Lövöldözés több helyen Münchenben, terrortámadás lehet

Lövöldözés volt péntek este a németországi Münchenben, legkevesebb hatan meghaltak és sokan megsebesültek, többen súlyosan. Korábbi hírek szerint egy másik helyszínen, a plázától öt kilométerre is lövöldöztek, a rendőrség ezt azonban híresztelésnek nevezte.

Az elkövetők szökésben vannak, a Bild információi szerint az egyik fegyveres végzett magával. A térségben rendőrségi helikopterek kőröznek, a müncheni lakókat arra kérik, hogy maradjanak otthon. A müncheni pályaudvart biztonsági okokból kiürítették. Cikkünk folyamatosan frissül.

A lövöldözés a müncheni Olympia bevásárlóközpontban történt, az első Twitterre kikerülő felvételeken az látható, hogy az emberek futva menekülnek. Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszterre hivatkozva azt írta a Bild, hogy

három elkövető volt, akik több embert is megöltek.

A miniszter elmondta, hogy a tetteseket még nem sikerült kézre keríteni. Az AFP információi szerint hat halott van, ezt a rendőrség is megerősítette. A sérültek száma ismeretlen.

A rendőrség azt tudatta: az egész várost és környékét át fogják kutatni a feltételezhetően három elkövető után. Hangsúlyozták: egyelőre semmilyen arra utaló információval nem rendelkeznek, hogy iszlamista háttere lenne a terrortámadásnak.

A rendőrök átkutatják a bevásárlóközpontot.

A Bild szerint az egyik elkövető végzett magával. A lap információi szerint az elkövető lőfegyverével főbe lőtte magát a bajor tartományi főváros északi részén fekvő olimpiai parki bevásárlóközpontban (OEZ), ezt egyelőre nem erősítették meg.

A müncheni rendőrség péntek esti tájékoztatása szerint három, "hosszú lőfegyverrel" felfegyverkezett elkövető szökésben van.

A hatóság hivatalos közleményében azt írja:

"akut terrorhelyzet" van a városban.

A rendőrség azt is tudatta, hogy egyelőre nem tudni, hogy mi az indítéka az Olympia bevásárlóközpontban történt lövöldözésnek.

Az RTL országos kereskedelmi televíziónak egy szemtanú arról számolt be, hogy az egyik lövöldöző a külföldieket szidalmazta, és a neonáci szubkultúrában szokásos viselet elemei között számon tartott bakancsot viselt.

20160722munchen-lovoldozes22.jpg

Különleges rendőri alakulat tagjai biztosítják a müncheni Stachus szálloda épületét a város olimpiai parkjában található Olympia bevásárlóközpontban történt lövöldözés után

Forrás: MTI/EPA/DPA/Andreas Gebert
Biztonsági okokból kiürítették a müncheni főpályaudvart, mert el akarják kerülni, hogy sok ember gyűljön össze egy helyen.

A müncheni rendőrség azt gyanítja, hogy az Olympia bevásárlóközpontban történt lövöldözés terrortámadás volt.

A rendőrség eddigi adatai szerint a lövöldözés a bajor tartományi főváros északi részén kezdődött, az olimpiai parkban fekvő bevásárlóközpont közvetlen közelében röviddel 18 óra előtt. Szemtanúk három fegyverest láttak. A lövöldözés a bevásárlóközpontban folytatódott.

Egy felvétel szerint az egyik elkövető a bevásárlóközpont tetején járkál, miközben azt ordítozza, hogy "német vagyok, itt nőttem fel". Azt is mondta, hogy addig vár, amíg nem tárgyalnak vele, utána újra lövöldözni kezd.


A bajor tartományi rendőrség és a szövetségi rendőrség valamennyi egységét mozgósította a terrorgyanúsként besorolt lövöldözés megállítására. A Bild szerint este készenlétbe helyezték a szövetségi rendőrség első számú terrorelhárító alakulatát, a GSG9 nevű egységet.

Okostelefonon figyelmeztették a münchenieket
Ámokfutó miatti "rendkívüli helyzetre" figyelmeztette okostelefonos alkalmazáson a münchenieket a város vezetése péntek este - jelentette a Bayerische Rundfunk bajor műsorszolgáltató. Az üzenetben ismételten arra kérték az embereket, hogy ne hagyják el otthonaikat. Emellett arról tájékoztatták őket, hogy az elkövető még szökésben van, a vasúti és buszközlekedés leállt, és kapcsolják be a rádiót vagy a televíziót. A müncheni járás lakóit ugyanilyen módon arra figyelmeztették, hogy ne menjenek be a városba.

20160722munchen-lovoldozes15.jpg

Forrás: AFP/Andreas Gebert
Ezzel párhuzamosan az orvosokat és az ápolókat berendelték munkahelyükre a müncheni kórházakba, "tömeges sebesülésekkel járó támadások miatt" - közölte az egyik egyetemi klinika szóvivője.


