Gyermekdalok, versek, mesék, találós kérdések.. I.

[Kérlek aki tudja,ennek a dalnak az MP3 formátumát küldje el nekem!
Előre is köszönöm!
[email protected]


quote=rsteve;467876]Bilicsi Tivadar : Apu, hod med be

Legkisebbik lányom, a szöszi Évi,
állatkertbe vitte el apukát.
Jókat kérdez õ ott az elefántnál,
hadd mondom el néhány buti szavát:

Apu! Hod med be, az a nagy elefánt
az oroszlán barlangába?
Apu! Hod med be, az a nagy elefánt,
ha meghívják teára?
Ha csak az ormányát dugja be a buta, az kész könnyelmûség:
mire felszívja a teáját, leharapták rég az ormányát.
Van-e pótormánya õnéki? Apu, mondd meg, hát, nahát!

Édes kislány, én ezt nem tudom, kérlek!
Édes kislány, kérdezz valami mást!
Erre Évi elkezd keserûn sírni,
S mással kezdi most az óbégatást:

Apu! Pincébe, hogyha megy a zsiráf,
hogyha fát kell hozni, néki?
Ugye négyrétre hajtja össze a nyakát,
Hisz a jó zsiráf ezt érti
De ha gyűrött lesz az a hosszi nyaka, akkor mondd meg mit csinál
Van-e vasalója őnéki, de ha vasalója rossz, régi,
Ezért nem tudná kivasalni a nyakát, hát mi csinál?

Ugye erszényes az a kenguru ott?
Ugye sok pénze van néki?
Az egy új erszény, ugye új apukám?
de az is lehet, hogy régi?
Az a kis medve, mikor halat eszik, kell-e hozzá szódavíz?
Mi a kedvence: a szilvaíz vagy a frissen megfõtt tejbegríz?
Ugye spenótot õ sem szeret? Apu, mondd meg, már, nahát!

Ajka kérdez, mint a motolla, gyorsan
Egyszer mégis elfogy a türelem.
Hallgass Évám! Hadd felelek most néked,
hallgass énrám, édes kisgyerekem!

Éva! Pincébe sose megy a zsiráf,
sose kell fát hozni néki.
Ezt egy jó kislány, hogyha idefigyel
hát azonnal meg is érti.
Sose hordoz pénzt az a kenguru ott, ugye, érted Évikém?
A medvének nem kell szilvaíz, sem a frissen megfõtt tejbegríz.
Mire Éva így szól: Értem én, csupán azt nem értem még:

Apu! Hod med be...[/quote]

Álomba ringató mesék

Gyógyító mesék

Gyógyító mesék

Mondókák

Mondókák

Drégely László: TÉL

Varjúcsapat száll az égen itt a tél,
Hóborítja hegyek csúcsát fúj a szél.

Barna medve barlangjában alszik már,
Megnézheti aki éppen arra jár!

Kedves Fórumozók!
A honlapomon szereplő összes pps-emen kisebb technikai változtatást csináltam. Ezek főleg a biztonsági beállításaikat érintik, azonban tartalmi átalakításra sehol nem került sor. A CanadaHun oldalaira eddig feltetteket ezért most eltávolítottam, de itt azokat az új formájukban vissza is teszem.
demandor

DApps - Öreg néne őzikéje
DApps - Holle anyó
DApps - Hófehérke és a hét törpe
DApps - Piroska és a farkas
DApps - A három nyúl
DApps - A török és a tehenek
DApps - Goldilocks and the three bears

Ezeket a vetítéseket hang kíséri, és egy kivételével mind kézzel léptethetők. A CanadaHun-ról közvetlenül INNEN tölthetők le.

Szív-építő dödörgő

Néhány Szív-építő dödörgés Nektek Burján Esztertől (22-36)

http://www.bbc.co.uk/cbeebies/tweenies/ ARANYOS JÁTÉKOK VANNAK ITT KICSI GYERKEKNEK

Bocs, hogy a testsémás verseket nem írtam annó tovább, most pótlólag itt egy újabb.
Rajzolás közben nagyon jól tudják hasznosítani a gyerekek!!

