Igazi sztár volt Amerikában a magyar pankrátor

Szabó Sándor Puskáshoz hasonlóan egy külföldi tornát követően emigrált. Két amerikai elnök is írt neki elismerő levelet.

Szabó Sándor neve hazánkban viszonylag ismeretlenül cseng, pedig az Egyesült Államokban igazi sztárnak számított. Ráadásul több magyar is neki köszönhette, hogy új életet kezdhetett az USA-ban.

Sándor Kassán született 1906-ban, majd az első világháborút követően családja Budapestre költözött. A szűkös lehetőségek miatt a jókötésű fiatal ennivalóért kezdett el foglalkozni a birkózással. Idővel ez olyan jól ment neki, hogy amatőrként 1926-ban bronzérmet, egy évvel később pedig aranyat szerzett az Európa-bajnokságon. A magyar csapat 1929-ben Amerikába is eljutott, Sándor pedig úgy gondolta, onnan már vissza sem jön.
Szinte azonnal nekifogott, hogy felépítse pankrátorkarrierjét. Számításai bejöttek, hamar komoly népszerűségre tett szert, Kaliforniában istenítették, a nők bálványozták. A világbajnoki címet is sikerült megszereznie. Az interneten még archív felvételek is elérhetőek A magyar Adonis néven is ismert Sándor egy-egy küzdelméről.

Hősünk azonban nem csak a kötelek között vitt végbe kiemelkedő dolgokat. Az általa előadott Hold Me In Your Arms (Tarts a karjaidban) cím dal ugyanis 1952-ben letarolta a slágerlistákat. Emellett pedig számos, az 1956-os forradalom miatt emigráló honfitársának segített letelepedni az Egyesült Államokban. Ezért még Dwight Eisenhower és Richard Nixon is írt neki egy-egy elismerő levelet.



1284245_prezidentz.jpg

Nixon (balra) és Eisenhower is levélben gratulált Sándornak
Utolsó éveiben megnyitott egy pankrátoriskolát, 1964-ben pedig segítette az amerikai birkózócsapat olimpiai felkészülését. 1966. október 13-án aztán egy váratlan szívroham végzett vele.

– Tudjátok, milyen az, amikor valaki a figyelem középpontjában van, emiatt mindenki úgy érzi, ismeri őt. Nos, őt minden rajongója a barátjának tartotta – nyilatkozta Sándorról egyik kollégája, Don Leo Jonathan.

Borsonline

szabo.jpg
 
Levéltári anyagok bizonyítják, hogy gyilkos volt.... más témával összemosni ezt sima csúsztatás... te mosdasd tovább nyugodtan, részemről a témát lezártam.
Mit mosok én??
Beszólsz és azt írod a témát lezárod....
Azt sem tudom hogy ki az az ember, utána olvastam és ellentmondásos dolgok derültek ki mikor erről írok azonnal csúsztatok.
Gyilkos volt ezt írod olvastam de, tényleges dolgot nem olvastam róla.
Amikor megkapta a vaskereszteket,?
Ez nem bűn. Katona volt.
 
Amerikai Egyesült Államok


Telkes Mária, fizikus
Természettudósok, mérnökök, feltalálók
Társadalomtudósok, orvosok, közgazdászok
Írók


