Sietős lépteink során zavaró tényező a kéregetők, kis táblával ülő koldusok, hajléktalanok hada. A Budapest-világvárosi hangulat része ez. Beépült mindennapjainkba.
Kolduslelkületű társadalom
Koldusok, hajléktalanok, semmirekellők mit keresnek itt, megérdemlik a sorsukat, én megdolgoztam a javaimért, ők miért nem gondolatok kavarognak a fejünkben.
Nem vesszük észre, hogy közben mindannyian koldusok vagyunk, csak mindenki különböző szinten.
A földön fetrengőket, a társadalmon kívülieket már rég halálra ítéltük. MINDANNYIAN. Hiába mondunk mást, nyilatkozunk itt-ott sajtóban, tv-ben, interneten. Ne ámítsuk magunkat! Amikor róluk nyilatkozunk, a legtöbbször magunkról beszélünk.
Kolduslelkületű társadalom vagyunk.
Hiába adatott meg az önálló gondolkodás és a cselekvés lehetősége, mi mindig valaki akaratának kívánunk megfelelni, hátha akkor több apró esik le a perselyünkbe. Retteg az alkalmazott, nehogy rosszat írjon a Facebookon, vagy észrevegyék egy tüntetésen, pl. ellenzéki-baráti társaságban, mert jó esetben felajánlják neki, hogy válasszon időpontot a felmondásra, vagy szüntesse meg minden eddigi baráti kapcsolatát gyanús alakokkal, még akkor is, ha ezek gyermekkori barátságok, mert rossz fényt vet a cégre és a jövőben nem kap állami megrendelést. Mindenki minden szinten behódol, mert az apró pénz is jobb, mint a semmi. Szervilizmus minden szinten. Stróman cégeken keresztül dolgozik az ellenzék, mert hát, a forradalmat valamiből etetni kell. Pragmatizmus. Lemerülünk, hogy egyszer fel tudjunk jönni a felszínre.
Társadalom társadalomtudat nélkül
A munkásságot az elmúlt 25 évben folyamatosan letagadták, pedig a termelőeszközök fejlődése okán csak átalakult, eltávolodott a politika alkotó vonalától. A tömegek számára úri huncutság lett a politika világa. Ők majd úgyis eldöntik a fejünk felett (vö.: Halmai–Sebestyén). Egy csőcselékünk van – idézzük Hofit. És ennyi… Inkább arra figyelünk, mit lehet olcsón kapni valamelyik áruházban, mennyi ideig nem szólnak vissza a közműszolgáltatónál, hisz ráérünk akkor fizetni.
Ez a mindennapi élet valósága, nekünk ott fent ne pofázzanak demokráciáról, alkotmányosságról, lopásokról. Egyformák vagytok mind. Nem számítunk rátok.
Társadalom társadalomtudat nélkül. Ha egy politikus valamit hibázik, akkor jól beszólunk neki, ezzel le is tudtuk az ügyet. Intellektuális kielégülésünk zöme ezzel ki is merült.
A tanult ember – esetleg lehet hívni értelmiségnek – rongyos, kopott ruhában igyekszik fenntartani felsőbbrendűségét. Valójában ki nem szarja le? Közben büszkeség tölti el, ha a hatalomtól kap egy-két megbízást, igaz a munka árát nem biztos, hogy kifizetik, vagy csak hónapok után jut hozzá, de boldog, mert még nem felejtették el teljesen, mert ilyenkor fontosnak érzi magát, még akkor is, ha holnap jönnek hozzá a végrehajtók. Hajlong, hogy szolga lehessen kétes alamizsnáért. Valószínű, hogy ha az aluljáró mélyén egy tejfölös poharat maga elé tenne, akkor is ugyanannyit keresne, mint sokéves egyetemi stúdiumok elvégzése eredményeként.
A kör bezárult. Csúszásunk a koszos aszfalton, az irodai bürokráciák útvesztőiben mára megszokottá vált.
Mentális rongyosok
Kéregetjük az emberhez méltó életet a hatalom minden szintjén. Nem egyszerűen az egyének vagyoni állapota jellemzi azt, hogy milyen ez a társadalom. Mentális rongyosok vagyunk mindannyian.
