Hírek Mostantól évi 500 ezer bevándorlót fogad be Kanada

Nagyszabású programot jelentettek be az illegálisan érkezettek legalizálására.

Kanada nagyszabású programot készít elő az országban illegálisan élő és dolgozó több százezer, hivatalos iratokkal nem rendelkező bevándorló egy részének legalizálására – közölte csütörtökön Marc Miller bevándorlási miniszter.

A miniszter a Globe and Mail című angol nyelvű helyi napilapnak adott interjújában elmondta, hogy tavasszal tervezi bemutatni a tervet. Az itt lévő emberek legalizálásáról országos vitát kell folytatnunk – közölte.

Elmondása szerint 300-600 ezer ember él szabálytalanul Kanadában, gyakran évek óta, és a kitoloncolás fenyegeti őket.

A Globe and Mail szerint az új programba azok is bekerülnének, akik legálisan, ideiglenes munkavállalóként vagy külföldi diákként léptek be az országba, és a vízumuk lejárta után is az országban maradtak.

Az elmúlt hónapokban a kormány számos találkozót tartott a papírok nélküli migránsok egyesületeivel és társadalmi szervezetekkel, hogy összeállítsa a legalizálási tervet, amely az ország történetében a legnagyobb lenne.

A 40 milliós lakosságú Kanadában 2022-ben rekordméretű népességnövekedés volt a bevándorlók beáramlásának köszönhetően. Ottawa azt tervezi, hogy 2025-ig évente befogad ötszázezer bevándorlót.

1702666979318.jpeg
 
Máshol is próbálják bevonni az illegálisan ott tartózkodókat a legális munka világába.
A görög parlament kedden jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely hároméves tartózkodási és munkavállalási engedélyt biztosítana mintegy 30 ezer illegális bevándorlónak az országot sújtó krónikus munkaerőhiány csökkentés érdekében.
 
Az Usában ez nagyon vonzó lehetőség lenne. Görögországban? Hmmm....
 
A kormány becslései szerint a törvényi előírásnak a Görögországban tartózkodó 300 ezer bevándorlóból mintegy 30 ezer felel meg.
A többiek mit csinálnak??????
Nem tudnak kapálni?
A semmittevés az megy.
Nem kell Görögországba menni, itthon sem tudnak már kapálni, ásni. Mire talál az ember valakit aki felássa a kertjét elmegy a kedve az egésztől. Pedig fizetne is érte!
 
A kormány becslései szerint a törvényi előírásnak a Görögországban tartózkodó 300 ezer bevándorlóból mintegy 30 ezer felel meg.
A többiek mit csinálnak??????
Nem tudnak kapálni?
A semmittevés az megy.
Két héttel ezelőtt itt is lehetett volna tömegoszlatást csinálni pár ezer hólapát kiosztásával. Hólapátoláshoz nem kell nyelvtudás, és a használata különösebb előtanulmányok hiányában is viszonylag könnyen elsajátítható lenne.
Ezek után már tényleg nem szabad csodálkozni, ha a dhl-es futárt már az első munkanapján alkalmatlannak találják és hazaküldik.
 
Franciaország úgy látszik megtelt....
Közösen szavazott Emmanuel Macron elnök Reneszánsz pártja és Marine Le Pen szélsőjobbos Nemzeti Tömörülés pártja arra az új jogszabályra, amely többek közt megnehezíti a bevándorlók számára a családtagok Franciaországba hozatalát, valamint késlelteti a szociális ellátáshoz való hozzáférésüket.
(vagy észbekaptak? )
A jogszabály szerint a bevándorlók társadalombiztosítási juttatásait ezentúl ötéves franciaországi tartózkodáshoz kötik, munkaviszony esetében 30 hónaphoz. Ezentúl megfosztják a kettős állampolgárságú elítélteket a francia állampolgárságuktól.
(és még csodálkoznak egyesek hogy miért ily nagy a
bevándorlási kedv)
 
