Könyv születik- Irj Te is egy sort hozzá!

ELmerengett a kávéházak, éttermek teraszain eltöltött szivarfüstös délutánokon, amikor oly gyakran osztotta meg asztalát Bertalannal, vagy Júliával.
Közben a lengyel pincér megérkezett, és sértődött mozdulattal csapta le Dan kávéját, amely a csorbult szélű csészealjra löttyent. Dan fel se nézett, nem háborodott fel az amúgy szofisztikált kávéház eme méltatlan kiszolgálásán. Mosolyogva gondolt rá, hogy Bertalan mindig esengő tekintettel kunyerálta el a kávéhoz kínált kekszet - meg is látszott egyre vaskosabb derekán, hiába dobálta neki Dan a botot az étterembe jövet-menet.
És Júlia....
 
És drága Júlia, aki mindig biztos pontot jelentett még a legszürreálisabb pillanatokban is.
Ha most is itt lenne vele - gondolta vágyakozva- ...
 
Ahogy ült a vállán és boldogan tollászkodott. Erre a goromba viselkedésre pedig biztosan lett volna valami frappáns beszólása a pincér felé a többi vendég nagy derültségére. Elvégre Júlia briliánsan nagy szókinccsel bíró jákó volt.
 
De annyira, hogy néha már azt merte gondolni, Júlia emberi értelemmel felruházott kis csoda. Sokszor "beszélgettek" és valahogy mindig fejéntalálta a szöget. Dan merengését azonban újra a pincér zavarta meg, hozta a számlát és a képén kaján vigyorral figyelte Dan reakcióit.
 
Dan gondolatai szétfoszlottak, és minden figyelmét a vigyorgó pincér kötötte le...vajon miért mosolyog rajta ez a pincér? Ám ekkor megpillantotta a végösszeget, és maga is rájött a vigyor okára...még ha ő maga nem is mosolygott rajta...
 
Nagyon dühös lett, de érezte, hogy itt az ideje, hogy megtanulja kontrollálni ezt a forrongó érzést, ami már annyiszor megkeserítette életét.
 
Tavaly, egy hasonló szőkeség ugyanígy bepróbálkozott nála a potyázással.
És végül milyen jó volt látni, ahogy a hölgyemény arca a hajáról lecsöpögő piros, paprikás szaft árnyalatára kezdett színeződni. Tisztára mint egy kaméleon.

Ez az emlék annyira felvidította, hogy hangos nevetéssel a kezében kikapta egy arra járó pincér kezéből a levesestálat, és megindult a pilláit rebegtető cicababa irányába.
 
A nő kéjessen összerezzent. Régóta vágyott arra, hogy a férfi ujjai megérintsék, és most annyira váratan érte, hogy a poharat képtelen volt megtartani gyorsan le is tette és nagyot sóhajtott. Nem ivott, csak bájosan mesélni kezdett, mingt aki nem is szomjas, Szívében valami elindult és ezt nagyon kedvelte.
 
A férfi, bár úgy tett, mintha inná szavait, mégsem értette, mert máson gondolkodott. Azon tűnődött mit tegyen ebben a helyzetben. Túlságosan közvetlennek tűnt a nő. "Mire véljem? ennyire hódító alkat vagyok, vagy csak társra vágyik." Gyorsan kért egy italt is és kedvesen mosolygott a nőre. A kérdésekre kitérő válaszokat adott, nem akart egyből kitárulkozni.
Aztán az idő haladtával és az elfogyasztott italok hatására döntött.
 
-Mondja, magát tényleg érdeklik az én válaszaim?? - kérdezte a nőt.- Nézze milyen szelíd szemű, kedves és egészségesen nyílt tekintetű férfi ül tőlünk két asztallal odébb...Egész este magát bámulta....biztos hogy nem ott kéne inkább ülnie? Nézzem már rám, könyörgöm, hát mit lát maga bennem? - kérdezte egyre, mire a nő először meglepődött, majd nyugalmat és megbékélést árasztó tekintettel így válaszolt:
-
 
De valami megváltozott... Valami, amiről nem tudta megmondani, hogy mi. Egyszerűen csak érezte. Benne változott meg valami... Ekkor belenézett a férfi mélyen ülő szemeibe és már tudta a választ.
 
De mit is kellene tudnom? Rájött, hogy az esés következtében elvesztette a memóriáját. Ólom lábakon teltek a másodpercek és a percek, de nem tudott rájönni, mire is jött rá az előbb.
 
Oldal tetejére