Drew Barrymore


Gábor Zsazsa


Zsigmond Vilmos
Színészek, rendezők, producerek

  • Vilma Bánky (1901-1991) – némafilmcsillag
    Drew Barrymore – színésznő (magyar anya)
    Adrien Brody – színész (magyar anya)
    George Cukor – filmrendező My Fair Lady
    Tony Curtis - színész
    Michael Curtiz / Kertész Mihály) – Oscar-díjas filmrendező (Casablanca)
    Peter Falk – színész Columbo
    William Fox / Fried Vilmos – producer, a 20th Century Fox vállalatbirodalom alapítója
    Zsa Zsa Gabor / Gábor Zsazsa – Golden Globe-díjas színésznő
    Mickey Hargitay / Hargitay Miklós - színész
    Goldie Hawn – Oscar-díjas színésznő (magyar anya)
    Harry Houdini – illuzionista, bűvész
    Leslie Howard – színész
    Alexander Korda / Korda Sándor – filmproducer A bagdadi tolvaj, A vörös Pimpernel
    Zoltán Korda - filmrendező
    Engert Péter (Kecskemét, 1976. június 18. –) filmproducer, rendező, színész, forgatókönyvíró.
    Ernie Kovacs komikus, színész
    David Krumholtz – színész Gyilkos számok
    László Kovács – operatőr Szelíd motorosok, Szabadítsátok ki Willyt
    Peter Lorre / Löwenstein László - színész
    Béla Lugosi - színész
    Paul Lukacs
    Andrew Marton / Marton Endre - filmrendező
    Peter Medak / Medák Péter (1937–) – filmrendező, producer Felső tízezer
    Joe Penner / Pintér József (1904–1941) – rádió és filmkomikus
    Emeric Pressburger / Pressburger Imre) – Oscar-díjas filmrendező
    Charles H. Puffy / Huszár Pufi – burleszkkomikus
    Lya De Putti / Putty Lia (1899–1931) – némafilmcsillag
    S. Z. Sakall / Gerő Jenő „Szőke Szakáll” - színész
    André De Toth / Tóth Endre – filmrendező
    Andy Vajna / Vajna András György – producer Rambo, Evita
    Victor Varconi / Várkonyi Mihály – némafilmszínész
    Adolph Zukor - producer, a Paramount Pictures alapítója
    Vilmos Zsigmond - operatőr Harmadik típusú találkozások
    Dolly Sisters / Schwartz-később Deli nővérek – világhírű revüsztárok, az életükről készült film Oscar-díjat kapott
    Leslie Vadnay / Vadnay László (1904–1967) – filmszcenárium író, a Hacsek és Sajó kitalálója
    Georg Paul
    Robert Pirosh (1910-1989) – Oscar-díjas forgatókönyvíró
    Alexander Trauner / Trauner Sándor (1906–1933) – Oscar-díjas látványtervező
    Jules White / Weisz Gyula (1900-1985) – a Columbia Pictures producere - négyszeres Oscar díj jelölés
    Geza Herczeg / Herczeg Géza – Oscar-díjas forgatókönyvíró
    Lona Massey / Hajmássy Ilona – filmszínésznő
    Eva Gabor / Gábor Éva - Gábor Zsazsa testvére, a nagy sikerű Green Acress (1965–1971) tévésorozat meghatározó szereplője
    Marta Eggerth / Eggerth Márta - énekesnő, színésznő
    William S. Darling / Sándorhelyi Béla Vilmos – látványtervező, háromszoros Oscar-díjas és további hét jelölés
    Charles Korvin / Kárpáthy Korvin Géza – karakterszínész, Rákosi Szidi színiiskolájában tanult
    Ferike Boros / Boros Ferike – kedvelt amerikai filmkomikus
    Joe Pasternak – az Universal Filmgyár vezető producere, számos Oscar-díj jelöléssel
    Gabor Csupo / Csupó Gábor – ötszörös Emmy-díjas és kétszeres Cable Ace Award-díjas producer, animátor A Simpson család
    Marton Csokas (másodgenerációs) – színész, producer A Gyűrűk Ura
    Jerry Seinfeld - komikus, filmkomikus (apja Seinfeld Kálmán címfestő volt aki New Yorkba vándorolt)
    Ernie Kovács – háromszoros Emmy-díjas színész, tévékomikus
    Oscar Beregi / Beregi Oszkár – némafilmszínész
    dr. Marton Sándor színházi producer, színházi ügynöksége még ma is a legnagyobbak közé tartozik a világon.
    Steffi Duna / Berindey Erzsébet (1910-1992) – színésznő
    Lucy Doraine / Kovács Ilonka (1898-1989) – némafilmszínésznő az 1920-as évek Amerikájában
    Mae Madison / Medgyesi Mariska (1914-2004) (másodgenerációs) – színpadi és filmszínésznő
    Eva Bartok / Szőke Éva (1927-1998) - színésznő
    Laszlo Benedek / Benedek László (1905-1992) - filmrendező
    Miklos Bordszky
    Paul Czinner / Czinner Pál (1890-1972) – író, filmrendező, producer
    Sandor Eles / Éles Sándor (1936-2002) – színész
    Franciska Gaal / Gaál Franciska (1904-1973) kabaréművész, színésznő
    Georgina Hegedos / Hegedős Györgyi (1937–) – színésznő, koreográfus
    Mariska Hargitay – Golden Globe- és Emmy-díjas színésznő
    Mitzi Gaynor (1931–) – színésznő, énekesnő, táncos (magyar apa)
    Janos Halas
    Jozsef Kozma
    Erno Laszlo
    Andras Laszlo
    Rudolph Mate (1898–1964) – filmrendező, operatőr
    Gabriel Pascal (1894–1954) – filmrendező, producer
    Steve Sekely / Székely István (1899-1979) filmrendező
    Rachel Weisz - Oscar- és Golden Globe-díjas színésznő
Zenészek


