Kézilabda

T

TH6777

Vendég
Görbicz nem utazik a női kézilabda Eb-re
2010. 11. 29. 10.43

<RIGHT>
gorbicz_anita.jpg



Súlyos ujjsérülés miatt Görbicz Anita nem utazik a jövő kedden kezdődő, dán-norvég közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságra.

A világklasszis irányító bal kezének hüvelykujjában szakadt el a szalag a vasárnapi, ukránok elleni felkészülési mérkőzésen, és emiatt már hétfőn műteni kell.
Szikra-Mezey Csaba, a válogatott fizioterapeutája az MTI-nek elmondta: a győri orvosi stáb azért döntött a műtét mellett, mert ha erre csak az Eb után kerülne sor, akkor plasztikázni kellene a sérült testrészt.
Mátéfi Eszter szövetség kapitány együttese kedden folytatja a munkát Tatán, a szakvezető a győri játékmester kidőlése miatt még nem jelöli ki az utazó 16-os keretet, így 17-en készülnek az edzőtáborban.
A magyarok az Eb lillehammeri csoportjában december 7-én a szlovénokkal, 8-án a franciákkal, 10-én pedig a társrendező, olimpiai bajnok norvégokkal találkoznak, a kvartettből az első három válogatott jut a középdöntőbe.

A magyar női kézilabda-válogatott 17 fős kerete:

kapusok:​
Herr Orsolya (SYMA-Vác), Pálinger Katalin (Győri Audi ETO KC), Triffa Ágnes (DVSC-Korvex)
jobbszélsők: Bódi Bernadett (Budapest Bank-Békéscsabai ENK SE), Kovacsicz Mónika (FTC Jógazdabank)
jobbátlövők: Bulath Anita (DVSC-Korvex), Sopronyi Anett (DVSC-Korvex)
irányítók: Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO KC), Szucsánszki Zita (FTC Jógazdabank), Temes Bernadett (SYMA-Váci NKSE)
beállók: Ábrahám Szilvia (Veszprém Barabás KC), Szabó Valéria (DVSC-Korvex), Szamoránsky Piroska (FTC Jógazdabank)
balátlövők: Tomori Zsuzsanna (FTC Jógazdabank), Szekeres Klára (Budapest Bank-Békéscsaba)
balszélsők: Vérten Orsolya (Győri Audi ETO KC), Vincze Melinda (Alcoa FKC RightPhone)
tartalék: Juhász Gabriella (DVSC-Korvex)
<CENTER></CENTER>




Kézilabda BL: másodszor már nem sikerült a szegedi bravúr a Medvegyi ellen
2010. 11. 28. 19.41

<RIGHT>
kezi.jpg



A Pick Szeged nem tudta megismételni bravúros idegenbeli győzelmét a Csehovszki Medvegyi ellen; Skaliczki László legénysége vasárnap hazai pályán 29-22-re kikapott az orosz csapattól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája C csoportjának 6. fordulójában.

Eredmény:
Férfi BL, 6. forduló, C csoport:
Pick Szeged-Csehovszki Medvegyi (orosz) 22-29 (8-16)

A bravúros, 26-25-ös szegedi siker után kemény visszavágásra készültek az oroszok, akik már a meccs elején elhúztak 3-1-re, de ekkor még egyenlítettek a hazaiak. A folytatásban egyre jobban ellépett az előző idényben elődöntős vendégcsapat (4-8, 7-12), és végül megnyugtató nyolcgólos előnnyel zárta az első félidőt.
A szünet után sikerült a Skaliczi-gárdának egy kissé lefaragni a hátrányból (14-19), sőt a félidő derekán, 17-21-nél esély volt arra, hogy három gólra csökkenjen az oroszok előnye. A ziccert azonban nem tudták értékesíteni a szegediek, így maradt a hol öt, hol pedig hatgólos vendégvezetés, amely a hajrában egy elpackázott hazai helyzet után végül hétre nőtt.

A csoport másik mérkőzésén:
Dinamo Minszk (fehérorosz)-Kadetten Schaffhausen (svájci) 31-32 (14-16)

Az állás:
1. Valladolid (spanyol) 10 pont/6 mérkőzés, 2. Csehovszki Medvegyi 9/6, 3. PICK SZEGED 6/6, 4. Aalborg (dán) 4/6, 5. Schaffhausen (svájci) 3/5, 6. Minszk 2/5
<CENTER></CENTER>




Kézilabda: hamburgi pontvesztés a BL-ben, Dunaferr-búcsú az EHF Kupában
2010. 11. 28. 20.36

<RIGHT>
kezi.jpg



A szlovák Tatran Presov férfi kézilabdacsapata megszerezte első pontját az MKB Veszprém Bajnokok Ligája-csoportjában: az eperjesiek a Hamburggal játszottak vasárnap döntetlent.

Eredmények:
Férfi BL, 6. forduló:
B csoport:
Tatran Presov (szlovák)-Hamburg (német) 26-26 (13-15)
Montpellier (francia)-Kolding (dán) 40-25 (19-10)

szombaton játszották:
MKB VESZPRÉM - Sa:vehof (svéd) 38-34 (17-15)

Az állás:
1. MKB VESZPRÉM 12 pont, 2. Montpellier 8, 3. Hamburg 7, 4. Kolding 6, 5. Sa:vehof 2, Tatran Presov 1
A Dunaferr a vasárnapi visszavágón is alulmaradt a Porto vendégeként a férfi kézilabda EHF Kupában, így nem jutott a 16 közé.


Férfi EHF Kupa, a 16 közé jutásért, visszavágó:

Porto (portugál)-Dunaferr 36-22 (16-5)
továbbjutott:​
a Porto, kettős győzelemmel

A pályaválasztói jogukról lemondó dunaújvárosiak pénteken 37-27-re kaptak ki Portóban.

<CENTER></CENTER>




XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Kézilabda: Pálinger Katalin és Iváncsik Gergő az év legjobbja

A Magyar Kézilabda-szövetség elnöksége mai ülésén megválasztotta a 2010-es esztendő legjobb játékosait, összesen 18 kategóriában osztottak ki díjakat.

<!-- .cikkhead -->A két legrangosabb elismerést, az év férfi kézilabdázója, illetve az év női játékosa díjat a veszprémi szélső, Iváncsik Gergő, illetve a Győri Audi ETO KC kapusa Pálinger Katalin kapta.


<TABLE style="BORDER-COLLAPSE: collapse" class="cikkinfo table_w100p" border=0 cellSpacing=0 cellPadding=0 width=540 align=center><CAPTION>2010 LEGJOBB...


