Kanada legalizálta a füvet

A kanadai képviselőház elfogadta a marihuána legalizálásáról szóló törvénytervezetet. Ezzel Kanada lesz az első G7 ország, amely teljes területén engedélyezi a fű szívását.

A képviselőház 205 igen szavazattal 82 nem ellenében fogadta el a törvénytervezetet, és továbbküldte a szenátusnak, amely módosította a szöveget. A kanadai alkotmány értelmében a szenátus késleltetheti egy törvénytervezet elfogadását, de azt már nem vétózhatja meg. Miután az elmúlt hét hónapban már foglalkoztak a javaslattal, a szenátus pedig egyszer 46 módosítást javasolt, amelyet 13 kivételével elfogadtak, most várhatóan szeptemberben léphet hatályba a teljes legalizáció.

A módosítási javaslatok között szerepelt, hogy a tartományok maguk dönthessenek a kannabisznövény otthoni termesztésének betiltásáról, ezt Manitoba és Québec szerette volna, a kormány azonban határozottan ellenezte. A Justin Trudeau vezette kormány szerint kellően mérlegelték a kérdéseket, és majd három év múlva felülvizsgálják a törvényt.

"Sok országban, köztük Kanadában (a kiskorúaknak) könnyebb füves cigarettát vásárolniuk, mint sört, és ez egyáltalán nem logikus. Ráadásul ez iszonyatos jövedelemforrás a szervezett bűnözés számára" - mondta a kormányfő még májusban az AFP francia hírügynökségnek. Maga is elismerte, hogy öt vagy hat alkalommal elszívott egy füves cigarettát még fiatalon. Úgy látja, hogy a jelenlegi törvény jobban védi a fiatalokat és elvágja a szervezett bűnözőket egy komoly bevételi forrástól.

A szervezett bűnözés és a kábítószer-kereskedelem visszaszorításával egy időben a kormány adóbevételekre is számít a 6-7 milliárd kanadai dollár (1200-1400 milliárd forint) értékűre becsült piacon. Grammonként 10 kanadai dollárba (2113 forintba), illetve annál alacsonyabb áron eladott marihuánára a kormány 1 kanadai dolláros fogyasztási adót vet ki, amelyen a szövetségi állam és a tartományok költségvetése osztozik.

Magyarországon egyelőre nincs napirenden a kérdés, de Csehországban rendszeresen felmerül a legalizáció ügye. Tömegtüntetéseket is tartanak a célért.

Szabó Dániel

upload_2018-6-19_18-41-54.jpeg
 
Ez az a cikk amit biztos nem lájkolok. Nem értek egyet a „fű” legalizációjával. Elsősorban amiatt nem, mert olyan iszonyatosan büdös, hogy NEM BÍROM ELVISELNI. Ez van. A dohányét se tudom tolerálni de a Mari Hónalját pláne nem. Kiokádom a belemet is tőle ha nagyon messze tőlem szívják akkor is.

Az se érv a szememben hogy elvágják a bűnözőket így egy komoly bevételi forrástól. HÜLYESÉG. Azért az mert bár tényleg elvágják, de ez AKKOR SE ÉRV, mert ezzel az „érvvel” bármit ami jelenleg büntethető, legalizálni lehetne. Miért nem legalizálják akkor az ópiumot, heroint, akármit?! Hiszen az is bevétel most a bűnözőknek!

Bűn ellen hatékonyabb rendőri munkával kell védekezni, nem legalizációval. Annak híve vagyok hogy a marihónalját lehessen orvosi célokra használni, orvosi felügyelet mellett, azaz KÓRHÁZAKBAN. De ott se szívni, hanem a belőle kivont hatóanyagokkal kezelni a betegeket ha ez szükséges. Nem ám otthon...
 
Kanada megérdemli a sorsát, mert nem tudja kezelni a többi államhoz hasonlóan a drog-problémát.
Hollandiában évtizedekkel ezelőtt legalizálták a marihuána és származékainak fogyasztását a rendőrség (nem véletlenül) vehemens tiltakozása ellenére. De, hát a voksok azok voksok, akárkitől is származnak.