Paul Simon


Széll György
Képző- és iparművészek
Üzletemberek, politikusok


Charles Simonyi
Sportolók

  • Larry Csonka, amerikai futball-játékos (Miami Dolphins), a VIII. Super Bowl MVP-je
    Nicholas Ryan Fazekas, az NBA-ben játszó kosárlabdázó
    Peter Kornel Gogolak, amerikai futball-játékos – Az NFL-ben ő honosította meg, a mai napig használt rúgásmódszert.
    Louis Roy Groza, amerikai futball-játékos – A róla elnevezett díjat kapja az NCAA Division I legjobb rúgójátékosa
    Les Horvath, amerikai futball-játékos, a Heisman-trófea 1942-es győztese
    Bernie Kosár, amerikai futball-játékos – Több all-time rekordot ért el, Superbowl győztes quarterback.
    Joe Namath, amerikai futball-játékos (New York Jets), Super Bowl-győztes
    Don Shula NFL játékos és edző, ő az NFL történetének legtöbb győzelemmel dicsekvő edzője
    Monika Seles (Szeles Mónika), teniszező
    Joe Theismann, amerikai futball-játékos – A nevéhez fűződik számos Redskins rekord, kétszeres Pro Bowl tag, 1983-ban MVP címet kapott.
    Karch Kiraly, röplanda játékos, háromszoros olimpiai bajnok
    Tábori László, atléta, világcsúcstartó középtávfutó
    Zigmund Pálffy (apja magyar) jégkorongozó, NHL sztár
    Tim Howard (anyja magyar), futball kapus
    Ted Ligety, alpesi síző
Kanada
Szép munka és remek ötlet! Gratulálok!
 
Melitta , hogy Te elitéled a nyilas vagy mint Te irod náci irokat , akkor a Rákosi-Kádár iróival hogyan állsz ??
Aztán aztmondod csak mi csinálunk szerecsen mosdatást ? Akkor hogyan is van az , hogy a sok Gestápos meg SS gyilkos mindenhol a világon , de leginkább Amerikában kapott "menedéket "? Aztán nehogy most a hideg háborúval gyere ! Mengele a "hires orvos" az élete utolsó pillanatáig kapta az anyagi támogatást a családjától a Német titkos szolgálat tudomásával !!
Melitta annyira elfogult hogy rikít.Ha rásütik a bélyeget már utálja egyszer meglátja hogy nyilasgyanú neki elég.
A korról megfeledkezik kik miért sodródtak.
Páger Antalt se tudja leválasztani a gyanúról és már utálja.
Érdekes Komlós János szerepe.
Tudjuk mi volt.
Ettől függetlenül tetsző műsort és humort csinált:Az érem harmadik oldala.
Amúgy Wass Albert is Amerikában telepedett le.
Az Amerikába menekített német nácikat én kihagynám innen udvarfy.
 
