Gyermekdalok, versek, mesék, találós kérdések.. I.

Weöres Sándor

Tó vize, tó vize csupa nádszál
Egy kacsa, két kacsa odacsászkál
Sárban ezer kacsa bogarászik
Reszket a tó vize, ki se látszik

MEGJÖTT A GÓLYA

Kikeleti kerek berek-
Jön a gólya: kelep,kelep.
Kelepel a berek felett,
Meghozta a fényes
Kikeletet.

Csalánlevél
Tüzes csipke-
Kezem,lábam
Összecsípte.

Totyogj ide,
Öreg kacsánk,
Csipkedd meg a
Csúnya csalánt!

Sziasztok!
Kedves nomi2! Örülök, hogy tetszett a vers, és csak csatlakozni tudok azokhoz,akiknek nagyon tetszik ez a fórum. Én is óvónéni vagyok és nagyon sok hasznos dolgot találtam itt, ami szinesebbé, érdekesebbé teszi napjainkat az oviban.
Hoztam egy méhecskés verset, szerintem nagyon aranyos.

Méhecske

Ki dolgozik kinn a kertben?
Ide röppen, oda röppen,
szorgoskodik, közben zümmög,
körbesétál, halkan dünnyög.

Visszaröppen a kaptárba,
táncot ropva magyarázza,
merre menjen sok kis társa,
nektármezőt hol találja.

Verses mese Kormos István - A kunkorifarkú kakas

Még méhecskés vers, mi az oviban el szoktuk játszani, a gyerekeknek nagyon tetszik, ők a méhecskék.

Züm, züm repkedek,
tarka rétet keresek,
hogyha látok, alá szállok,
engem várnak a virágok.

Züm, züm repkedek,
virágport gyűjtögetek,
hadd teljenek meg a lépek,
készítek majd édes mézet.

Sziasztok!

Ez egy egész kicsiknek való simogatós játék:

Sűrű erdő (megsimogatjuk a baba buksiját),
Kopasz mező (megsimogatjuk a homlokát),
Pislogó (szemeit simítjuk),
Szuszogó (orrát érintjük),
Tátogó (száját simítjuk),
Itt bemegy (alsó ajka alatt érintjük)
Itt megáll (nyakát cirógatjuk)
Itt a kulacs, itt igyál! (pocakját csikizzük - ld. kerekecske-gombocska)

Ismer valaki rajzolós mondókákat a "pont-pont-vesszőcskén" kívül? Tudnátok küldeni?

Köszi,
torpenyul

Gyógyító mesék - 1. (immunrendszer)

Képzeld csak el, ez egy gyógyító mese! De csak akkor működik, ha Te is segítesz. Mert ebbe a mesébe bizony Teneked kell majd rajzolnod!

Tudod van az úgy, hogy némelyik gyerek folyton kint rohangál, egész nap meg nem áll, csak játszik és szalad és játszik, és ez megy napról-napra, hétről-hétre. Ezek a gyerekek sosem betegek, nem is nagyon szoktak hiányzozni az iskolából vagy az óvodából.

De vannak olyan gyerekek is, akik néha betegek lesznek. Fáj a hasuk. Lázasak lesznek. Hányingerük van. Vagy köhögnek. Esetleg sípolva veszik a levegőt. És akkor nincs ám óvoda sem. Pedig az óvoda jó dolog ám, hidd el. Te is tudod. De amikor beteg vagy, akkor Te sem mehetsz oda. Otthon kell pihenned.

Na és olyan is van, hogy egy kisfiú vagy egy kislány, aki ügyesen bevette az összes orvosságát, és szépen meggyógyult, visszamegy az óvodába, de aztán megint beteg lesz. És amikor megint meggyógyul, nemsokára újból beteg lesz. És ezek a gyerekek sokat vannak otthon, de az is lehet, hogy néha még a kórházba is be kell menniük, hogy ott gyógyítsák meg őket.

Hát ezen gondolkoztam, hogy ha egyszer meggyógyultál, vajon minek leszel beteg újból? Tudod, meddig gondolkoztam? Nagyon sokáig! Képzeld el, hogy reggeli közben kezdtem ezen gondolkozni, ebéd közben még mindig csak ugyanezen gondolkoztam, és csak vacsora közben hagytam abba.

Tudod, miért hagytam abba? Azért, mert végre rájöttem valamire. Rájöttem, hogy miért lesznek betegek a gyerekek.

Az egészről egy kicsike házmester tehet. Bizony. Mert igazándiból az úgy van, hogy minden gyerekben lakik egy kicsike házmester. Na ez nem olyan igazi, nagy házmester, hanem egy egészen picike.

Őneki az a dolga, hogy figyeljen rá, odabent a gyerekekben mindig minden rendben legyen. Ha jön egy bacilus, amitől betegek lennének a gyerekek, hát fogja a seprűjét, és jól kiseperi. Ha fáj a hasad, odamegy, és jól elkergeti a hasfájást. Ha fáj a torkod? Akkor jól kiakarítja odabent a torkodat, és már el is múlt a fájdalom! Egész nap dolgozik ez a kis házmester, és mindenre odafigyel! Képzeld, ha jól dolgozik, semmilyen betegséget nem enged be a testedbe! Nem fél semmitől! Sem a náthától, sem a hányingertől vagy a fejfájástól vagy a köhögéstől, semmitől sem fél, mert mindet el tudja kergetni.

Na de ha ő ilyen ügyes, akkor miért lesznek a gyerekek mégis betegek? Hát azért, mert néha bizony kicsit ellustul ez a házmester. Talán, amikor túl sokat ülsz a tévé előtt, és akkor ő is csak a tévét nézi a szemeden keresztül, és közben elfelejt kitakarítani? Nem tudom. De néha bizony olyan lusta lesz, hogy csak itt-ott takarít, egy kicsit sepreget, aztán lefekszik aludni, vagy visszacsücsül a tévé elé. És bizony, amikor ő nem figyel, hát néhány bacilus belopakodik a testedbe, és akkor beteg leszel. És ha beteg vagy, akkor gyógyszereket kell szedned, hogy meggyógyulj. De ha a kis házmester még utána is csak alszik, és lustálkodik, akkor megint be tud lopakodni egy bacilus.