És egy rövid példa arra, hogy miért igen, vagy miért nem.
Már több mit két évtizede hogy megtörtént.
Egyik éjszaka drogkereső labradorommal sétáltunk amikor néhány fiatal állt meg mellettünk azzal, hogy megsimogathatják e? Hát, persze.
Szó szót követett és hamarosan a kábítószerekre terjedt a beszélgetés sodra, ott is a marihuánára. Legyen legalizálva, vagy sem?
Ők elmondták az érveiket: könnyű drog, nem veszélyes, stresszoldó, ellazít, stb.
Én megkérdeztem tőlük, hogy mik a terveik a jövőben?
Bank, politika, cégvezetés, stb, tehát csupa olyan munka, amely során többször merül fel a felelős döntés lehetősége.
A kérdésem ezek után a következő volt: Egy nehéz probléma felmerülésekor egyszemélyi döntést kell hozni, amely a cég, a rábízott emberek, az ország sorsát befolyásolja és ekkor eszetekbe jut, hogy milyen jól jött az egyetemi évek alatt egy ellazító, stresszoldó joint és milyen könnyű volt akkor a döntést meghozni, ami vagy bejött, vagy nem és a tét; legfeljebb otthagyott a csajom, a pasim, súlyosabb esetben egy vizsga ismétlés volt.
A való életben azonban nem nagyvonalú, hanem felelős döntéseket kell meghozni.
Nem volt több ellenérv.

Most Kanada esetében (is) igazoldik a mondás: "Ha valamit nem tudsz megakadályozni, állj az élére."

Bravó, bravó és bravó Kanada. És ez nem Justin Trudeau elnöknek szól, ő csupán aláír... Óooo.jpg
 
.

"Nem csinálhatunk a gimnazistáinkbol bűnözőt, mert elszívtak egy füves cigarettát"

Ruth Dreifuss
Svájc akkori belügyminisztere és időleges államelnöke.
 
Utoljára módosítva:
A kanadai képviselőház elfogadta a marihuána legalizálásáról szóló törvénytervezetet. Ezzel Kanada lesz az első G7 ország, amely teljes területén engedélyezi a fű szívását.

A képviselőház 205 igen szavazattal 82 nem ellenében fogadta el a törvénytervezetet, és továbbküldte a szenátusnak, amely módosította a szöveget. A kanadai alkotmány értelmében a szenátus késleltetheti egy törvénytervezet elfogadását, de azt már nem vétózhatja meg. Miután az elmúlt hét hónapban már foglalkoztak a javaslattal, a szenátus pedig egyszer 46 módosítást javasolt, amelyet 13 kivételével elfogadtak, most várhatóan szeptemberben léphet hatályba a teljes legalizáció.

A módosítási javaslatok között szerepelt, hogy a tartományok maguk dönthessenek a kannabisznövény otthoni termesztésének betiltásáról, ezt Manitoba és Québec szerette volna, a kormány azonban határozottan ellenezte. A Justin Trudeau vezette kormány szerint kellően mérlegelték a kérdéseket, és majd három év múlva felülvizsgálják a törvényt.

"Sok országban, köztük Kanadában (a kiskorúaknak) könnyebb füves cigarettát vásárolniuk, mint sört, és ez egyáltalán nem logikus. Ráadásul ez iszonyatos jövedelemforrás a szervezett bűnözés számára" - mondta a kormányfő még májusban az AFP francia hírügynökségnek. Maga is elismerte, hogy öt vagy hat alkalommal elszívott egy füves cigarettát még fiatalon. Úgy látja, hogy a jelenlegi törvény jobban védi a fiatalokat és elvágja a szervezett bűnözőket egy komoly bevételi forrástól.

