tépi és eszi: rettenetes Pelikán!
(...)

(...)
Óh bolygók! megszületett-e már bennetek a Fájdalom?
A Földön
itt van már, véres palástban s töviskoronával!
Meg fog bennünket váltani: Hozsanna!

Hát fájj csak,
szent Fájás!
Szigorú tanító! vezess pálcáddal magasabb
erkölcsbe! Rossz az élet, hogy jobb legyen! Bolond él
saját dögén! Az Élet eleven törvényei
újulnak!
nem marad gyilkos! A Mester léniája fölfelé
mutat: Hozsanna! – s formája mint a kereszt.

Fölsajg az
új Ige:
érc ne tépje a lelkes húsokat! Bénulnak
a nagy acélmadarak! kitérnek az apró
óndarazsak! mert sűrű hálót fon körénk a Harmadik
Szövetség.
Óh Fájdalom! csakhogy megszülettél!
Hozsanna néked, szent Karácsony!

Babits Mihály: Himnusz
-------------------------------------------------------------------------------------------------------

Vannak csendek,
mikor a percet átüti a szó.
Nyiss ki ajtót és ablakot
Isten a látogató.
(...)

...
Hagyd minden dolgod, a szóra figyelj
Oly ritkán hallható.

Átömlik rajtad mint egy ölelés, mikor Isten
meglátogat, Te vagy a hang, a szó.

Károlyi Amy: Szó
...............................

Fogad, miből hiányzik egy darab,
romoljon, vásson el, ha mást harap.

A percben, ahogy másra néz nevetve,
hályog boruljon mind a két szemedre.

Ha másnak domborul ki zsenge halma,
fonnyadjon el a melled, mint az alma.
(...)

Nyálad, ha szádra másik száj tapad,
apadjon el, mint eltévedt patak.


Nyíló öled, ha mást szorítsz karodba,
korhadjon el, mint férges fának odva.


A szíved, mint a megszáradt perec,
törjön ketté, ha véle mást szeretsz.


Varró Dániel: Átok

-------------------------------------------


Éjfél van és én még nem alszom.
Hallgatom a csendes éjjeli zajt.
A mezőn piheg.
Fáradt csillagok bóbiskolnak.
A hold lezuhant kertek mögé.
Várlak, hogy jöjj.
Várlak, hogy egyszer besuhanj.
Hold – lábaid nesztelen röptét lesem
a bokorközön.
(...)

...
Szellőlengésed fehér szárnyalását.
Várlak, hogy itt légy,
hogy eljöjj és megörvendeztess.
Várom a lombzajt.
Várom a harmatcseppek
piciny csengetését.
Várom az apró füvek suttogását.
Várlak Téged!...
... Szívem ős mély dobbanását
várom a csendes éjben.

Bartalis János: Várlak
------------------------------
A szív, a kérgesülve, elárvultan felejtő,
Ha visszarévedez még a múltba: ó, be ritkán
Mereng pirost-virágzó, nagy földi láza titkán.
Pedig fényben lihegve, átizzó rózsaerdő

Se nyithat több bimbót, mint velünk nyittatta hajdan
E nyári erjedés dús kedvvel
A csókot, lmely kihajtott bolond fővel ezerszer.
S mégis, ha erre tér most szívem: csak mély avarban
(...)

lepkeszarnyan, szall a boldogsag .....