Én egyszer fel akartam ébreszteni egy ilyen lusta házmestert. Becsuktam a szemem, és elképzeltem, hogy ott alszik. Nagy sapkája volt, picike lábai, és jó nagy pocakja. Sárga fekete csíkos pullóver volt rajta, kicsit olyan volt benne, mint valami dagi méhecske. Hát úgy aludt, hogy hiába mondtam neki: "Ébresztő, te hétalvó!", nem ébredt fel egy percre sem. Aztán kiabáltam neki: "Ébresztő, Te hétalvó, sőt, Te lusta-lusta nyolcalvó, keljél fel, hasadra süt a nap!" De semmi.

Aztán raktam mellé ébresztőórát, hadd csörögjön jó hangosan! Semmi. Megcsikiztem a talpát egy madártollal. Még mindig semmi. Lespriccoltam vizipisztollyal. Semmi, semmi, semmi.

Kicsit szomorú is lettem, hogy nem sikerült felébresztenem. Bánatomban elkezdtem firkálni egy üres papírlapra. Lerajzoltam őkelmét, a hétalvó házmesterkomát. És ha már nem tudtam felébreszteni, hát most csak azért is úgy rajzoltam le, hogy ébren van. Éppen egy seprűt fogott a kezében, amivel pont úgy sepregetett, hogy elkergesse az összes bacilust, hasfájást, köhögést és hányingert, és minden betegséget, ami csak létezik a földön.

Szépen lerajzoltam, még ki is színeztem. Aztán álmos lettem, a ceruza kipottyant a kezemből, én pedig elaludtam.

Álmomban találkoztam vele. Pont úgy nézett ki, mint ahogyan lerajzoltam. Kicsit még álmosan pislogott, de ébren volt!

És amikor felébredtem, olyan jól éreztem magamat! Mert a házmester tényleg felébredt! Tudod, miért? Képzeld, ezt a házmestert csak úgy lehet felébreszteni, ha lerajzolod. Ha lerajzolod őt, és szépen kiszínezed, és a papírt lerakod az ágyad mellé, de úgy ám, hogy felfelé legyen rajta a rajz, akkor amikor Te alszol, felébred a kis házmester. Mert meg akarja kukucskálni, mit rajzoltál róla. Mert nagyon-nagyon kíváncsi természete van! De amíg Te ébren vagy, nem bújik elő. Csak amikor elalszol. Akkor viszont kibújik az ágyából, és megkukkantja a rajzodat. És imádja a színes gyerekrajzokat. Főleg, ha pont ő van rajta. És ettől olyan jó kedvű lesz, hogy minden álom kimegy a szeméből, és egyből fogja a seprűjét, és elkezd takarítani odabent. Fülön csípi az összes bacilust, bizony!

Tudod mit? Ébresszük csak fel a Te kicsi házmesteredet is! Rajzold le ide őt! De nehogy azt rajzold le, ahogy alszik, hanem azt, ahogy éppen takarít a seprűjével. És szépen színezd is ki, mert azt nagyon szereti. Ha lerajzoltad, tedd ezt a papírt valahova az ágyad mellé. Tedd csak ki oda, és amikor este elalszol, gondolj közben arra, hogy fog örülni a kis házmester a rajzodnak, és gondolj még arra is, hogy fogsz majd Te is csodálkozni, amikor majd észreveszed, hogy már milyen régóta egészséges vagy! És ha mégis egyszer elkezdene fájni a torkod, a hasad, a fejed, vagy bármi bajod is lenne, hát csak rajzold le megint ügyesen, és rakd ki az ágyad mellé a rajzot éjszakára. Mert olyan kíváncsi ez a kis házmester, hogy úgysem bírja ki, hogy ne bújjon elő, hogy újból megkukucskálja, mit is rajzoltál róla. És akkor megint csak nekilát takarítani...

Gyógyító mesék 2. - (száraz pizsama)


Robinzon Béka szökőkútja


Tudod, ez is egy gyógyító mese. Akkor működik jól, ha közben lerajzolsz valamit a meséből. Annyit már most elárulok, hogy ebből a meséből egy kicsi, zöld békát kell lerajzolnod!

Szóval, volt a városban egy gyönyörű park. Hatalmas gesztenyefák nőttek ott, a játszótér mindig tele volt gyerekekkel, a park közepén pedig volt egy gyönyörű szökőkút.

A szökőkútból száz meg száz sugárban spriccolt a víz felfelé, aztán visszahullott a medencébe, és onnan egy kis ügyes szivattyú újra visszapumpálta a szökőkút tetejébe. Volt a szökőkúton egy kis csap, ami friss vizet engedett a szökőkútba, mert különben szép lassan kifogyott volna belőle a víz.

Lakott ám abban a szökőkútban egy apró, zöld békácska. Úgy hívták, hogy Robinzon. Hogy miért pont Robinzon? Erre nagyon könnyű válaszolni! Azért, mert az anyukája, meg apukája ezt a nevet adták neki. Hogy miért pont ezt a nevet? Erre is nagyon könnyű választ kapni. Főleg akkor, ha megkérdezitek az anyukáját meg az apukáját. Nekem viszont erre most nincs időm, mert mondanám tovább a mesét.