A szervezett bűnözés és a kábítószer-kereskedelem visszaszorításával egy időben a kormány adóbevételekre is számít a 6-7 milliárd kanadai dollár (1200-1400 milliárd forint) értékűre becsült piacon. Grammonként 10 kanadai dollárba (2113 forintba), illetve annál alacsonyabb áron eladott marihuánára a kormány 1 kanadai dolláros fogyasztási adót vet ki, amelyen a szövetségi állam és a tartományok költségvetése osztozik.

Magyarországon egyelőre nincs napirenden a kérdés, de Csehországban rendszeresen felmerül a legalizáció ügye. Tömegtüntetéseket is tartanak a célért.

Szabó Dániel

Csatolás megtekintése 1612540
*
Figyelemreméltó, érdemes elolvasni: https://orvosikannabisz.com/az-orvo...gyitas-kannabisz-teaval-tudomany-es-tevhitek/
 
Oké, de azt értsd meg én elsősorban az ELLEN vagyok, hogy FÜSTÖLJÉK, mint a dohányt! Tőlem éljen vele aki csak akar, leszarom, én már senkit se akarok megmenteni akarata ellenére. De ENGEM és másokat akik nem kérnek belőle, ne kényszerítsenek e BŰZ szívására!

Továbbá még az általad idézett honlap egy másik cikkjében is ez áll:

Paul Farnan, a British Columbia Egyetem szenvedélybetegség szakembere az orvosi kannabisz elszívásának ajánlását, egy orvos által előírt ópiumpipa használatához hasonlítja.

“Tudjuk, hogy van valami az ópiumban, ami segít a fájdalom kezelésében, és képesek vagyunk előállítani gyógyszerészeti morfint és más fájdalomcsillapítókat, de nem mondanánk az embereknek, hogy ‘Fáj valamid? Miért nem szívsz egy kis ópiumot?’” – mondja.

Mély meggyőződésem továbbá, hogy a marihuána elszívása ugyanúgy árt a tüdőnek mint a dohányfüst, egyszerűen mert ÉGÉSTERMÉK, emiatt a dohányfüstben meglevő károsító anyagok - széndioxid, korom, stb - legnagyobb része ugyanúgy benne van abban is! Továbbá, még POCSÉKLÁS IS így élni a mérihónaljával, mert annak a rengeteg „remek” anyagnak amiért szívják jelentős része is ELÉG a szívás során, vagyis ó minő kár nem rongálja majd a szervezetet belejutva! Ellenben jó drága, azaz így a szívó elégeti a saját pénzét potyára. Micsoda szívás!

Csináljanak belőle teát, oké, kenőcsöt, oké, injekciót, oké, tőlem süteményt is, legfőképpen pedig gyógyszert, nagyon oké. DE NE SZÍVJÁK!

Jogom van a tiszta levegőhöz!
 
.

"Nem csinálhatunk a gimnazistáinkbol bűnözőt, mert elszívtak egy füves cigarettát"

Ruth Dreifuss
Svájc akkori belügyminisztere és időleges államelnöke.

Akkor nem csinálhatnak belőlük bűnözőt talán, ha otthon teszik, egyedül. Habozás nélkül megadnám azonban nekik a priuszt ha KÖTRERÜLETEN végzik, mert akkor igenis megáll ellenük a vád, hogy mások ellen elkövetett EGÉSZSÉGKÁROSÍTÁS, továbbá KÖRNYEZETSZENNYEZÉS (levegőé), a köznyugalom megzavarása (a BŰZZEL), s talán más vádpontok is.

Vannak dolgok amik megtehetőek otthon, tudod, de nem közterületen. Szerintem alig akad férfi a világon aki még egyszer se verte ki a farkát, de elenyészően kevesen tették meg ezt egy tömegközlekedési eszközön vagy a nyílt utcán, nyilvánosan. És ha mégis megteszi ott valaki, igenis LETARTÓZTATJÁK, azaz bűnözőt csinálnak belőle! Akkor is ha még csak gimnazista. Lehet hogy akkor enyhébb büntetést kap mert fiatal, de nem ússza meg.
 
