Kanadában nem lehet migránsokkal riogatni

A kanadai Néppártot és annak bevándorlásellenes politikáját népszerűsítő hirdetőtáblákat „a lakosság részéről érkező erős kritika” miatt eltávolítják – közölte a hirdetőtábla tulajdonosa a kanadai The Star című lappal.

– Sajnálom, hogy döntésüket, mellyel elfogadtuk a megrendelést, sokan úgy értelmezték, hogy támogatjuk a hirdető üzenetét – olvasható a Pattison Outdoor Advertising elnökének nyilatkozatában. Több kanadai nagyvárosban a múlt héten kerültek ki a plakátok, melyen Maxime Bernier pártvezető látható, és a következő mottó: Mondj NEMET a tömeges bevándorlásra! Az óriásplakátok megjelenése után online petíció indult a rasszistának gondolt hirdetések bevonására, és ezt vasárnap délutánig több mint 11 ezer kanadai írta alá.

A reklámtáblákat a True North Strong & Free Advertising Corp. nevű cég fizette, amelyet egy bányászati céget vezető üzletember birtokol – ő nem válaszolt az újság kérdéseire. A hirdetések összesen 59 890 dollárba kerültek – az október 21-én tartandó kanadai parlamenti választások során minden költségről be kell számolni a választási irodának.

Maxime Bernier populista pártja a felmérések egy és öt százalék között mérik. A politikai üzenet azért is furcsa, mert Kanada jelenleg nem alkalmazza a tömeges bevándorlási politikát, és ezt egyetlen más politikai párt sem szorgalmazza. Ennek ellenére a Néppárt azzal kampányol, hogy radikálisan csökkenteni fogja a Kanada által befogadott bevándorlók számát, azzal érvelve, hogy a liberálisok és a konzervatívok a tömeges migrációt politikai eszközként használják a szavazatok megvásárlására. A párt megszüntetné azt a programot is, amely lehetővé teszi a befogadott emberek szüleinek és nagyszüleinek bevándorlását.

Az előző konzervatív és a mostani liberális párt is évente 320 ezer új bevándorló érkezését támogatja a 37 milliós országba.

Lukács Csaba

Kanada_PPC_migrans_plakat-696x392.jpg
 
- ha mondjuk X számú muszlim vallásu betelepülne Magyarországra Y számu keresztény vallásu közé
Egy racionális ember nem érti meg nem minden a racionalitás
Érzelmi kérdéskörben semmit se ér el matematikával.
Én racionális létemre elutasítom az érzelmi politizálást.
De képes vagyok megérteni azt hogy például a Kossuth toborzókörútján gyújtó hangú érzelmi szónoklattal kellett beszélnie.
Nem a matematikával lehet meggyőzni embereket mindég.
Ugyanakkor pedig értett a racionalitáshoz is.
De népet meggyőzni érzelmi szónoklattal lehet.
Ezt én belátom most mikor az egyik frakció vezető arról beszél kérték tőle egyes hívek:adjon ideológiát és programot a kétkezi embereknek.
Az a válasza az érzelmi politizálással lehet meggyőzni. tömegeket.
Persze kell program is. De a gyújtó hangú beszédekkel többet ér el.
 
Csak meg kell nézni a például a francia fociválogatottat, vagy hogyan alakul az afrikai deográfiai helyzet és azok mind Európába igyekeznek.
Még emlékszem Wolfgang Schäuble a Die Zeitnek adott interjújára ... "Nézzék a németországi törökök harmadik generációját – különösen a nőket. Ebben hatalmas lehetőség rejlik az újításra.”
-
Jó, hogy megemlíted a francia labdarúgást, ez ugyanis jól reprezentálja, hogy
- nemcsak az Afrikaiak jönnek szívesen Franciaországba, hanem
- a Franciák is oly annyira kedvelik az Afrikai sportolókat, hogy évente több millió eurót fizetnek nekik
-
Apropos.
Hány évtizede volt utoljára a Magyar labdarúgó válogatott egy világbajnokságon.
A gyerekeink még nem éltek meg ilyet, pedig már több gyerekes apákká váltak.
-
Te nemcsak Magyarország geográfiájával nem vagy tisztában hanem a kontinensek méreteit sem ismered.
Afrika 30,37 milliárd négyzetkilométer, majdnem olyan nagy mind a Hold felülete!?