Kifor Zsóka: EMBERKE

Rajzolok egy karikát,
bele pöttyöt, vonalat,
Kész is a fej, ha én mondom,
most már tovább folytatom.
Kell még egy nyak, váll és karok,
egy nagy pocak, rögtön kész!
Láb sem árthat, én úgy látom,
az emberkém menetkész!

Kiss Dénes: Jön a fagy

Jön a fagy, jön a fagy,
jégpadkós lovakon.
Jár a fagy kopogós,
kipi-kopp ropogost.
Ember is didereg,
toporg, táncot rop.
Jön a fagy, kipi-kopp,
deresen bekocog,
lova csönd, lova csönd,
nyomában jég ropog.

mondóka

Nyáron szandál,
télen csizma.
Jaj lesz annak,
aki fordítva húzza!
Megsül a lába,
megfagy a lába.
Hogy megy majd el
a farsangi bálba?

Gazdag Erzsi: Január

Január, január,
mindig hócsizmában jár.
Jégbajusza, jégkabátja,
zúzmara a jó barátja.
Január, január
palotája nyitva áll.
Jégtükörü padlóján
korcsolyázik fiú lány.
Álla tánc, áll a bál.
Kicsi szánkó csengve száll.
Meg sem áll tán tavaszig,
mindaddig míg havazik.

Varjú károg,fú a szél,
Esik a hó, itt a tél.
Jaj de nagyon hideg van,
Ropog a hó alattam.
Vígan csúszik a kis szán,
Most örülök igazán.

Három lepke

Szeretném megköszönni, azt a sok minden szépet, amit itt találtam nálatok. A keresővel úgy látom, hogy a Három lepke című album nincs fent. Ezek megzenésített gyerekversek. Megpróbálom feltölteni, hátha másnak is tetszenek.

Még mindig keresem Alízt!

adda írta:

az Alice Tükörországban és esetleg az Alice Csodaországban meselemezeket keresem, nem a hangoskönyvet, hanem amiben Béres Ilona volt a Sakkirálynő és Halász Judit a cica... (van itt ugyan korábban Alice-link, de azok már valami miatt nem élnek)

Kattints a kibontásához...

A GRUFFACSÓR
Nézsonra járt, nyalkás brigyók<O</O
turboltak, purrtak a zepén,<O</O
nyamlongott mind a pirityók,<O</O
bröftyent a mamsi plény.<O</O
<O</O

"Kerüld a Gruffacsórt, fiam,<O</O
a foga tép, a karma metsz!<O</O
Ne járj, hol grémmadár csuhan<O</O
s a bőszhedt Gyilkanyessz!"<O</O
<O</O

Kapta döfke kardját a smorc,<O</O
rég csűszte már a nyúf vadat -<O</O
megállt a vén plakány tövén<O</O
a tamtam-lomb alatt.<O</O
<O</O

Állt felhergült eszmék között,<O</O
s ím Gruffacsór - a szeme láng - <O</O
hussongva és mortyogva jött<O</O
a kuszmadt fák iránt.<O</O
<O</O

Egy! Kettő! Egy! Kettő! - csihant<O</O
a döfke penge nyisz-nyasza!<O</O
Metélte szét, kapta fejét<O</O
s diadalgott haza.<O</O
<O</O

"Hát megölted a Gruffacsórt?<O</O
Keblemre, fürgeteg fiam!<O</O
Dicshedj soká! Hujhé, hurrá!"<O</O
s csuklantott boldogan.<O</O
<O</O

Nézsonra járt, nyalkás brigyók<O</O
turboltak, purrtak a zepén,<O</O
nyamlongott mind a pirityók,<O</O
bröftyent a mamsi plény.<O</O

Me meg mit talaltam:

