Jo tudni Canadarol, Informacio utazasrol orszagunkrol

Greta !
Felszinesen igy nez ki de tudod mennyi vert takarnak ezek a tajak ? Legkozelebb majd irok rola . Mackanzie naplojat is erdemes tanulmanyozni neha . 8 gallon rumot adott az indianoknak mert szerette oket :222: ( kb.8x4=32liter ) es a masodik utjara titokban keszult :wink:

FiFike írta:

Felszinesen igy nez ki de tudod mennyi vert takarnak ezek a tajak ?

Kattints a kibontásához...

Bizony, bizony igy van ez de arrol nem a termeszet tehet hanem maga az emberiseg. Valahol mindig elrontjuk... :cry:

Jó tudni Canadarol

Fifike!

Érzelmi alapokon és okkal kötődöm Kanadához. Bámulom a gyönyörűségeit, de közben tudom, hogy a lelkesedésem úgy látszik ki belőlem minden szépsége láttán, mint egy kis naivából.
De felnőtt ember vagyok, sokoldalú figyelemmel, érdeklődéssel, a földi realitások és az emberi valóság iránti fogékonysággal megáldottan. Nem tagadhatom, hogy az említett érzelmi alapokon vagyok elfogult Kanadával szemben, de sem vak, sem süket, sem tudatlan nem vagyok ahhoz, hogy minden más oldaláról is ne vegyek tudomást. Földön járó és tárgyilagosan gondolkodó ember igyekszem lenni. Ezért szívesen veszem bármiről írsz, mert érdekel, de én is pontosan tudom mi minden másról is beszélhetnénk.
Mániákusan olvasom É-Amerika, tehát USA és Kanada történelmét (bár szívesebben foglalkozom földrajzával, geológiájával). Rengeteget foglalkozom ezekkel az országokkal általában, és kellő mélységben ismerem az árnyoldalakat. Mindezt csak azért írom, hogy a lelkes rólam alkotott képet megigazítsam és ne látszak (annyira) hülyének.

Tudod, engem baromira zavar a világban, hogy nem elég, hogy megtörténnek körülöttünk a szörnyűségek -az egész történelmen végig vonulnak az efféle tapasztalatok, a mostani világban pedig culminálnak a negatív élmények-, akkor ráadásul az emberek másról sem tudnak beszélni, csak a rosszról. Ahelyett, hogy a példaadó, lelket tápláló szépségekről beszélnénk. Ettől még nem kell vaknak lenni a rosszból álló valóságra. De nem értem, miért nem tudunk a szépségekről, a szeretetről, a követendő jó példákról beszélni inkább. Átéljük a szörnyűségeket, és utána még hosszasan ragozzuk őket. Hála a francos media csatornáknak, és azoknak a technikai eszközöknek, amelyek segítik, hogy agyon nyomjuk magunkat, egymást a rossz hírek, példák csámcsogásával. :twisted:
Én egyébként azt vallom, hogy az embernél, az emberi életnél szebb, de ugyanakkor ocsmányabb nincs. Rengeteg dolog van ami csodálatos az embertől, és gyakran nincs szörnyetegebb az embernél. Igen, erre is, és arra is egyformán képes az ember.
Szabad akaratról dumálunk más témakörökben, de ha így van, miért nem tudjuk inkább a szépet, a jót választani, gyakorolni, sugározni egymás felé.
Efi is arról a vágyról ír a versében, hogy csak egy nap lenne fehér lap minden újságban. Sajnos vér és borzalom minden szépség ára a földön. Vér, sár, mocsok mellett, helyén és után születnek a szép és jó dolgok. De születnek, vannak felemelő élmányek, példák. Miért nem azokról beszélünk? Ugyan annyi energia kell a szépség látásához, mint a vér, a borzalom ragozásához, boncolgatásához. És igazán mindegy, hogy vallás, vagy magától való erkölcsös szépelvűség vezérli az egyes embereket a jóra. Istenben való hittel, vagy annélkül, tudjuk és cselekedni vagyunk képesek a jót, és látni tudjuk a szépségeket. Tudni kell a véres valóságról, de ezeket a jövőben kerülni kellene és nem idézgetni folyton. Miért nem a szép, a jó van életünk előterében?

Nekem jól esik látni, élvezni a szépet. Ez emeli fel a lelkem, bár tudom az agyammal, mi rossz van a világban ezek mellett. Nekem Kanada szépsége a táplálék.
Kanadában éppen az a jó, hogy hatalmas és változatos terület, és hála az égnek sok olyan gyönyörűsége van, amihez nincs köze az embernek, mert a természet művével állunk szemben. Még akkor is így van ez, ha tudom, hogy ahol napfény és kék ég látszik egy képen, ott gyilkos természeti viszonyok vannak máskor, amit nem fényképeznek szívesen.

