Kanadában nem lehet migránsokkal riogatni

A kanadai Néppártot és annak bevándorlásellenes politikáját népszerűsítő hirdetőtáblákat „a lakosság részéről érkező erős kritika” miatt eltávolítják – közölte a hirdetőtábla tulajdonosa a kanadai The Star című lappal.

– Sajnálom, hogy döntésüket, mellyel elfogadtuk a megrendelést, sokan úgy értelmezték, hogy támogatjuk a hirdető üzenetét – olvasható a Pattison Outdoor Advertising elnökének nyilatkozatában. Több kanadai nagyvárosban a múlt héten kerültek ki a plakátok, melyen Maxime Bernier pártvezető látható, és a következő mottó: Mondj NEMET a tömeges bevándorlásra! Az óriásplakátok megjelenése után online petíció indult a rasszistának gondolt hirdetések bevonására, és ezt vasárnap délutánig több mint 11 ezer kanadai írta alá.

A reklámtáblákat a True North Strong & Free Advertising Corp. nevű cég fizette, amelyet egy bányászati céget vezető üzletember birtokol – ő nem válaszolt az újság kérdéseire. A hirdetések összesen 59 890 dollárba kerültek – az október 21-én tartandó kanadai parlamenti választások során minden költségről be kell számolni a választási irodának.

Maxime Bernier populista pártja a felmérések egy és öt százalék között mérik. A politikai üzenet azért is furcsa, mert Kanada jelenleg nem alkalmazza a tömeges bevándorlási politikát, és ezt egyetlen más politikai párt sem szorgalmazza. Ennek ellenére a Néppárt azzal kampányol, hogy radikálisan csökkenteni fogja a Kanada által befogadott bevándorlók számát, azzal érvelve, hogy a liberálisok és a konzervatívok a tömeges migrációt politikai eszközként használják a szavazatok megvásárlására. A párt megszüntetné azt a programot is, amely lehetővé teszi a befogadott emberek szüleinek és nagyszüleinek bevándorlását.

Az előző konzervatív és a mostani liberális párt is évente 320 ezer új bevándorló érkezését támogatja a 37 milliós országba.

Lukács Csaba

Kanada_PPC_migrans_plakat-696x392.jpg
 
- Nem tudom mit akartál a videóval bizonygatni, ahogy látom itt is magadnak mondtál ellen
- Egy strandra megérkezik egy gumicsónak, a napozok érdeklődve keresik velük a kapcsolatot
- A menekülteknek eszük ágában sincs a parton levőknek elvágni a nyakát, örülnek, hogy megérkeztek
-

én teljesen mást látok, szerintem afrikai illegális bevándorlók szállnak partra, a hatóságok nem regisztrálják (amint láthatod az érkezés után azonnal el is tünnek, nem a hatóságokat keresik, menedékstátusért). Ha nem teszel fel magadnak kérdéseket:
- vajon hány hasonló csónak köt ki,
- partraszállás után miből élnek az így érkezettek,
- hányan lehetnek, a regisztrálatlan migránsok
akkor temészetesen minden rendben.
 
Utoljára módosítva:
De hol vannak azok a "befogadó" országok? Én úgy tudom mindegyik továbbküldené a hozzá érkezett migránsokat.

- Komolyan mondom nem vagy észnél
- Számold már össze hány honfitársadat fogadták be az elmúlt évszázadban és ma is idegen országok!

- Barátom, te egy Kanadai internet portálon kószálsz amit menekült magyarok tartanak fenn, akiket befogadtak
- Nemcsak, hogy befogadtak bennünket mindenűt a világban, hanem támogatást is kapunk a magyar kultúra ápolásához.
- Ez nem puszta ajándék, hiszen mi teljes értékű állampolgárai vagyunk az országnak ahol lakunk
- Hogy a magunkkal hozott kultúránkat az új hazánkéval ötvözzük az itt természetes

- Remélem eligazodsz a térképen, itt vannak a befogadó országok

upload_2019-9-6_12-44-38.png
-
Utána beteszem az idegengyűlöletben elöl-állókat, hogy te is szerepeljél a listán ;)
 
Kiket? Egyszer kikelsz a migránsok mellett hogy azokkal semmi baj csak az illegálisakkal van baj...nos most kikre gondolsz?
mégis milyen típusu migránsokat akarnak továbbküldeni, szerinted?
Talán a telefoninterju után a céghez érkezett munkavállaló migránst?
 
