Gyermekdalok, versek, mesék, találós kérdések.. I.

Csizmám kopogó
Csizmám kopogó, táncom dobogó,
Kedvem ragyogó, hejhó, hajahó!
Kendôm libegô, lábam tipegô,
Arcom nevetô, pajtás gyer´elô!

Békák - Weöres Sándor
Brekekex
brekekex
brekekex!


Gyere bujj
víz alá
ha szeretsz!


Idelenn
soha sincs
vad idô!


Idelenn
sose hull
az esô!

Altató 3.

Minden nótám oda már,
gyere gyorsan, kismadár.
Hátha szebb a te dalod,
tán te majd elaltatod.

Gyermekem, ó, aludjál,
alszik már a kismadár.
Pihen az erdõ s a rét,
erdõben az õzikék.

Holdfény ragyog odakint,
ablakodon betekint.
Rád nevet a holdsugár,
gyermekem, ó, aludjál.

Altató 4.

Szép kis bölcsõ, kérlek téged,
hadd aludni kis öcsémet !
Hadd a zajt most, hadd a lármát,
ne zavard meg csendes álmát !
Ne', mily szépen alszik, látod ?
De fölretten hogyha bántod.
Ringasd szépen a babát,
hadd aludja ki magát !


Aludjál, babácskám,
esti csillag ragyog,
aludjál aranyos,
én is álmos vagyok.

Álmodjál szépeket,
aranyos meséket,
tündér öltöztessen,
angyal simogasson,
aranyos pillangó
kocsija ringasson.

Móra Ferenc: ESTE

Este van, este van,
Édesapa fáradt -
Aranyhajú lányom,
Te bonts nekem ágyat.

Szelíden te simítsd
Puhára a vánkost,
Ágyam szélire is
Te ülj ide már most.

Homlokomon a bú
Nagyon elborongott,
Kicsi száddal róla
Leheld el a gondot.

Virágfejecskédet
Hajtsd szivem fölébe,
Nevess éjszakára
Csillagot beléje.

Mesélj is majd egyet
Szegény apukádnak,
Úgy, mintha mesélnél
A hajas babádnak.

"Volt egy szegény ember
Nagy meseországba,
Nem volt mása, csak egy
Aranyhajú lánya..."

Ébresztők

Pál, Kata, Péter, jó reggelt.
Már odakinn a nap felkelt.
Szól a kakasunk az a nagytarajú,
gyere ki a rétre, kukurikú !

Kukurikú, szól a kakas,
ki az ágyból, hajnal hasad,
már süti a nap a hasad.

Tik-tak, tik-tak, jár az óra,
körbejár a mutatója,
azt hirdeti minden reggel,
ki korán kel, aranyat lel.

Korán kelni, énekelni,
nincsen annál vígabb semmi.
Késõn kelõ jó barátom,
neked is csak ezt ajánlom.

Móricz Zsigmond: Iciri-piciri.

Ajaj, hol volt, hol nem...
volt egyszer egy iciri-piciri
házacska, ott lakott egy
iciri-piciri kis macska.

Volt annak két iciri-piciri kisökre,
Rákaptak egy iciri-piciri kistökre.

Csizmát húz az
iciri-piciri kis macska,
hová lett az
iciri-piciri barmocska?

Bejárja az iciri-piciri
kis erdõt,
s nem leli az
iciri-piciri tekergõt.

Bejárja az iciri-piciri
kaszálót,
s nem látja az iciri-piciri
kószálót.

Rátalál az iciri -
piciri kis tökre,
bánatában iciri-picirit
meglökte.

Felfordult az iciri-
piciri tököcske,
benne a két iciri-
piciri ökröcske.

Megörült két iciri-
piciri ökrének.
Vége van az iciri-
piciri mesének.

Egyszer volt, hol nem volt egy icipici házikó.
Icipici házikóban icipici ágyikó.
Ottan élt, éldegélt egy icipici lencsi-lány
icipici anyukával túl az Óperencián.
Icipici lencsi-lányka lencsi-babát ringatott,
anyuka is ezt csinálta, s boldogságban éltek ott.
Amikor este lett, az icipici lányka félt,
icipici anyukája mondott egy mesét:

Valamiért nem sikerül csatolni a zenét hozzá

Egyszer volt egy kemence


Egyszer volt egy kemence,
Belebújt a kis Bence.
Kormos volt a kemence,
fekete lett kis Bence.
Ránézett a mamája,
Nem ismert a fiára,
Becsukat a kemencét,
Jól elverte kis Bencét.

Volt egyszer egy kis váracska
Ott lakott a kis nyulacska
Összedőlt a kis váracska
Elszaladt a kis nyulacska
Erre szaladt, erre...

Rónay György: Mondd, szereted az állatokat?