Robinzon béka, ahogy már azt említettem az előbb, ebben a szökőkútban lakott már egy jó ideje. (Ugye már elkezdted őt lerajzolni? Aztán ne felejtsd el kiszínezni!) Nap közben, amikor a legnagyobb volt a meleg, ő a hűs vízben úszkált, és a gyerekeket szórakoztatta mindenféle mutatvánnyal. Felmászott a szökőkút legtetejébe, és lecsúszott egy vízsugáron. Vagy éppen az egyik sugár tetején egyensúlyozott, és közben bukfencezett. A gyerekek szerették őt nézni, közben kezecskéiket belógatták a vízbe. Néha odaúszott Robinzon Béka, és belemászott egy kisfiú vagy egy kislány kezébe, hogy megsimogathassák. Estefelé, amikor már szelídebben sütött a nap, a kis béka szívesen bújócskázott a virágok között, a gyerekek pedig nevetve keresgélték.

Sajnos egyszer elromlott a szökőkútban a kis csap. Néha túl sok vizet engedett át a szökőkútban elrejtett apró csövön keresztül, és ilyenkor a víz egyre nagyobb és nagyobb lett a medencében, néha olyan nagy, hogy már nem fért el, hanem kiöntött egy kicsit. Nap közben sosem történt ez meg, talán a azért, mert a napocska erősen sütött, és a nagy melegben lenyújtotta a sugarait a vízbe, hogy felszívjon egy kis hideg vizet. Aztán odajártak a parkból a madarak is inni. Sőt, néha jött egy pár kutya és macska is, aki ivott a vízből. (Igazából én egyszer láttam egy rókát is, de akkor még nagyon korán volt, olyan korán reggel, amikor Te még alszol. A róka csak belopózott a parkba, ivott a vízből, aztán már el is tűnt. Ki tudja, honnan került oda? Én ugyan nem tudom, de az látszott rajta, hogy nagyon szelíd volt.)

Tehát nap közben minden rendben volt. Éjszaka viszont, amikor a madarak már a fészkükben aludtak, a kutyák és macskák hazamentek, és a róka is visszavonult a város széli erdőbe (vagy épp a gazdájához, mert mondom, nagyon szelíd volt ez a róka), akkor bizony előfordult, hogy a a víz addig emelkedett a szökőkút medencéjében, amíg egyszer csak kiöntött. Ilyenkor reggelre a szökőkút körül minden tiszta sár volt, a gyerekeket nem is nagyon engedték a szüleik oda, hogy azok belelógassák apró kezeiket a vízbe. A virágok is teljesen eláztak, csak estére tértek magukhoz újra, amikor a nap már felszárította körülöttük a vizet.

A parkot és a szökőkutat egy öreg kertész gondozta, aki nagyon szomorú lett, mert igazából csak a virágokhoz és a fákhoz értett, a szökőkutat ugyan gyakran kitakarította, de fogalma sem volt, hogyan tudná megjavítani azt a csapot. Robinzon Béka viszont jó barátja volt, így hát tőle kért segítséget. Megbeszélte vele, hogy a kis béka éjjelente néha ránéz a kis csapra, és ha az véletlenül megint túl sok vizet engedne a szökőkút medencéjébe, akkor majd Robinzon Béka egyszerűen csak kihúzza egy kicsit azt a dugót, ami a medence legalján volt, és amit csak akkor használtak, amikor télen leengedték a medence vizét, hogy a fagy ne tegye tönkre a szökőkutat.

Robinzon Béka nagyon örült, hogy segíthet az öreg kertésznek, hát még annak, hogy újra játszhat majd nap közben a gyerekekkel.



Csakhogy az éjszakák valahogy nem úgy sikerültek, ahogy szerette volna. Sajnos szinte mindig elaludt, és amikor felébredt, már úszott a szökőkút körül a virágoskert, mindent ellepett a víz, meg a sár. Egyszer-kétszer felébredt ugyan, és olyankor nagyon boldog volt, hogy minden száraz maradt, de a legtöbbször bizony elaludt.

Most Robinzon Béka lógatta az orrát szomorúan a medence szélén. Az egyik kisfiú, akit úgy hívtak, Danika, amikor az anyukája nem figyelt, gyorsan kibújt a szandáljából, és mezítláb odaszaladt a szökőkúthoz a kis békához.
- Mi a baj, Robinzon Béka? - kérdezte kedvesen.
- Jaj, képzeld el, Danika, éjjel nem ébredek fel, amikor már túl sok víz van a medencében, és így nem tudom kihúzni azt a kis dugót a medence alján, és reggelre mindig kiönt a víz, tiszta sár lesz minden, és nem tudok veletek játszani.
- Ugyan, ezért nem érdemes szomorkodnod! Megmondom én neked, mit kell tenned.
- Mit - csillant fel az apró béka szeme?
- Most jól figyelj arra, amit mondok! Este, mielőtt elalszol, hunyd be a szemed, és képzeld el, hogy ma éjjel minden rendben lesz! Gondolj arra, hogy pont akkor fogsz felébredni, amikor már jó sok víz van a medencében. És amikor már nagyon álmos vagy, képzeld el, hogy reggel, amikor felébredsz, és körülnézel, azt látod majd, hogy minden száraz körülötted! Az is lehet, hogy még a csap is megjavul, meglásd!

Robinzon Béka aznap este, mielőtt elaludt volna, pont azt tette, amit a kisfiú tanácsolt neki. Lehunyta a szemét, és azt mondta magában: ma éjjel pontosan akkor fogok felébredni, amikor ki kell engednem a vizet. Aztán elképzelte, hogy minden száraz körülötte. Végül még arra is gondolt, talán a csap is megjavulhat.

És tényleg! A kisfiúnak igaza lett. Éjjel egyszer csak felébredt Robinzon Béka. Hoppá, de sok víz van a medencében. Gyorsan odaúszott a kis dugóhoz, és kiengedett egy adag vizet a medencéből. Aztán gyorsan visszabújt a kis kuckójába a szökőkút tövében, magára húzott egy nagy zöld levelet takarónak, és újból álomba merült.