A müncheni rendőrség megerősítette, hogy rendőri akció zajlik.


A terület felett helikopterek köröznek. Egy német rendőrségi szóvivő azt nyilatkozta a CNN-nek, hogy a lövöldözés délután hat óra után kezdődött. Úgy fogalmazott, "valami nagyobb dologról van szó".


A müncheni rendőrség arra kérte lakókat, hogy ne menjenek ki az utcára Münchenben, valamint, hogy az autósok tegyék szabaddá a városba vezető utakat, hogy könnyen tudjanak rajta haladni. Az osztrák hatóságok is segítenek a németeknek, rendőrök indultak útnak Ausztriából, hogy segítsenek.


A Münchner Abendzeitung tizenöt lehetséges halálos áldozatról tud, az NTV tévécsatorna tíz halottról ír. Az AFP francia hírügynökség rendőri forrásokra hivatkozva egy halottról és tíz sérültről adott hírt.

Az NTV értesülései szerint a bevásárlóközpont dolgozói az üzletekbe zárkóztak és azt várják, hogy ha elmúlik a veszély, kijöhessenek onnan.

A külügy arra kéri a Münchenben élő magyarokat, hogy maradjanak otthon
A Külgazdasági és Külügyminisztérium arra kéri a Münchenben élő magyarokat, hogy tartsák be a helyi hatóságok utasításait, és ne menjenek az utcára. Egyelőre nem tudnak arról, hogy lenne magyar érintettje a pénteki müncheni lövöldözésnek - mondta Menczer Tamás, a tárca sajtófőnöke. Kifejtette: péntekre harminc olyan magyar állampolgár regisztrált konzuli védelemért, aki közölte, hogy a német nagyvárosban lesz, de ők csak rövid távú tartózkodást jeleztek. Őket a müncheni főkonzulátus munkatársai elkezdték telefonon megkeresni - tette hozzá.

A sajtófőnök kiemelte: természetesen sokkal többen élnek és dolgoznak Münchenben és környékén, nagyjából 15-20 ezer magyar. A müncheni főkonzulátus munkatársai folyamatosan kapcsolatban állnak a bajor belügyminisztériummal és a müncheni rendőrséggel - mondta. Hangsúlyozta: a hatóságok azt közölték, hogy az áldozatokat még nem tudták azonosítani, és ha van magyar az áldozatok vagy a sérültek között, azt azonnal tudatják. Eddig a müncheni főkonzulátusnak egyetlen magyar sem jelezte, hogy szerettét, ismerősét nem találja.
Egy nő videóra vette az első lövöldözőt, a környéken pánik tört ki.


A Facebook beindította a biztonsági alkalmazását, amellyel mindenki jelezheti a környéken, hogy biztonságban van.


A rendőrség arra kérte az embereket, hogy ne készítsenek felvételeket a rendőrségi akciókról, ez ugyanis segítheti az elkövetőket. Ennek megfelelően - a brüsszeli terrortámadáshoz hasonlóan - a Twittert ellepték a macskás bejegyzések, a müncheniek így nehezítik az elkövetők dolgát.

A Twitteren több müncheni magánszemely illetve intézmény is meghirdette a nyitott ajtók programot: ha valaki az események miatt nem tudna hazatérni, bekopoghat, és befogadják, menedéket kap, amíg elmúlik a veszély.

munchen-lovoldozes10.jpg
 
Nem akarom a depressziotokat tetözni de mindig azt hallom, hogy foglalkozzunk a saját problémáinkkal ne a mások megsegitésén:
-
Belegondoltatok már abba, hogy amiota ezen a topikon dolgozgatunk (péntek ota) hány magyar ember vette az életét, ugy joszántával, megcsömörülve attol, hogy "mindenkinél jobban teljesit2 az ország?
-
selbstmord.jpg

-
Igen jobban teljesitünk, a 6. helyröl elörerugaszkodtunk az 5.-re.
 
Úgy tűnik csak azért nem lett nagyobb baj, mert egy autós látva a jelenetet elgázolta.

A gázoló szerintem neonáci , a hadonászó pedig csak egy lelkileg sérült, a nácik által kirekesztett, vallásában üldözött, nem megértett , sanyarú gyerekkorú, sokat számítógépező, mezőgazdasággal foglalkozó szír volt. A járókelők pedig direkt ugráltak a bozótvágó kés elé, hogy hecceljenek a bevándorlók ellen. Az eseményeknek semmi köze a muszlimokhoz, bevándorláshoz, ISIS-hez . Inkább a Pediga , szervezte a Afd vel együtt.
 
Hát nem megint egy "elkülönült" eset :( A férfi Stuttgart mellett hadonászott egy kicsit. Egy halott, két sebesült. Biztosan ő is gyógyszert szedett és nehéz gyerekkora volt.
Úgy tűnik csak azért nem lett nagyobb baj, mert egy autós látva a jelenetet elgázolta.

http://www.bild.de/regional/stuttga...-mit-reutlingen-reutlingen-46972048.bild.html

Férfiiiii....igy is lehet mondani.
21 éves szir, menekült-státusszal. Rendörségnél regisztrált elöélettel.

