Gyermekdalok, versek, mesék, találós kérdések.. I.
- Téma inditó csipkebogyo
- Kezdés dátuma
- Státusza
Boldog Ünnepeket!
___________________________TE
___________________________MIT
_________________________SZÓLSZ,
________________________BARÁTOM,
________________________HA EZEN A
______________________KARÁCSONYON
__________________OLYAN FÁT KÉSZÍTENÉK,
________________MELYBE SZÍVEMET REJTENÉM,
___________________AJÁNDÉKOK HELYETT,
__________________MINDEN BARÁTOM NEVÉ-
___________________VEL DÍSZÍTENÉM FEL?
______________TÁVOLI ÉS KÖZELI, RÉGI ÉS ÚJ
________________BARÁTOKÉT. NAP MINT NAP,
_______________ÉS RITKÁN LÁTTOTT BARÁTOK
____________NEVÉVEL. AZOKÉVAL, AKIKRE MINDIG
________GONDOLOK, ÉS AZOKÉVAL, AKIKRŐL, IDŐNKÉNT
____________________MEGFELEDKEZEM?
_________________AKIK ÁLLANDÓAK, S AKIK
____________RITKÁBBAK, A NEHÉZ ÓRÁK TANÚIÉVAL,
__________ÉS A VIDÁM PERCEK TÁRSAIÉVAL.. AZOKÉVAL,
_________AKI K AKRATLANUL BÁR, FÁJDALMAT OKOZTAK.
_______AZOK. NEVÉVEL KIKET MÉLYEN, S AZOKÉVAL, KIKET
________________CSAK LÁTSZÓLAG ISMEREK..
____________A KEVÉSSEL TARTOZÓK, ÉS A NEKEM
_________SOKAT ADÓK NEVÉVEL. EGYSZERŰ ÉS FONTOS
____________BARÁTAIM ÉS MINDAZOK NEVÉVEL, AKIK
________________RÉSZESEI VOLTAK ÉLETEMNEK..
______OLYAN FA LEGYEN EZ, MELYNEK MÉLY GYÖKEREI SOHA
_NE SZAKADJANAK KI SZÍVEMBŐL. OLYAN FA, MELYNEK HATALMAS
___ÁGAI ELBÍRJÁK TARTANI AZ EGÉSZ VILÁGBÓL ÚJONNAN JÖTT
_____________________BARÁTOKAT IS A
______________________MÁR MEGLÉVŐK
_____________________MELLETT..OLYAN
_____________________FA, MELYNEK HŰS,
_____________________PIHENTETŐ, ZÖLD
______________________ÁRNYÉKÁBAN
____________________BARÁTSÁGUNK ENY-
___________________HÜLÉST HOZHASSON
_________________AZ ÉLET VIHAROS ÓRÁIBAN
Mindenkinek Boldog Ünnepeket!
___________________________TE
___________________________MIT
_________________________SZÓLSZ,
________________________BARÁTOM,
________________________HA EZEN A
______________________KARÁCSONYON
__________________OLYAN FÁT KÉSZÍTENÉK,
________________MELYBE SZÍVEMET REJTENÉM,
___________________AJÁNDÉKOK HELYETT,
__________________MINDEN BARÁTOM NEVÉ-
___________________VEL DÍSZÍTENÉM FEL?
______________TÁVOLI ÉS KÖZELI, RÉGI ÉS ÚJ
________________BARÁTOKÉT. NAP MINT NAP,
_______________ÉS RITKÁN LÁTTOTT BARÁTOK
____________NEVÉVEL. AZOKÉVAL, AKIKRE MINDIG
________GONDOLOK, ÉS AZOKÉVAL, AKIKRŐL, IDŐNKÉNT
____________________MEGFELEDKEZEM?
_________________AKIK ÁLLANDÓAK, S AKIK
____________RITKÁBBAK, A NEHÉZ ÓRÁK TANÚIÉVAL,
__________ÉS A VIDÁM PERCEK TÁRSAIÉVAL.. AZOKÉVAL,
_________AKI K AKRATLANUL BÁR, FÁJDALMAT OKOZTAK.
_______AZOK. NEVÉVEL KIKET MÉLYEN, S AZOKÉVAL, KIKET
________________CSAK LÁTSZÓLAG ISMEREK..
____________A KEVÉSSEL TARTOZÓK, ÉS A NEKEM
_________SOKAT ADÓK NEVÉVEL. EGYSZERŰ ÉS FONTOS
____________BARÁTAIM ÉS MINDAZOK NEVÉVEL, AKIK
________________RÉSZESEI VOLTAK ÉLETEMNEK..
______OLYAN FA LEGYEN EZ, MELYNEK MÉLY GYÖKEREI SOHA
_NE SZAKADJANAK KI SZÍVEMBŐL. OLYAN FA, MELYNEK HATALMAS
___ÁGAI ELBÍRJÁK TARTANI AZ EGÉSZ VILÁGBÓL ÚJONNAN JÖTT
_____________________BARÁTOKAT IS A
______________________MÁR MEGLÉVŐK
_____________________MELLETT..OLYAN
_____________________FA, MELYNEK HŰS,
_____________________PIHENTETŐ, ZÖLD
______________________ÁRNYÉKÁBAN
____________________BARÁTSÁGUNK ENY-
___________________HÜLÉST HOZHASSON
_________________AZ ÉLET VIHAROS ÓRÁIBAN
Mindenkinek Boldog Ünnepeket!
Picurkák!
Most sok fele sütni fog a napocska, de már van olyan hely ahol esik a hó.
Úgyhogy most már tényleg szólni kell Apunak, hogy készítse elő a szánkót.
"Hull a hó, hull a hó
mennyi apró télapó!
Igaziak, elevenek,
izgő-mozgó hóemberek.
Nagykabátjuk csupa hó,
honnan e sok télapó?
Kik ezek, kik ezek az
apróka télapóka emberek?
Óvodások mennek sorban,
záporozó habos hóban."
Derűs, vidám napot Kicsikéim!
Most sok fele sütni fog a napocska, de már van olyan hely ahol esik a hó.
Úgyhogy most már tényleg szólni kell Apunak, hogy készítse elő a szánkót.
"Hull a hó, hull a hó
mennyi apró télapó!
Igaziak, elevenek,
izgő-mozgó hóemberek.
Nagykabátjuk csupa hó,
honnan e sok télapó?
Kik ezek, kik ezek az
apróka télapóka emberek?
Óvodások mennek sorban,
záporozó habos hóban."
Derűs, vidám napot Kicsikéim!
~*Szanté meseháza*~
Picurkák!