</CAPTION><TBODY><TR class=odd><TD class=xl22>férfi kézilabdázója</TD><TD class=xl22>Iváncsik Gergő (MKB Veszprém KC)</TD></TR><TR class=even><TD class=xl22>női kézilabdázója</TD><TD class=xl22>Pálinger Katalin (Győri Audi ETO KC)</TD></TR><TR class=odd><TD class=xl22>férfi serdülő korú kézilabdázója</TD><TD class=xl24>Faluvégi Rudolf (PLER KC)</TD></TR><TR class=even><TD class=xl22>női serdülő korú kézilabdázója</TD><TD class=xl24>Szekerczés Luca (UKSE Szekszárd) </TD></TR><TR class=odd><TD class=xl22>férfi ifjúsági korú kézilabdázója</TD><TD class=xl24>Debreczeni Dávid (PLER KC)</TD></TR><TR class=even><TD class=xl22>női ifjúsági korú kézilabdázója</TD><TD class=xl24>Hornyák Dóra (DVSC-KORVEX) </TD></TR><TR class=odd><TD class=xl22>férfi junior korú kézilabdázója</TD><TD class=xl24>Takács Bence (Dunaferr SE)</TD></TR><TR class=even><TD class=xl22>női junior korú kézilabdázója</TD><TD class=xl24>Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO KC) </TD></TR><TR class=odd><TD class=xl22>férfi felnőtt kézilabda védőjátékosa</TD><TD class=xl22>Ilyés Ferenc (TBV Lemgo, német)</TD></TR><TR class=even><TD class=xl22>női felnőtt kézilabda védőjátékosa</TD><TD class=xl22>Szabó Valéria (DVSC-KORVEX) </TD></TR><TR class=odd><TD class=xl22>férfi kézilabda kapusa</TD><TD class=xl22>Fazekas Nándor (MKB Veszprém KC)</TD></TR><TR class=even><TD class=xl22>női kézilabda kapusa</TD><TD class=xl22>Pálinger Katalin (Győri Audi ETO KC) </TD></TR><TR class=odd><TD class=xl22>külföldi férfi kézilabda játékosa</TD><TD class=xl24>Marko Vujin (szerb, MKB Veszprém KC)</TD></TR><TR class=even><TD class=xl22>külföldi női kézilabda játékosa</TD><TD class=xl24>Simona Spiridon (osztrák/román, Győri Audi ETO KC) </TD></TR><TR class=odd><TD class=xl22>férfi felnőtt strandkézilabda játékosa</TD><TD class=xl22>Babicz Balázs(AXA Beach Stars Bp. BHC)</TD></TR><TR class=even><TD class=xl22>női felnőtt strandkézilabda játékosa</TD><TD class=xl22>Győri Ágnes(Szentendre NKE)</TD></TR><TR class=odd><TD class=xl22>férfi ifjúsági strandkézilabda játékosa</TD><TD class=xl22>Varga Sándor (Fradi Beach Boyz)</TD></TR><TR class=even><TD class=xl22>női ifjúsági strandkézilabda játékosa</TD><TD class=xl22>Tóth Emese Szilvia (Szentendre NKE)
</TD></TR></TBODY></TABLE>

Női kézilabda: a norvég Heidi Löke a győriek új beállósa lehet

Norvég internetes forrás szerint: a világ egyik legjobb beállósa, Heidi Löke (Larvik) szerződése lejártával, vagyis jövő nyáron a Győri Audiba igazolhat. A hírt Vanyus Attila, a Győri Audi ETO KC elnöke nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

12 egykori szegedi a Pick ellen

Ma 18 órakor Kecskeméten lép pályára a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a Budapest Bank férfi kézilabdaligában.

Kiss és Farkas (Nagy Levente sérült) kapus, Bajusz, Berta, Szabó, Simon, Vancsics, Temesvári, Varsandán és Gyuris. Ők tizenegyen egykor Pick-mezben feszítettek, ma már a Kecskemét férfi kézilabdacsapatának játékosai. Sőt, ha még hozzávesszük a Bács megyei alakulat mesterét, Avar Györgyöt is a listához – 20 évig volt a szegedi klub alkalmazásában –, akkor népes kis névsort sikerült összeállítani a Tisza-parti együttes ma esti (kezdés: 18 óra) ellenfeléről, a Kecskemétről. A felsorolásból is kiderül, nem számíthat könnyű meccsre a Szeged, az egykori játékosok biztos, hogy kettőzött erővel küzdenek majd.

A kétszeres magyar bajnok Skaliczki-alakulat szeptember 1-jén a nyitókörben 31–24-re nyert. Különösen a továbbra is remek formában kézilabdázó Lékai Máté számára volt emlékezetes a meccs, hiszen 10 góllal mutatkozott be új csapatában.

A hétvégi, Medvegyi elleni vereség után napi két tréninggel készült a társaság, a kisebb sérülések nem zavarták a munkát, így a Pick a legerősebb összeállításban szerepelhet.​
 
T

TH6777

Vendég
Kézilabda: győri panasz az EHF-nek
2010. 12. 02. 10.39

<RIGHT>
gorbicz_anita.jpg



A Győr, valamint másik két középdöntős ellenfele, az orosz Dinamo Volgograd és a norvég Larvik panaszt tett az Európai Kézilabda Szövetségnél (EHF), amely a kvartett negyedik tagjának, a német HC Leipzignek a kérésére megváltoztatta a női Bajnokok Ligája menetrendjét.

A lipcsei csarnok jövő március első hétvégéjén egy atlétikai viadalnak is otthont ad, ezért a csapat arra kérte az EHF-et, hogy több hazai meccsén fordított legyen a pályaválasztói jog. Csakhogy így a kiemelések alapján a legjobb mutatóval továbbjutó Győr nem két hazai meccsel zárja a februári-márciusi középdöntőt, hanem a leggyengébb továbbjutó Leipzignek adatik meg ez a fajta előny.
"Természetes elvárásunk, hogy a sorsolásnál elfoglalt helyünk szerint szeretnénk a mérkőzéseinket lejátszani. A Lipcse úgy mesterkedett, hogy ő játszhassa odahaza az utolsó két meccsét, annak ellenére, hogy a csoportba négyes sorszámmal került be. Nem hiába dolgoztunk azért, hogy csoportelsőként egyes vagy kettes sorszámból az elsőt kapjuk, és mi zárhassuk a középdöntőkört két otthoni csatával - mondta a handball.hu szaklapnak Vanyus Attila, a győriek klubelnöke, hozzátéve: mielőbbi választ vár az EHF-től.
Az eredeti kiírás szerint a Győr február 5-én vagy 6-án Volgogradban kezdene, majd fogadná a Leipzig gárdáját, a 3. fordulóban pedig a Larvikhoz látogatna. Március 5-én vagy 6-án Lipcsében lépnének pályára Pálingerék, aztán vendégül látnák a Dinamót, végül - március 19-én vagy 20-án - a Larvikot.
Az új verzió szerint az első három kör változatlan, de a negyedik fordulóban nem Lipcsében lépne fel a magyar bajnok, hanem fogadná a Volgogradot, majd utazna a HC Leipzighez, és végül vendégül látná a Larvikot.
<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Kézilabda: a női válogatottat meghívták az előolimpiára
2010. 12. 02. 18.17

<RIGHT>
kezi.jpg



A 2012-es londoni olimpia szervezőbizottsága (LOCOG) meghívta a magyar női kézilabda-válogatottat az előolimpiára - adta hírül csütörtökön a magyar szövetség honlapja.

Az ötkarikás játékok hivatalos teszttornáját The London Handball Challenge Cup néven a tervek szerint 2011. november 23. és 27. között rendezik meg hat válogatott – köztük a házigazda brit – részvételével a londoni Olimpiai Parkban található Handball Arenában.
A Magyar Kézilabda Szövetség visszaigazolta a női válogatott részvételi szándékát. A tornával kapcsolatos részleteket később véglegesítik a szervezők.​
<CENTER></CENTER>



 
T

TH6777

Vendég
Kézilabda BL: elfogadták a Győr panaszát
2010. 12. 03. 16.29

<RIGHT>
kezi.jpg


Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) elfogadta a Győr, valamint másik két középdöntős ellenfele, az orosz Dinamo Volgograd és a norvég Larvik panaszát, és visszaállította az eredeti menetrendet a női Bajnokok Ligájában.

A győriek honlapja pénteken számolt be a diplomáciai sikerről.
A kvartett negyedik tagja, a német HC Leipzig azt szerette volna elérni, hogy - mivel csarnokában március első hétvégéjén atlétikai versenyt rendeznek - módosítsák a programot, ám így a legjobb kiemelésű Győr és a másik két gárda rosszabbul járt volna, ugyanakkor a lipcseiek - akik a legrosszabb mutatóval érkeztek a középdöntőbe - nyertek volna a változtatással. Az eredeti program szerint a Győr utolsó két meccsét otthon rendezheti, ám egy esetleges módosítással ez nem így lett volna.