S közben persze, megindult a terelöakció is.Ugye. A topic arról szól : München, merénylet. A terelés meg megindul a demográfia fele.

Ügyes, ügyes.
 
Igen! Eddig az ilyen rendezvényeket kerültem, most is sietve verekedtük át magunkat a tömegen, de lehet hogy felül kell bírálni az eddigi álláspontomat, mármint ami a biztonságot illeti. Sokkal biztonságosabb egy szélsőjobbosnak titulált tüntetésen bámészkodni 1000 rendőr vigyázó szeme előtt, mint megvenni egy bevásárlóközpontban converse dorkót. :D

Butaságokat beszélsz. Lasan kiesel a kegyeim közül. A hajatok szála se görbült, csak megjátszod a fontosat.
-
A nagy hiszti, amivel a rendöröket filmezték és az internetbe tették, terjedt el a hir, hogy "hosszu fegyverekkel" vannak felszerelve a merénylök és hárman vannak. Természetesen ha célbavett volna téged akkor megnött volna a veszély mérhetöen, de még az sem lett volna biztos kimenetelü.
-
Ne legyél már mathematikai analphabéta. A valoszinüsége annak, hogy otthon a konyhába belehalsz egy balesetbe nagyobb mind az, hogy valaki lepuffantson Németországban. :)
-
Megártott nektek az idegengyülölet, elvesztettétek a realitásérzéketeket és csak heccelitek egymást.
-
Hallom, hogy egy anya nem engedte vasárnap a városba a kislányát mert félt, hogy a halott ámokfuto lepuffantja öket, a jövö héten viszont minden további nélkül mennek Ukrajnába az Omi-hoz ahol háboru van. Már kétszer ujrakeresztelkedet Izraelben a Jordánban, ott nem félt, csak itt ahol a gyilkosságok száma pro fö kevesebb mind Mo.-on. Megvan hülyülve a világ? :) :) :)
 
Igazi német volt a csávóka, na. A valódi neve bizonyára Hans volt. Az, hogy kicsit sötétebb a pofázmánya, meg koromfekete a haja, csak fatális véletlen lehet. ;)

Neked milyen szinü a "pofázmányod"? Hofehérke? Csak, hogy betarsuk az emberi egyenjoguságot. :)
 
sehol sem vagyunk már biztonságban :-( Az ember nem mer sehová kirándulni menni, repülőre ülni, stb... mindenhol veszély fenyeget :-( Egy egyszerű bevásárló központ is veszélyt jelent... Angéle Merkel danke schön...

Kedves Erika321
-
Ne hagyd magad megfélemliteni. Fiatal korunkban egy egész iskolának - több mind 1000 gyerek - csak egyetlen telefonja volt. Ha történt valami a világban felvették filmre, elöhivták a filmet ami orákig tartott, aztán elvitték a repülötérre, átrepültek vele a kontinensen, minimum 8 ora, aztán lekopirozták, szétosztották a mozikba és láttuk a heti hiradot.
-
A világ életveszélybe volt, 40 éven keresztül élesreállitott atomfegyverrel röpködtek a levegöben vadászgépek ugy az USA mind UDSSR terüelén, vártak a bevetésre, ekkor kapott Chruschtschow és Kennedy egy saját piros telefont. :)
-
A Kuba krizisben majdnem kitört az atomháboru mert Chruschtschow beszorult a liftbe amikor a piros telefon csöngött... :)
-
De fokozhatnám a valodi veszélyeket, a 20. században 100 millio ember halt meg két világháboruban, de észre sem vettük, hogy 300 millio felfordult himlöben. :) :) :)
-
Az autoutakon, évente 1 millio ember hal meg autobalesetben. Nem használsz jármüvet? Dehogynem. Jol teszed.
-
Németországban a 70-es évek derekán évente 20.000 ember halt meg az autobahnon, 500.000 sulyosan megsérült, a jármüvek mégis elkeltek mind a zsemle. :):)
-

Tul sok informatio, ma mindenkinek legalább 2 smartphonja van, plusz TV, számitogép.
Probáljuk az informatiokat feldolgozni ne csak továbbadni, továbbadni, továbbadni... hülyiteni egymást :)
 
Néha az az érzésem, hogy alig tudjátok kivárni, hogy valami történjen Németországban, hogy legalizálni tudjátok az idegengyülöleteteket. Szomoru szomoru.
 
Az OEZ-nél hatalmas tömeg gyűlt össze, az épület szinte már körbe van zárva virágokkal, gyertyákkal.
A virágok között gyerekrajzok, és egy gazdátlan plüssmackó - torokszorító látvány! :(

A sok idegengyülölö elfelejti itt, hogy az álldozatok is Ausländerek gyerekei voltak. