Sziasztok,
Jó régen nem írtam már ide, csak olvasgattalak benneteket, valahogy nem volt "erőm" ide írni, úgy éreztem, hogy felesleges lenne..., az elmúlt időben azt hiszem sok mindent megtanultam, elengedni olyan pillanatokat, melyek már nem a jelent képzik, nem azonosulni dolgokkal, olyan gondolatokkal, melyekhez érzelmek vannak párosítva oly módon, melyet az elme irányít, hogy a nyugalmad elveszítsd, s érzem, hogy kezdek "szépen" haladni, nem vagyok azon, hogy figyelem és lesem, jelen vagyok vagy sem, csak próbálom engedni a pillanatot, s mikor csak úgy engedem és elengedem az azonosulást pár pillanatra, akkor érzem, hogy megnyílik mindenem, beindulnak a csakráim és forróságos energia önt el mindenhol. Mostanában, na jó, az elmúlt pár hónapban, kicsit talán érzékenyebb is vagyok, de pozitívan még többet, napi szinten többször is, mikor csak "belebambulok" az égbe, vagy túl nézek a gondolataimon, mikor csak úgy a bennem levő érzés, a boldogság, a szeretet csak úgy egyszerűen előjön, és mosolygok, miközben könnybe lábad a szemem, olyan nem is tudom milyen állapot, nem lehet megnevezni, sem megfogni..., csak úgy magától jön, lüktet belül és csak úgy történik, ilyenkor is érzem, hogy jelen vagyok, mert mindenféle gondolatnélkülivé válok, tisztává és csak ez a mélyről jövő érzés van velem. A Kedvesem kiváló tanítóm minden téren, tőle nagyon sokat tanulok és rengeteget kapok. Olyan hálás vagyok mindenért, a bennem levő kérdések is már apadnak, már kezdik elveszíteni fontosságukat, és egyfajta közömbösségbe kerülök, a gondolatok, a kérdések, a magyarázat gyártások által, s már 2 hete próbálok nem tervezni előre, bár még van 1-2 dolog, aminél nehezebb változtatni, de egész jó, a "nem tervezés"
Szóval úgy érzem, hogy haladok, vagyis inkább most kezdek éledezni, kezdek lüktetni és ez jó. Úgy érzem, kezdek szépen és lassan leállni, felhagyni teljesen a "kereséssel", ideértve a kérdéseket, magyarázatokat, mert már ezek elveszítették jelentőségüket és bár egy pillanatra még félre billenek, de utána egyből sikerül is elengedni a pillanatot, úgy értem, hogy azelőtt agyaltam rajta napokat, heteket, most már max. csak fél órát, és utána rájövök, hogy engem ez nem érdekel, nincsen erőm ehhez, és válik magától lassacskán köddé ez az egész, miközben engedem el.