Hírek Mostantól évi 500 ezer bevándorlót fogad be Kanada

Nagyszabású programot jelentettek be az illegálisan érkezettek legalizálására.

Kanada nagyszabású programot készít elő az országban illegálisan élő és dolgozó több százezer, hivatalos iratokkal nem rendelkező bevándorló egy részének legalizálására – közölte csütörtökön Marc Miller bevándorlási miniszter.

A miniszter a Globe and Mail című angol nyelvű helyi napilapnak adott interjújában elmondta, hogy tavasszal tervezi bemutatni a tervet. Az itt lévő emberek legalizálásáról országos vitát kell folytatnunk – közölte.

Elmondása szerint 300-600 ezer ember él szabálytalanul Kanadában, gyakran évek óta, és a kitoloncolás fenyegeti őket.

A Globe and Mail szerint az új programba azok is bekerülnének, akik legálisan, ideiglenes munkavállalóként vagy külföldi diákként léptek be az országba, és a vízumuk lejárta után is az országban maradtak.

Az elmúlt hónapokban a kormány számos találkozót tartott a papírok nélküli migránsok egyesületeivel és társadalmi szervezetekkel, hogy összeállítsa a legalizálási tervet, amely az ország történetében a legnagyobb lenne.

A 40 milliós lakosságú Kanadában 2022-ben rekordméretű népességnövekedés volt a bevándorlók beáramlásának köszönhetően. Ottawa azt tervezi, hogy 2025-ig évente befogad ötszázezer bevándorlót.

1702666979318.jpeg
 
Ismét egy statisztikai adat.
Nem tudok vele mit kezdeni. Ami biztos hogy akikkel beszélek és a saját véleményem is egyezik ezekével. Hogy akinek a családja vagy Ő maga beleesik valamely jelenlegi kedvezménybe az arra fog szavazni nem pedig arra aki pluralizmust és egyebeket kínál.
Az emberek (köztük én is) a gyomrunkkal szavazunk.
Van egy párt aki most azt emlegeti hogy a férfiak is elmehessenek 40 év munka után nyugdíjba ha ezt komolyan végig tudnák szavazni sokan rájuk is szavaznának nem érdekelné őket az ..izmusuk.

Kedves setni, választani csak ott lehet ahol van alternatíva - orbán-isztánban nincs lehetősége az embereknek felismerniük a saját érdekeiket!

Nem szabad addig várni amig a gyomrunk az utolsó Instanz, mert az véres forradalmakhoz vezet, aminek a lefolyása és eredménye előre nem látható.

Az embert az emeli ki az állatvilágból, hogy magasabb kognitív képességekkel rendelkezünk, ami lehetővé teszi számunkra, hogy bonyolultabb problémákat oldjunk meg,
absztraktabban gondolkodjunk és tudatos döntéseket hozzunk. Akit olcsón meglehet vásárolni az megfossza magát emberi értékektől.

Az emberek fejlett nyelvi képességekkel rendelkeznek, amelyek lehetővé teszik számukra a komplex információk közvetítését, tárolását és átadását.
Az emberi nyelv túlmutat a egyszerű kommunikáción, és lehetővé teszi a múlt, a jelen és a jövő összetett megbeszélését.
Az Orbán kormány kifejezetten szereti ha az emberek nem gondolkodnak, buták, tudatlanok maradnak mert öket könnyű félrevezetni, idomitani.

Az emberek gazdag kulturális múlttal rendelkeznek, amely az művészetet, zenét, tudományt, vallást és sok más szempontot magában foglal.
A tudás és kulturális értékek generációról generációra történő átadása jellemző az emberi társadalomra.
Orbán nem az első diktátor, a magyarok félrevezetője, aki átírja a történelmet, aki félrevezet, becsap bennünket.

Az emberek képesek magukról gondolkodni, értékelni saját cselekedeteiket és tudatában lenni a létezésüknek. Ezt a képességet öntudatnak nevezik.
Aki hagyja vezetni magát, nem gondolkodik önállóan, nincs a cselekedeteinek a tudatában az akár a kormányzó háziállata is lehetne.

A technológia alkalmazása és összetett eszközök létrehozása jellemző az emberre.
Ezért kell lépést tartanunk, képesnek lenni a mediák használatára, nemcsak azt felfalni amit az un. "köz-média" elénk önt.