Amiket írsz, sok köze nincs a valódi élethez.
Búra alatt kéne laknod.;)
 
IGEN. Viccen kívül, rég elhatároztam hogy összegyűjtök annyi manit ami várhatólag elég a hátralevő életemre ha szerény színvonalon is, veszek magamnak ha nem is búrát de egy házat ami valami rém elhagyott helyen fekszik, és ott élek majd egyedül amíg élek. Tökre elegem van az Emberiség ostobaságából. Némileg szimpatizálok az ennél erősebb fokozattal, a remeteséggel is. Komolyan, ha lenne olyan hogy „ateista remete”, valszeg rég elmentem volna olyannak. De az is jó lenne ha beraknának engem egy űrhajóba ami mittudomén megkerüli a Jupitert, egyedül lennék benne, vigyázni a műszerekre, a hazatérés várható ideje 30 évvel később... Plusz-mínusz 15 év, a pontatlanságok miatt hehehe... Mindenki beleőrülne a magányba, de ÉN NEM. Csak ne legyen a fedélzeten dohány és marihuána, semmi füst...
 
.

"Nem csinálhatunk a gimnazistáinkbol bűnözőt, mert elszívtak egy füves cigarettát"

Ruth Dreifuss
Svájc akkori belügyminisztere és időleges államelnöke.
Ez az a tipikus válasz, amikor az állam tehetetlen a kábítószer kereskedelemmel szemben.
Tudni illik, hogy a füves cigarettát nem az állam szívatja a gimnazistával, hanem az állam erre szakosodott apparátusának (értsd rendőrség) tehetetlensége miatt működő drogdílerek. Ezáltal mégis csak az állam csinál "nembűnöző" bűnözőt a gyerekből.
 
Ne legyen igazam, de szerintem a drogkereskedők nem mondanak le a haszonról, majd ráállnak erősebb drogokra. Ha legális a fű, nem buli kipróbálni. majd a lázadó ifjúság is olyat keres, amivel megint lázadhat.
A nagy engedékenységi divat nekem mindig azt az anyukát juttatja eszembe, aki kapcsolatai révén mindig elsikálta gyorshajtó kisfia dolgait a rendőrségen. Azt már nem tudta rendbe hozni, mikor egy gyorsulási versenyen a város közepén felkente magát és barátnőjét a falra.
 
IGEN. Viccen kívül, rég elhatároztam hogy összegyűjtök annyi manit ami várhatólag elég a hátralevő életemre ha szerény színvonalon is, veszek magamnak ha nem is búrát de egy házat ami valami rém elhagyott helyen fekszik, és ott élek majd egyedül amíg élek. Tökre elegem van az Emberiség ostobaságából. Némileg szimpatizálok az ennél erősebb fokozattal, a remeteséggel is. Komolyan, ha lenne olyan hogy „ateista remete”, valszeg rég elmentem volna olyannak. De az is jó lenne ha beraknának engem egy űrhajóba ami mittudomén megkerüli a Jupitert, egyedül lennék benne, vigyázni a műszerekre, a hazatérés várható ideje 30 évvel később... Plusz-mínusz 15 év, a pontatlanságok miatt hehehe... Mindenki beleőrülne a magányba, de ÉN NEM. Csak ne legyen a fedélzeten dohány és marihuána, semmi füst...
Nem kell ahhoz vallásosnak lenned, hogy elvonultan élj.
 
Ez az a tipikus válasz, amikor az állam tehetetlen a kábítószer kereskedelemmel szemben.
Tudni illik, hogy a füves cigarettát nem az állam szívatja a gimnazistával, hanem az állam erre szakosodott apparátusának (értsd rendőrség) tehetetlensége miatt működő drogdílerek. Ezáltal mégis csak az állam csinál "nembűnöző" bűnözőt a gyerekből.
Nem egésszen így van. Persze sok értelmét nem látom egy vitának, mert Te minden kompromisz nélkül ellene vagy.
Én láttam és tapasztaltam a svájci hatóságok jó húsz évig tartó, elhibázott drogpolitikájának (ami mögött az akohollobby állt) a következményeit és változtatásának pozitív hatását.