- Komolyan mondom nem vagy észnél

- Remélem eligazodsz a térképen, itt vannak a befogadó országok

szerinted van némi különbség a bevándorlók befogadása és mondjuk a Mission Lifeline (német NGO) Eleonore nevű migránshajója által szállított migránsok befogadása közt? Lelkesen jelentkeztek a "befogadó" országok?
 
én teljesen mást látok, szerintem afrikai illegális bevándorlók szállnak partra, a hatóságok nem regisztrálják (amint láthatod az érkezés után azonnal el is tünnek nem a hatóságokat keresik, menedékjogért). Ha nem teszel fel magadnak kérdéseket:
- vajon hány hasonló csónak köt ki,
- partraszállás után miből élnek az így érkezettek,
- hányan lehetnek, a regisztrálatlan migránsok
akkor temészetesen minden rendben.

- Afrika az egy kontinens. Eddig ugy érveltél, hogy a "leg veszélyesebbek" a Niger-böl jöttek mert ök a leg éhesebbek. :)
- Hát ezek nem Niger-böl jöttek, Ezek talán holnap a Manchester United-ben fogják a labdát rúgni, vagy lekörözik a magyar futót

- A videón látható esemény egy "kuriózum" ami azt jelenti nem mindennapi esemény
- A felvétel dél-Spanyolországban történt két évvel évvel ezelőtt, 2017 augusztusában, semmi köze Törökországhoz

- Mielőtt pánikba esel, a 30-50 embertől nem fog a Kontinens Europa elsüllyedni,
- Magyarországnak sem az a problémája, hogy sokan vagyunk, hanem, hogy évente 30.000-rel kevesebben ;)

- Aranyos vagy, hogy kérdezel, megmondom menyien jöttek csónakkal Spanyolországba az elmult hónapokban.
upload_2019-9-6_13-21-9.png

-
- Hogy ne essél pánikba, Spanyolország népessége ebben a pillanatban: 06-09-2019 13:23:34
- Forrás: "Abteilung für wirtschaftliche und soziale Angelegenheiten der Vereinten Nationen"

- Spanyolország lakóinak a száma: 45.744.872
- Újszülöttek és elhalálozottak száma ez évben: 290.068 / 274.785
- Netto bevándorlok száma ebben az évben: -79. 848 - Figyelem Negativ!!!
- Az ország lakosságának a növekedése ez évben: -64 563 - Figyelem Negativ!!!

Amiatt pedig ne aggódj, hogy hova tűnt a csónakból partra rohant 50 ember - biztos pisilni

- Mindig ellentmondasz magadnak.
- Tudod aki nem regisztráltatja magát az nem kap "busás juttatásokat". :)
 
szerinted van némi különbség a bevándorlók befogadása és mondjuk a Mission Lifeline (német NGO) Eleonore nevű migránshajója által szállított migránsok befogadása közt? Lelkesen jelentkeztek a "befogadó" országok?

- Az Eleonore egy német NGO tengermentő hajója, tehát rosszul ragozol amikor "migránshajónak nevezed"
- Látom, hogy örömmel tölt el, hogy a befogadó országok "nem tolonganak". Ezzel a gesztussal jól jellemzed magadat
- Magyarország még egyetlen egy vízből mentetnek sem nyújtott segítséget. Nem tudom milyen keresztény értékékről beszéltek

- Akár meddig is tartott, mégis összejött 5 ország amelyik befogadta a 104 menekültet.
- Ki is írom a nevüket. Befogadók: Németország, Franciaország, Irország, Portugália és Luxemburg. Akadályozó: Orbánisztán

- Hangsúlyozom, az életmentés az kötelesség és nem büntetendő cselekmény.
 