A mostani EHF döntés nyomán visszaállt az eredeti menetrend, amely szerint a Győr február 5-én vagy 6-án Volgográdban kezd, majd fogadja a Leipzig gárdáját, a 3. fordulóban pedig a Larvikhoz látogat. Március 5-én vagy 6-án Lipcsében lépnek pályára Pálingerék, aztán vendégül látják a Dinamót, végül - március 19-én vagy 20-án - a Larvikot.


<CENTER></CENTER>


XLsport
 

réti boglárka

Állandó Tag
Állandó Tag
Halihó!
Tegnap a Pick Szeged legyőzte a Dinamo Minszk csapatát.!!
Fero Sulc 17!!! gólt dobott!
Szeged a Bl csoportjában a 3. helyen áll!!

Veszprém 1 gólos vereséget szenvedett a Hambur otthonában.
 
T

TH6777

Vendég
images



Újabb brazil válogatott érkezik a Siófok női kézilabdacsapatához
2010. 12. 05. 12.49

<RIGHT>
kezi_xlsport.jpg



Jaqueline Anastacio személyében újabb brazil válogatott kézilabdázóval erősödik a női NB I-ben tizedik helyen álló Siófok KC együttese.


A 23 éves játékos - akit tavaly hazája legjobbjává választottak - a brazil Metodista Sao Barnardótól igazolt Imre Vilmos volt szövetségi kapitány klubjához.
Két napja a 30 esztendős Silvia Helena Araujo Pinheiro szerződött az EHF Kupában is érdekelt spanyol Léon együttesétől a Balaton partjára.

Pinheróhoz hasonlóan a 173 centis, belső posztokon is bevethető Anastacio szintén tagja volt a világbajnokságon 15. válogatottnak, melyben - a svédek, a németek, az ukránok, a thaiföldiek és a japánok ellen betalálva - nyolc góllal zárta a tornát.
A két dél-amerikai 2012 májusáig kötelezte el magát a siófokiakhoz.
<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Kézilabda Eb: már az első meccs döntő lehet
2010. 12. 07. 02.45

<RIGHT>
kezi.jpg


Szinte már az első, szlovénok elleni keddi mérkőzésen eldőlhet, hogy a legjobbjait sérülés miatt nélkülöző magyar női kézilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően vagy az alatt teljesít a dán-norvég közös rendezésű Európa-bajnokságon.

A Görbicz Anita, Zácsik Szandra és Tóth Tímea kidőlésével meggyengült együttesnek elvileg egyetlen meccset kell nyernie csoportjában, hogy továbbjusson a középdöntőbe, ám a szlovénok után az ismét régi fényükben pompázó, vb-második franciák, valamint a vb-3., az utóbbi három kontinenstornán és a 2008-as pekingi olimpián aranyérmes, társrendező norvégok következnek.
A szlovénok az eddigi 13 egymás elleni mérkőzésen egyszer sem nyertek a magyarok ellen (11 vereség és 2 döntetlen a mérlegük), ám most úgy érzik, legyőzhetik Mátéfi Eszter szövetségi kapitány tartalékos alakulatát. Ahogy Sinka László, a magyar szövetség elnöke fogalmazott: "Mi és ők is erre a meccsre +hegyezik+ magukat."
Az elnökség a legjobb nyolc közé várja a csapatot, amelyben nagy szerep jut majd a tavalyi vb-re pihenőt kapott, ám most friss Pálinger Katalinra a kapuban, valamint a védelemre. A felkészülési meccseken jól zárt a védőfal, ám annak még Görbicz is a tagja volt, és az Eb más: ott igazi francia és norvég "bombázók" lőnek majd kapura. Pénzjutalom az első hat pozícióért jár: a helyezéstől függően sorrendben 15, 12, 10, 7, 5 és 4 millió forint a teljes csapatnak összesen.
Görbicz támadásban is alapember volt, így most három irányító is utazik. Az egyikük Kovacsics Anikó, aki a győri klubban is szokta helyettesíteni a világklasszist, és még mindig csak 19 éves, pedig túl van egy társ nélküli Bajnokok Ligája-döntőn. A másik Szucsánszki Zita, az FTC játékmestere, ő történetesen 23 esztendős, a harmadik pedig egy volt győri, a jelenleg Vácban irányító Temes Bernadett. Az adott meccsen derül majd ki, közülük ki képes összefogni a leghatékonyabban az együttest.
Ábrahám Szilvia és Temes személyében lesznek olyan játékosok is, akik még nem voltak világversenyen (utóbbi Világkupán már játszott). Előbbivel kapcsolatban érdekesség, hogy Veszprémből utoljára az 1980-as évek közepén volt női válogatott játékos.
"Csak remélem, hogy jó lesz a csapat a sok hiányzó ellenére is. Amennyit tudtunk, gyakoroltunk, ám Görbicz az utolsó felkészülési meccsen dőlt ki a sorból, és most éppen őt kell pótolni az egyik legfontosabb poszton. Ha az első meccsünk sikerülne, akkor az lendületet adhat a folytatásra" - mondta a hétfői elutazás előtt Mátéfi Eszter.
A magyar érdekeltségű csoporttal azonos ágon található a német-ukrán-svéd-holland kvartett, és nem lenne meglepő, ha ez lenne itt a végső sorrend is. A németek a legutóbbi két Eb-n negyedikek voltak, míg a tavalyi kínai vb-n hetedikként zártak, és most is szeretnének legalább az elődöntőig eljutni. Az ukránokkal egy hete találkozott a magyar csapat, és Tiszaújvárosban Pálingerék nyertek 30-27-re. A svédek és a hollandok vélhetően egymás között döntik el, ki jut a középdöntőbe.
A másik főágon vannak a világbajnok, olimpiai ezüstérmes oroszok, valamint a legutóbbi Eb-n második spanyolok, a mindig éremben reménykedő, bár az utolsó akadályban rendre elbukó románok, valamint az egyre erősebb montenegróiak.​

A női kézilabda Európa-bajnokságra utazó csapat:

kapusok:
Herr Orsolya (klub: Syma-Vác, születési idő: 1984.11.23., válogatott mérkőzés: 96, gólok: 0)
Pálinger Katalin (Győri Audi ETO KC, 1978.12.06., 244, 1)
jobbszélsők:
Bódi Bernadett (Budapest Bank-Békéscsaba, 1986.03.09., 53, 85)
Kovacsicz Mónika (FTC-Jógazdabank, 1983.11.20., 88, 216)
jobbátlövők:
Bulath Anita (DVSC-Korvex, 1983.09.20., 39, 111)
Sopronyi Anett (DVSC-Korvex, 1986.11.27., 20, 35)
irányítók:
Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO KC, 1991.08.29., 19, 36)
Szucsánszki Zita (FTC-Jógazdabank, 1987.05.22., 58, 176)
Temes Bernadett (Syma-Vác, 1986.05.15., 16, 19)
beállósok:
Ábrahám Szilvia (Veszprém Barabás KC, 1983.08.01., 5, 3)
Szabó Valéria (DVSC-Korvex, 1983.03.02., 35, 50)
Szamoránsky Piroska (FTC-Jógazdabank, 1986.07.09., 80, 185)
balátlövők:
Tomori Zsuzsanna (FTC-Jógazdabank, 1987.06.18., 79, 161)
Szekeres Klára (Budapest Bank-Békéscsaba, 1987.12.01., 18, 7)
balszélsők:
Vérten Orsolya (Győri Audi ETO KC, 1982.07.22., 114, 339)
Vincze Melinda (Alcoa FKC RightPhone, 1983.11.12., 33, 52)​

