Kósa Lajos: "az egész egy igazi szélhámosság" – egy német hölgy öröksége volt a 4,3 milliárd euró

"Az egész szélhámosság, semmi nem igaz belőle. Soha nem vettem állampapírt, soha. Egyetlen fillért soha nem láttam, soha semmilyen bankszámlát nem kezeltem" – jelentette ki kedden Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter.

D_MTZ20180213014.jpg

Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ahogy azt korábban megírtuk, a Magyar Nemzet kedden hozott nyilvánosságra egy állítólagos közjegyzői okiratot, amelyben az áll, 2013-ban egy megbízó (akinek a nevét a lap a dokumentumról kitakarta) 4,35 milliárd eurót bíz Kósa Lajosra, aki akkor a Fidesz ügyvezető alelnöke és Debrecen polgármestere volt.

A lap nem kereste meg Kósát ezzel kapcsolatban.

A PestiSrácok.hu korábbi értesülései szerint a Magyar Nemzet által meglobogtatott dokumentumot egy közismert szélhámosnő készítette. A portál szerint információit alátámasztja az is, hogy a Magyar Nemzet által bemutatott papíron nem látható a bélyegző és az aláírás.

Kósa Lajos kedden tartott sajtótájékoztatót Dunaújvárosban, ahol a helyi ügyeket érintő beszámolója után a hvg.hu-nak és az ATV-nek is nyilatkozott a Magyar Nemzet cikke kapcsán.

A miniszter a szerződésről azt állítja, sokszor megkeresték őt különböző emberek azzal, hogy befektetnének, ő ilyenkor mindig az állampapírt ajánlotta befektetésként. Úgy emlékszik, hogy ebben a bizonyos ügyben

egy barátja ajánlott neki egy német nőt, azzal, hogy nagyobb összeget örökölt, és befektetné.

A Magyar Nemzet azt írta, hogy az okiratban a megbízó felruházza Kósa Lajost, hogy a „megbízó helyett és annak képviseletében a jelzett összegből magyar államkötvényeket vásároljon”, és azokat a „megbízó nevén vezetett befektetési számlán elhelyezze”.

Kósa Lajos azt állítja, hogy sosem vásárolt állampapírt, arról tudnánk, ugyanis jelezte volna a vagyonnyilatkozatában.

A Magyar Nemzet cikkéről pedig azt mondta, nem olvasta, de szerinte szélhámosság a történet.

Soha, semmilyen bankszámlát nem kezeltem

– mondta.

Arra a kérdésre, hogy ott volt-e a közjegyzői irodában aláíráskor, azt válaszolta:

ha tudná, miről van szó, akkor megmondaná.

Mindenesetre annyit elismert, hogy Tóth Ádám közjegyzői irodájában járt már.

A hvg.hu megkereste Tóth Ádám közjegyzői irodáját, amelynél Kósával a szerződést kötötték.

Az iroda titoktartásra hivatkozva nem árult el semmit a lapnak.

kosa1.jpg
 
Utoljára módosítva:
Hát őszintén szólva én nem hiszem el ezt a sztorit.
Szerintem ez az egész egy jó nagy terelés, amin a nép a választásokig csámcsoghat és ne azzal foglalkozzon, hogy mekkora bűnöző banda vezeti ezt az országot.
Aztán majd kertek alatt szépen besliccolnak ismét 4 évre.
A hülye magyar meg vakarhatja a fejét.

A közjegyzői "hiteles" papírról pedig annyit: meddig tart ezeknek kreálni egy ilyen papírt?
Akinek az ügyeit a legfőbb ügyész sikálja tisztára és akik megforgatják az állam pénzét a Questorba, vajon problémát okoz egy ócska papír?
 
Ez nem kérdés. A FIDESZ nyeri meg a választást. Én 500 HUFt tettem a 2/3 os gxőzelmükre. Lehet, hogy elvesztem mert 4/5 el győznek.
Egyetlen vigaszom, hogy még közvetve sem az én pénzemet lopják. Nem vagyok EU tag.
 
Még mindig kérdezem, hogy milyen módon lehet hozzájutni idegeneknek magánokiratokhoz? Mármint ugye törvényesen. Továbbra is fenntartom, hogy az a szerződés, amin nincs pecsét és aláírás ( a cikk szerint sincs) , az nem valid. Az csak egy fecni. Azon felül: HA a hölgynek tényleg ennyi pénze lett volna, miért kellett neki közvetítő egy ügylethez, miért nem bízott meg egy brókercéget vagy egy ügyvédi irodát vagy akár egy családtagot erre a célra, esetleg egyszerűen bemegy, vesz állampapírokat saját maga. Neki pont Kósa kellett, gondolta, jól jön majd ez a zaftos kamu sztori a választások idejére. Nem kell ebbe többet belelátni.
 
