Az emberi társadalom abban különbözik az állatoktól, hogy nem hagyjuk hátra a sérülteket az oroszlánoknak, akár látszólag ésszerűtlen áldozatok árán sem. Így a közösség gondoskodik azokról, akik magukról nem tudnak. Ennek azonban része kell legyen az is, hogy ha valaki nem tudja saját magát eltartani vagy beosztani a pénzét, akkor az állam kényszerítő eszközökkel is be kell avatkozzon, hogy a többiek által összedobott pénzt az illető jól használja fel.
Ez az, amiből nálunk Magyarországon nagyon nagy balhé lenne, bármennyire is tetszik az az oldala a történetnek, amit a horvát kormány meglépett. Amikor nálunk szóba került, hogy egyes szociális juttatásokat vagy azok egy részét élelmiszerutalvány, közüzemi számlák direkt kifizetése(egy az egyben a horvát példa!) vagy más szabályzott módon kapja az illető, akkora közfelháborodás tört ki, hogy csak na. Azért, mert az állam tervbe vette, hogy a többiek által összedobott pénzről megmondja, hogy nehogy már cigi és feles legyen belőle. A magáncsőd pedig nem arról szól csak, hogy kijelentem nem tudok többet fizetni, hanem arról is, hogy meg kell tanulni a pénzzel bánni és amíg nem sikerül, addig az állam gyámságot vállal.
Egyetlen intézkedés ment át mostanában itt, amit ugyanennek színű kormánynak már akkor meg kellett volna lépnie, mikor jó tíz éve lett volna rá lehetősége. 2015 január 1-től törvényileg szabályzott, hogy a bank jövedelemarányosan mekkora hitelt folyósíthat. Ha ezt akkor meglépik, amikor kell, akkor ma semmilyen devizahiteles mentéssel nem kellene foglalkozni. Ez csak egy példa, hogy mi van akkor, ha az állam nagy késéssel avatkozik be.
Analema!
Tudod ... büdös az a dolog nekem, hogy az állam későn avatkozik be (legnagyobb sajnálatára).
Szerintem még örül is annak, hogy a polgárait ellátják készpénzzel, hogy vásárolhasson és ezzel a gazdaságot, ideig-óráig felélénkítse, s így jobb mutatókat tud lobogtatni.
Amellett még annak is örül, hogy bármiféle bank is betelepszik az országába, mert a gazdaságot, némiképp, ez is fellendíti.
De talán annak is örül az állam, hogy tulajdonképp egy rabszolgát kap, saját állampolgára személyében, hiszen az húzza az igát, nem foglalkozik semmivel, csak a kölcsönét törleszti, gyarapodni vágyik, éhezik, költekezik és nem a kormány lépéseit figyeli, vizsgálja, így azt csinál a sok zsebmetsző politikus, amit csak akar.
Ha megelégedett a nép, nem fordul a vezetői ellen. Amíg boldognak érzi magát.
No!
Nálunk is ez volt a helyzet egy darabig.
Le se tojták a népek, miféle disznóságokat csinál egyik kormány a másik után, hogy mit adtak el az országból, hogy hány gyárat prédáltak fel és daraboltak mikronnyi darabokra, hogy juthasson a sleppjüknek is.
És itt nem akarom én szentesíteni a zsebmetszőket, sehol a világon, de ha ésszel és az egyensúlyra törekedve vezetnek egy országot a politikusai, akkor pár száz évre be tudják betonozni magukat a hatalomba, a pártjukat a sleppjüket.
Csak nálunk túl nagymérvű volt a mohósága azoknak, akiknek az ország kormányzásában helyet adtak.
Senkiháziak voltak a szocializmusban, nem tudtak luxuspalotákban lakni, villogni külföldi nyaralókkal, s egyéb más hivalkodó dolgokat tenni.
Szóval, ők is olyan szűk látókörűek voltak, mint azok az egyszerűbb polgárok, akik csupán egy jobb lakásra (mint ami volt nekik épp), plazmatévére, nem zsigulira vágyakoztak.
Csakhogy akkor felvetül a kérdés ... mi a francot keresnek ők egy ország élén?
Miért nem zavarják el őket a francba, hogy bölcsebb és előrelátóbb vezetőket találjanak a helyükre.
A szoci korszak ötéves tervét leszállították 4 évre a politikusok.
4 évünk van megszedni magunkat, kedves párttársak, aztán vagy sikerül tovább harácsolni, vagy nem.
A Honatya nem egy véletlen szó! (Igaz, nem is használják ezt már manapság, ezekre a tolvaj-gazemberekre.)
Ő honának, otthonának, népének gyámolítója kéne legyen, nem pedig kiszipolyozója, vérszívója, élősködője, zsarnoka!