Eb-történelem:
1994 (Németország): 1. Dánia, 2. Németország, 3. Norvégia, 4. Magyarország
1996 (Dánia): 1. Dánia, 2. Norvégia, 3. Ausztria, ...10. Magyarország
1998 (Hollandia): 1. Norvégia, 2. Dánia, 3. Magyarország
2000 (Románia): 1. Magyarország, 2. Ukrajna, 3. Oroszország
2002 (Dánia): 1. Dánia, 2. Norvégia, 3. Franciaország, ...5. Magyarország
2004 (Magyarország): 1. Norvégia, 2. Dánia, 3. Magyarország
2006 (Svédország): 1. Norvégia, 2. Oroszország, 3. Franciaország, ...5. Magyarország
2008 (Macedóni): 1. Norvégia, 2. Spanyolország, 3. Oroszország, ...8. Magyarország​

A csoportriválisok elleni mérleg magyar szempontból:
Szlovénia:
13 mérkőzés, 11 győzelem, 2 döntetlen, 0 vereség, 401 lőtt gól, 329 kapott gól, utolsó mérkőzés: 2009.03.04., Ózd 37-25 (Pannon Kupa)
Franciaország:
43/28-1-14 (1030-884), utolsó mérkőzés: 2010.09.23., Aarhus 26-29 (Világkupa-csoportmérkőzés)
Norvégia:
75/49-3-23 utolsó mérkőzés: 2009.12.09. Szocsu, 19-25 (vb-csoportmérkőzés)​

A dán-norvég közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság csoportjai és a program:

A csoport (Aalborg): Spanyolország, Dánia, Románia, Szerbia
B csoport (Aarhus): Montenegró, Horvátország, Oroszország, Izland
C csoport (Larvik): Németország, Ukrajna, Svédország, Hollandia
D csoport (Lillehammer): Norvégia, MAGYARORSZÁG, Franciaország, Szlovénia​

december 7., kedd:
1. forduló:
A csoport (Aalborg): Románia-Spanyolország 18:15 ó, Dánia-Szerbia 20:45​

B csoport (Aarhus): Oroszország-Montenegró 18:15 ó, Horvátország-Izland 20:15 ó​

C csoport (Larvik): Németország-Svédország 17:45 ó, Ukrajna-Hollandia 19:45 ó​

D csoport (Lillehammer): MAGYARORSZÁG-Szlovénia 18:15 ó, Norvégia-Franciaország 20:15 ó​

december 8., szerda:
2. forduló:
C csoport (Larvik): Ukrajna-Svédország 17:45 ó, Németország-Hollandia 19:45 ó​

D csoport (Lillehammer): Franciaország-MAGYARORSZÁG 18:15 ó, Norvégia-Szlovénia 20:15 ó​

december 9., csütörtök:
2. forduló:
A csoport (Aalborg): Spanyolország-Szerbia 18:45 ó, Dánia-Románia 20:45 ó
B csoport (Aarhus): Montenegró-Izland 18:15 ó, Oroszország-Horvátország 20:15 ó
december 10., péntek:
3. forduló:
C csoport (Larvik): Svédország-Hollandia 17:45 ó, Németország-Ukrajna 19:45 ó
D csoport (Lillehammer): Franciaország-Szlovénia 18:15 ó, Norvégia-MAGYARORSZÁG 20:15 ó
december 11., szombat:
3. forduló:
A csoport (Aalborg): Románia-Szerbia 18:45 ó, Dánia-Spanyolország 20:45 ó
B csoport (Aarhus): Oroszország-Izland 18:15 ó, Montenegró-Horvátország 20:15 ó
középdöntő:
I. csoport (Herning): A csoport 1. helyezettje, B1, A2, B2, A3, B3 - napi kezdési időpontok: 16:45 ó, 18:45 ó, 20:45 ó
II. csoport (Lillehammer): C1, D1, C2, D2, C3, D3 - napi kezdési időpontok: 16:15 ó, 18:15 ó, 20:45 ó
december 12., vasárnap:
középdöntő, 1. forduló:
II. csoport (Lillehammer): D2-C3, C2-D3, C1-D1
december 13., hétfő:
középdöntő, 1. forduló:
I. csoport (Herning): A3-B2, A2-B3, A1-B1
december 14., kedd:
középdöntő, 2. forduló:
I. csoport (Herning): A3-B1, A1-B3, A2-B2
II. csoport (Lillehammer): C3-D1, C1-D3, C2-D2
december 15., szerda:
középdöntő, 3. forduló:
II. csoport (Lillehammer): C1-D2, C2-D1, C3-D3
december 16., csütörtök:
középdöntő, 3. forduló:
I. csoport (Herning): A1-B2, A2-B1, A3-B3
december 17., péntek:
szünnap
december 18., szombat (Herning):
az 5. helyért: 11:30 ó
elődöntők 14:30 ó és 16:30 ó
december 19., vasárnap (Herning):
a 3. helyért 14:30 ó
döntő 17 ó​



<CENTER></CENTER>


XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Kézilabda Eb. kezdésnek kilencgólos győzelem a szlovénok ellen
2010. 12. 07. 20.02

<RIGHT>
kezi.jpg



A középdöntőbe jutás szempontjából fontos mérkőzésen a magyar női kézilabda-válogatott 28-19-re legyőzte a szlovén csapatot a dán-norvég közös rendezésű Európa-bajnokság keddi nyitónapján.

A lillehammeri találkozó első félidejében remekül játszott Mátéfi Eszter szövetségi kapitány alakulata, a rivális szinte csak emberelőnyben tudta a lépést tartani. A fokozatosan duzzadó különbség végül 16-10-os félidei vezetést eredményezett.
A második játékrész elején akadozott a gépezet, a szlovénok feljöttek 19-15-re, ám új erőre kapott a magyar csapat, és már nem engedte ki a kezéből a győzelmet.

A magyarok szerdán 18:15-kor a vb-ezüstérmes franciákkal találkoznak.

1. forduló, D csoport (Lillehammer):
Magyarország-Szlovénia 28-19 (16-10)

gól:​
Bulath 6/1, Vérten 5, Szucsánszki 4/2, Szamoránsky 4, Kovacsicz 3, Tomori 3, Sopronyi 1, Bódi 1, Szabó 1, illetve Oven 6, Zrnec 5/3, Mavsar 3/1, Jericek 2, Irman 2, Mitrusevska 1

A középdöntőbe jutás szempontjából már az első Eb-meccs fontos volt, hiszen a franciák és a címvédő, olimpiai bajnok norvégok ellen papíron sokkal nehezebb pontot szerezni, mint a szlovénokkal szemben, akik ráadásul még soha sem nyertek a magyar válogatott ellen.

Kimaradt helyzetekkel indult a meccs, a gólcsendet a Görbicz kidőlésével elsőszámú irányítóvá előlépett Szucsánszki sikeres büntetővel törte meg. A szlovénok a 7. percben találtak be először Pálingernek. Fokozatosan hízott a magyar előny, a 14. percben már 8-3 volt az állás. Zrnec Temes kiállítása alatti két büntetőjével kicsit szorosabb lett, ám csak rövid időre. A 22. percben a sokadik eladott labda és bekapott gól után, 11-5-nél időt kértek a szlovénok, majd kapust cseréltek. Ám Bulathtal Zec sem tudott mit kezdeni, az átlövő sorra dobta a gólokat. Emberelőnyben kicsit gyengébben ment a magyaroknak, ezért Mátéfi is időt kért. A szünet előtt a szlovénok kettős emberelőnyben sem zárkóztak fel.