Remélem, sikerül érthetően kifejezni magam. Csak ennyit hirtelen és munkaközben. Szeretném, ha pusztán gonlatcserének tekintenéd, hogy elmondtam, a háttérben lévő véres történeteket én kevésbé élvezném.
Sajnos a Kanadáról szóló leírásokban sem kerülhetők el teljesen, hogy a pusztításokról ne essen szó. De ezekből elég a minimum.

OLvasgattam a repuloknel a sok sok esetet,es valoban, rengeteg legi baleset katasztrofa, fotoi lattan megborzongtam. MIre a repules technika idaig fejlodott es meg most is elofodul a mar fejlett technika mellett.
SOk sok aldozattal jart. Ugyan ugy az indianoknal mindenki gondol a romantikus indian konyvekre, a szornyuseges skalpolasokra, es az eroszakos civilizalasra.

És mégis Melitta a repülés a legbiztonságosabb közlekedési mód. Most nem akarok hivatkozni a közlekedési balesetekre amit autóval, motorral, biciklivel stb. szenvednek el, csak itt Izraelben, ha összeadjuk a közúti balesetekben elhaltak számát és az összes háborúkban és terrorakciókban meghaltak számát akkor a közúti közlekedés Izrael fennállása óta több halottat produkált :evil:
De érdekes módon - állítólag - még hajóbalesetekben is többen haltak meg, mint repülőbalesetben. Gondolom ebben a statisztikában nincs benne a terrortámadások és a háborúk áldozatai.

Ezzel a statisztikaval vigasztaltam anyukamat is mikor repules elott izgult.Hiaba mondtam neki senki nem maradt meg fent. :lol:
HA minden tagediakat harcokat baleseteket akarjuk osszeszamolni kell egy topicot nyini a vilaghorrorja vagy a vilag ember altali elpusztitasa,annyi ver annyi haboru annyi borzalom ... :cry:

:roll: Jol latom ? Hanyat ??? 1 topikot ? Jobb ha nem kezdjuk el es "csak a szepre emlekezunk " lalalaaaaaa

EGy utazo beszamoloja sajnos a neve nem volt feltuntetve

Yellowstone-t elhagyva úgy döntöttünk, hogy nyitunk egy vendég könyvet. Egyre többen jöttek oda hozzánk és kérdezték, honnan jöttünk, mi célból utazgatunk.

Július 3-a estéjéhez közeledtünk, illetve a Missouri folyó eredési pontjához. Ott vertünk tanyát és elsétáltunk a világ leghosszabbnak mondott folyópárosának (Missouri és a Mississippi) eredési pontjához. Megvallom őszintén, egy kis patakra számítottam, amit át tudok ugrani. Ehelyett két folyót találtunk, mindkettő kb. Rába széles. E két folyó - a Madison és Jefferson - találkozásától új nevet kap a folyó: Missouri.

Eljött a Függetlenség napja, július 4-e. Az autópálya mellett volt egy szellemváros, amit mindenképpen meg kívántunk látogatni. A városka neve Garnet, a századforduló aranyőrületének szüleménye. Hirtelen nőtt nagyra és ugyanolyan hirtelen el is néptelenedett. Volt egy hotel, egy kovácsműhely, néhány lakóház és természetesen egy szalon.

Garnet-i látogatásunk után következett Missoula, az állam egyetemi központja. Csalódnunk kellett, mert július 4-e ide vagy oda, semmi felhajtás nem volt. Semmi felvonulás, semmi majális jellegű kirakodóvásár. Így folytattuk utunkat a Gleccser Nemzeti Park felé. A szállásunk egy State Parkban volt, ahol azért hallottuk az esti spontán tűzijátékok hangjait.

Montana Wyominghoz hasonlóan ritkán lakott állam. Egy-egy nagyobb útkereszteződésnél megtelepült néhány benzinkút, boltocska, motel és étterem. Ezek a kis “városkák” adják az amerikai nyugat sajátos képét.

A Gleccser Nemzeti Parkba érve, megtudtuk, hogy gleccsereket ugyan nem, de gyönyörű, hófedte csúcsokat és kék vizű tavakat, vízeséseket láthatunk. Kinéztünk egy kempinget, kb. 40 km-re a park látogatói központjától és nekivágtunk a rengetegnek. Több mint egy órai vezetés után végre megleltük célunkat, ami - mondani sem kell - a primitív jelzőt kapta. WC, egy vízcsap, tűzrakóhely és a rengeteg. Aztán jött a következő megpróbáltatás, a szúnyogok. A legapróbb rést is megtalálták. Gyorsan összeszedtem a környék apró fáját és tüzet raktam. Igaz, füstös szagom lett, de legalább nem kellett vakaróznom. Egy-két sör mellett egyetértettünk Eszterrel abban, hogy szerencsések vagyunk, hogy a földgolyó ennyi szépségét láthatjuk, megtapasztalhatjuk.