Mondd, szereted az állatokat?
A kutyát, macskát, csacsit, lovat
s a madarakat: a verebeket,
rigót, galambot, pintyeket,
akik a Földön veled élnek,
s bundájuk, tolluk melegében
nekik is van szívük, csak éppen nem beszélnek?

Mondd, szereted az állatokat,
s figyelted őket néhanap:
hogy mit csinálnak, hogyan élnek,
s a maguk nyelvén mit mesélnek,
vagy miről hallgatnak, mikor komor
csöndjükbe burkolódzva ülnek,
és titokzatos, hallgatag
külön világukba merülnek?

Én szeretem az állatokat,
Elnézem őket,
ha játszanak, alszanak vagy tűnődnek
titkaikon és a világon.
Hidd meg, barátom,
nekik is vannak titkaik,
s csak annál nehezebb talán
számukra ez a sok talány, mert nincsenek rá szavaik.

Tégy próbát, hisz ember vagy: értsd meg
a bennük szorongó miértet;
segíts nekik, mondd ki helyettük
azt, ami ott ködlik a testük
vaksi lelkében – vidd közelebb
az állatokhoz az embereket,
hogy megértsenek végre minket.

S mi is őket, kisebb testvéreinket.

Gyerekeknek


A börzsönyi hegyek között, a sûrû erdõ szélén, egy piros tetõs házban élt három kislány. A piros tetõs ház körül öreg hársak illatoztak, s a legöregebb hársfa közelében mély kerekes kút állt. Az oldalát zöld moha borította, panaszosan csikorgott a lánc, mikor leengedték a vödröt.
Ebben az öreg kútban lakott három zöld kisbéka meg a mamájuk.
A három kislány meg a három kisbéka egyformán kíváncsi természetû volt. A kislányok, hacsak szerét ejthették, ott ágaskodtak a kút mohos kávája körül, úgy lesték a titokzatos mélységet, a kisbékák meg egyre fölfelé kandikáltak a zöld lombok, az aranyló napsütés felé.
Egy meleg nyári délutánon csikorogva ereszkedett le a kerekes kút vödre. A három kisbéka: Kvik, Kvak meg Kvuk kíváncsian leste. A vödör megállt a víz tükre felett, ott szép lassan himbálódzott, nem húzták föl, mint máskor. Kik, Kvak meg Kvuk a vödör peremére ugrott: látják ám, hogy vödörben három üvegpohár, a poharakban meg fehéren csillog valami.
- Mi ez? Mi ez? - brekegett a három kicsi.
- Aludttej - mondta békamama. - Leengedték, hogy jó hideg legyen.
- Késobb majd felhúzzák? - Kérdezte Kvak.
- Igen, biztosan aludttejet akar uzsonnázni a három kislány odafent.
- Utazzunk fel az aludttejjel! - kiáltotta Kvik és Kvak.
- Jaj, én nem hagyom itt a mamámat! - szeppent meg az apró Kvuk, a harmadik kisbéka.
Kvik és Kvak azonban máris ugrott, s mindketten kikötöttek egy-egy pohár kellos közepén. Könnyû lábacskájuk alig hagyott nyomott az aludttej színén. A mamájuk egy darabig hívogatta õket, de kár volt a szóért, Kvik és Kvak világot akart látni.
A vödör megindult fölfelé, majd zökkenve megállt. A három kislány ujjongott:
- Kisbékák, gyönyörû kisbékák! Hozzánk jöttek! Ó, de szépek!
- Befõttesüvegbe rakjuk mind a kettõt, apró létrát is teszünk az üvegbe, jó szorosan lekötjük, bizony! A kisbékák majd fölmásznak a létrán, ja jó idõ jön; megbújnak az üveg aljában, ha vihar lesz! - mondta a legnagyobb kislány.
Kvik és Kvak rémülten nézett össze. Miket beszél ez a kislány? Még hogy õk mindörökre bezárva éljenek? Idõjárást jósoljanak? Zöld lomb helyett kis létra, aranyló napsütés helyett rabság vár rájuk?
Apró fejüket félrehajtották, riadtan néztek a három kislányra. Eszükbe jutott a kút huvös mélye, a mamájuk meg a kis Kvuk. Egymásra pislantottak, brekegtek egyet, és csitt-csatt! - az aludttejes lábacskák máris kútkáván csattantak, aztán egy bátor fejesugrás, és Kvik és Kvak hazatért az öreg kút hûs mélyére.
A három kislány csalódottan bámult utánuk.
- Gyáva békák! - mondta a legnagyobb kislány.
- Talán a mamájuk hívta õket haza - vélekedett a középsõ.
- Vagy a testvérkéjük - így gondolta a harmadik.

Pletykázó asszonyok - Weöres Sándor

Juli néni, Kati néni
- Letye - petye - lepetye! -
Üldögélnek a sarokba,
jár a nyelvük, mint a rokka
- Letye - petye - lepetye! -
Bárki inge, rokolyája
- Letye - petye - lepetye! -
Lyukat vágnak közepébe,
Kituzik a ház elébe
- Letye - petye - lepetye!-

Nem tudja a bálna
Nem tudja a bálna,
milyen jó a málna.
Ha tudna a bálna,
milyen jó a málna,
mindig azt zabálna.