A második félidő újabb két magyar találattal kezdődött, amire a beállós Oven hárommal válaszolt, jelezve, hogy a védelem nem mindig összpontosít maximálisan. A szlovénok sokkal agresszívebben védekeztek, mint korábban, így megkezdték a felzárkózást, mivel hat percig nem kaptak gólt (19-15). Bulath és Vérten, illetve a kapuban Pálinger azonban új erőt adott, és visszaállt a korábbi előny (22-16).

A szlovénok az idő szorításában megpróbálták gyorsítani a játékot, de tervük nem vált be, mert változatlanul sok hibával játszottak, például a Győrben légiós Gros valamennyi lövését védte klubtársa, az összességében kitűnően, 48 százalékos hatékonysággal hárító Pálinger. Az 55. percben, 24-18-nál időt kért a hátrányban lévő gárda, de ettől nemhogy lendületbe jött, hanem inkább összeesett, és a végén kiütéses vereséget szenvedett.

Mátéfi Eszter:
"Összességében elégedett vagyok, noha voltak hibák. A 19 kapott gól önmagáért beszél. A védekezés jó volt, Pálinger pedig fontos labdákat fogott. Támadásban sok volt a pontatlanság, de ez betudható a nyitómeccsnek. Figyelni kellett arra, hogy mindenki játéklehetőséget kapjon, és szokjon hozzá az Eb hangulatához, illetve ehhez a hatalmas csarnokhoz. Lényeges volt az is, hogy a döntő pillanatokban nem remegett meg a kezünk. Szerdán a franciák az esélyesebbek, de mindent egy lapra feltéve játsszunk majd, és meglátjuk, mi sül ki ebből."

A mostani kilencgólos győzelem - ha nem borul a papírforma - középdöntőt ér a magyar válogatottnak.

<CENTER></CENTER>



XLsport
 

HeinzHarald

Állandó Tag
Állandó Tag
Szép volt lányok: győzelem a franciák ellen



A magyar válogatott kellemes meglepetésre 21–18-ra legyőzte a világbajnoki ezüstérmes Franciaországot, és így már biztos középdöntős a dán–norvég közös rendezésű Európa-bajnokságon.

Mátéfi Eszter, a magyar válogatott szövetségi kapitánya „nem ájult el” a szlovének legyőzése után, és az Európa-bajnokság nyitómérkőzése után azt mondta: „Tudunk ennél jobban is játszani, és remélem ezt szerdán meg is mutatjuk a franciák ellen.”

És a magyar csapat megmutatta! Elsősorban Pálinger Katalin bravúros védéseinek és a kemény és határozott védekezésnek köszönhetően együttesünk végig néhány góllal vezetett. Pedig a lett bírók öt magyar kiállítással segítették a világbajnoki ezüstérmes csapatot, amely azonban nem tudott élni a lehetőséggel.

A második félidőben aztán három kapufával Szucsánszkiék felhozták két gólra a franciákat [20–18], akik büntetőt is kaptak, de a hetest Herr Orsolya kivédte. Utolsó gólunkat Szamoránszky dobta, ezzel csapatunk biztosan nyert, s már középdöntős. A D csoportban ma szünnap lesz, pénteken az olimpiai bajnok, címvédő, társrendező norvégok következnek, s ezen a meccsen dől el, hogy a Mátéfi-csapat a maximális 4-ből 2, 3 vagy 4 pontot visz magával a 12-es középdöntőbe.
 
T

TH6777

Vendég
Mátéfi: Öngyilkos taktikát folytattunk
2010. 12. 10. 22.57

<RIGHT>
kezilabda.jpg



A magyar női kézilabda-válogatott 34-13-ra kikapott a társrendező norvégok olimpiai bajnok, egyben címvédő csapatától az Európa-bajnokság lillehammeri csoportjának zárómérkőzésén.

Mátéfi Eszter, a magyar válogatott szövetségi kapitányának nyilatkozata:

"Gratulálok a norvégoknak, ezen a napon nem volt azonos szinten a két csapat. Öngyilkos taktikát folytattunk, egy-két passz után ellövöldöztük a labdát, a norvégok ezekből indultak és könnyű gólokat szereztek. Figyelnem kellett arra is, hogy néhány kulcsjátékost pihentessek a középdöntőre, mert ott is fontos mérkőzések várnak ránk".

Kézilabda Eb: történelmi vereség a norvégoktól
2010. 12. 10. 21.49

<RIGHT>
kezi.jpg



A magyar női kézilabda-válogatott 34-13-ra kikapott a társrendező norvégok olimpiai bajnok, egyben címvédő csapatától az Európa-bajnokság lillehammeri csoportjának zárómérkőzésén.

A vereség történelmi: az eddigi negatív rekord a tavalyi Világkupán ugyancsak a norvégokkal szembeni 33-13-as kudarc volt térmérkőzésen. A 2004-es magyarországi Eb budapesti elődöntőjében 44-29-re verték a magyarokat a norvégok, vagyis a három legsúlyosabb vereséget éppen tőlük szenvedte el a magyar válogatott.
A péntek esti összecsapás már negyedóra után eldőlt, ekkorra 2-2-ről 10-2-re ellépett az elmúlt három kontinenstornán aranyérmes skandináv alakulat, amely a folytatásban is erőtől duzzadó, rendkívül hatékony kézilabdázást mutatott be.
Mátéfi Eszter szövetségi kapitány együttese már korábban kikarcolta a középdöntőbe jutást, ahová a maximális négyből két pontot visz magával. A következő szakaszban sorrendben a németeket bravúrral kiejtő ukrán, majd a holland és a svéd válogatottal találkozik.

3. forduló, D csoport (Lillehammer):
Norvégia-Magyarország 34-13 (19-7)

gól: Löke 7, Mörk 6/2, Alstad 4/1, Riegelhuth 4/1, Frafjord 4, Herrem 3, Nöstvold 2/1, Hammerseng 2, Larsen 2, illetve Szucsánszki 6/2, Bulath 2, Bódi 2, Vincze 1, Szabó 1, Sopronyi 1

A két százszázalékos csapat meccsén a hazaiak számítottak esélyesebbnek, és ezt viszonylag gyorsan érvényre is juttatták.
Szabó góljára Löke kettővel válaszolt, majd Szucsánszki is eredményes volt, ám ezt követően lebénult a magyar együttes.
Tíz perc alatt 2-2-ről 10-2-re elhúztak a norvégok, ezzel gyakorlatilag eldőlt a meccs. Riegelhuth és Löke szórta a gólokat, Pálinger győri klubtársa, Haraldsen Lunde brillírozott a kapuban, ennek következtében a szünetig két számjegyűre nőtt a különbség. A magyar csapatnak csak felvillanásai akadtak – egy-két szép találat és bravúros Pálinger-védés -, de ez nagyon-nagyon kevés volt.
A magyarok egy félidő alatt annyi gólt kaptak, mint korábban a szlovénoktól egy egész meccsen, a franciák pedig csak 18-szor voltak eredményesek a Mátéfi-gárda ellen 60 perc alatt.
A "szétlőtt" Pálinger helyett Herr állt a kapu elé, aztán a kapitány már mindenkinek lehetőséget adott.
A második félidőben folytatódott az egyenlőtlen küzdelem, a gyenge támadások után a norvégok rendre labdát szereztek, gyorsan indultak, és általában góllal fejezték be akcióikat. Az is előfordult, hogy még kiállítást is kaptak a magyarok.

Az elődöntőbe jutásra a vereséggel együtt még mindig van esély: az ukrán, a holland és a svéd együttes is legyőzhető a középdöntőben.