Másnap reggel egy parányi településen keresztül vezetett utunk. Annyira megtetszett, hogy bementem a boltba, amiről csakhamar kiderült, hogy bolt, posta, vendégfogadó és pékség egy személyben. Annyira csábító volt a frissen sült péksütemények illata, hogy ott ragadtunk egy kényelmes reggelire.

A parkon keresztül vezet egy 51 mérföld hosszú “Going-to-the-Sun” azaz “A Napba vezető” út, ami 1932-ben készült el és évente mindössze 4-5 hónapon keresztül járható csak. Ebben az évben május végén takarították el az utolsó lavina maradványát. Ismét gyönyörű tájakon, szerpentineken vezetett utunk. Több helyen az autónk magasságának többszörösét is meghaladta a hófal magassága. A hágóra felérve úgy éreztük magunkat, mintha egy síparadicsomban lettünk volna. Napsütés, hegyek és körös-körül mindenütt hó.

Egy séta következett egy vízeséshez. Sebesen zúdult alá a temérdek víz és utána a kiszélesedett folyómederben 20-30 centis magasságban folyt el. Késztetést éreztem, hogy a vízben sétáljak. Lementem a patak partjára, alsóra vetkőztem és felmértem a lehető legalacsonyabb vízállást. Holott a víz alacsony volt, ám csak a parttól egy másfél méterre. Rövid nekifutás után beugrottam és sikerült talpon maradni. A víz rendkívül sebesen folyt, így óvatosan kellett lépkednem a köveken. Stabilizálódás után kezdtem érezni a víz hidegét. Inkább mutatnám, de mivel nem tudom, ezért inkább tegyétek a következőket. Tartsátok a bal kezeteket az arcotok elé kb. 40 cm-re. Aztán formáljatok egy kört a hüvelyk és mutatóujjatokból. Aztán távolítsátok a két ujjat kb. fél cm-re. Hát ilyen hideg volt a víz. Aki esetleg nem értené a hasonlatot, az kérdezze meg egy közeli, lehetőleg férfi ismerősét.

E kaland után mondtunk búcsút a parknak és kis idő múlva az Egyesült Államoknak is. A kanadai határ a semmi közepén volt. Néhány kérdés és felelet, egy újabb pecsét és máris Kanada Alberta nevű tartományában voltunk. Hosszú út várt ránk Alaszkáig, több, mint 3,500 km. Alberta nem túl érdekes tartomány (Kanadában tartományok vannak, nem államok). Farmok és a Sziklás hegység keleti része határolják. Egy tartományi parkban leltünk aznap éjszakára.

Másnap reggel egy Red Deer nevű városban végre megejthettük a régóta esedékes bevásárlásunkat. Akartunk sört is venni, de ahhoz egy külön boltba kellett mennünk. Az alkohol beszerzési nehézségek Kanada Angliához való szoros kötődésére emlékeztettek, ott ugyanis este 11 után elég körülményes alkoholhoz jutni. (De nem lehetetlen…)

Az USA nagy ország, Kanada még nagyobb. Több száz mérföldet megtettünk, és még mindig Albertában voltunk. Szerettünk volna rácsatlakozni valahol az internetre is, mivel már több, mint egy hete nem volt szerencsénk hozzá. Ahogy haladtunk északra, úgy szaporodtak a fenyvesek és tűntek el a farmok, hosszabbodtak a nappalok. Betértünk egy pihenőhelyre, hogy vacsoránkat elköltsük. Ott egy nagyon kedves hölgy fogadott bennünket, aki - miután megtudta, hogy honnét jöttünk, lázas telefonálásba kezdett. Kisvártatva megjelent a helyi lap egyik újságírója, aki kifaggatott bennünket. Megkértük, hogy küldjön édesanyáinknak egy lapot, amiben benne leszünk. Aznap éjszaka még Albertában aludtunk.

Másnap reggel átértünk Kanada British Columbia nevű tartományába. És megtört a jég. Láttunk egy élő barna medvét. Ott bandukolt az út menti bokrok között, mikor elhaladtunk mellette, ránk nézett, éppen csak nem üdvözölt bennünket.

A tartományi határtól nem messze volt egy Dawson Creek nevű város, ami arról híres, hogy itt veszi kezdetét az úgynevezett Alaska Highway és fut egészen Fairbanks-ig (Alaszka), ami további 2, 450 km-re van.

Dawson Creekben betértünk a könyvtárba és megnéztük a leveleinket interneten. Délután vágtunk neki az Alaska Highway-nek és a leghosszabb vezetésnek egész utunk során. Az Alaska Highway létének megértéséhez vissza kell mennünk 1932-ig. Ekkor egy alaszkai úriember felvetette a szárazföldi kapcsolat lehetőségét az USA-val, ugyanis addig csak hajón, vagy repülőn tudták Alaszkát elérni az USA-ból. Az ötlet elnyerte Roosevelt elnök támogatását is, ám Mackenzie King kanadai miniszterelnökét nem, aki félt az amerikai befolyás növekedésétől Kanadában.

