III. világháború

Vagy négyszázezren voltak. Félelemetesek, rettenthetetlenek. Hiába minden erőfeszités, hiába
az erő, menekülni kell. Egy emberként csapódtak belénk, s százak százai mondták ki utolsó
szavukat, ott a téren. Tudtam egyszer el fognak érni minket. De hisz tegnap még együtt ittunk
a Sarki kocsmában, tegnap még egy családba tartoztunk. Miért parancsolhatnak emberek
millióinak páran akik nagyoknak képzelik magukat? Miért hagyja ez a pár ember, hogy leöljük
egymást, mi akik egy fajba tartozunk, akik semmiben nem különböznek, akiknek egyetlen egy
kivánsága van a béke. Hol itt az emberi értelem? Miben különbözünk az állatoktól? Talán
abban, hogy mi, nem figyelünk egymásra, mindenki a maga javát akarja. Sötét szemfedőként
hullik ránk a múlt piszkos fátyla. Belevész az ember.. Én tudom, én is beleveszek, s belevész
még az összes ember aki parancsol, vagy hagyja hogy neki parancsoljanak. Nem vagyunk
társas élőlények. Bizonyítottunk több éven keresztül, amikor tetettük a boldogságot, tetettük
hogy erősek vagyunk. Nincs ledönthetetlen hatalom, nincs elérhetetlen cél. Szétnyílik alattunk
a föld, leszakad az égbolt. Mégis ott lobogott a hit, melyből reményt merit még a csatavesztett
katona is.