Korábban:
Franciaország-Szlovénia 29-19 (15-9)

A végeredmény:
1. Norvégia 6 pont
2. Magyarország 4
3. Franciaország 2
------------------
4. Szlovénia 0

A csoportból az első három helyezett jutott a középdöntőbe.

Kedden játszották:
Norvégia-Franciaország 33-22
Magyarország-Szlovénia 28-19

Szerdán játszották:
Norvégia-Szlovénia 32-26
Magyarország-Franciaország 21-18

A C csoport pénteki mérkőzésein:
Svédország-Hollandia 25-18 (14-6)
Ukrajna-Németország 33-23 (15-10)

A végeredmény: 1. Svédország 6 pont, 2. Hollandia 2, 3. Ukrajna 2, 4. Németország 2

A CD középdöntős ág (II. csoport) menetrendje (Lillehammer):

december 12., vasárnap:
Magyarország-Ukrajna
Hollandia-Franciaország
Norvégia-Svédország

december 14., kedd:
Svédország-Franciaország
Magyarország-Hollandia
Norvégia-Ukrajna

december 15., szerda:
Magyarország-Svédország
Ukrajna-Franciaország
Norvégia-Hollandia


A mérkőzések 16:15, 18:15 és 20:15 órakor kezdődnek. Az szinte biztos, hogy a norvégok mindig a nap utolsó találkozóját vívják.

<CENTER></CENTER>



<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Női kézilabda Eb - Újabb lépés az elődöntő felé
2010. 12. 13. 02.53

<RIGHT>
kezi_xlsport.jpg



Újabb lépéssel került közelebb a reménybeli elődöntőhöz a magyar női kézilabda-válogatott azzal, hogy a dán-norvég közös rendezésű Európa-bajnokság lillehammeri középdöntőjében vasárnap 26-25-re legyőzte az ukrán csapatot.


Az első félidő szoros csatát hozott, egyik alakulat sem tudott két gólnál nagyobb különbséggel vezetni.
A második játékrészt jól kezdték a magyarok, 18-14-re elhúztak, ám a 46. percben egyenlő lett az állás. A izgalmas hajrában végül sikerült minimális különbséggel nyerni.

A hétfői pihenőt követően kedden 16:15-kor a szintén legyőzhető hollandok lesznek az ellenfelek, szerdán pedig a svédek következnek.

Középdöntő, 1. forduló, II. csoport (Lillehammer):
Magyarország-Ukrajna 26-25 (14-12)
----------------------------------
gól: Szucsánszki 6/1, Vérten 4, Kovacsics 4, Tóth 3, Bódi 2, Tomori 2, Bulath 2, Vincze 1, Szabó 1, Sopronyi 1, illetve Pidpalova 9/4, Manaharova 7, Borscsenko 2/1, Bahirjeva 2, Vascsuk 2, Batkova 1, Nyikolajenko 1, Zorja 1

A magyaroknál először kapott lehetőséget az Eb-re utólag benevezett Tóth Tímea, aki eredetileg vállsérülése miatt maradt ki a keretből.
Az ukránok nulla, a magyarok pedig két pontot hoztak magukkal a lehetséges négyből a középdöntőbe, így mindkét együttesre igaz volt, hogy egy újabb botlás halványította volna az elődöntős reményeket. A rivális a németek elleni, tízgólos, számára továbbjutást érő győzelemmel hangolt a mostani meccsre, míg a magyarok a norvégoktól elszenvedett, történelmi, 21 gólos vereséggel a hátuk mögött érkeztek a vasárnapi meccsre.
A két csapat pontosan két hete, Tiszaújvárosban találkozott, akkor a hazaiak nyertek 30-27-re a Telenor Kupán, azon az összecsapáson szenvedett ujjsérülést Görbicz Anita, aki emiatt lemaradt a kontinensviadalról.
Mindkét kapus szép védéssel mutatkozott be, majd felváltva elkezdtek potyogni a gólok. A magyarok először a 8. percben vezettek, és Szucsánszki volt az első, aki duplázni tudott a meccsen. Manaharova és Vérten gyorsan lőtt két gólt, s továbbra is felváltva vezetett a két gárda. Éppen negyedórája zajlott a meccs, amikor Tomori bombájával először lett két gól a különbség (7-5), ám két Pidpalova-büntetővel megint jött az egyenlítés.
Amíg a magyarok elosztották egymás között a találatokat, addig az ukránoknál csak Pidpalova és Manaharova jelentett veszélyt. A 24. percben Mátéfi Eszter időt kért, szerette volna, ha 10-10-ről még a szünetig ellép a csapata.
Úgy tűnt, ez a terve nem válik valóra, mert három perccel később már az ukránok vezettek. A különbség lehetett volna nagyobb is, de Pálinger ziccert fogott. Kovacsics alkalmi balszélsőként kétszer is villant, és mivel Tóth időntúli hétméterest rontott, a pihenőre 14-12-vel vonult el a magyar válogatott.
A második félidőt emberelőnyben kezdte a Mátéfi-csapat, ám gól nem született, később pedig Szucsánszki büntetőt vágott a kapufára. Egy újabb létszámfölényes két perc alatt minden addiginál nagyobb lett az előny (38. perc: 18-14). Bulath sem úszta meg kiállítás nélkül, két ukrán gól jött válaszul, aztán a székesfehérvári Alcoában légiós Vascsuk is kiült két percre.
Az utolsó negyedóra 20-19-es magyar vezetésről és Bulath második kiállításával kezdődött. Az egyenlítés nem maradt el, az pedig a 100. válogatottságát ünneplő Herren, illetve a kapufán múlott, hogy az ukránok nem fordítottak.
Tomori is kiállítást kapott, ám még annak lejárta előtt visszament a pályára, így újabb két percet szabtak ki rá. Csodával határos módon ekkor sem fordított a rivális, ehhez Herr bravúrjai is kellettek.
A cserekapus mutatványai lélekrombolóként hatottak az ukránokra, ám 24-22-nél, az 54. percben Bódit kiállították. Tomori – jóvátéve korábbi hibáit – szerencsés gólt lőtt emberhátrányban, de Vascsuk egalizált.
Az izgalmas végjátékban Zorját kiküldték a bírók, Kovacsicz pedig kihagyott egy ziccert. Az ukránok időt kértek, ám végül nem sikerült pontot szerezniük.

Mátéfi Eszter szövetségi kapitány:
"Nem játszottunk jól, de a legfontosabb a győzelem volt. A találkozó elején nem találtuk a ritmust, majd amikor összeállt egy ütőképes sor, akkor többször is elléphettünk volna, ám sorsdöntő pillanatokban hibáztunk. Így aztán a vége szoros lett, de az egyéni teljesítmények révén sikerült begyűjteni a fontos két pontot. Tetszett, hogy nagyon küzdött a csapat. Remélem, kedden jobban játszunk majd a hollandok ellen."


Korábban:
Franciaország-Hollandia 23-21 (13-10)

Később:
Norvégia-Svédország 20:15 ó

<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Kézilabda Eb: a dánok nyerték az oroszok elleni rangadót
2010. 12. 13. 22.26

<RIGHT>
kezi.jpg



A norvégokkal társrendező dánok hat góllal nyertek az oroszok ellen a női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjében.