10 évig haldoklott a dolog, ám mikor Japán megtámadta az USA-t Pearl Harbournál felgyorsultak az események. Amerika rájött, hogy legnyugatibb része - Alaszka, amelynek Aleut szigetei csak párszáz mérföldre vannak Japántól, teljesen védtelen és nehezen védhető logisztikai nehézségek miatt. Ekkor ismét napirendre került az Alaska Highway gondolata. 1942 februárjában hagyta jóvá a szenátus a tervet, amire Kanada két hét múlva igent mondott. Megindulhatott az akkori legészakibb út - Dawson Creekből - továbbépítése az alaszkai Fairbanks-ig, ahonnan ismét voltak már utak. Közel 2,500 km utat kellett megépíteni hegyen, völgyön, patakon, mocsáron és folyón keresztül. Megindult a világtörténelem legnagyobb útépítése. Alig 8 hónapra rá elkészült, az úgynevezett pionír út, amin keresztül tudtak már katonai gépjárművek közlekedni. Rá egy évre, 1943 novemberére, elkészült a murvával, vagy aszfalttal fedett kétsávos főút.

Másnap induláskor vettem észre, hogy a km óra pontosan 50,000 km-t mutat, ami azt jelentette, hogy 14,500 km-t tettünk meg Toyotánkkal az indulás óta. Illetve azt is jelentette, hogy ismét dukál egy olajcsere. Ekkor kezdtük meg utazásunk 50. napját.

Ez a nap immár két barna medvével örvendeztetett meg bennünket. Ott legelésztek az út jobb oldalán, békésen. Nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy fényképezzük őket. Watson Lake-be siettünk, ahol megejtettük az időszakos szervizt. Megnyugtató érzés volt a sikeres szerviz, mert itt a lakott települések átlag 400 km-re vannak egymástól.

Watson Lake híressége a tábla rengeteg. Történt, hogy 1942-ben egy Illinois állambeli katona, akinek a feladata volt, hogy tábori táblákat készítsen, kitűzte saját szülővárosának tábláját is, ráírva az aktuális távolságot. Ebből mára több, mint 20,000 táblás rengeteg lett. A világ minden részéről voltak táblák, köztük feltűnően sok Németországból. Magyar táblát nem láttunk. Ha hallottunk volna erről, hoztunk volna egy Pomáz, Szenna vagy Szombathely táblát, így csak az utazásunk nagyméretű matricáját tettük ki. Ha valaki arra járna, a Visitor Center mögött kb. 2,5 méteres magasságban van egy hatalmas Burlington tábla. A balról mellette levő oszlopon kicsit lejjebb megtalálja a matricánkat. Reméljük ott lesz még. Itt hívom fel a figyelmet, ha valaki Watson Lake-ben jár, ne felejtsen el otthoni helységnév táblát magával vinni.

Ismét úton voltunk immár Yukonban, ami az emberek többségének a századforduló aranylázát juttatja eszébe. A főutat szinte folyamatosan karbantartják. Így vannak rajta teljesen új részek, és vannak durva murvás, izlandi jellegű szakaszok is. Nem versenypálya, de a célnak megfelel.

A medvenéző túránk újabb fejezete következett Watson Lake után. Két grizzly (szürke) mackó bóklászott az út menti bokrosban. Ezek egy kicsit nagyobbak a barnamedvéknél. Ők sem foglalkoztak velünk, bár mi sem mertünk igazán közel menni hozzájuk, mert ők az agresszívebb fajtából valók.

Aznapi estét egy yukoni kempingben töltöttük. Itt ugyan még lement a Nap, de nem volt teljesen sötét, ismét kezdett felborulni a biológiai óránk. Aki olvasta az eddigi beszámolókat, talán még emlékszik az Ohioi mosómedvére, aki szeretett volna egy kis vajas kenyeret. Ugyanez történt itt is, csak mókusokkal. Több is jött egyszerre és szemtelenül felugráltak a padra. Végül már úgy kellett elkergetni őket.

Az útitervünkben Whitehorse, Yukon fővárosa volt a következő úti cél. Harmadik napunkat kezdtük meg az Alaska Highway-en. A város előtt betértünk egy kempingbe fürödni és találkoztunk egy Hans nevű svájci férfiúval és az ő svájci rendszámú terepjárójával, ami természetesen Toyota volt. Jó érzés volt egy másik megszállottal találkozni. Összehasonlítottuk autóink felszereltségét és sok hasonlóságot véltünk felfedezni.

Whitehorse-tól már csak egy karnyújtásnyira, 250 km-re van az alaszkai határ. Számos útépítési zónán haladtunk keresztül. Egyszer meg is álltunk, mivel hatalmas dömpereket láttunk parkolni az út mellett. Az autónk pont a dömper kerekének feléig ért. Készítettem is egy összehasonlító fotót, ami akkor lett volna igazán jó, ha egy kis Polski még a Toyotánk mellé állt volna.