PETIKE JÁR
Két harcsaszájú, picike jószág,
Butácska, édes gyerektopán,
Tétova, együgyű, - tündéri nesszel
Most tipeg átal egy ócska szobán.
- Ébred a szívem játékos kedve,
Elborít hófehér virágeső. -
Amikor látom a kacagásom
Hangosan, édesen csapkod elő.
Sok régi holmin, szürke íráson
Úgy fut, iramlik száz furcsa sugár,
S én ennek is, annak is kiáltani vágyom:
- Tip-top! Megindult. Petike jár!
Még fogja erősen az asztallábat,
És nyitva az ajka és úgy kipirul!
Hős emberi lázzal, tüzes akarással
E rózsarügyecske megállni tanul.
Most, - most! Elhagyja és indul előre,
Hogy csetlik-botlik, mily tévedező!
Tip-top! S aprózva, közbe megállva
Koppan vitézül a törpe cipő.
Már ideér. Most nyújtja a karját.
- "Csak lassan, okosan, Peti fiam!"
S megered szaporán, - elesni nem ér rá,
Előre hajlik - s az ölembe van.
Tetszik a játék. Kezdeti újra.
A karszék mellé kerülök én,
Nagyhosszút lépne, nagyhamar elérne,
S fölbillen szegényke az elején.
Remeg a szája, sírni szeretne,
Szétnéz: sajnálja-é valaki?
Gondolkozik... majd felkél szepegve,
S új erővel fog újra neki.
Rózsaszín ujját előre tartva,
"Tip-top" - így indul óvatosan,
Halkan, selypítve biztatja magát, hogy:
- "Csak las-san! - Okos-san! - Peti fi-am!"
S elnézem hosszan, homályos szemmel,
Borús káprázat száll le reám.
...Tűnnek az évek... Megöregedtem...
Egyedül lakom ócska szobán.
S ím néha erős lépés zaja hallik,
Jön egy daliás, ifjú legény,
- "Te vagy? Mit adjak? Kávét-e? Kalácsot?" -
Tip-top! Öregesen járom körül én.
S míg sok vidám csínyjét, nagy küszködését
Sorra beszéli, kacagva, vígan, -
Reszketve, ijedten suttogom én el:
- "Csak lassan,
Csak lassan, okosan, Peti fiam!"

Kaffka Margit

Hátamon a zsákom
Hátamon a zsákom,
zsákomban a mákom,
mákomban a rákom,
kirágta a zsákom,
kihullott a mákom,
elszaladt a rákom.

mondóka

Jákóbnak volt hat fia
mint a hat csizmadia
Dini, Dani, Dániel,
Simi, Samu, Sámuel.

Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz


Veszekedtem a kisfiammal,
mint törpével egy óriás:
- Lóci, ne kalapáld a bútort!
Lóci, hova mégy, mit csinálsz?
Jössz le rögtön a gázrezsóról?
Ide az ollót! Nem szabad!
Rettenetes, megint ledobtad
az erkélyről a mozsarat!

Hiába szidtam, fenyegettem,
nem is hederített reám;
lépcsőnek használta a könyves
polcokat egész délután,
a kaktusz bimbait lenyírta
és felboncolta a babát.
Most nagyobb vagyok, mint te! - mondta
s az asztal tetejére állt.

Nem bírtam vele, tönkrenyúzott,
de azért tetszett a kicsi,
s végül, hogy megrakni ne kelljen,
leültem hozzá játszani.
Leguggoltam s az óriásból
negyedórára törpe lett.
(Mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)

És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt fel rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek körülöttem
és minden láb volt, csupa láb,
és megnőtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém,
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba börtönfenekén.

És ijesztő volt odalentről,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erősek
s én gyönge és kicsi vagyok.
Minden lenézett, megalázott,
és hórihorgas vágy emelt
- föl! föl! - mint az első hajóst, ki
az egek felé szárnyra kelt.

És lassan elfutott a méreg,
hogy mégse szállok, nem növök;
feszengtem, mint kis, észre sem vett
bomba a nagy falak között;
tenni akartam, bosszút állni,
megmutatni, hogy mit tudok.
Negyedóra - és már gyűlöltem
mindenkit, aki elnyomott.

Gyűlöltem, óh hogy meggyűlöltem!...
És ekkor zsupsz, egy pillanat:
Lóci lerántotta az abroszt
s már iszkolt, tudva, hogy kikap.
Felugrottam: Te kölyök! - Aztán:
No, ne félj - mondtam csendesen.
S magasra emeltem szegénykét,
hogy nagy, hogy óriás legyen.