Eredmény:
Középdöntő, 1. forduló:
I-es csoport (Larvik):

Dánia-Oroszország 26-20 (11-10)

korábban:
Románia-Horvátország 31-22 (14-12)
Montenegró-Spanyolország 22-20 (12-12)

Az állás:
1. Dánia 6 pont,
2. Románia 4 (83-73),
3. Montenegró 4 (74-71),
4. Oroszország 2 (72-74),
5. Horvátország 2 (75-89),
6. Spanyolország 0
<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Kézilanda Eb: szégyenteljes vereség Hollandiától
2010. 12. 14. 17.54 <RIGHT>
kezi.jpg



A magyar női kézilabda-válogatott 27-19-re kikapott kedden a holland csapattól a dán-norvég közös rendezésű Európa-bajnokság lillehammeri középdöntőjében, így már csak a szerencsében bízhat a legjobb hat közé jutást illetően.

Rengeteg hibával játszott Mátéfi Eszter szövetségi kapitány együttese, amelynek csak fellángolásai voltak. A támadójáték akadozott, így aztán az ellenfél gyors indításokból könnyedén elhúzott. A második félidőben sem sikerült a magyaroknak semmi, és a vége csúnya vereség lett. Az egymás elleni 39 párharcot tekintve ez volt mindössze a második holland siker (az előző 21 éve történt).
A magyarok szerdán 18:15-kor a négy meccs után százszázalékos svédek ellen lépnek pályára, és egy esetleges siker sem jelentene hat közé jutást.

Középdöntő, 2. forduló:
II. csoport (Lillehammer):
Hollandia-Magyarország 27-19 (15-10)
gól:
van der Heijden 6, Visser 5/3, Bont 4, Groot 4, Abbingh 2, Snelder 2, Hilster 2, van der Wissel 1, Lamein 1, illetve Szucsánszki 6/3, Tomori 3, Kovacsics 3, Bulath 2, Kovacsicz 2, Sopronyi 1, Szamoránsky 1, Szabó 1

Idegesen, kapkodva kezdtek a magyarok, az első gólt csak a 4. percben szerezték, igaz, addig a rivális is csak egyszer volt eredményes. A folytatásban is akadozott a támadójáték, a hollandok pedig könnyű gólokat szereztek. Viszonylag hamar, már a 6. percben, 1-4-nél időt kért Mátéfi Eszter.
Tomori és Bulath kemény lövése jelezte, hogy nincs lefutva a meccs, ám a hollandok tartották előnyüket. Két fiatal, Kovacsics és Sopronyi bombájával megint szorosabb lett az állás, negyedóra elteltével 8-6-ot mutatott az eredményjelző.
Pálinger teljesítménye is feljavult a kapuban, ám kollégája, van der Wal sem maradt el tőle, így hét percen át csak egy-egy gól esett. A magyaroknál aztán jött egy újabb gyenge szakasz, sok volt az eladott labda, és ahelyett, hogy minimális lett volna a hátrány, van der Heijden vezérletével 13-8-ra elléptek a hollandok.
A második félidőre több poszton is cserélt a kapitány, így legalább a védekezés feljavult. A Pálingert váltó Herr bravúrokkal nyitott, de elől változatlanul nem ment a góllövés: négy percet kellett várni a szünet utáni első magyar találatra. Szamoránskyt kiállították, és ezen idő alatt, a 37. percre 19-11-re elhúzott az ellenfél.
A folytatásban még nagyobb lett a szakadék, ziccerek maradtak ki, és azért kellett izgulni, nehogy kétszámjegyű legyen a különbség. Lamein második kiállítását két góllal büntette meg a csapat, így 22-15 lett, és hátravolt még szűk negyedóra.
A biztos vezetés tudatában kicsit leültek a hollandok, sorozatban három gólt kaptak - és Herr eszén sem tudtak túljárni -, így a kapitányuk időt kért.
A kapusuk, van der Wal biztos pont volt, lélekromboló védéseket mutatott be még emberhátrányban is. Az 55. percben, 23-18-nál Lamein és Tomori másodszor kapott össze a meccsen, mindkettő piros lappal bűnhődött. A holland harmadik két perce után sétálhatott le a pályáról, míg Tomori Zsuzsa a földön fekve visszarúgott az őt buktató ellenfélnek, ami olyan ritkán látható és kirívó sportszerűtlen mozdulat, hogy az érte kapott piros lapot a magyar csapat legelvakultabb szurkolója sem kérdőjelezheti meg.
A végjátékot változatlanul sok bosszantó hiba tarkította magyar részről, így fájó vereség lett a vége. Az utolsó momentum: Groot időntúli szabaddobása a sáncolni igyekvő kezeken és Herren irányt változtatva perdült a kapuba.

Mátéfi Eszter nyilatkozata. "Csalódott és szomorú vagyok. Minden poszton gyengék voltunk, ilyen teljesítménnyel nem lehet meccset nyerni. Támadásainkat nem tudtuk góllal befejezni, tanácstalanok voltunk, és ezek után nem futottunk vissza védekezni. Ahogy nőtt a különbség, úgy nőtt a hollandok önbizalma, mi meg összezuhantunk. Összesen 25 technikai hibánk volt, ennek a fele lenne elfogadható ezen a szinten. Arra kértem a lányokat, hogy a svédek elleni szerdai meccsen mutassuk meg, mire vagyunk képesek" - mondta Mátéfi Eszter.

Később:
Svédország-Franciaország 18:15 ó
Ukrajna-Norvégia 20:15 ó

I-es csoport (Larvik):
Románia-Montenegró 16:45 ó
Spanyolország-Oroszország 18:45 ó
Dánia-Horvátország 20:45 ó


A vb bő keretében ismét ott van Nagy László
2010. 12. 14. 14.04

<RIGHT>
nagy_laszlo.jpg



Nagy László ismét helyet kapott a magyar kézilabda-válogatott bő keretében; a 28 játékosból kerül ki az a 16, aki szerepelhet a január 13. és 30. közötti svédországi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

A Barcelona világklasszis átlövője másfél éve nem játszott a csapatban, és egy hónapja jelezte: addig nem jön, amíg az általa felvetett gondok (például a sportolók napidíja és biztosítása) nem oldódnak meg. Nagy mellett kiálltak a társak, akik tárgyalást kezdeményeztek a szövetséggel, és most esély mutatkozik arra, hogy vállalja a vb-szereplést.
A magyarok a svédországi tornán az izlandi, a norvég, a brazil, a japán és az osztrák csapattal vannak azonos csoportban.

A bő keret:
kapusok
: Fazekas Nándor (MKB Veszprém), Liszkai Szilveszter (MKB Veszprém), Mikler Roland (Pick Szeged), Szente Gábor (Tatabánya Carbonex), Tatai Péter (Pick Szeged)
jobbszélsők: Gulyás Péter (MKB Veszprém), Harsányi Gergely (Tatabánya Carbonex), Iváncsik Tamás (MKB Veszprém)
jobbátlövők: Ancsin Gábor (RN Löwen-TSG Lu.-Friesenheim), Laluska Balázs (MKB Veszprém), Mocsai Tamás(SG Flensburg), Nagy László (FC Barcelona)
irányítók: Császár Gábor (MKB Veszprém), Eklemovics Nikola (MKB Veszprém), Lékai Máté (Pick Szeged), Nagy Kornél (MKB Veszprém)
beállósok: Gál Gyula (HC Croatia Zagreb), Pordán Bálint (Tatabánya Carbonex), Schuch Timuzsin (HCM Constanta), Zubai Szabolcs (Pick Szeged)
balátlövők: Halász Máté (Tatabánya Carbonex), Ilyés Ferenc (TBV Lemgo), Katzirz Dávid (Pick Szeged), Perez Carlos (MKB Veszprém)
balszélsők: Iváncsik Gergő (MKB Veszprém), Németh Tamás (FTC Sporek), Vadkerti Attila (Pick Szeged), Törő Szabolcs (Pick Szeged)
<CENTER></CENTER>



<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Megszületett a döntés: Tomori játszhat a svédek ellen
2010. 12. 15. 11.18

<RIGHT>
kezi.jpg



Játszhat a svédek elleni, szerda esti Európa-bajnoki középdöntős kézilabda-mérkőzésen a kedden piros lappal kiállított Tomori Zsuzsanna, mivel nem tiltotta el őt a sportág kontinentális szövetségének fegyelmi bizottsága.