Afrika nagyobb mint:
Amerika, Kína, India, Mexikó, Peru, Franciaország, Spanyolország, Pápua Uj-Guinea, Svédország, Japán, Németország, Norvégia, Olaszország, Új-Zéland, Nagy-Britannia, Nepál, Banglades és Görögország összesen.
-
Tehát van ott elég hely, hiszen csupán Indiában (1,3 milliárd) többen élnek mind az Afrikai kontinensen.
Lassan hozzá kell szoknod, hogy Afrika elfogja foglalni az öt megillető helyet a világban, ahogy India, Kina és a többi ázsiai ország.
-
Ha elfelejtetted volna, Egyiptomban már évezredekkel ezelőtt magas kultúra volt amikor a magyarok még nem is léteztek.
Minden ma elő ember az Afrikai Lucy leszármazottja, tehát Afrikából emigráltak utódai.
-
Néhány év múlva nem lesz egyetlen Europai ország sem a világ 7 leggazdagabb országa G7 között.
Nagyon kíváncsi vagyok mit fog csinálni Orbán az Európai Unióból való kilépés után.
-
Nem tudom, honnan szeded, hogy minden ember elakarja hagyni az Afrikai kontinenst?
Az Afrikai országok nagy része a 60-as évek közepén nyerte el a függetlenségét. Remélem odafigyeltél.
Nem az Afrikaiak fosztották ki az Európai országokat, nem ök gyilkoltak le népeket nálunk.
-
herero.genozid.voelkermord.deutschland.nachrichtenexpress.nex_.shot_.youthkiawaaz.jpg

-
Te teljesen immun vagy érvek ellen, csak ismétled magadat.
Olvasási kompetencia is nulla, még mindig nem értetted meg mit mondott Schäuble 2016-ban.
-
Schäuble nagyon igaza van, mert Afrikáé a jövő.
- Egy ekkora kontinens, gazdaságilag, kulturálisan lefogja pipálni az összes Európai országot
- Feltéve ha az egyetemes emberi jogokat betartjuk, ha együtt dolgozunk velük nem ellenük.
- De ez Orbánnak tul liberális, ö jobban szeretné ha nem lenne mindenki egyenlő a törvény előtt

Schäuble-nek igaza van, az Afrikai nők nagy lépéseket tesznek az emancipáció területén
- egy terület ami Orbánt ugyancsak a gatyába csinálásra készteti
- Az Afrikai nőkben orjái potenciál rejtőzik, a szülő-masinákból anyák, független, minden pozíciót betöltő nők lesznek
- Ne feledjük, hogy a női egyenjogúság Németországban 1957-be került csak a törvénykönyvbe
- A megvalósítás még mindig nem zárult le, a 80-as évekig a nök a férfiak alattvalói voltak Németországban
- Az Orbán kormány megpróbálja a magyar nőket visszaterelni a sparherd-hoz, az 5 gyerekes családokat követel.
- Afrikában nincsenek ilyen gyerekcsináló törvények, csak szűkségből nagyok a családok.
-

-
De figyeld csak az apró jeleket is, ezek is németországi hírek:
két lipcsei óvodából kitiltanák a sertésből készült ételeket két muszlim gyerek miatt.
"Out of respect for a changing world, only pork-free meals and snacks will be ordered and served starting from July 15," read a letter sent to parents, according to Bild.
-
Téves: mert se muszlimokról, se kitiltásról nincs szó
-
Tény: hogy a Németországban működő 56.000 óvodából kettő a szülőkkel abban állapodott meg, hogy
- A disznóhúst leveszik az étlapról, mindez julius második felében, a nyári szünet alatt történt
- A megokolásban nem állt semmi féle vallás hanem ez "aus Respekt gegenüber einer sich verändernden Welt"
- Erre föl számos AfD tag, akiknek a gyerekei nem is járnak oda az oviba,
- az "identitását" látta veszélyeztetve és informálták a Bild Zeitung-ot
- két nappal később - még be se indult az uj étrend - a 2 óvoda kénytelen volt megváltoztatni az étkezési tervet