Nagy lehetőség rejlik abban, hogy felismerjük mindezt, és egyszerre lépjük meg azt, amitől a megosztott érdekek és az egyéni félelmek béna koldussá tesznek.
Kolduslelkületű társadalom
Koldusok, hajléktalanok, semmirekellők mit keresnek itt, megérdemlik a sorsukat, én megdolgoztam a javaimért, ők miért nem gondolatok kavarognak a fejünkben.
Nem vesszük észre, hogy közben mindannyian koldusok vagyunk, csak mindenki különböző szinten.
A földön fetrengőket, a társadalmon kívülieket már rég halálra ítéltük. MINDANNYIAN. Hiába mondunk mást, nyilatkozunk itt-ott sajtóban, tv-ben, interneten. Ne ámítsuk magunkat! Amikor róluk nyilatkozunk, a legtöbbször magunkról beszélünk.
Kolduslelkületű társadalom vagyunk.
Hiába adatott meg az önálló gondolkodás és a cselekvés lehetősége, mi mindig valaki akaratának kívánunk megfelelni, hátha akkor több apró esik le a perselyünkbe. Retteg az alkalmazott, nehogy rosszat írjon a Facebookon, vagy észrevegyék egy tüntetésen, pl. ellenzéki-baráti társaságban, mert jó esetben felajánlják neki, hogy válasszon időpontot a felmondásra, vagy szüntesse meg minden eddigi baráti kapcsolatát gyanús alakokkal, még akkor is, ha ezek gyermekkori barátságok, mert rossz fényt vet a cégre és a jövőben nem kap állami megrendelést. Mindenki minden szinten behódol, mert az apró pénz is jobb, mint a semmi. Szervilizmus minden szinten. Stróman cégeken keresztül dolgozik az ellenzék, mert hát, a forradalmat valamiből etetni kell. Pragmatizmus. Lemerülünk, hogy egyszer fel tudjunk jönni a felszínre.
Társadalom társadalomtudat nélkül
A munkásságot az elmúlt 25 évben folyamatosan letagadták, pedig a termelőeszközök fejlődése okán csak átalakult, eltávolodott a politika alkotó vonalától. A tömegek számára úri huncutság lett a politika világa. Ők majd úgyis eldöntik a fejünk felett (vö.: Halmai–Sebestyén). Egy csőcselékünk van – idézzük Hofit. És ennyi… Inkább arra figyelünk, mit lehet olcsón kapni valamelyik áruházban, mennyi ideig nem szólnak vissza a közműszolgáltatónál, hisz ráérünk akkor fizetni.
Ez a mindennapi élet valósága, nekünk ott fent ne pofázzanak demokráciáról, alkotmányosságról, lopásokról. Egyformák vagytok mind. Nem számítunk rátok.
Társadalom társadalomtudat nélkül. Ha egy politikus valamit hibázik, akkor jól beszólunk neki, ezzel le is tudtuk az ügyet. Intellektuális kielégülésünk zöme ezzel ki is merült.
A tanult ember – esetleg lehet hívni értelmiségnek – rongyos, kopott ruhában igyekszik fenntartani felsőbbrendűségét. Valójában ki nem szarja le? Közben büszkeség tölti el, ha a hatalomtól kap egy-két megbízást, igaz a munka árát nem biztos, hogy kifizetik, vagy csak hónapok után jut hozzá, de boldog, mert még nem felejtették el teljesen, mert ilyenkor fontosnak érzi magát, még akkor is, ha holnap jönnek hozzá a végrehajtók. Hajlong, hogy szolga lehessen kétes alamizsnáért. Valószínű, hogy ha az aluljáró mélyén egy tejfölös poharat maga elé tenne, akkor is ugyanannyit keresne, mint sokéves egyetemi stúdiumok elvégzése eredményeként.
A kör bezárult. Csúszásunk a koszos aszfalton, az irodai bürokráciák útvesztőiben mára megszokottá vált.
Mentális rongyosok
Kéregetjük az emberhez méltó életet a hatalom minden szintjén. Nem egyszerűen az egyének vagyoni állapota jellemzi azt, hogy milyen ez a társadalom. Mentális rongyosok vagyunk mindannyian.
Nagy lehetőség rejlik abban, hogy felismerjük mindezt, és egyszerre lépjük meg azt, amitől a megosztott érdekek és az egyéni félelmek béna koldussá tesznek.