KAmu story az ellenzektol es Kosa meg aszisztal hozza talan fel is kerte oket hozzak mar olyan helyzetbe hogy akar bele is bukhason ebbe az ugybe....
Mese mese meskete amiket feltetelezel.
Vagy ennyire "okoska" Kosa? nem tudja hogy a penznek vannak nyomai is a mama bankszamlaja ugyan miert is van feltuntetve, elloptak? a bank adta ki idegeneknek ........kotve hiszem.
Az biztos az egesz ugy nagyon homlyos , mert aki ennyi penzzel redelkezik az 100% nem keszpenzben tartja hanem befektetesekbe, ingatlanokba stb. A gazdag emberek nem kp vel dolgoznak, reszint minden befektetesuk utan komoly %tud leirni adobol. A bankba se hagyjak ulni mert mostansag nagyon keves % fizetnek.
Qvesztor ugybe mar lehet halaszni mert eleg zuros es nem is atlathato........es a penzre nagy szukseg volt, elfogadhato hozamot is igertek.....
 
prudencio

A portál szerint információit alátámasztja az is, hogy a Magyar Nemzet által bemutatott papíron nem látható a bélyegző és az aláírás. (kiemelés utólag általam: gepegepe)
Ezek nélkül ez csak egy darab papír és nem egy megbízási szerződés. Vihar a biliben.

Tisztelt "prudencio" fórumtársam!

Sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak. A Magyar Nemzet előre megtervezetten adagolta tegnap is, ma is és fogja (bizonyára) holnap (a jövőben) is bizonyára, a rendelkezésére álló információkat:
egy - két órával az első - tudatosan részleges - infó után - amikor zavartan, nem összehangoltan reagál az érintett és a hozzá tartozó médiacsoport - jön, jött a következő lépés:
https://mno.hu/belfold/ime-a-kosa-iratokat-hitelesito-pecset-es-alairas-2453321, aztán ma reggel a többi - pl. az üggyel kapcsolatos a teljes és cégbírósági hiteles, ellenőrizhető nyilvántartásokból látható cégháló , amiben a "csaló" és immár nevesített háztartásbeli közösen tulajdonol Kósához igencsak közelálló emberekkel kisebb, nagyobb cégeket.

Lehet hogy nem elegáns a Magyar Nemzet eljárása a lépcsőzetes információadagolás, de "Pesti Srácok", vagy "Origo" legyen a nevem, ha Én nem így csinálnám és ők is így csinálnák, csinálták máskor! Az ilyen különleges, fajsúlyos témák esetében ez a média világában alkalmazott és jól bevált eljárás.

Évtizedeket dolgoztam egy kiadóvállalat marketingvezetőjeként, ott többek között átéltem, amikor még Simicska szerezte meg a lapunkat ravaszul (Liszkay Gábor "professzionális közreműködésével, lásd :http://hvg.hu/itthon/201645__liszkay_gabor__hatterember__kormanytol_kormanyig__a_lapszokteto) , aztán adta vissza az államnak azt a tulajdont jó pénzért, ami nem is volt a MAHIR-é soha! Akkor még Lajos abban a csapatban focizott. Sajnos a médiaszakma (sem) a francia etikett szabályai szerint működik, főként az ilyen nagy volumenű ügyekben nem!

Lásd még tehát:
https://24.hu/belfold/2018/03/04/el...mikor-meg-nagyon-lefoglalta-a-fidesz-epitese/
 
PRUDENCIO fórumtársam részére még:

és bocs most láttam, hogy még folytatódott az általam lereagált hozzászólásod után is a polémia, ezért még egy megjegyzésem lenne:
ha szükséges szívesen keresek az elmúlt évekből számtalan olyan esetet a hazai sajtóból amikor - törvénytelenül - kerültek ki magánokiratok a nagy nyilvánosság elé, sőt amikor ügyészségi, nyomozati iratok, jegyzőkönyvek, de akár kihallgatásokon készített videók jutottak el az újságok hasábjaira, az internetre, egyértelműen alkotmányos és minden létező szabályt sértve...be kell vallanom főként a Fidesz által birtokolt médiák szerkesztőségeibe...
Van azonban olyan érzésem, hogy más irányzatú kormányzat alatt is megtörténhetnek, meg is történtek ilyen esetek - kérdés persze (mivel POLT PÉTER - ből csak egy van a földkerekségen) - ilyen nagy tömegben fordult volna ez elő?
 