Másnap reggel nagyot nézett. A virágok boldogan integettek neki, hiszen a reggeli harmat csöpp cseppjei csillogtak csupán a leveleiken. Aztán jöttek a gyerekek is, és nevetve játszottak a kis békával. Ő pedig annyi bukfencet vetett a vízsugár tetején, hogy még a madarak is ők nézték a gesztenyefákról.

Másnap éjjel megint ugyanígy tett, és megint felébredt az éjszaka. És ez így ment napról napra. Néha az is előfordult, hogy nem ébredt fel, hanem átaludta az éjszakát, mégsem öntött ki a szökőkút vize. Talán tényleg megjavult az a kicsike csap, nem tudom. Az is lehet, hogy csak egy aprócska kavicsocska szorult be valahova, amit közben kimosott a víz, de Robinzon Békának nem kellett minden éjjel felkelnie. És ha mégis túl sok víz volt a medencében, akkor ő mindig időben ébredt.

Na? Készen vagy a rajzoddal? Mert ha igen, ne felejtsd el éjszakára kirakni az ágyad mellé. Tudod, ezek a gyógyító mesék akkor működnek igazán, ha a szép színes rajzodat magad mellé teszed!




Gyógyító mesék 3. (köhögés)


Ez a mese a köhögést - és hasonló betegségeket - gyógyítja.



Rajzolj valami szépet, amíg ezt a mesét hallgatod! Most Te döntsd el, hogy mi legyen az!

Robinzon Béka nagyon boldogan éldegélt a szökőkútjában, mert amióta Danika megtanította rá, hogyan vigyázhat arra, hogy a szökőkút vize soha ne öntsön ki éjszaka, minden reggel száraz maradt a szökőkút körüli virágoskert.Találkozott is Danikával minden délután.

Egy nap azonban nem jött Danika. Szegény Robinzon Béka ott búslakodott a szökőkút mellett. Egyszer csak észrevett egy ismerős nénit a parkban. Danika anyukája volt az, de most nem olyan kényelmesen sétált, ahogy Danikával szokott, hanem gyorsan szedte a lábait, mintha nagyon sietne valahova. "Most vagy soha" - gondolta Robinzon Béka, és egy pár ugrással az út mellett termett. Elbújt egy nagy lapulevél alatt, és amikor Danika anyukája mellé ért, akkor egy jó nagy ugrással a néni szatyrába vetette magát. Volt abban a szatyorban kenyér (még meleg), parizer, tej, paprika, paradicsom és retek. Na hát Robinzon Béka kihasználta az alkalmat, és a meleg kenyérre feküdt, betakargatta magát egy kis reteklevéllel, és addig forgolódott, amíg nem talált egy apró lyukacskát a szatyron, amin keresztül pont az utat látta.

Nem tartott sokáig az utazás, mert Danika nem messze lakott a parktól. Ahogy Danika anyukája lerakta a szatyrot a konyhában, Robinzon Béka egyből kiugrott, és óvatosan beosont a kisszobába. Egyből észrevette a kisfiút, aki pizsamába feküdt az ágyon, és nagyon szomorúnak nézett ki. Már épp az ágy szélére akart ugrani a kis béka, amikor nyílt az ajtó, és Danika anyukája valamit hozott egy kanálban. Danika bekapta a kanál tartalmát, aztán keserű arcot vágott, és gyorsan ivott rá egy kis vizet.

- Fúj, de rossz íze van! - mondta.
- Tudom, de ettől fogsz meggyógyulni. - mondta az anyukája. Megsimogatta Danika arcát, aztán kiment a szobából. Robinzon Béka egyetlen ugrással az ágyon termett.
- Szia Danika! - kiáltotta.
- Hát Te meg hogy kerülsz ide? - kérdezte meglepetten Danika.
- Nem tudtam, hogy mi van veled. Ezért eljöttem hozzád. Miért nem jöttél ma a szökőkúthoz?
- Mert beteg vagyok.
- Beteg? - csodálkozott Robinzon Béka. - Az meg micsoda? - ő ugyanis még sosem volt beteg.
- Hát... Fáj a torkom. És köhögök is. A doktorbácsi azt mondta, a tüdőm megbetegedett.
- Tüdő? Az meg mi? - kérdezte megint Robinzon Béka.
- Hát... Én sem tudom pontosan, de azt hiszem, azzal veszem a levegőt. És kettő is van belőle. Egyik a bal oldalon, a másik meg a jobb oldalon. A doktor bácsi adott gyógyszert, azt kell bevennem, hogy meggyógyuljak.
- De mitől lettél beteg?
- Hát... szerintem megint elaludt a házmesterem - tudod, az egy icipici emberke, aki vigyáz rá, hogy a bacilusok ne tudjanak megbetegíteni engem -, és most néhány bacilus bekerült a tüdőmbe. Azért lettem beteg.
- Elaludt? Hát ébresszük fel!
- Jól van, én már le is rajzoltam. - mondta Danika, és egy szép, színes rajzot vett elő, amin egy kicsike, csíkos ruhás emberke volt, akinek seprű volt a kezében. - Ezt a rajzot kirakom az ágyam mellé éjszakára, és akkor ő éjszaka felébred, és kibújik, hogy megkukucskálja, mit rajzoltam róla.
- Nagyszerű. Hát akkor én itt maradok, és majd beszélek azzal a lustasággal. - mondta Robinzon Béka.

