Kik válhatnak az emberkereskedők áldozatává?

A szakember szerint a gyermekvédelmi intézményekben élők a veszélyeztetett csoportba tartoznak, de felnőtt, értelmes embereket is be tudnak szervezni.

03000.jpg

A globális emberkereskedelem azonosított áldozatainak 28 százaléka gyerek - derül ki az ENSZ adataiból. Magyarország egyike azon öt EU-tagállamnak, ahol a legmagasabb az emberkereskedelem áldozatainak a száma.

„Magyarországot is érinti az emberkereskedelem, mint a legtöbb országot a világon. Magyarország egy furcsa helyzetben van, hiszen európai uniós tagállamként egyszerre származási-, tranzit- és célország” – mondta az ATV Start című műsorában Lehel Balázs.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet elnöke elmagyarázta, hogy emberkereskedelem alatt azt értjük, amikor valakit kizsákmányolnak jellemzően valamilyen haszonszerzés céljából, ennek két nagy típusa van: a munkacélú és a szexuális célú kizsákmányolások. De vannak más típusok is, az igazgató szerint meg kell említeni a kényszerkoldultatást, vagy a bűncselekményre kényszerítést.

A munkacélú kizsákmányolás létszámát tekintve a leggyakoribb típus.

Sok nemzetközi kutatás szól arról, hogy kik válnak emberkereskedelem áldozatává. A Nemzetközi Migrációs Szervezet friss kutatást végzett Magyarországon, amivel a „Ne hagyd!” kampányt készítették elő, amiben szakértőket, illetve a lakosságot is megkérdezték arról, hogy mit tudnak az emberkereskedelem témájáról.

„A kutatásból az látható, hogy áldozattá azzá válnak, akik a legkiszolgáltatottabb rétegeibe tartoznak a társadalomnak. Gondolnunk kell azokra, akik tartós munkanélküliségben élnek, vagy a környezetükben a munkalehetőség ritkább. Őket próbálják a szervezett bűnözői csoportok munkacélú kizsákmányolás áldozatává tenni” – fejtette ki az igazgató.

Lehel Balázs elmondása szerint a gyermekvédelmi intézményekben lakó fiatalok a veszélyeztetett csoportba tartoznak. Az igazgató szerint bár az intézményekben profi szakemberek dolgoznak, de ez egy nagyon nehezen kezelhető probléma.

„Ezek a gyerekek keresik a kötődést, keresik a kapcsolatot a külvilággal. Ráadásul mindezt a különböző közösségi oldalak könnyűvé teszik, és sok esetben szervezett bűnözői csoportok kifejezetten rászerveződnek arra, hogy az ilyen gyerekeket megpróbálják beszervezni”
- fogalmazott Lehel Balázs. A szakember szerint nagyon nehéz ez ellen védekezni, de fontos szerepe van a prevenciónak.

Hozzátette, hogy felnőtt, értelmes embereket is be tudnak szervezni a bűnözői csoportok, gyerekeknél pedig még inkább igaz, hiszen nagyon felkészült emberek csinálják ezeket a bűncselekményeket.

Felépített bizalomból beszervezés

A prostitúcióval kapcsolatban arról beszélt Lehel, hogy sokféle történetet hallanak. Van az a fajta forgatókönyv, mikor elveszik a lányok pénzét, kizsákmányolják őket és erőszak történik vele szemben. A másik pedig, mikor egy megnyerő külsejű fiatalember, hosszú időn keresztül felépít egy bizalmat, majd ezt kihasználva beszervezik, és kiutaztatják a lányokat.



atv
 
Én csak a régi múltszázadi anyák tanácsait tudom
Cukros bácsi tanítás.És a ne állj szóba idegennel.
Alapnak jó.
De a profik ellen még élettapasztalat is kell.

felnőtt, értelmes embereket is be tudnak szervezni a bűnözői csoportok
Erre meg nem tudok mit mondani.
Talán csak annyit öntesztnek.:
Figyeld, ha úgy tapasztalod hajlamos vagy felesleges holmit vásárolni reklámok hatására.
Akkor te leszel áldozat amabban is.Javasolhatom költözz tanyára,messze attó ahol a rádumálók járnak.
Vagy ne lepődj meg ha Amszterdamban találod magad papírok nélkül.
 