Számomra a botrány az, hogy a rendőrségnek ki kellett szállnia ellenőrizni, hogy az "aggódó polgárok" ne verjék agyon az óvoda vezetőjét, vagy ne lőjék le mint pár héttel ezelőtt a politikus Lübkét.
-
Már muszlim csoport alakult a német Kereszténydemokrata Unióban, nézz csak utána mi ez a szervezet: Muslime in der Union (Midu).
-
Ne mond!? Honnan tudtad meg? Visszalapoztál 3-4 évet a canadahun fórumaiban? ;)
-
Tudod jól, hogy én nem szeretem ha politikai pártok vallásokkal verbuválnak.
Ahogy a C betű zavar engem ugyan úgy nem tudnék kijönni az M-el sem.
-
Talán veszed magadnak a fáradságot és visszalapozol, mondjuk 3 évet.
Németországban vallásszabadság van, a vallás privát dolog ezért minden pártban találsz minden féle hivöt,
ezoterikust söt vegetáriánusok is vannak akik semmi féle állatot nem esznek meg.
-
A Német Kereszténydemokrata Pártnak 2016-ban 431.920 tagja volt.
- ehhez a bázishoz tartozókból összesen 30 tag -ird és olvasd 30, nem képviselő - elgondolkodott azon
- hogy mi lenne ha a muszlim folklór-t ápolókat érintő specifikus problémákat egy csoporton belül beszélnék meg
- Ebből ügye nem lett semmi, több okból kifolyólag. Az egyik ok a politikailag feszült helyzet a rákövetkező években
-
a demográfiai tényekkel kapcsolatban, pont a héten lesz egy konferencia: the Budapest Demographic Summit (5th and 6th September, Budapest) will beheld for the third time as a prestigious international forum that gives an opportunity for political actors, decision-makers, church and civilian leaders and representatives of the scientific community to share their ideas and experiences with each other.
-
Ha jól látom a "Budapest Demographic Summit" Magyarország elnéptelenedésének a problémájával foglalkozik
és semmi köze a világ népességének a problémáit vitató "World Population Conferences" hez, ami 1927-ota üllésezik.
-
Köszönjük, hogy bejelentetted a világ számára teljesen jelentéktelen köldöknéző összejövetel időpontját. :)
 
Te teljesen immun vagy érvek ellen, csak ismétled magadat.
Olvasási kompetencia is nulla, még mindig nem értetted
Te pedig a racionalitásról és az érzelmi politizálásról írottaimat olvasd.
Tudok is példa videót mutatni egy szónokról Magyarországról
Jól felépített parlamenti beszéd.Pont jókor teatrális
Ott semmi racionalitás nem megy el Orbán felé.
Persze le is pereg róla.De nézőkbe beépül
Ellenben gyújtó hangú hatásos az egész.
Többet ér vele mint egy racionális grafikonnal.
A nézettsége is nagy megérti mindenki.

Utoljára módosítva:
az új német családmodell ... egy Ahmed, két feleség, hat gyerek, akik mind segélyből élnek, Hans Rosling ilyen új módival sem számolt.