Az alkoholban jóval nagyobb veszélyt látok, mint a fűben. Svájcban nagy divat a 14-15 éveseknél a hétvégeki sárgaföldig való leivás. A betegbiztosítók fenyegetőznek, hogy nem fizetik ki a gyomormosást, ha ez így megy tovább. Ez a trend magyarba is megérkezett.
Unokaöcsém tizenéves lányátol tudom. Pálikáznak.
Persze az alkohol az nem drog. Jó berúgni az virtus.
Az alkoholhoz oszehasonlíthatalanul könnyebb hozzájutni mint a fűhöz. Magyarország az alkohoisták országa és nem a füveseké.
Az alkoholelvonó kúra egy testi és lelki kín. A füvet egy elhatározással, akármikor abba lehet hagyni. Ezt tapasztalatbol tudom.
 
Utoljára módosítva:
Nem egésszen így van. Persze sok értelmét nem látom egy vitának, mert Te minden kompromisz nélkül ellene vagy.
Én láttam és tapasztaltam svájcban, a hatóságok jó húsz évig tartó, elhibázott drogpolitikájának (ami mögött az akoholloby állt) a következményeit és változtatásának pozitív hatását.
Igen, kompromisszumok nélkül ellene vagyok bármiféle tudatmódosító szer bűnözők által történő terjesztésének és ellenőrzés nélküli használatának.
Közel 20 évig ez a "probléma" is a foglakozási körömhöz tartozott és volt "szerencsém" átélni azt, hogy egy 16 éves kislány heroin túladagolás következtében a kezeim között halt meg. Ő is a "könnyű" droggal a fűvel kezdte és mert az nem oldotta meg a problémáit a következővel, a "hernyó"-val folytatta.
Szóval, ne csodálkozz, ha kompromisszumok nélkül vagyok a tudatmódosítók ellen.
A drogpolitika véleményem szerint az, hogy minden erővel visszaszorítani és felszámolni ezt a bűnözői ágat. Hozzá kell tennem, hogy ez nem fog sikerülni addig, amíg a világon kereslet van rá és a kínálat ezt ki is elégíti. Addig nem fog sikerülni, ameddig a kábítószer termelő és előállító országokban ez könnyebb megélhetést biztosít, mint bármilyen más munka.......... és a miértekre még folytathatnám a sort.
 
Aki egy sört megiszik, nem lesz feltétlenül alkoholista. A füves sem heroinos. Az érved nálam nem húz, mert benne voltam. Ismeretségi körömböl legalább ötöt vitt el az alkohol.
Egyet sem a fű.
 
Tobb evtizede Hollandia volt ahol szabadon lehetett szivni a fuvet, ano volt aki direkt azert indult Hollandiaba mert a szabadsag fellegveranak tartotta pedig 30 eve Mo-on nem volt altalanos sem az info se a fu se a hatasarol ismeretetok stb.
NEm lett az orszag fuggo se a kemeny kabitoszertol se a futol.

Canadaba en is ismerek par fu szivot, hogy hol szereztek be nem tudom de nem lehetet tul bonyolult ha a mindennapi betevo fu adagot megvettek.
Hogy legalizaljak semmivel se lesz tobb fogyaszto, csak a penz nem az alvilagnal fog landolni.
A funel olcsobb a krek nem is tudom hogy kell helyesen irni az amitol azonnal fuggove valsz es valoban tonkre vagja a fiatalokat.
Egyik magyar unokajanak a szivburok repedt meg 18 evesen.

Szoval nem lesz kotelezo , aki idaig se szivta ezutan se fogja.
 