Az egyik útkereszteződésben egy furcsa templomra lettünk figyelmesek. Egy katonai fémbarakkból kialakított, kb. 15 személyes templom volt. Egy tábla állt előtte, ami elmesélte a templom történetét. A végén egy mondat: “az biztos, hogy nem túl szép ez a templom, de a legtöbbet fotózott templom egész Yukonban”.

Mivel nem sötétedett be, ezért vezettünk a késői órákig. Mikor fáradni kezdtünk, betértünk egy kempingbe, éjjel egy óra volt. Beparkoltunk egy helyre és nekikészülődtünk az éjszakának. A bevett szokás szerint késői érkezés után reggel szoktunk bejelentkezni. Egy perc sem telt bele, egy részegnek tűnő férfi jött oda hőbörögve hozzánk, hogy mit képzelünk mi, becsusszanunk az ő sajátbejáratú kempingjébe. Nyomdafestéket és klaviatúrát nem tűrő szavakat használt és alapvetően illuminált volt. Jobbnak láttuk, ha odébbállunk és egy pihenőhelyen, másik 10 társunkkal együtt töltöttük inkább az éjszakát. Az éjszaka során Eszter kiérdemelte a szúnyogvadász jelzőt, ugyanis két órán keresztül vadászta a valamilyen úton bejutott dögöket.

Másnap reggel már csak 100 km választott el bennünket Alaszkától. A kilépés Kanadából a hivatalos határ előtt 30 km-re lévő utolsó kanadai faluban volt, míg az amerikai belépés a hivatalos határtól 2 km-re. Beléptünk Alaszkába, vágyaim államába.

Ó, Kanada!


AZ ÉSZAK-AMERIKAI KONTINENS NAGYOBBIK ORSZÁGA A MAGA CSAKNEM TÍZ MILLIÓ NÉGYZETKILOMÉTERÉVEL EGYBEN A VILÁG - TERÜLETÉRE NÉZVE - HARMADIK ÁLLAMA, LAKOSSÁGA AZONBAN CSAK HÁROMSZOROSA MAGYARORSZÁGÉNAK, MINTEGY HARMINC MILLIÓ, S ENNEK LEGNAGYOBB RÉSZE AZ ORSZÁG DÉLE, ÉGHAJLAT1LAG MÉG KEDVEZŐNEK MONDHATÓ ÖVEZETÉBEN ÉL, EGYHARMADA EGYETLEN TARTOMÁNY, ONTARIO LAKOSA. A SZOMSZÉDOS QUÉBEC TÖBB, MINT HÉT MILLIÓS LAKOSSÁGÁVAL EGYÜTT EZ A KÉT, AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKKAL HATÁROS, A NAGY TAVAK ÉS A SZENT LŐRINC FOLYÓ MENTÉN ELTERÜLŐ TARTOMÁNY A KANADAIAK TÖBB M1NT FELÉNEK AD OTTHONT.

A többiek részben a két óceán mellé települtek: az Atlanti óceán menti Nova Scotia, a hatalmas félsziget Newfoundland-Labrador, a kicsiny Prince Edward Island és New Brunswick tartományba, illetve a Csendes óceáni partvidéken, British Columbia területére. Igaz, az ország közepe, Manitoba, Alberta, Saskatchewan is jelentős körzet, a kanadai gabonatermesztés ide összpontosul, de a három tartomány lakossága együttvéve is csak mintegy öt millió, s az ország legnagyobb városában, az Ontario tartományban lévő Torontóban elővárosaival együtt csaknem annyi ember - mintegy három millió - él, mint British Columbiában. Az északi területek, amelyek közé az aranylázról emlékezetes Yukon - ezen keresztül igyekeztek az aranyásók Alaszkába, - az úgynevezett Northwest Territories és a most létrejött Nunavut tartozik, a világ igen gyéren lakott körzetei. Nunavutban például száz négyzetkilométernyi területre jut egy lakos. Pontosabban: eszkimó.