Szeretnélek figyelmeztetni, hogy a video amit betettél egy jogtalanul, csaló módon összevágott film.
-
Ennek nem lesz jó vége. A film ugyanis úgy lett jogtalanul, csaló módon összevágva a Német köz-TV reggeli műsorából (MOMA)
-
Ha valaki téved, az megtörténhet, de ha valaki tudatosan hazudik és vele szándékosan gyűlöletet, haragot és összeugrasztást tervel az büntetendő cselekményt követ el. Ne próbálj ilyen linkkel ártani a Canadahun-ak.
-
Ha nem tudod igazolni, hogy Németországban a bigámia (BGB 1306. §) ellenne törölve akkor megint ki leszel dobva.
Egy kicsit sok amit itt csinálsz.
-
Én szívesen elbeszélgetek veled, mert te olyan emberek véleményét osztod akiket kerülök.
Én abból indultam ki, hogy téged valóban gyötörnek kérdések amire nem találsz választ.
A gyanú, hogy csak naci propagandát csinálsz egyre világosabb.
-
Rosling csak prezentálja a számokat, nem ad tanácsot, hogy mit tegyél.
Egykébbként a nők termékenységi rátája független attól, hogy hány növel él egy férfi.
 
Egy racionális ember nem érti meg nem minden a racionalitás
Érzelmi kérdéskörben semmit se ér el matematikával.
Én racionális létemre elutasítom az érzelmi politizálást.
De képes vagyok megérteni azt hogy például a Kossuth toborzókörútján gyújtó hangú érzelmi szónoklattal kellett beszélnie.
Nem a matematikával lehet meggyőzni embereket mindég.
Ugyanakkor pedig értett a racionalitáshoz is.
De népet meggyőzni érzelmi szónoklattal lehet.
Ezt én belátom most mikor az egyik frakció vezető arról beszél kérték tőle egyes hívek:adjon ideológiát és programot a kétkezi embereknek.
Az a válasza az érzelmi politizálással lehet meggyőzni. tömegeket.
Persze kell program is. De a gyújtó hangú beszédekkel többet ér el.

Kedves tornando

Próbáld meg a Supermarkt-ban meggyőzni a kasszánál üllőt, érzelmes szónoklattal.
Aki érvelni akar az maradjon konzekvens és racionális.
Nyilvánvaló, hogy egy 9 milliós népet, néhány tízezer bevándorló, rövid idő alatt nem képes a kisebbségbe szorítani
feltéve, hogy a kezdeti többség nem impotens, öngyilkos.
 
Nos ez zajlik épen itthon hogy a többségi társadalom nem impotens ahogy elvárod tőlük. Potens mivel NEM akarnak bevándorlót.
Nem is rövid távon gondolkodnak hanem hosszú távon ahogy írod.
Megvannak nélkülük.
Nos az hogy a politika hogyan dönt....
 
Még egyszer. Fentebb arról szóltam, hogy a matematika az nem téved.
Két exponenciális függvény metszéspontját ki lehet számolni.
-
Az én szememben nem hangzik a fajtisztaság megvédése egy jó ötletnek. Ilyen már volt.
A ti számtanpéldátokból teljes mértékben hiányozik a vegyes házasság.
Ti akarjátok megmondani, hogy a gyerekeitek kit szeressenek és kit nem.'
-
Én már nem tervezek újabb házasságot de megmondom neked, hogy
mifelénk rengeteg nagyon csinos, szép fiatal és okos menekültekkel találkozom.
-
Nem szeretném ha a gyerekeink számára a börszin, a származás vagy valami féle Maskottchen való hit egy döntö faktor lenne a párválasztásnál.
-
A kutyákkal lehet együtt lakni a szobába, a macskákkal ölelkezni de egy ember aki a geneinket, képességeinket a legjobban osszuk azoktól idegenkedjünk, az beteges halálra ítélt perverzitás.
-
Nem kell sokat várni és Magyarországon ujra papok fogják osztani a származási bizonyítványt.
Nem tartott sokáig amíg ez a fasiszta szenny újra felszínre jött bennetek.
-
Nekem valóban elegem van belőletek. :)
 