Az UNIÓ is lépett?
Megállapodott az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság az új uniós migrációs törvényről –
az illegális bevándorlóknak nem lesz módjuk belépni az unió területére, csak abban az esetben, ha minden valószínűség szerint menekültstátuszra jogosultak. Amíg ez a helyzet nem áll fenn, elzárt helyeken őrzik majd őket.
Bár a csomag számos szigorítást tartalmaz a dublini rendszerhez képet, a csomagot a magyar kormány ellenezte, viszont nem volt joga, hogy megvétózza annak elfogadását. A törvények minden tagállamra nézve kötelező érvényűek.
 
Nézzük a tényeket:

1703073722753.png

- Lehet, hogy Görögországba lép be a legtöbb menekült, de ahogy látjuk a bevándorlás (-24.594) és a népességnövekedés (-40.290), netto-migráció (-25.496) ott a leg alacsonyabb, söt negativ!!!
- Franciaországban évente majd 9-szer annyian halnak meg mint ahányan az országba bevándorol. Kanadában ez a két szám szinte kiegyenlíti egymást.
- A Görögök már 1996-ota kihalóban vannak, és ennek a mértéke 2009-ben volt a legnagyobb -0,73%, kis javulás után a prognosis egyre nagyobb tempót mutat negativ irányba.
- Franciaország népessége a gyarmatok elengedésével, először 1959-ben vett fel enyhe növekvő értéket, de 1967-ota újra kihalóban vannak, a jelenlegi növekedési rate 0,75%.
- Kanadában, a háború után, a Baby-boom, és a háborús menekült miatt a népszaporulat igen magas volt, 1956-ban elérte a 2,81%-ot. 1997-re azonban egy alá, tehát kihaló fázisba ment át.
- Kanada bevándorló politikája kiegyensúlyozott és egy stabil 1% körül mozog.

A számokat a countrymeters oldaláról vettem.

A magyar kormány össze-vissza hazudik, fenyegeti a polgárjait, idegenek elleni gyűlöletet szít.
- Egyszer azt állítja, hogy a nyugat tönkre fog menni mert Woke-kulturát ápol, aztán meg azzal fenyeget, hogy Iszlám-állam leszünk itt nyugaton.
- Ezek nyilván egymást kizáró állapotok, ugyanakkor a miniszterelnök egy imám-államföt fogad Budapesten, és arra esküsznek, hogy a 20. századot elvesztették, de a 21. század Törökországé és Magyarországé lesz.

Törökország lakóinak a 99%-a elkötelezve érzi magát az Islam vallással szemben.

Görögország lakóinak 5,3%-a, Franciaországé 7,5% míg Kanadában a lakosok 2,1%-a mondja magát iszlám hitet vallónak.
 
Két héttel ezelőtt itt is lehetett volna tömegoszlatást csinálni pár ezer hólapát kiosztásával. Hólapátoláshoz nem kell nyelvtudás, és a használata különösebb előtanulmányok hiányában is viszonylag könnyen elsajátítható lenne.
Ezek után már tényleg nem szabad csodálkozni, ha a dhl-es futárt már az első munkanapján alkalmatlannak találják és hazaküldik.
Ejjjj már...
A zomuk melegovbol jon, nincs kompetenciajuk holapatolasra!!
 
Nézzük a tényeket:
Haha ha a tényeket néznénk akkor minden választónak az ellenzékre kellene szavazni.De, nem így van
Érzelmeket kell nézni.
Lehet hogy az emocionális dolgokat nehezebb befogadni?
Itt beszélhetsz a dolgos bevándorlókról de, elég egyszer az állami médiában megemlíteni hogy jönnek, jönnek. Ezután már visszakoznak egyesek a nagy puszibarátságból.
Vagyis az ilyen diagramokat a szakértőknek gyártják és azok ezek alapján hozzák meg a döntéseiket, javaslataikat.
Ilyet én még nem láttam vagy hallottam hogy a szomszéd statisztikával szaladt volna felém.........
 