Aki tehát Kanadába készül, egyaránt találkozhat modern nagyvárosokkal és a vad vidékek romantikájával. Ellátogathat két óceán és az Északi Jeges tenger partjára - Kanada partvidéke csaknem 244 ezer kilométer, ez csúcs a világ országai között. Élvezheti Toronto nagyvárosi életét, hiszen ide legújabban Budapestről közvetlen repülőjárattal is eljuthat. Megtekintheti a medvebőr kucsmás, vörös kabátos gárdisták látványos őrségváltását Ottawában, a fővárosban, a parlament épülete előtt. Csodálhatja a Niagara dübörgő vízesését, - amely a kanadai oldalról látványosabb, mint a túlpartról, az Egyesült Államok felől. Hajókázhat a Nagy Tavak vizein, kalandozhat a Sziklás Hegység bércei között, az "igazi" vadnyugati prérik emlékeit idézheti Calgaryban, vagy Winnipegben, kutyaszánon járhatja be a tundrák fagyos, vad vidékét az Északi sarkkörön innen, vagy élvezheti a Csendes Óceán partjánál Vancouver illetve Victoria szinte mediterrán éghajlatát. Megismerkedhet két kultúrával, s mindeközben azért ugyanolyan feltételek között él, mintha a határtól délre, az Egyesült Államokban járna: ugyanaz a technikai fejlettség, ugyanaz a felszereltség fogadja - legfeljebb abban láthat különbséget, hogy az autópályákon a táblák a távolságot kilométerben adják meg, nem pedig mérföldben, s a kanadai dollár értéke valamelyest eltér a "zöldhasú" bankjegyektől, nagyjából annak kétharmadát éri.

Kanada története szinte egyidős a fehér ember megjelenésével az amerikai kontinensen: a XVI. században érkeztek az első telepesek az atlanti partvidékre, a Szent Lőrinc folyó torkolatának környékére. Előbb francia gyarmat volt, de birtoklásáért heves harcok folytak a franciák és a britek között - az utóbbiak diadalmaskodtak, s a gyarmat a XVIII. században lett véglegesen brit birtok. Ma a Brit Nemzetközösség tagja, államfője a brit uralkodó, II. Erzsébet, akit főkormányzó képvisel az országban. A francia őslakosság azonban megmaradt, ma többségben van Québec tartományban, s bár gyakran hallani arról, hogy erőteljes tábora van a független Francia Kanada megteremtésének, az eddigi választásokon általában azok a pártok diadalmaskodtak a tartományban, amelyek a francia nemzeti tudat hangsúlyozása mellett is fenn akarták és akarják tartani az állam egységét. Ugyanakkor az országban messzemenően figyelembe veszik a francia lakosság jogait, a francia például hivatalos nyelv, a központi kormányzat tisztségviselői "kétnyelvűek", s nemcsak Québec tartományban, hanem az ország egész területén bárki használhatja hivatalos kapcsolataiban, ügyei intézésében a franciát - Nunavutban az inuit eszkimók nyelvét is. Az ország megmaradt indián lakossága is viszonylag széles körű jogokat élvez, és Kanada, amelynek lakosságában egyre nagyobb a XIX-XX. században Európából és Ázsiából bevándoroltak aránya, minden nemzetiségre figyelmet fordít, így a viszonylag jelentős - 1956-ban meggyarapodott - számú magyarságra is.

Kanada szövetségi állam, az egyes tartományok nagyfokú önállóságot élveznek, saját kormányuk van, kiterjedt jogkörrel, saját költségvetéssel. Gazdag ország, fejlett iparral, mezőgazdasággal, bőséges természeti kincsekkel. Akik az Egyesült Államokban vásárolnak "amerikai" autót, számíthatnak arra, hogy kocsijuk nem Detroitban készült, hanem legalább részben az amerikai autógyárak kanadai telepein. De ugyanígy szorosan kapcsolódik a déli szomszédhoz az ország gépgyártása, "high-tech" ágazata s bizonyos értelemben mezőgazdasága, erdőgazdasága is, kereskedelmi forgalmának túlnyomó részét az Egyesült Államokkal bonyolítja le, tagja az észak-amerikai szabadkereskedelmi társulásnak, s ott van a G8, a világ nyolc vezető gazdasági hatalma között. A nemzetközi statisztikák szerint az ország az életszínvonal tekintetében az első tíz között van, legutóbb a hatodik helyre sorolták.

A Magyarországról érkező látogató a leggyakrabban Torontóba, vagy Montrealba érkezik, esetleg a főváros, Ottawa az úti célja, de sokan vannak, akik az Egyesült Államok felől, Niagara Fallsnál lépnek Kanada földjére. Aki itt, a világ legismertebb vízesésénél kezdi meg utazását, a kanadai oldalon is eljuthat a Niagara alá, vagy kishajóval utazhat be a dübörgő katlanba. A legszebb látványt mégis az itteni hatalmas megfigyelő toronyból, a Skylon Towerből élvezheti, - csaknem olyan a rálátás, mintha repülővel, vagy helikopterrel szállna a vízesés fölé. (Ezt is megteheti, csak valamivel drágábban...)

Gépkocsival innen viszonylag gyorsan lehet eljutni Torontóba, az autópályán négy óra körüli az út. Kanada legnagyobb városa, az elővárosaival együtt három milliós metropolis rengeteg érdekességet kínál. Ultramodern üzleti központjában, a belvárosban emelkedik a világ egyik legmagasabb épülete, a több mint 550 méteres CN Tower, amelyről csodás panoráma nyílik a városra és az Ontario-tóra, jó időben Niagara Fallsig is ellátni. A város egyik nevezetessége a vidám hangulatú kikötőnegyed, építészeti érdekessége a városháza, amelynek ívelt irodai szárnyai fogják közre a kupolás tanácstermet.