Utoljára módosítva:
Levéltári anyagok bizonyítják, hogy gyilkos volt.... más témával összemosni ezt sima csúsztatás... te mosdasd tovább nyugodtan, részemről a témát lezártam.
Egy fia dolog sincs amiből tudnál mutatni hogy gyilkos volt.
Éppen ez az hogy nincs levéltári anyag ami bizonyítaná.
Az hogy felbujtó az miféle vád?Ez se rá hanem az apjára.
Koncepciós per volt az Erdélyi kivonulás után.Pontosabban erre 1946-ban vagy 1948-ban került sor, Petru Groza kommunista rezsim.
http://index.hu/tudomany/tortenelem/vekwass62372/
Kincses Előd szerint beadványát az alapozta meg, hogy a román védelmi és külügyi minisztérium archívumaiban olyan korabeli dokumentumokat találtak, amelyek azt bizonyítják, hogy Wass Albertnek semmi köze az omboztelki és a vasasszentgothárdi kivégzésekhez, melyek miatt elítélték a Wass család tagjait.
A gyilkossági parancsot pedig egy magyar katonatiszt adta ki.
A nézeteit nem cáfolom, németbarát antiszemita,
Tagsága a hungarista mozgalmakban.
A Hídfő c. hungarista lap szerkesztője.Még a háború után is.
De a gyilkos, amit lady írt az nem bizonyított.Ezzel nem kell vádolni.
Az hogy kultuszt teremtett Orbán neki, az bosszant.
De könyvei által ítéltessen meg.
 
Utoljára módosítva:
Egy újabb magyar hős aki egésze Kanadáig jutott!
Ha egy magyar ember azt hallja, Don-kanyar, 1943, II. Magyar Hadsereg, óhatatlanul elkomorodik. A kőkemény orosz tél, a hiányos felszerelés, a veszteségek. De akkor is, ott is, ragyogtak fel csillagok, születtek hősök. És volt, aki Don-kanyartól az egyetemi katedráig jutott…
1943 januárjában, a Donnál, igencsak szorult a kapca. A harcok hevességéről csak, annyit, hogy a 13. könnyű hadosztály 31. gyalogezred négy nap alatt elveszítette harcoló állományának hetven százalékát. A megmaradtakat két csoportra osztotta Rumy Lajos ezredes, az egyiknek Szüts alezredes, a másiknak Duska László százados lett a parancsnoka.
Január 18-án éjfélkor már betörtek a városba az oroszok. Magyarok és németek vállvetve harcoltak és a szövetségesek kerek szemmel figyelték a magyarok különös harci taktikáját. Egészen közel engedték a támadókat, aztán sípjelre tüzeltek. Mintha csak a gyakorlótéren lennének…
Duska Lászlót bátorságáért és helytállásáért felvették a Vitézi Rendbe. A II. Magyar hadseregből egyedüliként ő kapta meg a Magyar Tiszti Vitézségi Érmet. Kitüntetését a Várban, személyesen a kormányzótól vehette át. Ezt a kitüntetés előtte csak hárman kapták meg a Magyar Honvédségnél…
A háború után Kanadában, Calgaryban telepedett le. Geofizikusként dolgozott, tanított a helyi egyetemen. Egy országos pénzgyűjtési kampánnyal a helyi magyaroktól sikerült 300 000 dollárt összeszednie. A befolyt összegből alapítványa a Torontói Egyetemen létrehozta a Magyar Tanszéket.
 