Utoljára módosítva:
A szakember szerint a gyermekvédelmi intézményekben élők a veszélyeztetett csoportba tartoznak, de felnőtt, értelmes embereket is be tudnak szervezni.

03000.jpg

A globális emberkereskedelem azonosított áldozatainak 28 százaléka gyerek - derül ki az ENSZ adataiból. Magyarország egyike azon öt EU-tagállamnak, ahol a legmagasabb az emberkereskedelem áldozatainak a száma.

„Magyarországot is érinti az emberkereskedelem, mint a legtöbb országot a világon. Magyarország egy furcsa helyzetben van, hiszen európai uniós tagállamként egyszerre származási-, tranzit- és célország” – mondta az ATV Start című műsorában Lehel Balázs.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet elnöke elmagyarázta, hogy emberkereskedelem alatt azt értjük, amikor valakit kizsákmányolnak jellemzően valamilyen haszonszerzés céljából, ennek két nagy típusa van: a munkacélú és a szexuális célú kizsákmányolások. De vannak más típusok is, az igazgató szerint meg kell említeni a kényszerkoldultatást, vagy a bűncselekményre kényszerítést.

A munkacélú kizsákmányolás létszámát tekintve a leggyakoribb típus.

Sok nemzetközi kutatás szól arról, hogy kik válnak emberkereskedelem áldozatává. A Nemzetközi Migrációs Szervezet friss kutatást végzett Magyarországon, amivel a „Ne hagyd!” kampányt készítették elő, amiben szakértőket, illetve a lakosságot is megkérdezték arról, hogy mit tudnak az emberkereskedelem témájáról.

„A kutatásból az látható, hogy áldozattá azzá válnak, akik a legkiszolgáltatottabb rétegeibe tartoznak a társadalomnak. Gondolnunk kell azokra, akik tartós munkanélküliségben élnek, vagy a környezetükben a munkalehetőség ritkább. Őket próbálják a szervezett bűnözői csoportok munkacélú kizsákmányolás áldozatává tenni” – fejtette ki az igazgató.

Lehel Balázs elmondása szerint a gyermekvédelmi intézményekben lakó fiatalok a veszélyeztetett csoportba tartoznak. Az igazgató szerint bár az intézményekben profi szakemberek dolgoznak, de ez egy nagyon nehezen kezelhető probléma.

„Ezek a gyerekek keresik a kötődést, keresik a kapcsolatot a külvilággal. Ráadásul mindezt a különböző közösségi oldalak könnyűvé teszik, és sok esetben szervezett bűnözői csoportok kifejezetten rászerveződnek arra, hogy az ilyen gyerekeket megpróbálják beszervezni”
- fogalmazott Lehel Balázs. A szakember szerint nagyon nehéz ez ellen védekezni, de fontos szerepe van a prevenciónak.

Hozzátette, hogy felnőtt, értelmes embereket is be tudnak szervezni a bűnözői csoportok, gyerekeknél pedig még inkább igaz, hiszen nagyon felkészült emberek csinálják ezeket a bűncselekményeket.

Felépített bizalomból beszervezés

A prostitúcióval kapcsolatban arról beszélt Lehel, hogy sokféle történetet hallanak. Van az a fajta forgatókönyv, mikor elveszik a lányok pénzét, kizsákmányolják őket és erőszak történik vele szemben. A másik pedig, mikor egy megnyerő külsejű fiatalember, hosszú időn keresztül felépít egy bizalmat, majd ezt kihasználva beszervezik, és kiutaztatják a lányokat.



atv

*
Szomorú tények ezek, végtelenül szomorúak. S, van egy olyan réteg, akiknek nem volt, nincs biztos "hátországuk", s ezért végtelenül kiszolgáltatott helyzetbe kerül(HET)nek.:(
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,870
Tagok
615,969
Legújabb tagunk
Premiumohe
Oldal tetejére