Az emberi társadalom sokkal összetettebb, mint más állatok társadalmi szerkezetei.
Az együttműködés képessége, közösségek kialakítása és összetett társadalmi struktúrák szerveződése az emberre jellemző.
Tehát éljünk vele, vegyünk részt a közösségek kialakításában.

Nem akarlak kioktatni, de aki csak a gyomrára hallgat az nyugodtan élhetne Észak-Koreában, nem kell félni a migránsoktól, :) :)
Végül is ott 26 millió ember él, akik többsége nyilván mint a Fidesz-re szavazók csak a hasukra hallgatnak, nem reszkíroznak semmit, azt sem tudják, hogy létezik alternative.

Értelek Ernő.
Nincs is bajom az érveléseddel. Csak az nem derül ki hogy mit tud az ellenzék adni ami jobb lesz a jelenleginél?
Hisz a jelenlegi rendszert az is tartja hatalmon hogy nincs ellentmondás. Nem tudom elképzelni hogy dolgoznák fel egyesek azt amikor látja hallja hogy van mááásik.
Pedig a gyomrukra hallgatnak az emberek azt hidd el. Mindenkinek a legfontosabb a családja. Meg akarnak adni mindent a felnövekvő generációnak. Hogy milyen áron? ....
 
Kedves setni, ahogy mondtam egy demokráciában akár a hasadra is üthetsz a választásokkor, a végén úgyis koalíciók lesznek.
Csak egyetlen egy dologra kell ügyeljél, ha már nem akarsz sokat töprengeni, hogy ne anti-demokratikus pártot válasszál.

- Magyarországon egy egy-párt, jobban mondva, egy-ember kormány van hatalmon,
- aki nyíltan diktatórikus módon, (autoritär) kormányoz
- aki kibillentette a demokrácia alappilléreit, megerőszakolva ezzel a jogállamiságot....
- az általa kinevezett hivatalnokok nem a tudásuk hanem a hozzá való lojalitás útján lettek kiválasztva.
- Nem akarom hosszura venni az elemzést, ezért a nyugati államok szóhasználatával élek, ez "egy maffia állam"!

Azt kérdezed mit csinálna jobban egy Orbánt leváltó kormány? A válaszom egyszerű, mindent!
Már hallom a további kérdésedet, hogy melyik ellenzéki pártra, politikusra gondolok aki jobban tudná csinálni mint ez az egyeduralkodó?
Ezt név szerint nem tudom megmondani, hiszen a demokráciában a "hatalom a népé"

Arról viszont biztositani tudlak,
hogy Magyarországon van rengeteg okos, tanult, becsületes ember
aki képes lenne ezt a 133 kormánytagot és magas pozíciót, hiányzó képességgel betöltő hivatalnokot leváltani.

Egy igen nagy probléma, hogy a magyar választópolgárok zöme nem tudja hogyan működik egy állam!
Pedig ezt még az előző diktatúrákból is megtanulhatták volna,

Nézzünk néhány példát:
Kádár János (1912-1989) a Magyar Népköztársaság vezetője volt 1956-tól 1988-ig.
Kádár Jánosnak eredetileg cipész volt a szakmája, mégis megkapta az ország a "keleti-block legvidámabb barakja" cimet.

Nicolae Ceaușescu román politikusnak alapfokú végzettsége volt, nagyon hamar elhagyta az iskolai rendszert,
Ceaușescu 1965-ben lett Románia Kommunista Pártjának főtitkára, ami a valóságban az ország vezetőjévé tette.
A kormány elleni elégedetlenség és a lakosság szegénysége miatt 1989-ben forradalom tört ki Romániában.
A lakosság lázadása és a katonai egységek átállása után Ceaușescu-t és feleségét, letartóztatták.
A két vezetőt perbe fogták és december 25-én kivégezték de ahogy látjuk elég sokáig ülltek egy nép nyakán.

Erich Honecker 14 éves korában, 1926-ban elhagyta az iskolát és munkába állt, nem volt egy észkombájn az országban mégis sokan elégedettek voltak.