Ma két ugri-bugri mókusról mesélek Nektek!
Mese a két mókusról
A két mókus egyszer azon vitatkozott egymással, ki tud nagyobbat ugrani.
- Figyeld meg, én vagyok a legügyesebb mókus, meglátod, milyen magasra tudok ugrani - mondta a fiatalabb, s ezzel máris egy szempillantás alatt fent termett a fa tetején.
- Én vagyok a legügyesebb -, mondta a másik mókus - nézd csak, milyen messzire tudok ugorni. - S ezzel máris eltűnt társa szeme elől.
A két mókus azonban olyan messzire ugrott egymástól, hogy egyik sem láthatta a másikat. Így felmérni sem tudták, melyik ugrott messzebbre vagy magasabbra. Egész nap csak kiabáltak egymásnak:
- Gyere, nézd meg, hogy én ugrottam nagyobbat! Én vagyok az ügyesebb!
Helyéről azonban egyik sem tágított, nehogy elveszítse a "bizonyítékot", ügyességének bizonyságát. Estére aztán megunták a kiáltozást, s mindketten visszamentek ugyanarra az ágra, ahol reggel voltak. Egy darabig csöndben üldögéltek, majd megszólalt a fiatalabb:
- Bátyám, valóban te vagy az ügyesebb.
- Nem, te vagy a fiatalabb - mondta a másik -, te vagy az ügyesebb.
- Mindkettőnknek igaza van, ha jó barátok maradunk - felelt az ifjabb mókus.
S jó barátok maradtak.
Szép napot Kicsikéim!
gyerekkorom kedvence:
[SIZE=+1]Fazekas Anna[/SIZE]
[SIZE=+3]Öreg néne őzikéje[/SIZE]
Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék,
tőle tudom ezt a mesét.
Őzgidácska, sete-suta,
rátévedt az országútra,
megbotlott egy kidőlt fába,
eltörött a gida lába.
Panaszosan sír szegényke,
arra ballag öreg néne.
Ölbe veszi, megsajnálja,
hazaviszi kis házába.
Ápolgatja, dédelgeti,
friss szénával megeteti,
forrásvízzel megitatja,
mintha volna édesanyja.
Cili cica, Bodri kutya
mellé búvik a zugolyba,
tanultak ők emberséget,
nem bántják a kis vendéget.
Gyorsan gyógyul gida lába,
elmehetne az őzbálba,
vidám táncot ellejthetne,
de nincs hozzá való kedve.
Barna szeme bús-szomorún
csüng a távol hegykoszorún.
Reggel bíbor napsugarak
játszanak a felhők alatt.
Esti szellő ködöt kerget,
dombok, lankák üzengetnek:
"Vár a sarjú, gyenge hajtás,
gyere haza, gida pajtás!"
Könnybe lábad az őz szeme,
hej, nagyon is visszamenne,
csak az anyja úgy ne várná,
csak a nénét ne sajnálná!
Éjjel-nappal visszavágyik,
hol selyem fű, puha pázsit,
tarka mező száz virága
őztestvérkét hazavárja.
Ahol mókus ugrabugrál,
kopácsol a tarka harkály,
vígan szól a kakukk hangja,
bábot cipel szorgos hangya.
Várja patak, várja szellő,
kék ég alján futó felhő,
harmatgyöngyös harangvirág,
vadárvácskák, kékek, lilák.
Öreg néne megsiratja,
vissza - dehogy - mégse tartja,
ki-ki lakjék hazájában,
őz erdőben, ember házban.
Kapuig is elkíséri,
visszatipeg öreg néni,
és integet, amíg látja:
"Élj boldogul, őzgidácska!"
Lassan lépdel, csendben ballag,
kattan ajtó, zörren ablak,
onnan lesi öreg néne,
kisgidája visszanéz-e.
Haszontalan állatkája,
egyre jobban szaporázza,
s olyan gyorsan, mint a villám,
fenn terem a mohos sziklán.
De a tetőn, hegygerincen
megfordul, hogy búcsút intsen:
"Ég áldjon, rét, kicsi csalit" -
s mint a szél, eliramodik.
Nyár elröppen, levél sárgul,
lepereg a vén bükkfárul,
hó borul már házra, rétre,
egyedül él öreg néne.
Újra kihajt fű, fa, virág,
nem felejti a kisgidát,
fordul a föld egyszer-kétszer,
zörgetnek a kerítésen.
Kitekint az ablakrésen:
ki kopogtat vajon éjjel?
Hold ragyogja be a falut,
kitárja a kicsi kaput.
Ölelésre lendül karja:
kis gidácska meg az anyja
álldogál ott; beereszti,
szíve dobban, megismeri:
őzmama lett a kisgida,
az meg ott a gida fia.
Eltörött a mellső lába,
elhozta hát a kórházba,
hogy szemével kérve kérje:
gyógyítsa meg öreg néne,
puha gyolcsba bugyolálja,
ne szepegjen fiacskája.
S köd előtte, köd utána,
belevész az éjszakába.
Gida lábát két kezébe
veszi lágyan öreg néne.
Meg is gyógyul egykettőre,
felbiceg a dombtetőre,
s mire tölgyről lehull a makk,
a kicsi bak hazaballag.
Mátraalji falu széle,
kapuban ül öreg néne,
nincs egyedül, mért is volna?
Ha fú, ha fagy, sok a dolga.
Körülötte gidák, őzek,
látogatni el-eljőnek,
télen-nyáron, évről évre,
fejük hajtják az ölébe.
Falu népe is szereti,
kedves szóval becézgeti
öreg nénét, és azóta
így nevezik: Őzanyóka.
Piros pipacs, szegfű, zsálya
virít háza ablakába,
nagy köcsögben, kis csuporban
szivárványszín száz csokor van.
Egyiket Gál Péter hozta,
másikat meg Kovács Julcsa,
harmadikat Horváth Erzsi,
úttörő lesz valamennyi.
Vadvirágnak dal a párja,
énekszótól zeng a háza,
oly vidám a gyereknóta,
nevet, sír is Őzanyóka.
Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék
mese őrzi aranyszívét.
Gidára vár sós kenyérke,
kalácscipó aprónépre;
egyszer te is légy vendége,
itt a vége, fuss el véle!
[SIZE=+1]Fazekas Anna[/SIZE]
[SIZE=+3]Öreg néne őzikéje[/SIZE]
Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék,
tőle tudom ezt a mesét.
Őzgidácska, sete-suta,
rátévedt az országútra,
megbotlott egy kidőlt fába,
eltörött a gida lába.
Panaszosan sír szegényke,
arra ballag öreg néne.