Ennek Danika is nagyon örült, ezért még egy kicsit beszélgettek, aztán Danika kirakta az ágya mellé az éjjeli lámpa elé a rajzot a házmesterről, aztán még egy kicsit forgolódott, és elaludt. Robinzon Béka pedig csak csücsült az ágy szélén, lógatta a lábát, és egyre álmosabb lett. A végén már olyan álmos volt, hogy álmodni kezdett. Pontosabban nem tudta, hogy tényleg álmodik -e, vagy ébren van, mert valami nagyon furcsát látott. Egy apró szentjánosbogár röpködött a lámpa körül, de valahogy olyan furcsán nézett ki. Csíkos póló volt rajta, és egy apró seprűt tartott a kezében. Egyre lejjebb ereszkedett, aztán leszállt a rajzra, amit Danika a lámpa elé rakott. Letérdepelt, és megsimogatta a rajzot. Láthatóan nagyon tetszett neki. Robinzon Béka ekkor jött rá, hogy bizony nem álmodik! Nem, mert akit maga előtt lát, az nem más, mint a lusta házmester. Odaugrott hát mellé, és megszólította:
- Hát itt vagy végre!
A házmester ránézett, először kicsit meglepetten, aztán felettébb unottan, és nagyot ásított.
- Mi van? Ki vagy Te?
- Danika barátja vagyok. Segíteni akarok neki.
- Segíteni? És ugyan miért? - kérdezte a kis emberke, és álmosan megdörgölte a szemeit.
- Miért, miért? Hát nem tudod, hogy Danika beteg? Köhög! Bacilusok vannak a tüdejében!
- Izé... - a kis házmester zavartan babrált a seprűje nyelével. - Hát persze, hogy tudom. Tudom hát. Vagyis nem. Jól van, na! Elaludtam, és akkor mi van? Nem vettem észre azokat a bacikat! - látszott rajta, hogy bántja a dolog. - Tudod, mit? Segítesz nekem kitakarítani, hogy Danika hamarabb meggyógyuljon?
- Ööö... Hát, én szívesen segítenék, csak hát én nem vagyok olyan picike, mint Te...
- Ezzel ne legyen gondod! - nevetett a kis házmester, és a zsebébe nyúlt. Egy marék pirosan csillogó por volt a tenyerében. Odatartotta Robinzon Béka elé, és egy nagyot belefújt. A csillogó por felhővé változott, és egy pillanatra eltűnt benne a kis béka, aki hirtelen egy nagyot tüsszentett. És abban a másodpercben ő is icike-picike lett! A kis házmester kézen fogta, és felröppent vele a levegőbe. Aztán egyenes berepültek Danika orrán keresztül a kisfiú testébe. Robinzon Béka csak kapkodta a tekintetét, ahogy suhantak egy furcsa alagúton keresztül. Végül egy elágazáshoz értek, és ott leszálltak. A kis házmester előhúzott valahonnan egy sárga seprűt, és Robinzon Béka kezébe nyomta.
- Ide figyelj, barátom! Fogd ezt a seprűt. Ez egy varázs seprű! A közönséges piszkot és a port nem lehet vele összeseperni, de a bacilusokat egy perc alatt elkergeti bárhonnan. Itt, ahol állunk, ketté ágazik az alagút. Az egyik a bal oldali tüdőbe, a másik a jobb oldali tüdőbe vezet. Mert az embereknek, tudod, kettő tüdejük van. Én megyek az egyik oldalra, Te a másikra. Ne törődj semmivel, csak keresd meg az összes bacilust, ha odaértél, és kezd el őket kikergetni a seprűddel. Nagyon figyelj, hogy egyetlen egyet se hagyjál ott! Csak seperd őket kifelé!
Robinzon Béka nem sokat teketóriázott. Vállára csapta a seprűt, és elindult a jobb oldali alagúton. Hamarosan egy nagy barlangba érkezett. Mindenfelé apró lyukacskák voltak a falon, úgy néztek ki, mintha picike barlangocskák lennének azok is. Robinzon Béka elcsodálkozott, mert még sosem látott ilyet. Elsétált a barlang legvégébe, hogy ott is szétnézzen, hát hirtelen, mintha egy árny suhant volna el előtte. Mi lehetett az? Egyszer csak látja, hogy az egyik kis mélyedésben ott lapul valami csúnya kis teremtmény. Rögtön rájött, hogy ez csak egy bacilus lehet. Na megállj csak - gondolta -, és odasuhintott a seprűjével. A bacilus nagyot ugrott, és elkezdett rohanni kifelé. Sőt, még kettő másik is elrohant onnan, akiket eddig Robinzon Béka nem vett észre, pedig ők is ott bujkáltak valahol a közelben. Aha - gondolta. - Nem baj, ha én nem látlak titeket, a seprűtől úgyis megijedtek majd! - Azzal elkezdett a seprűvel hadonászni mindenfelé. Volt ott nagy rohanás, kérem szépen, a sok-sok bacilus rémülten kezdett szaladni kifelé. Volt, amelyik csak újabb rejtekhelyet keresett magának, de Robinzon Béka nagyon ügyes volt ám, és mindenre figyelt. Módszeresen hajtotta kifelé a bacilusokat, azok meg visítva menekültek. Ahogy szépen haladt kifelé, úgy tisztult ki mögötte szépen a barlang. Még a színe is szebb lett! Robinzon Béka pedig haladt szépen lassan kifelé a barlangból, és ügyesen forgatta a seprűjét, Hamarosan az elágazáshoz ért. Pont találkozott a kis házmesterrel, aki ugyanúgy hajtotta kifelé a bacilusokat a másik tüdőből.
- Gyerünk, kergessük ki az összeset! - kiáltotta neki. Elindultak visszafelé az alagúton, hajtották kifelé a sok száz bacilust, most már ketten mentek egymás mellett, forgatták a seprűiket, de olyan nagyon ügyesen, hogy egyetlen bacilus sem menekülhetett onnan. Hamarosan zsákutcába érkeztek. A bacilusok ott hemzsegtek az alagút végén, de nem tudtak tovább menni.
- Most figyelj! - mondta a kis házmester, és pajkosan kacsintott egyet. Azzal előhúzott egy aprócska madártollat a zsebéből, és odafent megcsiklandozott valamit. Az alagút megremegett, és hirtelen egy nagy szélvihar kirepítette őket a levegőbe, ki a gyerekszobába. A bacilusok pont kirepültek a nyitott ablakon, a kis házmester és Robinzon Béka pedig megkapaszkodtak Danika kispárnájának a csücskébe. A kis házmester később elmagyarázta, hogy azért csiklandozta meg belülről Danika orrát azzal az apró madártollal, mert tudta, akkor olyan nagyot tüsszent majd a kisfiú, hogy az összes bacilus kirepül onnan.
- Hú, ez jó volt! - nevetett a házmester. - Köszönöm, nagyszerűen csináltad!
- Szívesen - mondta Robinzon Béka. - Máskor is segítek, csak szólj. Most viszont egy kicsit elfáradtam. Hogyan fogok hazajutni a szökőkutamba?
- Ezt bízd rám! - nevetett megint a házmester, és újból a zsebébe nyúlt. Fehér port vett elé, belefújt, és Robinzon Béka nagyot tüsszentett, aztán hirtelen... lenyalta a szája szélét! - De finom mi ez?
- Jaj, a porcukrom! - nevetett zavartan a kis házmester. - Bocsánat. Akkor nézzük újra....
Most zöld színű port vett a tenyerébe. Megint belefújt, Robinzon Béka megint nagyot tüsszentett, és... Hirtelen a szökőkútjában találta magát. Csodálkozott nagyon, de fáradt is volt ám. Magára húzott egy falevelet, és mély álomba merült.