Egy újabb magyar hős aki egésze Kanadáig jutott!
Ha egy magyar ember azt hallja, Don-kanyar, 1943, II. Magyar Hadsereg, óhatatlanul elkomorodik. A kőkemény orosz tél, a hiányos felszerelés, a veszteségek. De akkor is, ott is, ragyogtak fel csillagok, születtek hősök. És volt, aki Don-kanyartól az egyetemi katedráig jutott…
1943 januárjában, a Donnál, igencsak szorult a kapca. A harcok hevességéről csak, annyit, hogy a 13. könnyű hadosztály 31. gyalogezred négy nap alatt elveszítette harcoló állományának hetven százalékát. A megmaradtakat két csoportra osztotta Rumy Lajos ezredes, az egyiknek Szüts alezredes, a másiknak Duska László százados lett a parancsnoka.
Január 18-án éjfélkor már betörtek a városba az oroszok. Magyarok és németek vállvetve harcoltak és a szövetségesek kerek szemmel figyelték a magyarok különös harci taktikáját. Egészen közel engedték a támadókat, aztán sípjelre tüzeltek. Mintha csak a gyakorlótéren lennének…
Duska Lászlót bátorságáért és helytállásáért felvették a Vitézi Rendbe. A II. Magyar hadseregből egyedüliként ő kapta meg a Magyar Tiszti Vitézségi Érmet. Kitüntetését a Várban, személyesen a kormányzótól vehette át. Ezt a kitüntetés előtte csak hárman kapták meg a Magyar Honvédségnél…
A háború után Kanadában, Calgaryban telepedett le. Geofizikusként dolgozott, tanított a helyi egyetemen. Egy országos pénzgyűjtési kampánnyal a helyi magyaroktól sikerült 300 000 dollárt összeszednie. A befolyt összegből alapítványa a Torontói Egyetemen létrehozta a Magyar Tanszéket.
Setni , na ez tutti , hogy náci volt ! Hiszen még a Vitézségit is megkapta , na meg hogy harcolt is pfujj , abzug ! Éljen Kolnay ! ja meg Ács Feri :hurra:
 
Izlesekrol nem lehet vitazni.
Valami vagy tetszik, vagy nem!

Ami neha meglepi az embert, az az, hogy ismeretlenul itelnek el emberek alamit. Ahogy szoktak itt leirni, "birkak" akik mennek a tobbiek utan.

Aki olvasta a Funtinelli boszorkanyt, az talan erti mert mondom azt, hogy keves magyar iro van, aki annyiira szepen tud irni videkrol, ahol el.

Elhangzott itt mar sokminden vele kapcsolatban, hogy haborus bunos, meg hasonlok. Nem tudom! Lehet.
Rembaudot nem azert szeretjuk, ami volt, hanem a verseiert. Villont sem az alapjan iitelli meg az utokor aki volt, hanem amit irt. Nem foglalkozunk Poe eletebol azzal, hogy egy masokon eloskodo, kozel pedofil alkoholista volt, hanem csodaljuk a Hollot, Lee anacskat..

Wassrol nem szoktak irni, de azert itt sem art ha leirjuk: ketszeres Baumgarten dijas. Lehet mondani, hogy 1934-ban es 1940ben kapta, hat termeszetesen politikai nyomasra, de azert azt sem art tudni, hogy a dijat odaitelo kurratorium elnike Babits volt. Olyan tarsai voltak, akiket okkal csodalllunk(mar aki!) .
Az 1934es dijnap a tarsai: Gelleri Andor Endre, Gellert Oszkar, Illyes Gyula, Tersnszky Jozsi Jeno...
A '40-es dijban Komjathy Aladar, Toth Aladar...
Az 1929-tol kikadott dijban tarsa volt a magyar irodalom szinte valamennyi nagysaga.
Talan ezt sem art tudni rola.

De meg lenyegesebb az, hogy olvasni kell a munkait.
Mint Mikszath irta Jokai elete es kora cimu konyveben Jokairol: ' Jokait nem kritizalni, hanem olvvasni kell"
 
Ami neha meglepi az embert, az az, hogy ismeretlenul itelnek el emberek alamit. Ahogy szoktak itt leirni, "birkak" akik mennek a tobbiek utan.

Aki olvasta a Funtinelli boszorkanyt, az talan erti mert mondom azt, hogy keves magyar iro van, aki annyiira szepen tud irni videkrol, ahol el.

