Hírek Ellepték a rendőrök Orbán Viktor házát: ki akarták lakoltatni a miniszterelnököt

A miniszterelnök házához Szabó Bálint szervezett tüntetést és rögtönzött kilakoltatást, a rendőrök ellepték a helyszínt.

Hétfő reggel lezárta a rendőrség a Cinege utat Budapesten, miután a botrányairól elhíresült szegedi politikus, Szabó Bálint megjelent Orbán Viktor miniszterelnök házának közelében. A korábbi szegedi képviselő szervezetével tüntetni akart a kormányfő házánál, és jelképesen ki akarták lakoltatni a miniszterelnököt, aki Szabó szerint előző éjjel ért haza kínai útjáról - írja az Index. A lap felidézte: Szabó Bálint nemrégiben Orbán Viktor szomszédságába költözött.


Szabó a helyszínről bejelentkezett a közösségi oldalán, és elmondta: "bár ünnepnap van ma, még sincs okunk ünnepelni, hiszen a magyarok se nem szabadok, se nem felszabadultak, hiszen egy népsanyargató és hazaáruló kormánya van Magyarországnak”.
Azt is elárulta, hogy zenész ébresztőt akartak tartani, valamint szimbolikus kordont akartak építeni a miniszterelnök rezidenciája előtt, hogy így tiltakozzanak az Orbán-kormány ellen. A politikus elmondása szerint azonban mindez nem történt meg, ugyanis a rendőrség a házat hermetikusan lezárta, és folyamatosan újabb egységek érkeztek, hogy még nagyobb körben zárják le a területet. Szabó szerint legalább félszáz rendőr volt már délelőtt a helyszínen.
Szabó Bálint hozzátette, várhatóan amikor a miniszterelnök elindul Veszprémbe – ahol ünnepi beszédet is mond –, akkor lesz a legnagyobb a rendőri jelenlét.
"A miniszterelnököt ki kell majd menekíteni a saját lakhelyéről és Budapestről is” – mondta Szabó, aki beszéde végén elmondta, a mostani Magyarország sokkal inkább emlékeztet egy diktatúrára, amely arra használja a rendőri szerveket, hogy megvédje a vezetőit a magyar emberektől.
A politikus azt is megígérte, hogy Veszprémbe is követik a kormányfőt.

1698082589927.jpeg
 
Azért nagyobb hír is volt ma
Emlékezzünk.
Mint a szerviensek kik az elvártnak szolgálnak
Én emezt látom meg:
A vezércikk főcím ami a csúsztatás legtöbbször:
"Ellepték a rendőrök Orbán Viktor házát: ki akarták lakoltatni a miniszterelnököt"

A tartalom pedig: "A miniszterelnök házához Szabó Bálint szervezett tüntetést és rögtönzött kilakoltatást, a rendőrök ellepték a helyszínt. "
A két mondat közt nagy különbség van
A tartalom meg végképp más:
és jelképesen ki akarták lakoltatni a miniszterelnököt
valamint szimbolikus kordont akartak építeni a miniszterelnök rezidenciája előtt, hogy így tiltakozzanak az Orbán-kormány ellen.

Na de térjünk hangzatos cikkre
Lehet hogy az én véleményem se más
"Ezt az agyatlant kiengedték már megint?"
Mindenfelől elutasítják:
Méltatlanság miatt elvették Szabó Bálint képviselői mandátumát Szegeden
Hát a méltatlanság igen tág dolog
Ha botrányos és sikertelen ez meg sok politikusnál volt már
Kezdjük Karsaival a búzaégetési botránnyal
Volt legalább 5-6 mindenféle pártból
Nem jut eszembe de begyűjtöm
Boldog István és kóla bojkott(Fidesz)
MZP a kelekótya beszédével(ki tudja ki)
Orosz Mihály Zoltán Érpatak polgármestere(független)
aki nem Őrült csak megszállott
1698228335470.png

És hogy utoljára de ki ne maradjon
Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció (DK) képviselője.
1698228485981.png

Ufók és a kormányzati őrültségek ellen” óvó alumínium sisakban ült be a közgyűlésbe, s egy ilyet adott át a polgármesternek is
________________________
ezek után a címadó szervező Szabó Bálint sem őrült csak elkötelezett egy ügyért.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

ultrabox wrote on ladysla's profile.
Shalom! Miért törölte a zsdőkaput?a sopronit!
pregi wrote on IcaneniLondon's profile.
Most látom, a Cserebere könyvekből 3 részt feltöltöttél. A hiányzó 2. kötetet is fel tudod tenni fekete-fehérben? Nagy segítség lenne.
Gbr67 wrote on miciegér's profile.
Szia :)
Jól eltűntél amott...
maximail wrote on Bibliotheknutzer's profile.
Szia! Sajnos nem tudom letölteni a "Nézd a kezem!" című könyvet a linkről, amit feltettél. Valahogy el tudnád küldeni nekem? :) Köszönöm előre is!
zsukka7 wrote on rituevu's profile.
Kedves rituevu!
A segítségedet szeretném kérni. Keresek egy romantikus könyvet ami megvan miről szól, viszont nem emlékszem a szerzőre sem a címre. A kérdésem az lenne van e kimondottan olyan fórum ahol ennek utána tudok járni. (én nem találtam) De úgy rémlik mintha valakinek egyszer hozzászólásban írtál valamit hogy itt meg itt ... Lehet én keverem valamivel.
Előre is köszönöm.

Statisztikák

Témák
38,654
Üzenet
4,921,102
Tagok
622,953
Legújabb tagunk
Draskoczy Magda
Oldal tetejére