- Afrika az egy kontinens. Eddig ugy érveltél, hogy a "leg veszélyesebbek" a Niger-böl jöttek mert ök a leg éhesebbek. :)
ilyet nem mondtam, Niger csupán egy példa, hogyan gerjeszti magát a nyomor és a szaporulat miatt érdekes.

- A videón látható esemény egy "kuriózum" ami azt jelenti nem mindennapi esemény

- Aranyos vagy, hogy kérdezel, megmondom menyien jöttek csónakkal Spanyolországba az elmult hónapokban.
Csatolás megtekintése 1687118

tehát elnézve a grafikonodat, bármikor lehet olyan hónap, hogy tízezren is érkeznek, de szerinted ez bagatell.

Mellesleg elárasztják a ceutai kerítést is

persze mondani fogod, hogy ez a videó sem aktuális, de nézz csak utána a roham folyamatos.
 
mégis milyen típusu migránsokat akarnak továbbküldeni, szerinted?
Talán a telefoninterju után a céghez érkezett munkavállaló migránst?

Nem nekem címezted de nem bírom megállni
- Ezerszer elmondtam már, hogy "illegális" az azt jelenti, hogy nincs útlevele, vízuma az illetőnek.
- A hiányzó papíroknak ezer egy oka lehet, tehát első az életmentés, aztán lehet analizálni
- Az 1956-os menekülteknek, az 1989-es NDK-s menekülteknek, Gruevski-nek és még sok másnak nem voltak papírjai

- Tudod, hogy Kínában csak egy gyerek volt megengedve. Aki ezt megszegte annak büntetést kellett fizetnie.
- Aki ezt nem tudta kifizetni azt még jobban megbüntették, a kezdeti 800 Eurot feljebb emelték...
- Ez ügye nem segített mert aki a keveset nem tudta előteremteni az többet még kevésbé
- Emiatt "illegális-emberek" tízezrei élnek Kinában, még iskolába sem tudnak menni papír nélkül.
 
ilyet nem mondtam, Niger csupán egy példa, hogyan gerjeszti magát a nyomor és a szaporulat miatt érdekes.

tehát elnézve a grafikonodat, bármikor lehet olyan hónap, hogy tízezren is érkeznek, de szerinted ez bagatell.

Mellesleg elárasztják a ceutai kerítést is

persze mondani fogod, hogy ez a videó sem aktuális, de nézz csak utána a roham folyamatos.

Amíg nem lesz következménye az ilyen ˝törjük át a határt ˝mozgalomnak addig jönni is fognak.
Mert az uniónak vagy spanyolországnak kell valamit tenni .
Mert le is lehet bontani a kerítést és akkor akik bejönnek követelni fogják azokat a jogokat amit a helyi lakosság megérdemlteten megkap.
Melyik gazdaság bírja majd ez ki?
Vagy a helyi jogokat visszaállítják nullára...
 
ezeket a kérdéseket Ernoe fórumtársnak kellene feltenned, szerinte még ösztönözni kellene ezt az ellenőrizetlen migrációt, így segíteni az embereken.
 
ilyet nem mondtam, Niger csupán egy példa, hogyan gerjeszti magát a nyomor és a szaporulat miatt érdekes.
-
- Bizony arra hivatkoztál, hogy Niger-böl fognak jönni mert ott éheznek.
- Még azt is megbeszéltük, hogy hány Euróra telik ott az embereknek naponta és menyi a segély Németországba.
-
tehát elnézve a grafikonodat, bármikor lehet olyan hónap, hogy tízezren is érkeznek, de szerinted ez bagatell.
-
- Igen a 10.000 az bagatell a magyarországi (30.000) vagy a Spanyol (117.515) évi népcsökkenéshez, de nem ez itt a kérdés.
-
- A menekültek számát mindig az aktuális eseményekkel együtt kell tárgyalni.
- Azért mert 1956-ban Magyarországot 180.000 menekült hagyta el néhány hét alatt, nem jelenti azt, hogy ez minden héten így lesz.
- Nézz utána, hogy 2018 előtt még többen jöttek és vizsgáld meg miért jöttek 2018 szeptemberében annyian.