Édesanyám, mit segítsek? Létay Lajos
Édesanyám mit segítsek?
Cukrot törjek? Hozzak lisztet?
Megpörköljem tán a kávét?
Elszaladjak hagymaszárért?
Neked száz és száz a dolgod,
míg ebédünk egybehordod;
míg az asztal megterítve,
csak te fáradsz, te s megint te!
Ámde én nem hagylak téged,
tétlen mint is nézhetnélek?
S épp ma van lám neved napja,
hát így üld meg, mosogatva?
Édesanyám, mit segítsek,
hogy ne fáradj, légy mind frissebb?
Megtennék én mindent érted,
minden gondtól kímélnélek.
Hogy vidáman élj sokáig,
s ifjan lásd meg unokáid.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gonosz mostoha, aki édeslányát jobban szerette, mint a szeme világát, de mostohalányát, Maricát, teljes szívéből, teljes lelkéből gyűlölte. A kislány nem állhatott meg előtte. Ha szerét ejthette, kínozta, gyötörte, szeretett volna tőle mielőbb megszabadulni. Egy napon mind a két lányt elküldte a folyóra, hogy gyapjút mossanak. Az édeslányának fehér gyapjút adott, a mostohának pedig feketét lökött oda, és ezt parancsolta neki:
- Hogyha ezt a fekete gyapjút hófehérre nem mosod, haza ne gyere, mert elkergetlek a háztól! <o></o>
A kis mostoha azonnal tudta, hogy ezt a kívánságot nem teljesítheti, de azért hóna alá vette a gyapjút, és zokogva elindult féltestvére után. Amidőn megérkeztek a folyóhoz, mosni kezdtek mind a ketten. Amint szorgalmasan mostak, váratlanul odalépett hozzájuk egy csodálatosan szép leányka, talpig fehérbe öltözve, és így köszönt a lányokra: <o></o>
- Jó napot, leánykák! Segítenék nektek, ha megengednétek! <o></o>
A mostoha lánya nevetve felelt: <o></o>
- Nekem nem kell a segítséged, mert az én gyapjúm máris hófehér, de itt az én mostohahúgom, nem boldogul a fekete gyapjúval. <o></o>
Ekkor a szép leányka odalépett Maricához, és azt mondta: <o></o>
- Add ide a gyapjút! Megpróbálom, hátha nekem sikerül fehérre mosnom! <o></o>
Mind a ketten elkezdték újra mosni, és a gyapjú fehéredett, egyre fehéredett, egyszerre csak olyan fehér lett, mint a hó. <o></o>
Amikor készen lettek vele, a szép fehér ruhás lányka eltűnt a szemük elől. A mostoha nagyon elcsodálkozott, amikor megpillantotta a hófehér gyapjút, és szörnyű nagy haragra gyulladt, hogy nem sikerült mostohalányát elkergetnie a háztól. Nem sok idő múlva beköszöntött a hideg tél, és hamarosan leesett az első hó. Ekkor a mostoha ezt parancsolta Maricának: <o></o>
- Vedd a kosarat, lódulj az erdőbe, és szedjél ott érett epret! Nemsokára itt az újesztendő, és akkorra kell csemegének. De hogyha nem találsz, jobban teszed, ha mindjárt ott maradsz az erdőben. <o></o>
A szerencsétlen leányka kérve kérte, sírva könyörögte: <o></o>
- Már hogy találhatnék én ebben a farkasordító hidegben érett epret az erdőn? <o></o>
De hiábavaló volt minden kérés, siránkozás, mit volt mit tenni, el kellett indulnia. Amidőn beért az erdőbe, tizenkét ifjú legénnyel találkozott. Barátságosan köszöntötte őket. Azok nyájasan fogadták, faggatni kezdték, hogy miért sír, miért megy ilyen nagy zimankóban az erdőre. Marica mindent szép rendre elmondott a tizenkét ifjúnak, semmit sem hallgatott el. <o></o>