Ezzel csak arra akarok utalni, hogy ha a semmiből kéne egy országot alapitani akkor jogos lenne az aggodalom.
De kérlek vegyétek észre, hogy akár ki is kerülne Orbán után a miniszterelnöki székben "nem dölne össze" az ország hanem felszabadulna,

- A villamosokat nem Orbán hajtja, nélküle is lenne közlekedés
- A nyugdíj nem az ö zsebéből jön akár mennyire is próbálja ezt a látszatot kelteni a leveleivel.
- A közrend, a tüz-oltás, a korházak mind működnének a here Orbán nélkül....
- mert az uj kormány a régi törvényekre támaszkodva indulna
- söt a demokratikus rend segítségével el lehetne érni, hogy megállítsuk a lopást odafent, a vezető pozíciók nem barát alapon hanem a képességet mérlegelve lennének szétosztva.

Kedves setni kérlek tedd magasabbra a lécét és ne elégedjél meg, azzal, hogy nem mindenki lakik az utcán, hogy betudsz még vásárolni, hogy legalább a tányérnyalók jól élnek,..

Ezt a bűnszövetkezetet le kell váltani ha nem akartok újra Moszkvai irányítást, mert Orbán rövid időn belül ki fog vezetni benneteket az EU-ból, a NATO-ból.
De az sincs kizárva, hogy elege lesz a szövetségeseinknek, ebből a terrorista módon vétózó, EU, Europa, NATO és USA ellenes, Putyini Falóból és kidobják a szövetségből.

Ezt igy kimondom, mert a Fidesz-hivök számára ez a jövendölés nem hangozhat fenyegetésnek, hanem egy "Frohe Botschaft", angyali kinyilatkoztatás, jó hir. :)
.
 
Utoljára módosítva:
No, Kanada is elkezdte megásni a saját sírját? Németország is jó úton halad. De a többi nagy befogadó is bánja már a "vilkommenezést".
 
Nagyszabású programot jelentettek be az illegálisan érkezettek legalizálására.

Kanada nagyszabású programot készít elő az országban illegálisan élő és dolgozó több százezer, hivatalos iratokkal nem rendelkező bevándorló egy részének legalizálására – közölte csütörtökön Marc Miller bevándorlási miniszter.

A miniszter a Globe and Mail című angol nyelvű helyi napilapnak adott interjújában elmondta, hogy tavasszal tervezi bemutatni a tervet. Az itt lévő emberek legalizálásáról országos vitát kell folytatnunk – közölte.

Elmondása szerint 300-600 ezer ember él szabálytalanul Kanadában, gyakran évek óta, és a kitoloncolás fenyegeti őket.

A Globe and Mail szerint az új programba azok is bekerülnének, akik legálisan, ideiglenes munkavállalóként vagy külföldi diákként léptek be az országba, és a vízumuk lejárta után is az országban maradtak.

Az elmúlt hónapokban a kormány számos találkozót tartott a papírok nélküli migránsok egyesületeivel és társadalmi szervezetekkel, hogy összeállítsa a legalizálási tervet, amely az ország történetében a legnagyobb lenne.

A 40 milliós lakosságú Kanadában 2022-ben rekordméretű népességnövekedés volt a bevándorlók beáramlásának köszönhetően. Ottawa azt tervezi, hogy 2025-ig évente befogad ötszázezer bevándorlót.

Csatolás megtekintése 1971434
Franciaország úgy látszik megtelt....
Közösen szavazott Emmanuel Macron elnök Reneszánsz pártja és Marine Le Pen szélsőjobbos Nemzeti Tömörülés pártja arra az új jogszabályra, amely többek közt megnehezíti a bevándorlók számára a családtagok Franciaországba hozatalát, valamint késlelteti a szociális ellátáshoz való hozzáférésüket.
(vagy észbekaptak? )
A jogszabály szerint a bevándorlók társadalombiztosítási juttatásait ezentúl ötéves franciaországi tartózkodáshoz kötik, munkaviszony esetében 30 hónaphoz. Ezentúl megfosztják a kettős állampolgárságú elítélteket a francia állampolgárságuktól.
(és még csodálkoznak egyesek hogy miért ily nagy a
bevándorlási kedv)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !

Statisztikák

Témák
38,394
Üzenet
4,853,858
Tagok
618,781
Legújabb tagunk
Morningstar16
Oldal tetejére