- Azt is érdemes megnézni milyen közel van Spanyolország Afrikához, és hány km-t tesznek ki a Spanyol partok.
-
Mellesleg elárasztják a ceutai kerítést is

persze mondani fogod, hogy ez a videó sem aktuális, de nézz csak utána a roham folyamatos.

-
- Te a privát kis személyeden (ego-don) keresztül nézed a világot és a történetedben szereplők a számodra nem emberek
- Próbálj meg egy pillanatra úgy gondolkodni mint egy szociális lény.

- Eddig még soha nem említetted meg hányan haltak meg a tenger átkelése közben.
- Belegondoltál már valaha, milyen nyomás lehet a menekülök mögött ha ilyen kalandokba mind kerítésmászás belemennek?
- Normális körülmények között nem veszélyeztetik az emberek az életüket

- Igaz az is, hogy normális emberek nem is olyan érzéketlenek mások problémáival szemben mind te.

,
 
Amíg nem lesz következménye az ilyen ˝törjük át a határt ˝mozgalomnak addig jönni is fognak.
Mert az uniónak vagy spanyolországnak kell valamit tenni .
Mert le is lehet bontani a kerítést és akkor akik bejönnek követelni fogják azokat a jogokat amit a helyi lakosság megérdemlteten megkap.
Melyik gazdaság bírja majd ez ki?
Vagy a helyi jogokat visszaállítják nullára...

Kedves setni

- 2018-ban 600-an másztak át a kerítésen, szinte mindet visszavitték Marokkóba
- Ez évben 250-en indultak egyszerre átmászni a kerítést, 150-nek sikerült, ezek többsége is vissza lett küldve
- A kerítésen átmászók nem kívánnak okvetlen a kerítés melletti városba letelepedni, ne aggódj, ki lehet bírni

- Nem tudom milyen "jogról" beszélsz?
- Az egyetemes emberi jogok mindenkit megilletnek, még a bűnözőket is, ez természetes
- A polgári jog az különbséget tesz közöttünk, a büntető-jog nem.

- Nem kell dramatizálni a dolgot. Én is másztam már át kerítésen az Illés-koncertre, mert nem volt jegy.
- Az emberek már csak olyanok, hogy szeretnek bemászni kerítéseken
- Budapesten az én autómat is kertbe mászók törték fel.
- Öket el se kapták, a rendőr csak 2 nap múlva jött ki mert annyi dolga volt.

A Gibraltárnál levö Ceuta és Melilla egykébbként két vitatott terület
amin Spanyolország és Marokko marakodik már évszázadok ota.
 
- Eddig még soha nem említetted meg hányan haltak meg a tenger átkelése közben.

így van, mert elenyésző ahhoz képest amennyien naponta éhenhalalnak. Igen Niger egy jellemző példa, a világ 22 legtermékenyebb országa közül – ahol egy átlagos nő öt gyermeknek adott életet — húsz Afrikában található, ezért a folyamatos migrációs nyomás megmarad.
Nigerben például a medián életker alig haladja meg a 15 évet..és a lényeg ez a szaporodó társadalom nem képes magát eltartani ... napjában 24000 ember hal éhen !!!!!!
 
ezeket a kérdéseket Ernoe fórumtársnak kellene feltenned, szerinte még ösztönözni kellene ezt az ellenőrizetlen migrációt, így segíteni az embereken.