Másnap délután, ahogy sütkérezett egy virágsziromban, ismerős alakot látott közeledni a szökőkút felé. Danika volt az! Már messziről kiabált:
- Szia! Képzeld, már meggyógyultam! Ilyen gyorsan!
Robinson Béka csak ennyit mondott:
- Tényleg? Na hát, hogy mik vannak? Nem is értem, hogyan lehetséges ez!
De közben magában nagyon nevetett.

Egy nagyon szép és igaz mese...

Atilla nagykirály birodalmának széthullása után a súlyos megpróbáltatások évei nehezedtek a hun és a testvér magyar népre. Némelyek feltehetően hódoltságba, mások függőségbe kerültek. Nagy volt a szomorúság a szabadsághoz és uralkodáshoz szokott őseink szívében.
Reményüket mégsem adták föl. Bíztak a magyarok Istenében! Bíztak abban, hogy Isten akaratából jön majd egy uralkodó, aki ismét eggyé kovácsolja a hun-magyar népet, és vezetésével visszafoglalják őseik földjét, Pannóniát, ahol újra boldogan és szabadon élhetnek. Emlegették is folyvást Isten ostorát, kinek fél világ hódolt. Az ő kardja előtt bizony minden nép meghajolt.
Az eszes és kiváló hadvezér, Ügek nagyfejedelem uralkodása alatt a Mindenható mintha lemosolygott volna népére. A kazár birodalom hanyatlásnak indult, és a birodalom határain belül élő testvérnépek függősége meglazult. A testvérnépek egyesítésének ideje azonban még nem jött el. Ami nemcsak a teljes függetlenséget, hanem a régi dicsőség és hatalom visszaállítását jelentette volna. Igaz, az égi fény újjászületésének napján a főtáltos már megjósolta, hogy a tudás népére rövidesen egy dicső kor hajnalodik, amikor minden magyar emelt fővel nézhet a jövőbe.
A jóslatot követő éjszakán Ügek felesége, a jóságos és kegyes nagyasszonynak, Emesének megjelent álmában Isten szent madara, a Turulmadár. Alakja mintha Emese bársonyos, acélkékes hajából szövődött volna, s mellén egy emberi arc vonásai rajzolódtak ki. Emese mélyen meghajolt, fejét lassan fölemelte, és szelíd szemét az ég küldöttére vetette. Valami különös, fenséges érzés és nyugalom hatotta át egész lényét.
A Turul alakja ekkor mennyei fénnyé változott, és így szólt Emeséhez Isten követe:
- Néped a megpróbáltatások éveit méltóságosan viselte. Istenét soha nem hagyta el. Ezért az Úr kegyelméből fiad születik, ő és utódai dicső uralkodói lesznek népednek. Ez Isten akarata.
A Turulmadár ekkor nagy sebességgel elszállt, és beolvadt a csillagok sziporkázó fényébe. Emese felébredt.
- Felébresztem Ügeket, - gondolta. Ujja már majdnem a férje vállát érintette, mikor keze megállt, visszahúzta.
- Talán csak álom, álom volt az egész!? A képzelet pajkos szüleménye!? - semmi más. - gondolta Emese.
Emese óvatosan felkelt. Vigyázott, hogy ne ébressze fel Ügeket. Magára öltötte fehér bársony köntösét és csendben kiment. Leült az udvar közepén álló, lombtalan nagy fa alá. Tekintetét bizonytalanul, elmerengve a hideg és ezernyi csillagfénytől ragyogó égre emelte. Testét melegség sugározta át, és a szíve alatt fogamzott élet elindult a sorstól meghatározott útjára.
- Álmos!? Álmos legyen a neve, - gondolta Emese. Arcát önfeledt mosoly ülte meg, és szeme sarkában az örömkönny gyöngyszeme csillogott.