A magyar csapattól szerda reggel kapott információ szerint a fegyelmi testület azért foglalkozott Tomori ügyével, mert a játékvezetői jelentésben külön kitértek arra, hogy a magyar átlövő megrúgta a ráfekvő Diane Lameine-t.
A két játékos amúgy a 27-19-es holland sikerrel zárult találkozón többször is összekülönbözött, kétszer páros kiállítást kaptak, egyszer pedig Lameine - a bíró háta mögött - arcon csapta Tomorit. A holland játékos szintén piros lappal bűnhődött, de ő azért, mert a meccsen háromszor is kétperces büntetést szabtak ki rá.

A svédekkel szembeni szerdai találkozónak komoly tétje van. Ha a magyarok nyernek, és utána a norvégok nem kapnak ki a hollandoktól, akkor Mátéfi Eszter szövetségi kapitány csapata bejut a szombati elődöntőbe. Minden más esetben az együttes nem kerül a négy közé, és legrosszabb esetben akár a tizedik helyen is végezhet.

<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Kézilabda Eb: rossz második félidővel 9-10. hely lett a vége
2010. 12. 15. 19.44

<RIGHT>
kezi.jpg



A magyar női kézilabda-válogatott 24-19-re kikapott a svéd csapattól, és ezzel a nyolc közé sem került a dán-norvég közös rendezésű Európa-bajnokságon.

Az első félidőben nyoma sem volt a hollandok elleni tragikus játéknak, és elsősorban Szucsánszki találataival végig vezetett Mátéfi Eszter szövetségi kapitány együttese. A szünet után gyorsan egyenlített a rivális, majd a 40. percben fordított. Innen fej fej mellett, váltott vezetéssel haladt a két csapat, ám az utolsó tíz perc egyértelműen a svédeké volt, és ezzel története során először bejutott az Eb elődöntőjébe.
A magyarok a 9. vagy 10. helyen zárják a kontinensviadalt.

Középdöntő, 3. forduló:
II. csoport (Lillehammer):
Svédország-Magyarország 24-19 (10-12)
gól:
Torstenson 8/3, Johansson 6, Wiel Fredén 4, Gulldén 2, Boson 2, Rosengren Jacobsen 1, Flognman 1, illetve Szucsánszki 8/3, Bulath 3, Szabó 2, Vérten 2, Kovacsics 2, Szamoránsky 1, Kovacsicz 1
A magyaroknak csak abban az esetben maradt esélyük az elődöntőbe jutásra, ha nyernek a svédek ellen. Mindkét csapat kicsit rapszodikusan szerepelt eddig, Mátéfi Eszter alakulata például legyőzte az ukránokat és a vb-ezüstérmes franciákat, ám 21 góllal kikapott az olimpiai bajnok, címvédő norvégoktól és kedden borzalmasan gyenge játékkal a nem igazán jegyzett hollandoktól, míg a svédek óriási meglepetésre legyőzték a norvégokat, ám kikaptak a franciáktól.
A svédeknek egyszerűbb volt a helyzete: ha nyernek, történetük során először biztosan a négy között vannak.
Szucsánszki négy lövésből négy góllal nyitott, és erre csak két válasz érkezett. A 250. válogatottságát ünneplő, és ezzel a magyar női örökranglistán a negyedik helyre feljövő Pálinger a kezdetektől remekelt, és még büntetőt is fogott. A 13. percben már 8-3-ra vezetett a magyar csapat. Johansson két bombájával faragott a hátrányon, majd a gólfelelős Szucsánszkit, valamint Tóthot is kiállították. Ebben a szakaszban a svédek feljöttek 8-7-re, ráadásul összességében hét és fél percig nem kaptak gólt. Az egyenlítést a kapufák akadályozták, aztán Szucsánszki megint főszereplő lett támadásban. 1A 26. percben, 11-7-nél a svéd kapitány időt kért, olyan sok hibával játszott a csapata. A szünet előtt Bulath kapott büntetést, így apadt az előny.
A második félidő legelején Pálinger újabb büntetőt hárított, ám Torstenson a kipattanót bevágta. Wiberg két percre kiült - ez volt az első svéd emberhátrány -, és közben 15-12 lett az állás. Azonos létszámban felpörgött a skandináv együttes, és a 38. percben egyenlített (15-15), majd a 40.-ben először vezetett (16-15). De nem sokáig, mert három góllal válaszolt a magyar fél.
A nagy adok-kapokban a svédek ismét egalizáltak (18-18), és fordítottak (50. p: 19-18). Újabb skandináv találatot követően Mátéfi időt kért, de nem volt megállás a lejtőn. A kritikus szakaszban fokozatosan nőtt a különbség, a magyarok - szinte hihetetlen - 12 perc 17 másodpercig nem lőttek gólt, és ez a kiesést jelentette.
A magyarok számára ezzel véget ért az Eb, és a másik középdöntős csoport eredményétől függően 9. vagy 10. helyen zárnak.
Mátéfi Eszter:
"Amíg bírtuk erővel, közel 45 percig, addig jól játszottunk. Elfáradtunk, nem tudtunk újítani, elmaradtak a gólok, és ezért kikaptunk. Sajnálom, mert becsületes küzdöttünk. Amennyiben Görbicz vagy Zácsik ismét a csapat rendelkezésére áll, újabb lehetőségek jönnek, és ez az eredményekben is megmutatkozik majd."
Pálinger Katalin:
"Az első félidőben jó volt a védekezés, de fokozatosan elfogyott az erő és az ötlet. Ekkor már a lövéseink sem voltak jók, és a rutinosabb, higgadtabb svédek ezt kihasználták. Küzdöttünk, de most ez ennyire volt elegendő."

Később:
Hollandia-Norvégia 20:15 ó
korábban:
Franciaország-Ukrajna 31-19 (16-13)
<CENTER></CENTER>



XLsport
 

atomvakond

Kormányos
Kormányos
De jó hogy észrevettem ezt a témát..most újraélhetem az idegbajt..minden meccset megnéztem és bizakodtam, számolgattam papírformáztam..s közben ott kaptam értágulatot ahol épp nem kellett volna..ez a csapat ezer sebből vérzik és Mátéfi Eszter nem tudja csillapítani sem azt..nem tom kinek a hibája, de fejétől bűzlik a hal.. a lányok vszleg nem követték az utasításait, az átlövők rámásztak a falra, a szélsők cunderozni akartak...visszarendeződés vert sereg...sportszerűtlenkedés, kiállítások és ne mondja senki hogy a bírók így meg úgy...én is kéziztem gondolom ha azt mondom Putics Jenő sokan ismeritek..vele is játszottam egy csapatban nem ismeretlen ez a sport számomra..a kapitány miért hanyagolta Sopronyit az egyetlen balkezes átlövőt, és mért erőltette a fájós kezű Tóth Timeát...és a motiválatlan Tomorit.. Bulath szegény meg úgy elfáradt mint egy bányaló..ami nem is csoda ha Szucsánszky nem rázza meg magát még csúfosabb lett volna az egész..megannyi kérdés..mondhatnánk persze hogy a falábú focistáink még ennyit sem értek el, de ez nem vígasztal.. áá abba is hagyom mert felhúztam magam..megyek csökkentőért
 
Oldal tetejére