Orbán megmondta, hogy "az etnikum, a bör-szine és a vallási hovatartozás" ami alapján menekülteket befogad.
Az egész "család-fejlesztési program" nem más mint fajnemesítés.
-
Magyarország az egyetlen amelyik a migrációval kapcsolatos nemzetközi egyezményeket elvetette, Trump volt a társa de az USA ennek ellenére rendelkezik egy humánus bevándorlási politikával.
-
Te nagyon figyeled a Németországi eseményeket
- Tudtad, hogy 2019 elsö felében 609 támadás történt menekültek ellen.
- Minden 4. támadás Brandenburgban történt.
- Brandenburgban a leg alacsonyabb a külföldiek aránya. :(

- Ezek az igazi témák, mert ezekért vagyunk mi felelősek.

Te állandáson "illegális migránsokról" beszélsz
- miközben a Bajor rendőrség Passau-nál menekültek helyett Kelet-Európai bűnözőkre lel. ;)

Az illegális határátlépők Magyarországon dolgozó ukrán vendégmunkások
akik a hét végén átakarnak ruccanni Bajorországba sört inni. :)
 
így van, mert elenyésző ahhoz képest amennyien naponta éhenhalalnak. Igen Niger egy jellemző példa, a világ 22 legtermékenyebb országa közül – ahol egy átlagos nő öt gyermeknek adott életet — húsz Afrikában található, ezért a folyamatos migrációs nyomás megmarad.
Nigerben például a medián életker alig haladja meg a 15 évet..és a lényeg ez a szaporodó társadalom nem képes magát eltartani ... napjában 24000 ember hal éhen !!!!!!
Niger,......érdekes ott mit tesznek hogy jobban éljenek?
Csak azt amit itthon a kormány szüljetek???
 
Niger,......érdekes ott mit tesznek hogy jobban éljenek?
nem kell különválaszd a többi afrikai országtól, az alábbi kép a ceutai határnál készült pillanatkép, semmi köze Nigerhez

nézd meg az Európába vágyó fiatalokat, helyzet ugyanaz az egész afrikában, szerinted valaha dolgoztak, tettek valamit a megélhetésükért?
Ismétlem, a világ 22 legtermékenyebb országa közül – ahol egy átlagos nő öt gyermeknek adott életet — húsz Afrikában található ... és nem tudják eltartani magukat ez a lényeg.
 
Utoljára módosítva:
Niger,......érdekes ott mit tesznek hogy jobban éljenek?
Csak azt amit itthon a kormány szüljetek???
Hány a dioptria 25?
De az 2x2
- Te a privát kis személyeden (ego-don) keresztül nézed a világot és a történetedben szereplők a számodra nem emberek
- Próbálj meg egy pillanatra úgy gondolkodni mint egy szociális lény.

- Eddig még soha nem említetted meg hányan haltak meg a tenger átkelése közben.

Stumpf István: 2010 után "a kormányban pénteken kitaláltak valamit, hétfőn beleírták az Alkotmányba"

Ez a mi jobboldali értelmiségünk, benne Sólyom, Stumpf és mind a többi: előbb kiköltik a sárkánytojást, majd Pilátusként sajnálkoznak, szót sem ejtve saját hozzájárulásukról. Na nem mintha a kiirtott baloldali értelmiség különb lenne; ők egyáltalán nem játszanak már, ami majdnem akkora baj. Édes hazánk, épül szebb jövőd, fej nélkül.
Más de ugyanaz a gyökere:

Beláthatatlan következményekkel fenyeget a végek plebejus fordulata.
Épp az aktuális Fidesz önjáró úthenger:
"(Nemény András szombathelyi ellenzéki jelölt) csapatának tagja, Ungár "Rózsadomb" Péter hazudja tele a várost"
kíméletlen oldalvágás szerepel Schmidt Mária, a Terror Háza és a XX. Század Intézet főigazgatója ellen:
Rogán "Pasapark" Antal és Bayer "Budai Vár" Zsolt helyében gyakran tekintgetnénk a hátunk mögé, úgy tűnik, a párttagok kezében egyenesedik a kasza!
 
Utoljára módosítva:
Hans Rosling eszmefuttatásának a lényege, hogy a nyomorban élők életszinvonal emelkedése állítja meg a szaporulatot.