Szó nincs itt emberbaráti szeretetről, csak politikai érdekekről.
A baloldalnak éppen úgy érdeke boldog-boldogtalannak állampolgárságot osztogatni a későbbi szavazatok reményében. A fidesz feltalálta ugyan a spanyol viaszt, de elfelejtette szabadalmaztatni.
 
Nem a politikusokról írtam hanem magamról én nem foglalkozok a statisztikával.
Érzelmi alapon döntök a választásokon.
Aki szimpatikus annak megy az X
 
Nem a politikusokról írtam hanem magamról én nem foglalkozok a statisztikával.
Érzelmi alapon döntök a választásokon.
Aki szimpatikus annak megy az X
Egy nagyvárosban, ahol a közvetlen szomszédait sem ismerik az emberek, ott nagy befolyása van/lehet a médiának. De a kis településeken, ahol mindenki ismer mindenkit ott meglehetősen kevés lehetőség van "kanyhalózni".
 
Haha ha a tényeket néznénk akkor minden választónak az ellenzékre kellene szavazni.De, nem így van
Érzelmeket kell nézni.
Lehet hogy az emocionális dolgokat nehezebb befogadni?
Itt beszélhetsz a dolgos bevándorlókról de, elég egyszer az állami médiában megemlíteni hogy jönnek, jönnek. Ezután már visszakoznak egyesek a nagy puszibarátságból.
Vagyis az ilyen diagramokat a szakértőknek gyártják és azok ezek alapján hozzák meg a döntéseiket, javaslataikat.
Ilyet én még nem láttam vagy hallottam hogy a szomszéd statisztikával szaladt volna felém.........

Kedves setni, tudom, hogy
- az Orbán kormány visszaél azzal, hogy az emberek többsége tájékozatlan, szám-analfabéták, azt sem tudják hány helyértékkel rendelkeznek a nagy számok.
- egy sziszifuszi munka a próbálkozás, az emberek értelmére hatni de nem adom fel.

Teljesen skizofrén, hogy Orbán
a TV-n, rádión és a tenyérnyi nagyságú nagy teljesítményű számitógép, nano-technologiával bevont üveg képernyőjén, a Touchscreen-en az interneten keresztül képes olyan baromságokat írni, hogy
hogy aki nem keresztény, aki iszlám hivő, az lusta, buta, terrorista. Hát honnan jön ezeknek a High-Tech masináknak a dandárja, ha nem az Ázsiai földrészröl?

Ázsiának körülbelül 4,4 milliárd lakosa van.
Közülük több mint egymilliárd ember az iszlám híve, így Ázsia legnagyobb vallása.
A hinduizmus a második helyet foglalja el, mintegy 896 millió emberrel,
436 millióan a buddhizmushoz tartoznak, és
körülbelül 336 millióan keresztények.

480px-Kreisdiagramm-Asien-Religionen.svg.png
 
Ázsiának körülbelül 4,4 milliárd lakosa van.
Ismét egy statisztikai adat.
Nem tudok vele mit kezdeni. Ami biztos hogy akikkel beszélek és a saját véleményem is egyezik ezekével. Hogy akinek a családja vagy Ő maga beleesik valamely jelenlegi kedvezménybe az arra fog szavazni nem pedig arra aki pluralizmust és egyebeket kínál.
Az emberek (köztük én is) a gyomrunkkal szavazunk.
Van egy párt aki most azt emlegeti hogy a férfiak is elmehessenek 40 év munka után nyugdíjba ha ezt komolyan végig tudnák szavazni sokan rájuk is szavaznának nem érdekelné őket az ..izmusuk.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !

Statisztikák

Témák
38,394
Üzenet
4,853,853
Tagok
618,778
Legújabb tagunk
Rdb
Oldal tetejére