Ölbe veszi, megsajnálja,
hazaviszi kis házába.
Ápolgatja, dédelgeti,
friss szénával megeteti,
forrásvízzel megitatja,
mintha volna édesanyja.
Cili cica, Bodri kutya
mellé búvik a zugolyba,
tanultak ők emberséget,
nem bántják a kis vendéget.
Gyorsan gyógyul gida lába,
elmehetne az őzbálba,
vidám táncot ellejthetne,
de nincs hozzá való kedve.
Barna szeme bús-szomorún
csüng a távol hegykoszorún.
Reggel bíbor napsugarak
játszanak a felhők alatt.
Esti szellő ködöt kerget,
dombok, lankák üzengetnek:
"Vár a sarjú, gyenge hajtás,
gyere haza, gida pajtás!"
Könnybe lábad az őz szeme,
hej, nagyon is visszamenne,
csak az anyja úgy ne várná,
csak a nénét ne sajnálná!
Éjjel-nappal visszavágyik,
hol selyem fű, puha pázsit,
tarka mező száz virága
őztestvérkét hazavárja.
Ahol mókus ugrabugrál,
kopácsol a tarka harkály,
vígan szól a kakukk hangja,
bábot cipel szorgos hangya.
Várja patak, várja szellő,
kék ég alján futó felhő,
harmatgyöngyös harangvirág,
vadárvácskák, kékek, lilák.
Öreg néne megsiratja,
vissza - dehogy - mégse tartja,
ki-ki lakjék hazájában,
őz erdőben, ember házban.
Kapuig is elkíséri,
visszatipeg öreg néni,
és integet, amíg látja:
"Élj boldogul, őzgidácska!"
Lassan lépdel, csendben ballag,
kattan ajtó, zörren ablak,
onnan lesi öreg néne,
kisgidája visszanéz-e.
Haszontalan állatkája,
egyre jobban szaporázza,
s olyan gyorsan, mint a villám,
fenn terem a mohos sziklán.
De a tetőn, hegygerincen
megfordul, hogy búcsút intsen:
"Ég áldjon, rét, kicsi csalit" -
s mint a szél, eliramodik.
Nyár elröppen, levél sárgul,
lepereg a vén bükkfárul,
hó borul már házra, rétre,
egyedül él öreg néne.
Újra kihajt fű, fa, virág,
nem felejti a kisgidát,
fordul a föld egyszer-kétszer,
zörgetnek a kerítésen.
Kitekint az ablakrésen:
ki kopogtat vajon éjjel?
Hold ragyogja be a falut,
kitárja a kicsi kaput.
Ölelésre lendül karja:
kis gidácska meg az anyja
álldogál ott; beereszti,
szíve dobban, megismeri:
őzmama lett a kisgida,
az meg ott a gida fia.
Eltörött a mellső lába,
elhozta hát a kórházba,
hogy szemével kérve kérje:
gyógyítsa meg öreg néne,
puha gyolcsba bugyolálja,
ne szepegjen fiacskája.
S köd előtte, köd utána,
belevész az éjszakába.
Gida lábát két kezébe
veszi lágyan öreg néne.
Meg is gyógyul egykettőre,
felbiceg a dombtetőre,
s mire tölgyről lehull a makk,
a kicsi bak hazaballag.
Mátraalji falu széle,
kapuban ül öreg néne,
nincs egyedül, mért is volna?
Ha fú, ha fagy, sok a dolga.
Körülötte gidák, őzek,
látogatni el-eljőnek,
télen-nyáron, évről évre,
fejük hajtják az ölébe.
Falu népe is szereti,
kedves szóval becézgeti
öreg nénét, és azóta
így nevezik: Őzanyóka.
Piros pipacs, szegfű, zsálya
virít háza ablakába,
nagy köcsögben, kis csuporban
szivárványszín száz csokor van.
Egyiket Gál Péter hozta,
másikat meg Kovács Julcsa,
harmadikat Horváth Erzsi,
úttörő lesz valamennyi.
Vadvirágnak dal a párja,
énekszótól zeng a háza,
oly vidám a gyereknóta,
nevet, sír is Őzanyóka.
Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék
mese őrzi aranyszívét.
Gidára vár sós kenyérke,
kalácscipó aprónépre;
egyszer te is légy vendége,
itt a vége, fuss el véle!
Fazekas Anna
[SIZE=+3]Őzanyó[/SIZE]
Aprócska házban, völgy ölén,
öreg anyóka éldegél.
Nyuszik, gidák, dalos rigók,
jól ismerik a házikót.
És ismerik a fák, hegyek,
a Mátrán úszó fellegek,
a lepke, pinty, kakukkmadár,
az őzcsalád, mely arra jár.
Szelíd, kezes kis őzikék
keresik meg a nénikét,
kit, kedveskedve, réges-rég
csak Őzanyónak hív a nép.
Anyót az első napsugár
serény munkában látja már:
csuporra, tálra pettyeket,
virágos ágat festeget.
Ecsetje fürgén föl-le jár,
csapongva, mint a vadmadár.
Csak akkor nyugszik, nem siet,
ha ráborul a szürkület.
Az út felől, a kert alatt
vidám gyerekcsapat szalad,
és réten termett nagy nyaláb
kakukkfű, zsálya, szarkaláb,
Törökszegfű meg kankalin
virít a lányok karjain.
Anyóé mind e sok virág.
Topognak pettyes őzgidák,
ugrál a Bodri és ugat,
Cili cicus velük mulat,
zsivajjal hegy-völgy megtelik,
és játszadoznak estelig.
De télen - hogy miképp esett? -
hiába várt vendégeket.
Elmúlt egy hét a más után,
és nem zörgettek ajtaján.
Hó ült a bokron, bérceken,
a lágyan lejtő réteken,
bükk ágbogán, tölgyágakon,
csikart a fagy, mint vaskarom.
Nyulacska rítt a fák mögött,
a félsz szívébe költözött,
s a kék patakban gyors halak
cikáztak jégpáncél alatt.
Odvába bújt a rőt evet,
süvöltő széltől rettegett.
Avarsubában gyík aludt,
ordas kerülte a falut.
Elnémult minden kis rigó,
csak hullott, hullott, hullt a hó,
s a cserjésben az őzikék
kutatták őszi fű ízét.
Riadtan, félve, éhesen
barangolnak a réteken,
szelíd szemükben bús panasz:
"Miért vagy messze, szép tavasz?"
Erdőirtásból éjszaka
favágók érkeztek haza,
s beszóltak néne ablakán:
"Anyó, segíts nyuszin, gidán!"