Niger helyzete jól példázza a közelgő katasztrófát. A világ egyik legszegényebbjének számító sivatagi ország termékenységi rátája a világon az egyik legmagasabb: asszonyonként 7,1 gyerek. 1960-ban hárommilliós lakossága 2040-ben negyvenmillióra, 2050-ben 60 millióra fog nőni. A lényeg afrikában éhínség és alultápláltság nem csökken, a demográfiai növekedés szintje meghaladja a gazdasági növekedés szintjét, a fejlődés gyakorlatilag lehetetlen ... egyetlen lehetőség marad Európa, majd befogadja az afrikai fölösleget Európa, ahol úgyis van elég hely, és a születési ráta ismeretében még több is lesz.

"Hans Rosling eszmefuttatásának a lényege, hogy a nyomorban élők életszinvonal emelkedése állítja meg a szaporulatot."

Ezt alátámasztani látszik több kutatási munka, amelyek szerint 650 USD/év bevétel alatt a szaporulat magas, afelett viszont beáll az épp reprodukciós szint fele.
Ergo ott kell segiteni,ahol ez a helyzet, ahol ilyen alacsony a jövedelem.
 
Mi legyen a segítség?
Küldjünk segélyt.
Küldjünk pénzt.
Hozzuk ide őket.
Erősítsük a gazdaságukat és amikor az olcsó munkaerővel betörnek a piacokra akkor meg kezeljük az itthoni munkanélküli válságot.
Melyik legyen?
 
így van, mert elenyésző ahhoz képest amennyien naponta éhenhalalnak. Igen Niger egy jellemző példa, a világ 22 legtermékenyebb országa közül – ahol egy átlagos nő öt gyermeknek adott életet — húsz Afrikában található, ezért a folyamatos migrációs nyomás megmarad.
Nigerben például a medián életker alig haladja meg a 15 évet..és a lényeg ez a szaporodó társadalom nem képes magát eltartani ... napjában 24000 ember hal éhen !!!!!!

- Valami nem stimmel a statisztikádban, már délután van és még csak 400 körül van a halottak száma.
- Ebben az évben 149.146 ember halt meg Nigér-ben, ez napi kb. 600 temetést jelent hol van ez a 24.000 éhen halottól. :(

- Kétségtelen, hogy sok Afrikai országnak problémái vannak a demográfiaival, a megélhetéssel de
- Miből gondolod, hogy ezeket a problémákat meglehetne oldani azáltal, hogy Ásotthalomnál dupla kerítést húztok fel? :(

- Niger lakóinak a száma 22 millió, a területe több mint 12 szerese Magyarországnak,
- Egy jobb politika, egy kis segítség és a probléma megoldhatóvá válhat.
- Támogatni kéne öket, ha másképp nem baráti együttérzés szavakkal nem negativ diplomáciával

- Hogy csak egy dolgot említsek az egymás cséplése helyett
- A születési-ráta nemcsak azért magas mert nem ismerik sokan a gumit, a tablettát vagy az iszlam tiltja ezt.
- A keresztények is csak Franziskus óta húzhatnak kalapot a férfiasságukra
- A többnejűség és mindenekelőtt az örökösödési törvény ami a nőket a gyerek-gyártásra ösztönzi.
- Az örököl többet akinek több gyereke van.

- Orbán üldözi az NGO-kat, az emberi jogokat a legszívesebben eltörölné mert szerinte ez segíti elő a migrációt.
- Hát ez egy nagy tévedés, mert az emberi jogok betartása a legfontosabb a tömeges migráció, a túlnépesedés megállításához

Az emberi jogok betartása
- megszüntetné a nők kizsákmányolását
- támogatná az embereket a továbbképzésben, iskolázásnál
- ez lehetővé tenné a foglalkoztatottságot....

Gondoljunk csak bele, hogy a digitalizálással még a sivatag közepén is kvalifikál munkát lehetne végezni.
Erröl kéne beszélni nem arról, hogyan barikádozzuk el magunkat
-
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,448
Tagok
615,945
Legújabb tagunk
HErika1982
Oldal tetejére