Elhangzott itt mar sokminden vele kapcsolatban, hogy haborus bunos, meg hasonlok. Nem tudom! Lehet.
NEm ismeretlenul itelkeznek , se nem birkak az emberek hanem tenyek utan es a tenyek makacs dolgok. Nem a suttogo pletyka ami hirbe hozta szemelyet haborus bunoskent. Csak olvasni kell es sem pedofilokat se haborus bunosoket nem kell az egekbe magasztalni.
HA nem tudod akkor miert nem olvasol utana? A kefe bajszos is festegetett meg ha jol tette volna se magasztaljuk a nem letezo tehetseget, mert a bunei mindent felolirtak.
 
NEm ismeretlenul itelkeznek , se nem birkak az emberek hanem tenyek utan es a tenyek makacs dolgok. Nem a suttogo pletyka ami hirbe hozta szemelyet haborus bunoskent. Csak olvasni kell es sem pedofilokat se haborus bunosoket nem kell az egekbe magasztalni.
HA nem tudod akkor miert nem olvasol utana? A kefe bajszos is festegetett meg ha jol tette volna se magasztaljuk a nem letezo tehetseget, mert a bunei mindent felolirtak.
Xarok a politikara!
Anno az volt a nagy muvesz, aki a politikat dicsoitette!
Olvasni szeretek.
Nem azert szeretem Jozsef Attilat, mert kommunista volt.
Nem azert olvasom borzongassal Radnotit mert zsido volt.
Olvasok Rawlingstol kezdve O'neillig barkit, aki szepen, jol elvezetesen ir.
...es sajnalom azokat, akik elkerulik a csodallatos dolgokat, csak mert ...
nevetseges!!!!!!
Irodalmi sznobk, politizalo, felmuvelt nepek akik itt, ott olvasnak valamit ami az ideologiajukkal megeegyezik, aztan felfujjak magukat, es velemenyt mondanak...
Olvasni...olvasni...olvasni...
Ennyi
 
"a világ tele van olyan dolgokkal, amelyeket nem érthetünk, nem tudhatunk. Ezért nem szabad soha azt mondani valakiről, hogy ez ilyen vagy olyan ember, mert ezt és ezt csinálta. Nem, ezt nem szabad mondani soha. Mert nem lehet tudni, mi mozgatja az embereket. Mi az, ami ide vagy amoda löki... Valami történik, és az egész elfordul erre vagy arra. Az ember sohasem tudhatja, mert amit az ember lát, az semmi. A nagy dolgok úgy történnek, hogy nem láthatja senki más, csak akinek szól. "

Wass Albert: A funtinelli boszorkány
 
Romanok maskeppen lattak es halalra is iteletek haborus bunokert , par kereskedo zsido csalad eletebe kerult, igaz nem Radnotieba, de akar o is lehetet volna az aldozata. Ot egy masik ilyen figura olte meg.
Valoban olvasni kell , sokat, tobb felet mert meg a vegen belegabalyodsz a jelzoidbe, vagy rajtad ragadnak.
A tenyek viszont felulirjak a kepzeletet es minden mast.
 
Melitta , igen azok a Románok akik Erdélyen Magyar falvakat irtottak ki büntettlenül , hasonlóan téve ezt mint Illieszku !! Nemkéne ám mindent elferditeni . Ez nem a Gaza !!
 
A románok halálra ítélték, de A funtinelli boszorkányt saját irodalmuk részének tekintik és a legnagyobb elismeréssel szólnak róla.
Az emberek nem fehérek, vagy feketék.
"Mert nem lehet tudni, mi mozgatja az embereket. Mi az, ami ide vagy amoda löki... Valami történik, és az egész elfordul erre vagy arra. Az ember sohasem tudhatja, mert amit az ember lát, az semmi."
Idézetet tett be valaki.
Én nem tartom bűnösnek több körülötte az aktuál politika.Mint az irodalom értés.
A románoktól Rákosiig.Kádár rendszeren át Orbánig.Rimát is olvastam csak azt fújja amit az egyik aktuálpolitika megírt a sok közül Ő az üldözendőt választotta
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,997
Tagok
615,981
Legújabb tagunk
Kinga919
Oldal tetejére