Most tégy csodát, jó Őzanyó!
Kötésig ér, s még hull a hó.
Se fű, se ág, se lomb, se mag,
csak jég, csak hó, csak néma fagy
borít mezőket, réteket.
Kis őzikéid éhesek.
A tél kegyetlen, és ha győz,
éhen veszik a nyúl, az őz.
A csöndes éj lassan telik,
anyóka virraszt reggelig.
Szemernyit sem vár, nem pihen,
tanácsházára úgy megyen.
"Az őzikék... jó emberek!
elpusztulnak... segítsetek!
Az ember gyenge, ámde sok
csodát tehet, ha összefog."
Anyó szemében könny ragyog,
bólintnak a tanácstagok,
és másnap, újév reggelén,
a hegyre indul lány, legény.
Fejszét, szöget, szerszámokat
cipel buzgón a kis csapat,
s mire az ég bealkonyul,
nem éhezik se őz, se nyúl.
[SIZE=+3]Őzanyó[/SIZE]
Aprócska házban, völgy ölén,
öreg anyóka éldegél.
Nyuszik, gidák, dalos rigók,
jól ismerik a házikót.
És ismerik a fák, hegyek,
a Mátrán úszó fellegek,
a lepke, pinty, kakukkmadár,
az őzcsalád, mely arra jár.
Szelíd, kezes kis őzikék
keresik meg a nénikét,
kit, kedveskedve, réges-rég
csak Őzanyónak hív a nép.
Anyót az első napsugár
serény munkában látja már:
csuporra, tálra pettyeket,
virágos ágat festeget.
Ecsetje fürgén föl-le jár,
csapongva, mint a vadmadár.
Csak akkor nyugszik, nem siet,
ha ráborul a szürkület.
Az út felől, a kert alatt
vidám gyerekcsapat szalad,
és réten termett nagy nyaláb
kakukkfű, zsálya, szarkaláb,
Törökszegfű meg kankalin
virít a lányok karjain.
Anyóé mind e sok virág.
Topognak pettyes őzgidák,
ugrál a Bodri és ugat,
Cili cicus velük mulat,
zsivajjal hegy-völgy megtelik,
és játszadoznak estelig.
De télen - hogy miképp esett? -
hiába várt vendégeket.
Elmúlt egy hét a más után,
és nem zörgettek ajtaján.
Hó ült a bokron, bérceken,
a lágyan lejtő réteken,
bükk ágbogán, tölgyágakon,
csikart a fagy, mint vaskarom.
Nyulacska rítt a fák mögött,
a félsz szívébe költözött,
s a kék patakban gyors halak
cikáztak jégpáncél alatt.
Odvába bújt a rőt evet,
süvöltő széltől rettegett.
Avarsubában gyík aludt,
ordas kerülte a falut.
Elnémult minden kis rigó,
csak hullott, hullott, hullt a hó,
s a cserjésben az őzikék
kutatták őszi fű ízét.
Riadtan, félve, éhesen
barangolnak a réteken,
szelíd szemükben bús panasz:
"Miért vagy messze, szép tavasz?"
Erdőirtásból éjszaka
favágók érkeztek haza,
s beszóltak néne ablakán:
"Anyó, segíts nyuszin, gidán!"
Most tégy csodát, jó Őzanyó!
Kötésig ér, s még hull a hó.
Se fű, se ág, se lomb, se mag,
csak jég, csak hó, csak néma fagy
borít mezőket, réteket.
Kis őzikéid éhesek.
A tél kegyetlen, és ha győz,
éhen veszik a nyúl, az őz.
A csöndes éj lassan telik,
anyóka virraszt reggelig.
Szemernyit sem vár, nem pihen,
tanácsházára úgy megyen.
"Az őzikék... jó emberek!
elpusztulnak... segítsetek!
Az ember gyenge, ámde sok
csodát tehet, ha összefog."
Anyó szemében könny ragyog,
bólintnak a tanácstagok,
és másnap, újév reggelén,
a hegyre indul lány, legény.
Fejszét, szöget, szerszámokat
cipel buzgón a kis csapat,
s mire az ég bealkonyul,
nem éhezik se őz, se nyúl.
http://www.youtube.com/watch?v=Qy6i01v28pc dia filmben is szép
- József Attila - ALTATÓ
Lehunyja kék szemét az ég,
lehunyja sok szemét a ház,
dunna alatt alszik a rét -
aludj el szépen, kis Balázs.
Lábára lehajtja fejét,
alszik a bogár, a darázs,
velealszik a zümmögés -
aludj el szépen, kis Balázs.
A villamos is aluszik,
- s mig szendereg a robogás -
álmában csönget egy picit -
aludj el szépen, kis Balázs.
Alszik a széken a kabát,
szunnyadozik a szakadás,
máma már nem hasad tovább -
aludj el szépen, kis Balázs.
Szundít a lapda, meg a sip,
az erdő, a kirándulás,
a jó cukor is aluszik -
aludj el szépen, kis Balázs.
A távolságot, mint üveg
golyót, megkapod, óriás
leszel, csak hunyd le kis szemed, -
aludj el szépen, kis Balázs.
Tüzoltó leszel s katona!
Vadakat terelő juhász!
Látod, elalszik anyuka. -
Aludj el szépen, kis Balázs.
Lehunyja kék szemét az ég,
lehunyja sok szemét a ház,
dunna alatt alszik a rét -
aludj el szépen, kis Balázs.
Lábára lehajtja fejét,
alszik a bogár, a darázs,
velealszik a zümmögés -
aludj el szépen, kis Balázs.
A villamos is aluszik,
- s mig szendereg a robogás -
álmában csönget egy picit -
aludj el szépen, kis Balázs.
Alszik a széken a kabát,
szunnyadozik a szakadás,
máma már nem hasad tovább -
aludj el szépen, kis Balázs.
Szundít a lapda, meg a sip,
az erdő, a kirándulás,
a jó cukor is aluszik -
aludj el szépen, kis Balázs.
A távolságot, mint üveg
golyót, megkapod, óriás
leszel, csak hunyd le kis szemed, -
aludj el szépen, kis Balázs.
Tüzoltó leszel s katona!
Vadakat terelő juhász!
Látod, elalszik anyuka. -
Aludj el szépen, kis Balázs.
A rubintos gyűrű
mesejáték
Vaktorné, Tasnádi Éva - A Rubintos Gyűrű
Magyar Rádió;
[96 kbps, 22050 Hz, Joint Stereo, 00:39:19]
Fájl:
01 - A Rubintos Gyűrű [00:39:19]
Zenéjét összeállította: Hegedűs Emmi.