Tovább keletre a főváros, Ottawa csupa meglepetés a maga hetven parkjával, a Rideau csatorna menti elegáns negyedeivel - aki télen érkezik ide, azt láthatja, hogy a befagyott csatorna jegén korcsolyával indulnak a kormányhivatalokba az ott dolgozók. A város 1857 óta tölti be a főváros szerepét, ezt követően épült fel a neogótikus parlament, amely előtt nyaranta - június második felétől augusztus végéig - megtekinthető a már említett őrségváltási parádé a Parliament Hill zöld gyepén, ahol egyébként a rendre a királyi kanadai lovas rendőrség, a nevezetes "mounties" cserkészkalapos, ugyancsak vörös kabátos tagjai vigyáznak.

Tovább keletre az angol nyelvterületről a franciára lép át a látogató, Québec tartományba - amelynek nevét illik franciásan "kébek"-nek ejteni. A Szent Lőrinc folyó és az Ottawa összefolyásánál egy szigetre épült a Párizs, Lyon és Marseille utáni legjelentősebb francia város: Montréal. Lakóinak száma három millió, kétharmaduk francia anyanyelvű. Óvárosa megőrizte XVII-XVIII. századi épületeinek egy részét, középpontban az itteni Notre Dame bazilikával, a régi kikötővel - s ezt körbeölelik a negyven-ötven emeletes felhőkarcolók, az üzleti negyed épületei, amelyek földalatti utakkal vannak összekötve, hogy a tél kemény fagyában is kényelmesen lehessen sétálgatni, vásárolni, beülni a kávézókba, vagy ügyeket intézni a magasépületek irodáiban. Tavasztól őszig csodálhatjuk a kikötő forgalmát: 1600 kilométerre az óceántól itt igazi tengeri kikötőt lehet látni... Nevezetesség az olimpiai park, a Sainte-Hélene sziget, ahol 1967-ben világkiállítás volt és a város sok múzeuma is.

Kanadai mértékkel innen csak egy ugrás a tartomány névadója, az ország és az amerikai kontinens egyik legrégibb városa, Québec, ahol már a XVII. század elején erődöt építettek a franciák. A Szent Lőrinc folyó meredek partján, mintegy 100 méterrel a folyó felett magasodik a régi erőd helyén a múlt században épült Citadella, megvannak az egykori várfalak, amelyek körbefogják az óvárost, megőrizve annak sajátos hangulatát, báját, a keskeny, macskaköves utcácskákat, a régi kolostorok, kórházak épületeit. Francia Kanada számára ez a város jelenti a történelem legfontosabb emlékét.

Aki viszont eljut a Csendes Óceán partjára, annak Vancouver lehet a példa arra, hogyan született metropolis - mégpedig vonzó és kellemes nagyváros - alig néhány évtized alatt az amerikai kontinensen. Vancouver fejlődése tulajdonképpen csak a múlt század második felében indult meg, ettől kezdve azonban ez a város lett Kanada nyugati kapuja. Érdemes felkapaszkodni a város északi részén magasodó Grouse Mountain kilátójára - innen, több mint ezer méteres magasságból bontakozik ki igazán ennek a vonzó városnak képe. Itt is rengeteg a látnivaló, az érdekesség, egyebek mellett az a hatalmas, óceánjáróra emlékeztető épület, amely az 1986-os világkiállításra készült a kikötőnegyedben. De annak, aki nem láthatja San Francisco kínai negyedét, az itteni hasonló negyed is hasonló élményt jelenthet... S érdemes egy hétvégén áthajózni Victoriába, British Columbia fővárosába, amely az azonos nevű szigeten van - kicsiben itt látható szinte az egész egykori brit birodalom, annyiféle épület található a bájos, hangulatos városban.

A juharfaleveles ország himnusza így kezdődik: Oh, Canada... Aki eljut ebbe a földrésznyi országba, biztosan maga is így sóhajt majd fel emlékeit idézve.

Kis Csaba

Jo tudni Canadarol

Bojtika!

Hány B.C. tartományban élő, magának megélhetést, gyökérverési lehetőséget kereső magyarnak kéne összefogni, hogy vállalkozásban meg tudja venni magának a falut? :roll: Lenne egy magyar colonia!

Micsoda csábos lehetőség? :wink:

Tisztára beindítja a fantáziát: bánya mint fizikai, adminsztrációs, stb. munkahely, kereskedelmi, szolgáltatási, oktatási, kulturális, stb. lehetőségek, idegenforgalom megszervezése, stb. (bár lehet, hogy nem tudok eleget az ügyről :?

Szóval: nahát?!