Kedves tornando

Próbáld meg a Supermarkt-ban meggyőzni a kasszánál üllőt, érzelmes szónoklattal.
Aki érvelni akar az maradjon konzekvens és racionális.
Nyilvánvaló, hogy egy 9 milliós népet, néhány tízezer bevándorló, rövid idő alatt nem képes a kisebbségbe szorítani
feltéve, hogy a kezdeti többség nem impotens, öngyilkos.
Mivel engem szólítottál én válaszolok.
A racionalitásnak is meg van a helye én azt mutattam a politikában az érzelmek és egy jól beszélő szónok többet hat mint egy matematikusi érvelés.
Az MSZP egy eléggé nem érzelmi politizáló próbál azzal érvelni hol miben nem igaz a rezsicsökkentés nevű érzelmi politizálás.
És bizony át kell térni demagóg egyszerű érvelésre
Te példád a bolt megbukott
Mert azzal érveltek kevesebbet visz haza úgy is észreveszik az emberek
Az érzelmi politizálással szemben
Megbukott mert nem hajlandók fölé emelni az érzelmek fölé a racionálisat
 
Még egyszer. Fentebb arról szóltam, hogy a matematika az nem téved.
Két exponenciális függvény metszéspontját ki lehet számolni.
Ezzel nem mész se itt sehol semmire
Én értem érvelésed!
De fel akarom hívni a figyelmed ezzel semmit nem érsz.Mert érzelmileg kell megközelítened.
Azt pedig te nem tudsz. Azt 149 tud meg eddy
De az se mindegy milyen érzelmi húrokat pendítesz meg
Legtöbbjét már lelőtte magának lefoglalta a Fidesz
 
Nem kell sokat várni és Magyarországon ujra papok fogják osztani a származási bizonyítványt.
Ettől én is tartok.
De hát most Orbán a klerikális politikát folytat szavazatokéért.
És már feltettem a kérdést ki vezet kit.Az egyház Orbánt vagy fordítva.
Mert ha még Orbán vezeti az egyházat épp úgy el fogja dobni amikor már nincs rá szüksége mint a liberális eszméjét.
Majd felvesz mást lehet éppen muszlim lesz(csak az abszurditásért mondom)
 
Rosling csak prezentálja a számokat, nem ad tanácsot, hogy mit tegyél.

Hans Rosling eszmefuttatásának a lényege, hogy a nyomorban élők életszinvonal emelkedése állítja meg a szaporulatot.

Niger helyzete jól példázza a közelgő katasztrófát. A világ egyik legszegényebbjének számító sivatagi ország termékenységi rátája a világon az egyik legmagasabb: asszonyonként 7,1 gyerek. 1960-ban hárommilliós lakossága 2040-ben negyvenmillióra, 2050-ben 60 millióra fog nőni. A lényeg afrikában éhínség és alultápláltság nem csökken, a demográfiai növekedés szintje meghaladja a gazdasági növekedés szintjét, a fejlődés gyakorlatilag lehetetlen ... egyetlen lehetőség marad Európa, majd befogadja az afrikai fölösleget Európa, ahol úgyis van elég hely, és a születési ráta ismeretében még több is lesz.
 
Rosling nem fedezett fel semmi újat, ö csak igazolt számokkal egy tényt.
Minél magasabb az egy före esö jövedelem, annál alacsonyabb a születési ráta.
-
Te ezt nem akarod elfogadni de nem cáfoltad meg.
Ellenkezőleg a Niger állam példáján alátámasztottad, hogy Roslingnak igaza van.
-
Az Európába érkezett bevándorlók életvitelén is látható, hogy nagyon hamar a 2 gyerek/család lesz az átlag.
-
Niger-ben a populáció 60%-a olyan szegény, hogy 1,25 US dollárból élnek naponta.
Meséld már el, miből fog telleni nekik egy ilyen hosszú útra, Afrika közepétől Európáig.
Magyarországról sem az igazi szegények érkeznek Németországba hanem a tehetősek.
-
Ezért Orbán se az itt levőknek sem a szülehazájában vegetálóknak nem fog soha segíteni.
-
Szegény államokban gyakoribbak a polgárháborúk, mert veszekednek a kevesen.
Tény és való, hogy az Afrikaiak 36%-a szeretne külföldre kivándorolni, de Afrikai külföldre
Az Európáról álmodozok ennél kevesebben, 31%-ban vannak.
Hogy ki milyen álmokat szö az egy dolog, de hogy mit csinál az egy másik.
A Keleti-Blokk idején a nyugatra kívánkozó Magyarok száma még nagyobb volt, úgy kellett öket kerítés mögé zárni.
-
Teljesen abszurd, hogy úgy teszel mintha patriotizmus, hazaszeretet csak magyarok szívében létezne.
Az Afrikaiak nagyon is büszkék a kontinensükre, az országukra.
-
Csak tájékozódásul, Niger lakóinak száma kb. akkora mint Romániáé, és jóval kevesebb mint Lengyelország lakóinak a száma.
Természetes, hogy szükségük van segítségre de ne csinálj apokalipszist az esetből.