Szerkesztette: Derera Éva.
Rendezte: Varga Géza.
Szereposztás:
XIV. Haspók (Dínom-Dánia királya) - Mádi Szabó Gábor,
Aranyalma királykisasszony - Venczel Vera,
Puding udvarmester - Horváth Gyula,
Dan - Szacsvay László,
Dan mamája - Komlós Juci,
Findzsa pástétomsütő - Raksányi Gellért,
Májkrém macska - Benedek Miklós,
Cinória udvarhölgy - Csűrös Karola,
Manória udvarhölgy - Magda Gabi;
<!-- -->
mesejáték
Vaktorné, Tasnádi Éva - A Rubintos Gyűrű
Magyar Rádió;
[96 kbps, 22050 Hz, Joint Stereo, 00:39:19]
Fájl:
01 - A Rubintos Gyűrű [00:39:19]
Zenéjét összeállította: Hegedűs Emmi.
Szerkesztette: Derera Éva.
Rendezte: Varga Géza.
Szereposztás:
XIV. Haspók (Dínom-Dánia királya) - Mádi Szabó Gábor,
Aranyalma királykisasszony - Venczel Vera,
Puding udvarmester - Horváth Gyula,
Dan - Szacsvay László,
Dan mamája - Komlós Juci,
Findzsa pástétomsütő - Raksányi Gellért,
Májkrém macska - Benedek Miklós,
Cinória udvarhölgy - Csűrös Karola,
Manória udvarhölgy - Magda Gabi;
<!-- -->
~*Szanté meseháza*~
Picurkák!
Hűvös idő van, ezért ma a szobában maradunk és mesélek Nektek.
Szép napot Kicsikéim!
Mese a katica bogárról és a galambról
Élt valahol, nem is olyan régen egy hatpettyes katicabogár. A katicabogárnak nem voltak barátai, mert sose ment a többiek közé, annyira szégyellte, hogy neki csak hat pettye van. Még gyerekkorában volt egy álma, amiben persze a pettyét kereste, és egy angyal azt súgta, a Csúcson megtalálja. Azóta a katica semmi mást nem csinált, csak mászkált fel-le a fűszálakon, hátha valamelyik csúcsán megleli a hetedik pettyét. Régebben még néha odamentek a többiek is segíteni neki, de miután a katica csúnyán elzavarta őket, inkább felé se néztek.
Ugyanebben az udvarban, a Rozmaring utca három szám alatt lakott az egyszárnyú galamb. Ő mindig csak azt álmodta, hogy a többiekkel repül messzi földekre magokat csipegetni. Csakhogy azzal az egy szárnyával annyira lassú volt, hogy nem vitték sehová. Hiába könyörgött a galambfőnöknek, az rá se tojt. Reggelente kirepültek, és huss, már el is tűntek a házak fölött. Csak délután keveredtek elő, amikor a galamb már szanaszét unatkozta magát.
A galamb egyetlen szórakozása a Rozmaring utcában az volt, hogy a katicát figyelte. Próbálta kitalálni, mit mászkál folyton, egyszer le is szólt neki:
- Hát, te mit csinálsz ott?
- Semmi közöd hozzá! - mordult rá a katica
- Titok?
- Az!
- Pedig nekem igazán elmondhatnád, úgysem beszélek senkivel.
Erre a katica felkapta a fejét.
- Az hogy lehet?
- Úgy, hogy én egész nap itt ülök egyedül, míg a többiek odafent repkednek.
- És te miért nem mész velük?
- Hát nem látod? Vagy olyan kicsi a szemed? Azért, mert csak egy szárnyam van! - mondta dühösen a galamb, és majdnem elsírta magát.
Katica még senkit nem látott ilyen állapotban. Csak vidám, gondtalan hétpettyes katicákkal találkozott, fogalma sem volt, mit kell mondani ilyenkor. Jobb híján, hogy vigasztalja a galambot, elmesélte neki a saját történetét. És azt, hogy mennyire magányossá tette a tehetetlenség.
Galamb ezen teljesen ledöbbent. Egy nyavalyás petty miatt ekkora cirkuszt csinálni! Elhatározta, hogy megmutatja katicának, igenis, így is érnek annyit, mint más. Egyúttal megígérte neki, hogy segít megkeresni a pettyét.
Amikor délután a csapat visszatért, a galamb odasomfordált a főnökhöz:
- Főnök, miért repültök mindig olyan messzire?
- Mert a szüleink arra tanítottak bennünket, hogy tágas a világ, és tele van jobbnál-jobb magvas helyekkel.
- De hát, a cinke azt mondta, hogy itt a szomszéd mezőn ugyanazok a magok vannak, mint amikkel ti hazajöttök!
- Azt nem tudom, arra még nem jártam... - válaszolta a galambfőnök, és ugyan nem mutatta, de ezen a lehetőségen elgondolkozott.
- Pedig így van! És ha így van, akkor meg minek fárasztjátok magatokat? Reggel kényelmesen átszállnátok a szomszéd rétre, és ott szépen, kis körökben repkedhetnétek. Ebéd után még haza is ugorhatnátok sziesztázni! - győzködte a galamb a főnököt, nem minden hátsó szándék nélkül.
- Ezt majd még megtárgyaljuk a tanáccsal - zárta le a témát a főnök, mert kezdte idegesíteni, hogy egy ilyen kis félszárnyú mitugrálsz ad tanácsokat neki.
- Pedig ha csak ide mennétek, akkor engem is magatokkal vihetnétek! Beállnék középre, és akkor nekem csak egészen kicsi köröket kéne tennem!
A galambfőnök hallani sem akart a dologról, méghogy csak ide repülni, amikor ők ennél sokkal többre is képesek! Ám az egyszárnyú galamb mamája meghallotta őket, és az esti tanácsülésen szóba hozta fia kérését. Amikor látta, hogy mindenki tiltakozik, felvetette, hogy nemsokára lesz a fia születésnapja, legalább ebből az alkalomból kivételt tehetnének, és megnézhetnék azt a szomszédos mezőt. És mivel a galamboknak jó szívük van, beleegyeztek.
Azon a reggelen az egyszárnyú galamb már egy órával a kakas előtt felkelt, hogy bemelegítsen a nagy útra. Évek óta ki sem mozdult a kertből, az az egy szárnya is teljesen elgémberedett, be kellett járatnia egy kicsit. Induláskor ott állt a sor elején, és amikor a főnök elkiáltotta magát, hogy Indulás!, az egyszárnyú galamb volt az első, aki felrepült. De el sem érték az utazómagasságot, már csúnyán lemaradt. Már megint egyedül!, szipogott a galamb, és azon gondolkozott, hogy inkább visszafordul, hagyja az egészet a csudába, amikor eszébe jutott a katica, akinek meg akarta mutatni, hogy ők is lehetnek Nemakárkik.
