Imával gyógyít Orbán Viktor fia

Néhány napja még a vizes vb megnyitóját nézte meg édesapjával a helyszínen, ám aztán Izraelbe utazott Orbán Gáspár.

A kormányfő fia a Facebook-oldalán osztotta meg élményeit. A többi között ellátogatott a jeruzsálemi keresztényközpontba, közelről látta a Holt-tengert, amiről videót is készített, és szívesen beszélgetett turistákkal és helyiekkel is. Még izraeli katonalányokkal is fotózkodott - írja a Bors.

A Jézus útját követő Gáspár - mint beszámol róla - kapott egy jeges kávét ajándékba, ugyanis egy büfés fájlalta a karját, de ő és barátai imát mondtak érte. De egy örmény keramikussal és franciákkal is összehozta a sors az utazás során.

A 25 éves fiatalember a hazaúton is élményekkel gazdagodott. A repülőn egy lány nagyon fájlalta a karját, amit a nap megégetett. "A lánnyal még a reptéri büfében beszélgettünk, most megengedte, hogy imádkozzunk. Nem kis feltűnés a repülőgép szűk folyosóján, ahogy a lány ülése mellett guggolva imádkozunk a karjaiért, az egyébként keresztény család és más utasok szeme előtt" - írta nyilvános Facebook-bejegyzésében Gáspár. A légi utaskísérő sem értette, miért a folyosón térdepelnek. A lány azonban másnap írt Gáspáréknak, megköszönve az imádkozást, hogy már egyáltalán nem fáj a karja.

A kormányfő fia külön kitért arra, hogy ha imát mondtak valakiért, mindenki egyöntetűen pozitívan fogadta. "Mint otthon is: elutasítással, legyintéssel vagy haraggal alig találkozni, míg az elgondolkodás, az öröm vagy az elérzékenyülés általános" - írta.
Bors

gaspar.jpg
 
Különös, hogy senkinek nem a lényeg jön le az esetből: valaki imádkozott egy betegért, Isten meghallgatta az imádságot, és meggyógyította az illetőt.

Ebben ez a fiatalember Jézus útján járt. Jézus ugyanis azt mondta: "Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben... betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak" (Márk 16,17-18) Jakab levele pedig: "a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt... imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok" (Jak. 5,15-16) stb.

Orbán Gáspár a fentiek szerint cselekedett. Hogy a hitélete mennyire hiteles, én nem tudom, de az Isten meghallgatta az imádságát, és meggyógyította azt a lányt. (Nem Orbán fia gyógyította meg, és nem is az imádság, hanem Isten.)

De érdekes módon ez senkit sem érdekel. Amikor Jézus meggyógyította a vakot, a gutaütöttet, a 19 éve meggörnyedt asszonyt, a farizeusokat akkor sem az érdekelte, hogy Isten csodát tett általa. Hanem csak hogy... na de SZOMBATON?
Most is ugyanazt látom. Isten meggyógyított valakit... na de Orbán fia.., na de repülőn... na de mindenki előtt...

Jazikam, alapvetoen van igazsag abban, amit mondasz. :) Magam neveben tudok csak nyilatkozni. Nekem eddig meg a csavo egy megnyilatkozasa nem tunt hitelesnek, nyilvan nem ismerem szemelyesen, es nem erdekel, hogy kinek a fia, itt csak rola van szo, nezd neg a felhazas videot, ahol bekoszon, ahogy beszel. Ismerek jo par vallasos embert kulonfele vallasokbol, nekem egyelore nem jott at a valodi hivoseg abbol, ahogyan kommunikal es metakommunikal, raadasul ez is furcsa, hogy dicsekszik vele. Papok, hivek, imacsoportok ezrei tesznek ilyet, megis, nem dicsekszenek vele. Szoval egyetertek Veled, annak kellene atjonni, hogy imadkozott valakiert, es sikeresen. Valahogy megis az jon at, hogy Orbanfia imaval gyogyitasarol nyilatkozik. Ha igy volt, az szuper, de nehogy reklam legyen a felhaznak, mert akkor mar ertjuk miert. :) Puszik! :) :)
 
NA de Becca tudod jol hogy ugy mukodik ,hogy
ERDEKEI(k) SZERINT modosul a hit IS !!!
a menekultnek keresztenyi szeretetet nyujtani ,az NEM hoz hasznot az csak viszi a lovet
orban palanta jezusi megnyilvanulasa tomi majd perselyt
Na ez színvonal alatti megnyilvánulás tőled, Rima! Ha vannak ezen a fórumon, akik a pénz és a profit mindenhatóságát hirdetik, akkor a zászlóvivőjük te vagy. Speciel Jászladányra nem az anyagiasság a jellemző.
 

Ezekben a hsz-eimben semmiféle gyűlölködés nincs. Arról folyt az eszmecsere, hogy kit nevezhetünk "menekülteknek" és kiket nem. Ezt nem én döntöm el, erre vannak nemzetközi egyezmények, törvényi meghatározások, én azokra hivatkoztam.
Számodra mindenki, aki a zöldhatáron akar bejutni egy országba illegálisan, az mind menekült. Én azt mondom, ez nem olyan biztos. Egyetértek azzal, hogy ezt meg kell vizsgálni, ahogy a világ minden országa ezt is teszi. És emiatt vagyok én a Te szemedben gyűlölködő kőszívű. Egy szóval se mondtam soha, hogy aki menekült, azt ne engedjük be. De ha nem vizsgálják meg, kit engednek be, honnan tudod, hogy nincs-e a bejövők között az is, aki elől a menekült menekül?
Gondolkodj egy kicsit!
 
Utoljára módosítva:
Papok, hivek, imacsoportok ezrei tesznek ilyet, megis, nem dicsekszenek vele. Szoval egyetertek Veled, annak kellene atjonni, hogy imadkozott valakiert, es sikeresen. Valahogy megis az jon at, hogy Orbanfia imaval gyogyitasarol nyilatkozik. Ha igy volt, az szuper, de nehogy reklam legyen a felhaznak, mert akkor mar ertjuk miert. :) Puszik! :) :)

Nem az számít Rixikém, hogy ki imádkozott a betegért. Csak egy dolog számít: hogy Isten ma is gyógyít!

Nekem ez a cikk csak ennyit mond. Hogy Orbán Gáspár imádkozott-e vagy más, az kit érdekel! Ez nem a Fidesznek reklám, hanem Istennek :)
 
Nem az számít Rixikém, hogy ki imádkozott a betegért. Csak egy dolog számít: hogy Isten ma is gyógyít!

Nekem ez a cikk csak ennyit mond. Hogy Orbán Gáspár imádkozott-e vagy más, az kit érdekel! Ez nem a Fidesznek reklám, hanem Istennek :)
Jol kinezunk ,..szhatjuk penz sehonana nem jon a reklambol.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,915
Tagok
615,969
Legújabb tagunk
Premiumohe
Oldal tetejére