Árpád vezér és nemesei hallottak Pannónia gazdagságáról, hogy legjobb folyó a Duna, és jobb föld a világon sehol sincsen, ezért közös elhatározással elküldték egy hírszerzőt, név szerint Kusidot, hogy az egész földet szemlélje meg, és a föld lakóit kérdezze ki.
Amikor Kusid Magyarország közepébe eljött, és a Duna menti részekre leszállott, azt látta, hogy a táj kellemes, körös-körül a föld jó és termékeny, a folyó jó és füves – mindez tetszett neki. Ezután elment a tartomány fejedelméhez, aki Attila után ott uralkodott; a fejedelmet Szvatopluknak hívták.
Kusid köszöntötte népe nevében, és az ügyet, amiért odament, előadta.
Amikor Szvatopluk a magyarok szándékát meghallotta, nagy örömmel örvendezett, mert azt hitte, hogy ezek parasztok, akik azért jöttek, hogy az ő földjét megműveljék. Örömében a követet kegyelmesen elbocsátotta.
Kusid pedig a Duna vizéből kulacsát megtöltötte, perje fűvel tömlőjét megrakta, aztán a fekete földből rögöket vett fel, azzal az övéihez visszatért.
Amikor elmondotta mindazt, amit látott és hallott, és a kulacs vizet, a földet és a füvet megmutatta, a magyarok nagy örömmel örvendeztek. Mindjárt felismerték, hogy a föld igen jó, a víz édes, és a mező füve hasonlatos ahhoz, amit Kusid nekik elbeszélt.
Ezután közös határozattal Kusidot a fejedelemhez visszaküldték, és Szvatopluk fejedelemnek egy nagy fehér arabs paripát, arábiai arannyal aranyozott nyereggel, aranyos fékkel a földért elküldöttek. Amikor Szvatopluk fejedelem az ajándékot meglátta, még jobban megörült, mert azt hitte, hogy ezt földjéért mint telepesek küldték.
Ekkor Kusid a fejedelemtől azt kérte, hogy földet, füvet és vizet adjon. A fejedelem pedig mosolyogva így szólt:
– Legyen nekik ezért az ajándékért annyi, amennyit akarnak. Kusid pedig ezzel a hírrel az övéihez visszatért.
Árpád vezér ezalatt a hét vezérrel Pannóniába bejött, de nem mint vendég, hanem mint a föld jogos örököse és birtokosa.
Ekkor a magyarok egy másik követet küldtek Szvatoplukhoz, és ilyen üzenetet bíztak rá:
– Árpád és vitézei neked azt mondják, hogy azon a földön, amelyet tőled megvettek, tovább semmiképpen se maradj. A földedet lovon, a füvedet féken, a vizedet nyergen megvették, és te szegénységed meg kapzsiságod miatt a földet, a füvet és a vizet nekik átadtad.
Amikor a fejedelemnek ezt az üzenetet átadták, mosolyogva így szólt:
– Azt a lovat bunkósbottal agyonüssék, a féket a mezőre kivessék, az aranyos nyerget a Duna vizébe hajítsák!
Erre a követ így szólt:
– És ebből, uram, a magyaroknak mi kára lesz? Ha a lovat megütteted, az ő kutyáiknak adsz eleséget, ha a féket a fűbe kiveted, az ő embereik, akik a füvet kaszálják, az aranyát megtalálják; ha pedig a nyerget a Dunába hajítod, halászaik az aranyos nyerget a partra kiteszik és hazaviszik. Ha a föld, a fű és a víz az övék, akkor minden az övék!
Amikor ezt a fejedelem meghallotta, gyorsan sereget gyűjtött, mert félt a magyaroktól. Szövetségeseitől is segítséget kért, majd a csapatokat egyesítette, és a magyarok elé vonult.
A magyarok eközben a Duna mellé érkeztek, és egy gyönyörű mezőn hajnalhasadtával csatát kezdtek. Az Úr segedelme velük volt: színük elől Szvatopluk fejedelem futásnak eredt.
A magyarok egészen a Dunáig üldözték. Ott Szvatopluk ijedtében a folyóba beleugratott, és a sebes vízbe belefulladt.

A fehér ló mondája - egy szép történelmi mese



Árpád vezér és nemesei hallottak Pannónia gazdagságáról, hogy legjobb folyó a Duna, és jobb föld a világon sehol sincsen, ezért közös elhatározással elküldték egy hírszerzőt, név szerint Kusidot, hogy az egész földet szemlélje meg, és a föld lakóit kérdezze ki.
Amikor Kusid Magyarország közepébe eljött, és a Duna menti részekre leszállott, azt látta, hogy a táj kellemes, körös-körül a föld jó és termékeny, a folyó jó és füves – mindez tetszett neki. Ezután elment a tartomány fejedelméhez, aki Attila után ott uralkodott; a fejedelmet Szvatopluknak hívták.
Kusid köszöntötte népe nevében, és az ügyet, amiért odament, előadta.
Amikor Szvatopluk a magyarok szándékát meghallotta, nagy örömmel örvendezett, mert azt hitte, hogy ezek parasztok, akik azért jöttek, hogy az ő földjét megműveljék. Örömében a követet kegyelmesen elbocsátotta.
Kusid pedig a Duna vizéből kulacsát megtöltötte, perje fűvel tömlőjét megrakta, aztán a fekete földből rögöket vett fel, azzal az övéihez visszatért.
Amikor elmondotta mindazt, amit látott és hallott, és a kulacs vizet, a földet és a füvet megmutatta, a magyarok nagy örömmel örvendeztek. Mindjárt felismerték, hogy a föld igen jó, a víz édes, és a mező füve hasonlatos ahhoz, amit Kusid nekik elbeszélt.
Ezután közös határozattal Kusidot a fejedelemhez visszaküldték, és Szvatopluk fejedelemnek egy nagy fehér arabs paripát, arábiai arannyal aranyozott nyereggel, aranyos fékkel a földért elküldöttek. Amikor Szvatopluk fejedelem az ajándékot meglátta, még jobban megörült, mert azt hitte, hogy ezt földjéért mint telepesek küldték.
Ekkor Kusid a fejedelemtől azt kérte, hogy földet, füvet és vizet adjon. A fejedelem pedig mosolyogva így szólt:
– Legyen nekik ezért az ajándékért annyi, amennyit akarnak. Kusid pedig ezzel a hírrel az övéihez visszatért.
Árpád vezér ezalatt a hét vezérrel Pannóniába bejött, de nem mint vendég, hanem mint a föld jogos örököse és birtokosa.
Ekkor a magyarok egy másik követet küldtek Szvatoplukhoz, és ilyen üzenetet bíztak rá:
– Árpád és vitézei neked azt mondják, hogy azon a földön, amelyet tőled megvettek, tovább semmiképpen se maradj. A földedet lovon, a füvedet féken, a vizedet nyergen megvették, és te szegénységed meg kapzsiságod miatt a földet, a füvet és a vizet nekik átadtad.
Amikor a fejedelemnek ezt az üzenetet átadták, mosolyogva így szólt:
– Azt a lovat bunkósbottal agyonüssék, a féket a mezőre kivessék, az aranyos nyerget a Duna vizébe hajítsák!
Erre a követ így szólt:
– És ebből, uram, a magyaroknak mi kára lesz? Ha a lovat megütteted, az ő kutyáiknak adsz eleséget, ha a féket a fűbe kiveted, az ő embereik, akik a füvet kaszálják, az aranyát megtalálják; ha pedig a nyerget a Dunába hajítod, halászaik az aranyos nyerget a partra kiteszik és hazaviszik. Ha a föld, a fű és a víz az övék, akkor minden az övék!
Amikor ezt a fejedelem meghallotta, gyorsan sereget gyűjtött, mert félt a magyaroktól. Szövetségeseitől is segítséget kért, majd a csapatokat egyesítette, és a magyarok elé vonult.
A magyarok eközben a Duna mellé érkeztek, és egy gyönyörű mezőn hajnalhasadtával csatát kezdtek. Az Úr segedelme velük volt: színük elől Szvatopluk fejedelem futásnak eredt.
A magyarok egészen a Dunáig üldözték. Ott Szvatopluk ijedtében a folyóba beleugratott, és a sebes vízbe belefulladt.