persze, hogy nem cáfolom, elvégre ezzel egyetértek

Ellenkezőleg a Niger állam példáján alátámasztottad, hogy Roslingnak igaza van.
persze, hogy igaza van én is ezt mondtam ... Nigerben mérhetetlen a nyomor, kevés a művelhető föld, egyre nagyobb a sivatag, ingatag a politikai rendszer és ebből következik, hogy nagy a népszaporulat.
Csupán attól nem beszél, hogy az egyetlen kíút az Európába irányuló invázió, Niger csak egy példa, rengeteg hasonló állam van afrikában... már milliók várakoznak a líbiai, törökországi táborokban.

Niger-ben a populáció 60%-a olyan szegény, hogy 1,25 US dollárból élnek naponta.
Meséld már el, miből fog telleni nekik egy ilyen hosszú útra, Afrika közepétől Európáig.

ahogy megszervezték a 2015 -ös inváziót a folyamat első hullámát, pontosan úgy. Láthattuk napjában 3000 afrikait símán tudnak szállítanai például a magyar határ egyetlen pontjára.
 
Utoljára módosítva:
Felesleges is mert kurva lassúak.
Még a múltkori választáskor böfögte be valamelyik agyasfasz (jajj, csak nem pont a minielnökúr) hogy hetvenezer nagyon kanos és elvetemült migráns igyekszik a kerittés felé, de mlg most se értek ide.
 
Rosling nem fedezett fel semmi újat, ö csak igazolt számokkal egy tényt.
Minél magasabb az egy före esö jövedelem, annál alacsonyabb a születési ráta.
-
Te ezt nem akarod elfogadni de nem cáfoltad meg.
Ellenkezőleg a Niger állam példáján alátámasztottad, hogy Roslingnak igaza van.
-
Az Európába érkezett bevándorlók életvitelén is látható, hogy nagyon hamar a 2 gyerek/család lesz az átlag.
-
Niger-ben a populáció 60%-a olyan szegény, hogy 1,25 US dollárból élnek naponta.
Meséld már el, miből fog telleni nekik egy ilyen hosszú útra, Afrika közepétől Európáig.
Magyarországról sem az igazi szegények érkeznek Németországba hanem a tehetősek.
-
Ezért Orbán se az itt levőknek sem a szülehazájában vegetálóknak nem fog soha segíteni.
-
Szegény államokban gyakoribbak a polgárháborúk, mert veszekednek a kevesen.
Tény és való, hogy az Afrikaiak 36%-a szeretne külföldre kivándorolni, de Afrikai külföldre
Az Európáról álmodozok ennél kevesebben, 31%-ban vannak.
Hogy ki milyen álmokat szö az egy dolog, de hogy mit csinál az egy másik.
A Keleti-Blokk idején a nyugatra kívánkozó Magyarok száma még nagyobb volt, úgy kellett öket kerítés mögé zárni.
-
Teljesen abszurd, hogy úgy teszel mintha patriotizmus, hazaszeretet csak magyarok szívében létezne.
Az Afrikaiak nagyon is büszkék a kontinensükre, az országukra.
-
Csak tájékozódásul, Niger lakóinak száma kb. akkora mint Romániáé, és jóval kevesebb mint Lengyelország lakóinak a száma.
Természetes, hogy szükségük van segítségre de ne csinálj apokalipszist az esetből.
-
meg a fogamzásgátlás lehetősége és szabadsága. meg az abortuszé.
 