A fű tiltásának van két oka, aminek semmi köze a fiatalok féltéséhez. Ha lenne ilyen erkölcsi gátlás, betiltanák az alkoholt és a cigarettát.

Aki füvet szív, az nem iszik. Ez a bajuk vele. Komoly veszteség a szeszesital termelőknek
és az állam so sok adót veszít.
Az alkohol ipar talált megoldást. Alkoholtartalmú limonádékat dobtak a piacra. A Smirnoff Ice 5,6% alkol tartalmú. Sok gyerek szerint ez nem is igazán alkohol. Mit a vizet isszák a 14-15 évesek a diszkóban.
Senki sem háborodik fel.

Sajnos a cikk németül van. Azért kb lelehet forditatni a guglival.

A címe.
Keverék italok: Édes italokkal a teljes részegségbe.

https://www.beobachter.ch/jugend-pubertat/mixgetranke-mit-sussen-drinks-den-vollrausch-0

Mint már írtam, szerintem nem a fű a probléma, hanem az alkohol és a kemény drogok.
Hogy a fű automatikusan a kemény drogokhoz vezet, mese a holdban.
 
Utoljára módosítva:
Oké, de azt értsd meg én elsősorban az ELLEN vagyok, hogy FÜSTÖLJÉK, mint a dohányt! Tőlem éljen vele aki csak akar, leszarom, én már senkit se akarok megmenteni akarata ellenére. De ENGEM és másokat akik nem kérnek belőle, ne kényszerítsenek e BŰZ szívására!

Továbbá még az általad idézett honlap egy másik cikkjében is ez áll:

Paul Farnan, a British Columbia Egyetem szenvedélybetegség szakembere az orvosi kannabisz elszívásának ajánlását, egy orvos által előírt ópiumpipa használatához hasonlítja.

“Tudjuk, hogy van valami az ópiumban, ami segít a fájdalom kezelésében, és képesek vagyunk előállítani gyógyszerészeti morfint és más fájdalomcsillapítókat, de nem mondanánk az embereknek, hogy ‘Fáj valamid? Miért nem szívsz egy kis ópiumot?’” – mondja.

Mély meggyőződésem továbbá, hogy a marihuána elszívása ugyanúgy árt a tüdőnek mint a dohányfüst, egyszerűen mert ÉGÉSTERMÉK, emiatt a dohányfüstben meglevő károsító anyagok - széndioxid, korom, stb - legnagyobb része ugyanúgy benne van abban is! Továbbá, még POCSÉKLÁS IS így élni a mérihónaljával, mert annak a rengeteg „remek” anyagnak amiért szívják jelentős része is ELÉG a szívás során, vagyis ó minő kár nem rongálja majd a szervezetet belejutva! Ellenben jó drága, azaz így a szívó elégeti a saját pénzét potyára. Micsoda szívás!

Csináljanak belőle teát, oké, kenőcsöt, oké, injekciót, oké, tőlem süteményt is, legfőképpen pedig gyógyszert, nagyon oké. DE NE SZÍVJÁK!

Jogom van a tiszta levegőhöz!
*
Jogod van a tiszta levegőhöz. Rendben. De u.ezt miért nem lehetne udvariasan (lesza..m) szócska nélkül is leírni. Hidd el, megérteném. Kérlek, ne piszkoljuk be a CanadaHun levelezését ilyen szavakkal. Köszönném.
Ha valaki erre adja a fejét, szívja, de tény, hogy én sem szeretnék a közelében lenni. Ki tudja, milyen reakciót vált ki belőle? No meg aztán megvan a veszélye, hogy a könnyebbik után, a nehezebbik drogot próbálja ki... az, aki eredetileg csak füvezni akart.
Ami a ennek a szernek a kórházi felhasználását illeti, ha segít, akkor nem ellenzem. Minden, ami segít és megkönnyíti bármilyen beteg embernek az életét, arra rábólintanék.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,666
Tagok
615,961
Legújabb tagunk
Ousel
Oldal tetejére