- Mi segítünk rajtad - mondották a legények -, ha igaz szívedre megmondod, hogy melyik hónapot szereted a legjobban. <o></o>
Marica gondolkodás nélkül válaszolta: <o></o>
- Mindegyik hónapot szeretem, de a márciust szeretem a legjobban, mert az hozza meg a kikeletet és a szép reményeket. <o></o>
A legények igen meg voltak elégedve a felelettel, és mosolyogva mondották: <o></o>
- Eridj a domb mögötti szakadékba, s találsz ott annyi epret, amennyi csak kell. <o></o>
Így azután Marica újesztendőre gyönyörű szép epret vitt haza, púpozott kosárral, és szépen elmondta mostohájának, hogy hogyan jutott a finom csemegéhez. <o></o>
Néhány nap múlva aztán, amikor kissé megenyhült az idő, az asszony az édes lányát is elküldte eperért az erdőbe. Abban reménykedett, hogy találkozik a legényekkel, és ő is olyan szerencsés lesz, mint a mostohalány. Az édes csinosan felöltözött, vette a kosarat, és vidáman ment az erdőbe. Ő is találkozott a tizenkét ifjú legénnyel, és emelt hangon szólt rájuk: <o></o>
- Mutassátok meg nekem is, hol lehet azt a szép epret találni, amelyből az én testvérem hozott haza! <o></o>
A legények így szóltak: <o></o>
- Megmutatjuk, hogyha megmondod, hogy melyik hónapot szereted a legjobban a tizenkettő közül. De feltétlenül az igazat kell mondanod! <o></o>
A lány gondolkodás nélkül, gőgös arccal, dühödten, ellentmondást nem tűrő hangon rávágta: <o></o>
- Miért is szeretném valamelyiket? Egyiket se szeretem, de a márciusra haragszom a legjobban. <o></o>
Erre az erdő zúgni kezdett, iszonyú hóförgeteg zúdult a hegyekre, s a lány félig agyonfagyva, meggémberedve érkezett haza az anyjához. Az a tizenkét ifjú legény volt a tizenkét hónap. <o></o>
Telt, múlt az idő, s a mostohalány jóságának, szépségének híre messze földet bejárt. Egy szép napon derék ifjú jelentkezett a mostohánál, és tudtára adta, hogy ekkor és ekkor barátjával eljön háztűznézőbe, és megkéri Marica kezét. Amikor elérkezett a várva várt este, a mostoha kikergette Maricát, hogy menjen a ház mögötti színbe aludni. Finom vacsorát készített, s édeslányát ékesen, cifrán felöltöztette. Amikor a leánykérő legények megérkeztek, a mostoha szívesen fogadta őket. Bevezette mindkettőt a házba, és azt mondta: <o></o>
- Itt van az én kedves mostohalányom! <o></o>
Véletlenül meghallotta ezt a kakas, és tele torokból elkezdte kukorítani: <o></o>
- Kikeriki, kikeriki - szép Marica ideki, ideki! <o></o>
A leánykérők azonnal megértették a kakas szavát, s megparancsolták a mostohának, hogy vezesse elő az igazit, akit ők keresnek. Amikor megpillantották, nem győztek betelni a gyönyörűségével, kedvességével, és még aznap este elvitték magukkal. A mostoha meg a lánya leforrázva otthon maradtak. Marica meg boldogan élt férjével. Még ma is élnek, ha meg nem haltak. <o></o>
Remélem van akinek tetszik.