149 ahogy megszervezték a 2015 -ös inváziót a folyamat első hullámát, pontosan úgy. Láthattuk napjában 3000 afrikait símán tudnak szállítanai például a magyar határ egyetlen pontjára.

Fidesz propagndat fujjod. 2015 menekult invazio ahogy irod, elsosorban a sziriai haboru miatt indultak el es nem Nigriabol.
Neked mindegy csak migransozhassal mint a fidesz. Miert nem mesz a fidesz oldalakra is osztod az eszt
 
Utoljára módosítva:
meg a fogamzásgátlás lehetősége és szabadsága. meg az abortuszé.

Igen, a családtervezés megvan tiltva a keresztény Afrikaiaknak akikből egyre több van.
Már ma több keresztény él Afrikában mint Európában.
XVI. Benedikt Angolába járt ahol a lakosok 55% keresztény és megtiltotta nekik a kondomot.
Londoni látogatása idején emiatt Richard Dawkins elfogató parancsot kérvényezett meg a hatóságoktól.
 
persze, hogy nem cáfolom, elvégre ezzel egyetértek

persze, hogy igaza van én is ezt mondtam ... Nigerben mérhetetlen a nyomor, kevés a művelhető föld, egyre nagyobb a sivatag, ingatag a politikai rendszer és ebből következik, hogy nagy a népszaporulat.
Csupán attól nem beszél, hogy az egyetlen kíút az Európába irányuló invázió, Niger csak egy példa, rengeteg hasonló állam van afrikában... már milliók várakoznak a líbiai, törökországi táborokban.
-
A Török menekülttáborban 3.115.376 menekült szorong, túlnyomórészt Szíriai háborús menekült.
Ebböl 2.869.421 mielőbbi visszatérési szándékkal és csak 245.955 szeretne végleg máshol letelepedni
Ergo, nem lehet közöttük több millió Niger állampolgár.
-
A Német menekülthivatal BAMF szerint 2018-ban kereken 162.000 menekültkérelem érkezet be,
ennek az 1/4 része Sziriai és ahogy a listát böngészem egyetlen egy kérvényt nem látok Nigee-böl.
-

Továbbá nem értem milyen logika vezet téged a konklúzióhoz.
"egyre több szegény Niger-ben - ergo - mindenki Europába tart" :(
Ugy teszel mintha más alternatíva nem lenne mind Budapest vagy Europa? Ha elmagyaráznád a logikádat!
-
A legtöbb ember a szomszédba menekült, ahogy a magyarok többsége sem Amerikába keresett uj életet
-
ahogy megszervezték a 2015 -ös inváziót a folyamat első hullámát, pontosan úgy. Láthattuk napjában 3000 afrikait símán tudnak szállítanai például a magyar határ egyetlen pontjára.
-
Már abban reménykedtem, hogy elfelejtetted azt a hülyeséget, hogy Merkel hivta meg a menekülteket Europába.
Ma este megnézheted a ZDF-en a 2015-ös történetet, hogy ki kit mentett meg a menekültektől.
Teljesen világos, hogy Merkel mentette meg a magyarokat attol, hogy tömeg gyilkosok legyenek.
Orbán úgy felheccelte a követőit mint a farkaskutyát, hála Németországnak, hogy nem lett tömegmészárlás.
-
Döntsed már el, miért menekülnek el az emberek háború, szegénység és természeti katasztrófák sújtotta országból.
A szükség vagy ugy kell öket ösztönözni pénzzel, meghívó levéllel?
-
Migráció mindig is volt a világban és sajnos mindig is lesz. (Lehet, hogy ez úttal a Marsra fogunk költözni)
Magyarország leg hübb madarai a gólyák minden évben elrepülnek és az államfő szép szeme miatt jönnek vissza.
-
Minden intelligens ember látja, hogy kerítéssel nem lehet a problémát megoldani,
még akkor sem ha Orbán egy Walter Ulbrich falat építene, ahol lőnek nem csak ütlegelnek.
Az Orbán kormány volt az egyetlen Trump mellett amelyik konkrét elutasította
a migrációs probléma megoldásán dolgozást, aztán csodálkozik ha unkoordiniert szaladgálnak az emberek.
-
Sajnos vannak emberek akik visszaélnek a rászorulok helyzetével és embercsempészetet folytatnak (hütö-auto)
Ezek az emberek hamis reményeket keltenek a kilátástalansággal körülvettekbe, megopják, kirabolják, megölik öket.
-
A Magyar kormány a propagandájával támogatja az emberkereskedőket mert
- azt hazudja lenne egy ember aki meghívta öket
- azt hazudja lenne egy ember aki finanszírozza az útjukat
- azt hazudja, Brüsszel központilag irányija a betelepedést,
- azt hazudja Brüssel felhatalmazza öket szaporodni mind a nyul, hogy a fehér ember kisebbségbe kerüljön
- azt hazudja itt tejben vajban lehet fürdeni, mindent ingyen kapnak, söt akár hány feleségük is lehet