Egyszer keleten Bagdadban
Élt egy Mohamad Musztafa
A mecsettől balra 1 utcában,
Papucsot készített napszámban.

Egyik este felbőszült,
Másnap reggel megnősült
Musztafa Mohamed, mit tettél,
Jaj de daliás férj lettél.

Leila a felesége megkérte
Rossz a papucsban a menése
Az alacsony papucsot utálja
Tegyenek sarkot a sarkára.

Mit lehetett hát mást tenni,
Így lett a sarok 10 centi
Mohamed Musztafa , mit tettél,
Jaj de alacsony férj lettél.

Kedves ariel76!
Nekem a kereső ezt "dobta" ki, amikor beírtam:

Kövesdi János: Bölcsődal Egy őszi éjszakáról
Békén (szendén) szusszan a mackóhad, puha párnán alszik a tó.
Lengő hinta is elszunnyadt, sűrű éj lesz, jó takaró.
Kicsim álmodj már, csuda álom száll,
iderepül a szemedre, csitt kicsi, tente.
Csillag gyermeket elringat odafönn a Hold nagyapó.

Mindig villogott csillagfény, ha az este csendbe leszállt.
S ránk a fénytelen nap végén csak a hűvös éjszaka várt.
Kicsim álmodj már, csuda álom száll,
ide repül a szemedre, csitt, kicsi, tente.
Álmunk űzte a zord önkény, s csak az éhség zengte dalát.

S jött egy vérpiros október, ragyogott a fénye miránk.
Munkások hada: tűz tenger, csuda jelt írt égre a láng.
Kicsim álmodj már, csuda álom száll,
ide repül a szemedre, csitt, kicsi, tente.
Új kor éneke szárnyalt fenn, s belerengett mind a világ.

Minden esteli bölcsődal nekik szól, ha eljön az ősz.
Már nem ébred a hajnallal, aki álmunk őrzi, a hős.
Kicsim álmodj már, csuda álom száll,
ide repül a szemedre, csitt, kicsi, tente.
Értünk életük áldozták, nekünk hoztak boldog jövőt.

Sziasztok! Mégegyszer versike méhecskéről, dongóról.

Méhecske hová mész?
Keresem, hol a méz!
Ha odébb keresed,
Lelhetsz egy keveset!



Dundi Dongó lépeget,
ide-oda nézeget,
idelép, odalép,
virágporon, mézen él.

Találós kérdések

Képzeletfölde

Képzeletföldére repítlek én Téged,
Hol semmi bú sincs, minden vidám tényleg.
Varázsszőnyegen együtt csodásan utazunk,
Útközben minden jóra gondolunk.

Kapuban állunk, a belépő csupán mosoly,
S ez minket egyből befelé sodor.
Odabent minden csupa vidámság,
Ilyen a bú nélküli királyság.

Mit csak kigondol az ember,
Valóra is válik, nem egyszer.
Kicsi szíved azt kívánja,
A gondokat örökre elzárja.

Szívecskédbe egyből vidámság költözik,
Boldog vagy, mikor Hercegnő báli ruhába öltözik.
Gyönyörű csillagok alatt fekszünk ketten,
Olyan jó itt Veled a zöld gyepen.

Bárcsak sose múlnának e szép napok,
S itt maradnának velünk csöppnyi angyalok.
Kik a boldogságért mindent legyőznek,
Velünk együtt virágos réten kergetőznek.

Ezen a földön én Veled maradok,
Örökre boldog leszel, attól mit majd adok.
S összes gondod emlék lesz csupán,
Hiába állok most még csak bután.

Szabó Péter (Rocker Peti)
(2009. június 29.)

Küldök Nektek egy kis nyári útravalót.

Nyári zápor zuhogó,
Meleg eső kopogó.
Felfrissül már a határ,
Júniusban itt a nyár!


Búzavirág, szarkaláb,
Ó, be szép a világ.
Júliusi margaréta,
Szedjük, szedjük szép csokorba!

Lepkék szállnak, méhek döngnek,
Illatozik már a rét.
Augusztusi langyos szélben,
Sok kis bogár útra kél.