KAmu story az ellenzektol es Kosa meg aszisztal hozza talan fel is kerte oket hozzak mar olyan helyzetbe hogy akar bele is bukhason ebbe az ugybe....
Mese mese meskete amiket feltetelezel.
Vagy ennyire "okoska" Kosa? nem tudja hogy a penznek vannak nyomai is a mama bankszamlaja ugyan miert is van feltuntetve, elloptak? a bank adta ki idegeneknek ........kotve hiszem.
Az biztos az egesz ugy nagyon homlyos , mert aki ennyi penzzel redelkezik az 100% nem keszpenzben tartja hanem befektetesekbe, ingatlanokba stb. A gazdag emberek nem kp vel dolgoznak, reszint minden befektetesuk utan komoly %tud leirni adobol. A bankba se hagyjak ulni mert mostansag nagyon keves % fizetnek.
Qvesztor ugybe mar lehet halaszni mert eleg zuros es nem is atlathato........es a penzre nagy szukseg volt, elfogadhato hozamot is igertek.....
Mint a pudingfőzés...kavarom,kavarom és idővel egyre sűrűbb;)
 
Mindenki megnyugodhat megszólalt a főnök...
Orbán Viktor a Kósa-ügyről: „kampánylyukból kampányszél fúj”
 
Egy szerződés mindegyik oldala tartalmazza az érintettek aláírását. + a tanúkét is. Egy elsőéves joghallgató is lazán szétröhögi magát e " dokumentum" láttán . Nem tudom,mi lesz a későbbiekben , de a fenti 2 jogásznak nem jósolok hosszú jogászkarriert, az tuti.
 
(debreceni színház)
Az öreg hölgy látogatása
rendezte: Kósa Lajos
*
Csak jó lenne azokba a hívatalos papírokba bele is pillantani. Aztán K.L. orra alá dörgölni, hogy mikor íródott alá? Vagy magától szaladt a toll a fehér papíron?! Hiába, lesznek még csodák, nem is kell olyan sokat ezekre várni. Jön a mosakodás fent, meg az egymásra mutogatás. Többször megnéztem a videót, hol ezt, hol azt mondta kínos zavarában. Nem ismétlem, de érdemes többször megnézni és alaposan figyelni. A faarc mögött, ha nem is mutatja, bújkál a leleplezés félelme... Még mi derül majd ki?! Ez az idióta titkosítást kellene feloldani, hiszen ha ez így igaz, s miért ne lenne az, akkor ez bűntény. Ebben az esetben fel kell(ene) oldani mindenféle titkosítást. Igaz, nem én diktálom az igazságot, hanem-jelenleg- olyan emberek, akiknek fogalmuk nincs arról, hogy azt -mármint az igazságot- eszik-é, avagy isszák?!
eddig nem több mint."Úgy hallottuk .Azt beszélik, Még az sem kizárt,Meg nem erősít.Sokak szerint stb " kategória. Ügyész Gyanú Zsaruk forró nyomon, Bíróság bizonyítás .bizonyítékok vizsgálata halásztás. Beüt a nyár Még bevonnak néhány embert legyen kit elítélni .Lehet meg sem érem az ítéletet Első fokon !!!!!! Ekkora formátumú ember Elképzelhetetlen nagyságú pénz !! ? Ebben az országba. Ki mit Miért nem? Titok A valóság?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok!
Apáczai 2.osztályos év végi (tanévzáró)felméréseket keresném de nem nagyon találom.Tudna vki segíteni?
Előre is köszönöm
Roland51 wrote on vgyula's profile.
Kedves Gyula!
Sajnos elfelejtettem válaszolni a kérdésedre, hogy milyen fileban kellene a dal.
A legjobb Wav-ban, mert Roland FP-30-as zongorán szeretném lejátszani, de ha nehéz megoldani,
Mp3-ban is megfelelne, köszönöm!
Üdv. KS
Sziasztok ! Az év végi hajrában szükségünk lenne 6. osztályos Természetismeret OFI ( Horváth Miklós, Molnár László ) témazáróra, téma: Hazai tájakon, Vizek vízpartok életközössége,
és Nyelvtan témazáróra,Raátz Judit Minden segítséget előre is nagyon szépen köszönök!
Agenta wrote on tass500's profile.
Szia!

'Frank Schätzing: Limit' c könyve németül.

Mobi és epub formában, nem tudom melyik a jó Neked.

Üdv!
A.
Sziasztok én 5.osztályos történelem mf megoldásokat keresem mozaik kiadó 2020-as kiadását.Illetve 5 osztályos történelem év végi dolgozat kérdéseit megoldókulcsal előre is köszönöm a segítséget.

Statisztikák

Témák
36,441
Üzenet
4,398,229
Tagok
591,113
Legújabb tagunk
lenartvalcsi
Oldal tetejére