Remélem magadra ismertél 149, te vagy az aki csalogatja az embereket mézes madzaggal ami nem létezik
-

-

Meghivás, csalogatás másképp néz ki mint a film.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
-
A Magyar kormány a propagandájával támogatja az emberkereskedőket mert
- azt hazudja lenne egy ember aki meghívta öket
sajnos nem hazugság, tárt karokkal fogadják az illegálisan érkezőket a segélyt automatikusan biztosítják számukra, az országban szabadon utazgathatnak, a kérelmük elbírálása akár négy-öt évig is eltarthat

- azt hazudja lenne egy ember aki finanszírozza az útjukat
ez sem hazugság, szervezetek foglalkoznak az utaztatással, pénzzel, térképekkel, hajókkal, a hatóságoknak felmondandó sablon szövegekkel támogatják, jó példa a névnélküli bankkártyák, csak kérni kell.

- azt hazudja, Brüsszel központilag irányija a betelepedést,
van a kvótarendszer, más brüsszeli bürokraták szolidaritási alapon történő szétosztásról beszélnek, de például a német zöldek Ska Keller vezetésével szír falvak betelepítésével fenyegetnek

- azt hazudja Brüssel felhatalmazza öket szaporodni mind a nyul, hogy a fehér ember kisebbségbe kerüljön
már miért lenne hazugág ... Svédországban akár négy feleséget is lehetett tartani, a helyi hatóságok 150 ilyen esetet ismernek, de fentebb belinkeltem németországi esetet is. De a német politikusok is elismerték, hogy az egyik ok az illegális mikráció ösztönzésének a várt demográfiai fellendülés.

- azt hazudja itt tejben vajban lehet fürdeni, mindent ingyen kapnak, söt akár hány feleségük is lehet
Országonként eltérő, hogy az illegális bevándorlók mennyi pénzt kapnak, például Németországban 354 eurót, körülbelül 115 ezer forintot kapnak havonta (eleinte sokkal többet kaptak), Franciaországban 204 eurót, valamivel több mint 65 ezer forint jár havonta az illegális bevándorlóknak .... evidens, hogy jönnek, mit is mondtál mennyiből ének meg havonta például Nigériában?
 
Utoljára módosítva:
Most olvastam hogy nem jogerősen de, felmentették a bűncselekmény vádja alól azt az újságírót aki Nem élt vissza személyes adatokkal , amiért megírta, hogy a közmédiában a svédországi menekülthelyzetre panaszkodó magyar nőt korábban hétrendbeli rágalmazásért, közbizalom elleni bűncselekményért és zaklatásért ítélték el.
Körülbelül ennyit érnek a közmédia hírei is.
Csak erről mármint a perekről sunnyognak nem mondanak semmit.
94f53db28548a8c4ca943c463b45696e00d324c762fcf33531d66900f82622ba.jpg
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,426
Tagok
615,943
Legújabb tagunk
FayeCarpenter
Oldal tetejére