Összeszedte minden erejét, és dupla sebességre kapcsolt. Mire utolérte a többieket, azok már elégedetten szálldostak a rét felett. Mert a rét, amit addig egyetlen galamb se látogatott, mert olyan közel volt, csak úgy roskadozott a zsíros magvaktól. A galamb befurakodott a kör közepére, és ahogy eltervezte, szép kis ívben szállt, szállt, szállt, körbe, körbe, és még most is szállna, ha egyszercsak ott a kör közepén, a tükörsima égen nem látott volna meg valami furcsa mintázatú galambtollat lebegni. Csőrébe kapta, hogy szemügyre vegye, és mit látott a tollba akadva? A katica pettyét! Annyira megörült neki, hogy zuhanórepülésben azonnal visszasietett a katicához.
- Szia, katica! Mit csinálsz? - kérdezte.
- Szerinted?! - förmedt rá a katica.
- És ha lenne egy kívánságod, mi lenne az?- incselkedett vele a galamb.
- Szerinted? - kérdezte a katica, de meg sem állt, csak rótta az utat a fűszálon, épp felfelé.
- Akkor gyere, mutatok valamit!
A katica durcásan odament a galambhoz, aki kinyitotta csőrét, hogy megmutassa, mit talált. De egy huncut kis szellő épp arra járt, hopp, felkapta a tollat, pettyel együtt, és már szaladt is vele. A katica és a galamb egyszerre pattant fel, hogy a szellő nyomába eredjen. De nem addig repültek, míg meg nem haltak, csak a ház sarkáig, ahol Rozi kutya hosszú nyelvére tapadva meg is találták a pettyet. A galamb lekapta onnan, és azon nyomban, úgy nyálasan, rátapasztotta a katica hátára. Nem pont oda, ahová kellett volna, de sebaj, gondolta a galamb, legalább felismerem a többiek közt az én katicámat.
A katica azóta csak azért mászkál a fűszálakon, hogy mindenki láthassa a hét szép pettyét. A galamb pedig ma is átjár a szomszédos mezőre, onnan integet a fél szárnyával a hétpettyes katicabogárnak.
Szép napot Kicsikéim!
Kívánok Mindenkinek Boldog Békés Új Évet!
* . . * . * . * . * .
* . _/\_ * . .*.*.*.* .
. * ),"( * *˜*•. ˜*•.•*˜ .•*˜
˜*•. ˜”*°•.˜”*°•.•°*”˜.•°*”˜ .•*˜
__˜”*°•˜•**boldog új évet!!!*˜”*°•˜•*~
˜”*°•. ˜*•˜”*°•. ˜*•.•°*”˜”*°•.
¡¡• ˜•°*”˜˜”*°•. ˜*•˜”*°•. ˜~
_.•*˜ .•°*”˜.•°*”˜”*°•.˜”*°•. ˜*•
__000000____0000000____0000000____000000000
_00000000__000000000__000000000___00_____00
_00____00__00_____00__00_____00___00_____00
______00___00_____00__00_____00___00_____00
_____00____00_____00__00_____00___000000000
____00_____00_____00__00_____00__________00
___00______00_____00__00_____00__________00
__0000000___0000000____0000000____000000000
Mielőtt lefekszel, tárd ki az ablakod,
elküldtem Hozzád az én angyalom.
Egy pillanatra kérlek, figyelj reá,
mert a nevemben Boldog Új Évet Kíván!
* . _/\_ * . .*.*.*.* .
. * ),"( * *˜*•. ˜*•.•*˜ .•*˜
˜*•. ˜”*°•.˜”*°•.•°*”˜.•°*”˜ .•*˜
__˜”*°•˜•**boldog új évet!!!*˜”*°•˜•*~
˜”*°•. ˜*•˜”*°•. ˜*•.•°*”˜”*°•.
¡¡• ˜•°*”˜˜”*°•. ˜*•˜”*°•. ˜~
_.•*˜ .•°*”˜.•°*”˜”*°•.˜”*°•. ˜*•
__000000____0000000____0000000____000000000
_00000000__000000000__000000000___00_____00
_00____00__00_____00__00_____00___00_____00
______00___00_____00__00_____00___00_____00
_____00____00_____00__00_____00___000000000
____00_____00_____00__00_____00__________00
___00______00_____00__00_____00__________00
__0000000___0000000____0000000____000000000
Mielőtt lefekszel, tárd ki az ablakod,
elküldtem Hozzád az én angyalom.
Egy pillanatra kérlek, figyelj reá,
mert a nevemben Boldog Új Évet Kíván!
Kormos István: Kerek esztendő
Kerek esztendö
Kormos Istvan verse
Az év kisöccse Január –
Fázós bokájú cinke száll,
s ha hull a hó, sírón csicseg,
de sírását ki érti meg?
Fagy csöndül, mint a citera,
kéne egy bögre jó tea,
vagy messze elhajítva kucsmánk,
naplángos Afrikában futnánk!
Szaladoz a szánkó,
hóba nyomot szántó.
Kismalac a szánkás –
Fején piros svájcisapka,
hetykén a búbjára csapta.
Szól a szánkó: „Csöpp gyermekem!
Ne villámolj vadul velem!
Minek ez az ide-oda rántás?”
Február fagyot hegedül –
Magasan suhogva repül
a jégcsillámos tó felett,
hajtván hideg hófelleget.
Vacogva muzsikálja szét
utoljára a tél dühét.
Aztán gyöngyözve harsan ének,
búcsúzót zendítve a télnek.
Róka, róka, róka!
Sebesen futóka!
Fut a fagyon bokázva,
meg ne fázzon a lába.
Hátán kisnyúl lovagol,
farkán egy madár –
Szusszantani valahol
talán csak megáll.
Zöld ruhás kislány Március –
Ne állj meg, kislány, futva fuss!
Aranykaput nyiss, édesem!
Füttyöt fuvints a réteken!
Az égen tűzpiros kalap,
nem is kalap, mert az a Nap.
Táncold körül hát hujjogatván,
szökkenj magasba, gyere, kislány!
Két nyulacska elindult
játszani.
Szeretnének a fűben
látszani.
Tulipánra találtak,
tanakodni megálltak,
kiált mind a kettő:
„Hazavisszük anyánknak!”
Április! Esőt érlelő
Mindig felhőből bújsz elő!