Sziasztok!

Nagyon érdekes lenne, ha összefogással meg lehetne venni azt a falut. Nincs nagy vagyonom, és Magyarországon élek, de ha be lehetne indítani az ottani kórházat (és miért ne lehetne? kórházra mindenhol szükség van) én beszállnék, elmennék oda lakni és dolgozni! Azt hiszem nagyon izgalmas feladat lenne, tele kihívásokkal.

30-40% ot kene letenni a tobbit reszletre de lehet hogy meg keveseb is eleg lenne.
Aztan jon a nagy kerdes mibol lehetne megelni es fentartani a koltseget adot es iskola korhaz + a reszleteket.
Milyen toket lehetne oda csalogatni hogy munka alkalom legyen.

Azt nem tudom, hogy Kanadában van-e olyan mint itt a Széchenyi-terv. Hallottam itt egy olyan faluról ami szintén a kipusztulás, elnéptelenedés határán volt, talán egy-két idős házaspár lakott ott.
Nos, egy ember elindított egy hirdetést, hogy aki szeretne ott lakni szívesen várják. Hatalmas szervezés volt, rengeteg munka (aminek a részleteit nem tudom, de utána tudok nézni) aminek az eredménye képpen újjászületett a falu, mindent maguk csináltak az ott lakók. Az a nagy különbség, hogy dolgozni máshová jártak, a közeli városba. A falubeli óvodát, iskolát, körzetorvosi rendelőt saját maguk szervezték meg. Meghírdették az állásokat és az épületek felépítéséhez felvették a Széchenyi terves hitelt. Ugye a körzeti orvos a betegszám alapján (TB kártya) kapja a fizut az államtól. Az ovi teljesen magánkézbe került, az iskolát viszont nem tudom hogy szervezték meg. Szerintem az Oktatási Minisztériummal vették fel a kapcsolatot.
Mindezt azért volt jó látni-hallani, mert itt egyre több iskolát zárnak be, mivel egyre kevesebb a gyerek. Sajnos fogyóban van a magyarság az anyaországban.
Tudjátok a fiatalok tele vannak tervekkel, elhatározásokkal (mint én is), de minduntalan áthatolhatatlan falakba ütközünk. Az a szomorú, hogy nem mindig olyan az a fal amit ne lehetne áttörni, de aki építette nem engedi. Ezért próbálnak sokan szerencsét külföldöm. Jó szakképesítéssel, konkrét tervekkel, célokkal sokra lehet jutni-külföldön. Itthon ezt nem értékelik.

Bojtika ha utana neznel egy kicsit hol mi mennyi.
Sajnos itt bank hitelek vannak. Az a falu is valakie vagy a banke aki viszont csak a $ szereti.
Korhazat itt is a TB=OHIP fedezi de ahoz egy komoly letszamnak kell lenni hogy feltartsa.
Canadaba nem szabad eleve veszteseges uzletbe kezdeni. Az optimalis feltetelek mellett is sokszor vannak azok a be nem kalkulalt rossz dolgok ami miatt el lehet csuszni.

Hát igen buktatók mindenhol vannak, sokszor a legtutibb üzletek is elúsznak, nem várt dolgok miatt.
Kellene egy kalkulációt csinálni, hogy konkrétan mekkora az a falu, hány ház, lakás lenne, a jelentkezők létszáma sem utolsó dolog és az anyagi helyzetük sem. Azután hány vállalkozó jönne, mekkora tőkével (a hitelhez úgyis ez kell).
Miből lehetne ott pénzt csinálni? :?: Turizmussal? Igaz, a magyarok hagyományosan vendégszerető emberek.
Azt hiszem ez nagyon nehéz dolog, de nincs lehetetlen. :wink:

JUdit nagyon felcsigazta az erdeklodesedet ez a falu. :lol:
Nyissal egy uj topicot es tervezzuk meg a canadai virtualis cyber falut.
Pro kontra ki miben lat lehetoseget es persze a negativumokat is figyelembe veve .
Peldak vannak sok fele van hogy kommunaban vagy kibucba elnek az emberek. Itt is alakul valami a most epulo Hortobagy.
:wink:

Közben elolvastam az előző oldalakat és csak ámulok és bámulok. Tanultunk annakidején földrajzórán Kanadáról, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen gyönyörű. Fantasztikusak a képek! Az írások is szuperek amiket összegyűjtöttetek, nagyon sokat lehet belőlük tanulni, sok hasznos információt tartalmaznak. Dicséretet érdemeltek.

JUdit itt olyan jo kis csapat van, hogy a vilagon nincs meg egy ilyen! :lol:
A Benyuszevi Part az nagyon osszetartja az embereket. :lol:

Igen, az előző oldalak olvasgatása közben rájöttem arra, hogy szupi kis csapatot alkottok. Nagyon örülök neki, hogy összetartotok. A párt meg igazi kohéziós erő.