Die Bienenkönigin

[von den Brüdern Grimm]
Zwei Königssöhne gingen einmal auf Abenteuer und gerieten in ein wildes, wüstes Leben, sodass sie gar nicht wieder nach Haus kamen. Der Jüngste, welcher der Dummling hieß, machte sich auf und suchte seine Brüder. Aber wie er sie endlich fand, verspotteten sie ihn, dass er mit seiner Einfalt sich durch die Welt schlagen wollte, und sie zwei könnten nicht durchkommen und wären doch viel klüger.
Sie zogen alle drei miteinander fort und kamen an einen Ameisenhaufen. Die zwei Ältesten wollten ihn aufwühlen und sehen, wie die kleinen Ameisen in der Angst herumkröchen und ihre Eier forttrügen, aber der Dummling sagte: "Lasst die Tiere in Frieden, ich leid es nicht, dass ihr sie stört!"
Da gingen sie weiter und kamen an einen See, auf dem schwammen viele, viele Enten. Die zwei Brüder wollten ein paar fangen und braten, aber der Dummling ließ es nicht zu und sprach: "Lasst die Tiere in Frieden, ich leid es nicht, dass ihr sie tötet!"
Endlich kamen sie an ein Bienennest, darin war so viel Honig, dass er am Stamm herunterlief. Die zwei wollten Feuer unter den Baum legen und die Bienen ersticken, damit sie den Honig wegnehmen könnten. Der Dummling hielt sie aber wieder ab und sprach: "Lasst die Tiere in Frieden, ich leid es nicht, dass ihr sie verbrennt!"
Endlich kamen die drei Brüder in ein Schloss, wo in den Ställen lauter steinerne Pferde standen, auch war kein Mensch zu sehen, und sie gingen durch alle Ställe, bis sie vor eine Türe ganz am Ende kamen, davor hingen drei Schlösser; es war aber mitten in der Türe ein Lädlein, dadurch konnte man in die Stube sehen. Da sahen sie ein graues Männchen, das an einem Tisch saß. Sie riefen es an, einmal, zweimal, aber es hörte nicht. Endlich riefen sie zum dritten Mal; da stand es auf, öffnete die Schlösser und kam heraus. Es sprach aber kein Wort, sondern führte sie zu einem reichbesetzten Tisch; und als sie gegessen und getrunken hatten, brachte es einen jeglichen in sein eigenes Schlafgemach.
Am andern Morgen kam das graue Männchen zu dem Ältesten, winkte und leitete ihn zu einer steinernen Tafel, darauf standen drei Aufgaben geschrieben, wodurch das Schloss erlöst werden könnte. Die Erste war: In dem Wald unter dem Moos lagen die Perlen der Königstochter, tausend an der Zahl; die mussten aufgesucht werden, und wenn vor Sonnenuntergang noch eine einzige fehlte, so ward der, welcher gesucht hatte, zu Stein. Der Älteste ging hin und suchte den ganzen Tag, als aber der Tag zu Ende war, hatte er erst hundert gefunden; es geschah, wie auf der Tafel stand, er ward in Stein verwandelt.
Am folgenden Tage unternahm der zweite Bruder das Abenteuer; es ging ihm aber nicht viel besser als dem Ältesten, er fand nicht mehr als zweihundert Perlen und ward zu Stein.
Endlich kam die Reihe auch an den Dummling, der suchte im Moos; es war aber so schwer, die Perlen zu finden, und ging so langsam. Da setzte er sich auf einen Stein und weinte. Und wie er so saß, kam der Ameisenkönig, dem er einmal das Leben erhalten hatte, mit fünftausend Ameisen, und es währte gar nicht lange, so hatten die kleinen Tiere die Perlen miteinander gefunden und auf einen Haufen getragen.
Die zweite Aufgabe aber war, den Schlüssel zu der Schlafkammer der Königstochter aus dem See zu holen. Wie der Dummling zum See kam, schwammen die Enten, die er einmal gerettet hatte, heran, tauchten unter und holten den Schlüssel aus der Tiefe.
Die dritte Aufgabe aber war die Schwerste: Von den drei schlafenden Töchtern des Königs sollte die Jüngste und die Liebste herausgesucht werden. Sie glichen sich aber vollkommen und waren durch nichts verschieden, als dass sie, bevor sie eingeschlafen waren, verschiedene Süßigkeiten gegessen hatten, die Älteste ein Stück Zucker, die Zweite ein wenig Sirup, die Jüngste einen Löffel Honig. Da kam die Bienenkönigin von den Bienen, die der Dummling vor dem Feuer geschützt hatte, und versuchte den Mund von allen Dreien. Zuletzt blieb sie auf dem Mund sitzen, der Honig gegessen hatte, und so erkannte der Königssohn die Rechte.
Da war der Zauber vorbei, alles war aus dem Schlaf erlöst, und wer von Stein war, erhielt seine menschliche Gestalt wieder. Und der Dummling vermählte sich mit der Jüngsten und Liebsten und ward König nach ihres Vaters Tod, seine zwei Bruder aber erhielten die beiden andern Schwestern.

Die Wi-Wa-Wackelgans


Es geht die Wi-Wa-Wackelgans
und wackelt mit dem Wackelschwanz;
Mit dem Schnabel kann sie schnattern,
Mit den Flügeln kann sie flattern;
schwimmen kann sie durch den Graben
Ei die Gans die möcht ich haben

[FONT=Book Antiqua, Times New Roman, Times] [/FONT]