Te is felhő vagy, csupa víz:
ázik rigó, fürj, fecske, csíz,
a rét s réten a kiscsikó –
Szeszélyedben nincs semmi jó.
Fejünkre zuhogsz záporozva,
aj, Április, tavasz bolondja!
Haragos egekből
ömlik szakadatlan,
felleget kísérve
egy-egy villám csattan.
Kutyamája felhők!
Két kismadár ázik.
Ernyő alatt futnak
az esőn hazáig.
Ha Május betoppan, a zöld:
csupádon-csupa fütty a föld.
Dolgára indul nagy sereg,
a munka, mint az üst, pezseg.
Fejét a búza fölveti,
orrunk virágszaggal teli.
Elfeledjük a téli álmot,
fölszippantanánk a világot!
Csiperke csámpás kicsi mackó,
mindig a réten járó.
Bocsok között is csuda-apró,
mancsában mégis háló!
Vadászni indult lopakodva,
lepkéket űzni a réten.
Kiált Csiperke: „Haja-hoppla!
Elszállt! Ez aztán szégyen!”
Június lassan érkezik,
sok gyerek várja őt pedig,
mert véget ér az iskola,
fürgén szabadba hát, nosza!
Ahány gyerek, mind napra fut,
játékra csábít minden út,
hívogatón libeg a lepke,
eztán eltűnik az egekbe.
Aj, de ici-pici tó!
Kiskacsákat ringató.
Aj, de ici-pici ház!
Két csöpp fának magyaráz.
De a két fa
nem felel!
A háznak a pici tóból
kiskacsaháp felesel.
Június almát gurigál,
az alma gyerekkézbe száll,
gyerekfog jót beleharap –
Nevetőn bámulja a Nap.
Mert az almát ő érleli,
héja a fényével teli.
Herseg az alma, íze édes,
nemcsak az eszi, aki éhes.
Nagyfülű Balambér
megy vakációra,
fölpattan egy ócska
öreg autóra.
Megy a Balatonra,
döcög Aligáig,
de hiába nézdel,
még semmi se látszik.
Augusztus egy igen merész
oroszlánfejű tengerész.
Pipája kukoricaszár,
boglyos szakálla napsugár.
Két karja kaszálva suhint,
nagy szája tűzcsóvát fuvint,
hogy forrván fölforr a tavacska,
úsztában megsül a halacska.
Kiskacsa úszik,
medvebocs vele,
alattuk a tó fenékig
vízzel van tele!
Ha víz nem volna,
nem lenne a tó,
ami hosszába-keresztbe
átalúszható.
A körte már Szeptemberé –
Hulldos a levél lefelé,
a nyár búcsúzva integet,
maradna még, de nem lehet.
Sziszegő csöpp szél születik,
eső jön, s nyakunkba esik,
harcol a Nap még, de nem győzi,
mivelhogy az ereje őszi.
Zene, zene, víg zene!
Ez szeptember elseje!
Ahány iskola: nyílik,
s gyerekzsivajjal tele.
Zene, zene, víg zene!
Víg a gyerekek élete:
hoppsza, egyre! hoppsza, kettőre!
Feje tudással tele.
Október lilaingesen
bukdácsol kinn a földeken,
vágyik az őszi kertekig,
odáig elsettenkedik.
A körmét fújja vacogón,
nem töpreng a tavalyi hón,
mert már az újat érzi bőre –
Köszöntget a gazégetőkre.
Micsináltál, róka?
Szőlőt loptál?
Szüretelők zsivajából
eliszkoltál?
Edd meg a szőlőt,
fussál messze!
Hogyha elérnek,
kapsz a fejedre!
November madarat ijeszt –
Ha egy felé száll, félni kezd,
mert kitárt karján rongy lobog.
Csak a kisfecskék boldogok,
hogy délre mentek, messzire,
majdnem a világ végire.
Gólya, seregély s más is elment,
hadd lássanak egy kicsit tengert.
Vetett puha ágyban
mackó aluszik.
Föl ne ébresszétek
jövő tavaszig.
Álmában egy rocska
mézzel van teli,
száját nyalogatva
nyeli, csak nyeli!
Testvérei közt az öreg
December – fagy nem töri meg!
Ha hull a hó, vígan repes:
„Hóembert gyúrni érdemes!”
Répa az orra, szeme szén,
és mi a kalap a fején?
Piros fazék, csáléra álló,
hát kedve mindig csicsonkázó.
Három napja hull a hó,
sítalpat köt Télapó!
Munkát vállalt, jó sokat:
fenyőfákat válogat.
Lerázza a havat róla,
és cukorral cicomázza.
Körbejárja a világot,
mert igen sok gyerek várja.
Kerek esztendö
Kormos Istvan verse
Az év kisöccse Január –
Fázós bokájú cinke száll,
s ha hull a hó, sírón csicseg,
de sírását ki érti meg?
Fagy csöndül, mint a citera,
kéne egy bögre jó tea,
vagy messze elhajítva kucsmánk,
naplángos Afrikában futnánk!
Szaladoz a szánkó,
hóba nyomot szántó.
Kismalac a szánkás –
Fején piros svájcisapka,
hetykén a búbjára csapta.
Szól a szánkó: „Csöpp gyermekem!
Ne villámolj vadul velem!
Minek ez az ide-oda rántás?”
Február fagyot hegedül –
Magasan suhogva repül
a jégcsillámos tó felett,
hajtván hideg hófelleget.
Vacogva muzsikálja szét
utoljára a tél dühét.
Aztán gyöngyözve harsan ének,
búcsúzót zendítve a télnek.
Róka, róka, róka!
Sebesen futóka!
Fut a fagyon bokázva,
meg ne fázzon a lába.
Hátán kisnyúl lovagol,
farkán egy madár –
Szusszantani valahol
talán csak megáll.
Zöld ruhás kislány Március –
Ne állj meg, kislány, futva fuss!
Aranykaput nyiss, édesem!
Füttyöt fuvints a réteken!
Az égen tűzpiros kalap,
nem is kalap, mert az a Nap.
Táncold körül hát hujjogatván,
szökkenj magasba, gyere, kislány!
Két nyulacska elindult
játszani.
Szeretnének a fűben
látszani.
Tulipánra találtak,
tanakodni megálltak,
kiált mind a kettő:
„Hazavisszük anyánknak!”
Április! Esőt érlelő
Mindig felhőből bújsz elő!
Te is felhő vagy, csupa víz:
ázik rigó, fürj, fecske, csíz,
a rét s réten a kiscsikó –
Szeszélyedben nincs semmi jó.
Fejünkre zuhogsz záporozva,
aj, Április, tavasz bolondja!
Haragos egekből
ömlik szakadatlan,
felleget kísérve
egy-egy villám csattan.
Kutyamája felhők!
Két kismadár ázik.
Ernyő alatt futnak
az esőn hazáig.
Ha Május betoppan, a zöld:
csupádon-csupa fütty a föld.
Dolgára indul nagy sereg,
a munka, mint az üst, pezseg.
Fejét a búza fölveti,
orrunk virágszaggal teli.
Elfeledjük a téli álmot,
fölszippantanánk a világot!
Csiperke csámpás kicsi mackó,
mindig a réten járó.
Bocsok között is csuda-apró,
mancsában mégis háló!
Vadászni indult lopakodva,
lepkéket űzni a réten.
Kiált Csiperke: „Haja-hoppla!
Elszállt! Ez aztán szégyen!”
Június lassan érkezik,
sok gyerek várja őt pedig,
mert véget ér az iskola,
fürgén szabadba hát, nosza!
Ahány gyerek, mind napra fut,
játékra csábít minden út,
hívogatón libeg a lepke,
eztán eltűnik az egekbe.
Aj, de ici-pici tó!
Kiskacsákat ringató.
Aj, de ici-pici ház!
Két csöpp fának magyaráz.
De a két fa
nem felel!
A háznak a pici tóból
kiskacsaháp felesel.
Június almát gurigál,
az alma gyerekkézbe száll,
gyerekfog jót beleharap –
Nevetőn bámulja a Nap.
Mert az almát ő érleli,
héja a fényével teli.
Herseg az alma, íze édes,
nemcsak az eszi, aki éhes.
Nagyfülű Balambér
megy vakációra,
fölpattan egy ócska
öreg autóra.
Megy a Balatonra,
döcög Aligáig,
de hiába nézdel,
még semmi se látszik.
Augusztus egy igen merész
oroszlánfejű tengerész.
Pipája kukoricaszár,
boglyos szakálla napsugár.
Két karja kaszálva suhint,
nagy szája tűzcsóvát fuvint,
hogy forrván fölforr a tavacska,
úsztában megsül a halacska.
Kiskacsa úszik,
medvebocs vele,
alattuk a tó fenékig
vízzel van tele!
Ha víz nem volna,
nem lenne a tó,
ami hosszába-keresztbe
átalúszható.
A körte már Szeptemberé –
Hulldos a levél lefelé,
a nyár búcsúzva integet,
maradna még, de nem lehet.
Sziszegő csöpp szél születik,
eső jön, s nyakunkba esik,
harcol a Nap még, de nem győzi,
mivelhogy az ereje őszi.
Zene, zene, víg zene!
Ez szeptember elseje!
Ahány iskola: nyílik,
s gyerekzsivajjal tele.
Zene, zene, víg zene!
Víg a gyerekek élete:
hoppsza, egyre! hoppsza, kettőre!
Feje tudással tele.
Október lilaingesen
bukdácsol kinn a földeken,
vágyik az őszi kertekig,
odáig elsettenkedik.
A körmét fújja vacogón,
nem töpreng a tavalyi hón,
mert már az újat érzi bőre –
Köszöntget a gazégetőkre.
Micsináltál, róka?
Szőlőt loptál?
Szüretelők zsivajából
eliszkoltál?
Edd meg a szőlőt,
fussál messze!
Hogyha elérnek,
kapsz a fejedre!
November madarat ijeszt –
Ha egy felé száll, félni kezd,
mert kitárt karján rongy lobog.
Csak a kisfecskék boldogok,
hogy délre mentek, messzire,
majdnem a világ végire.
Gólya, seregély s más is elment,
hadd lássanak egy kicsit tengert.
Vetett puha ágyban
mackó aluszik.
Föl ne ébresszétek
jövő tavaszig.
Álmában egy rocska
mézzel van teli,
száját nyalogatva
nyeli, csak nyeli!
Testvérei közt az öreg
December – fagy nem töri meg!
Ha hull a hó, vígan repes:
„Hóembert gyúrni érdemes!”
Répa az orra, szeme szén,
és mi a kalap a fején?
Piros fazék, csáléra álló,
hát kedve mindig csicsonkázó.
Három napja hull a hó,
sítalpat köt Télapó!
Munkát vállalt, jó sokat:
fenyőfákat válogat.
Lerázza a havat róla,
és cukorral cicomázza.
Körbejárja a világot,
mert igen sok gyerek várja.
~*Szanté meseháza*~
Picurkák!
Ma egy rövid mesét hoztam Nektek.
Három kecske a bak és a farkas
Volt egyszer egy kecskecsalád: egy bakkecske, három kiskecske meg egy anyakecske.
Elindultak az erdőre friss rügyeket szedni. Mikor az első ment, meglátta egy farkas.
- Hova mész, te kiskecske? (vastag hangon)
- Megyek az ágra. (vékony hangon)
- Hát nem félsz, hogy megeszlek? (vastag hangon)
- Jaj, félek! (vékony hangon)
- Hát mért beszélsz olyan vékony hangon? (vastag hangon)
- Mert félek. Edd meg a másikat, mert az kövérebb. (vékony hangon)
Akkor jött a közbelső.
- Hova mész, te kiskecske? (vastag hangon)
- Megyek az ágra. (vékony hangon)
- Hát nem félsz, hogy megeszlek? (vastag hangon)
- Jaj, félek! (vékony hangon)
- Hát mért beszélsz olyan vékony hangon? (vastag hangon)
- Mert félek. Edd meg a másikat, mert az kövérebb. (vékony hangon)
Akkor jött a legnagyobb.
- Hova mész, te kiskecske? (vastag hangon)
- Megyek az ágra. (vékony hangon)
- Hát nem félsz, hogy megeszlek? (vastag hangon)
- Jaj, félek! (vékony hangon)
- Hát miért beszélsz olyan vékony hangon? (vastag hangon)
- Mert félek. Edd meg, amelyik utánam jön, mert az bak. (vékony hangon)
Akkor jött a bakkecske.
- Hova mész, te bakkecske? (vastag hangon)
- Megyek az ágra. (vastag, erős hangon)
- Hát nem félsz, hogy megeszlek? (vastag hangon)
- Nem félek, mert két pár pisztoly fejem felett, poros zacskó lábam között.
Elfuss, ha az életed kedves! (vastag, erős hangon, kiáltva)
Hó, có, megijedt a farkas, s elfutott! Még ma is fut, ha eddig meg nem állott.
Itt a vége, fuss el véle
Szép napot Kicsikéim!
- Státusza
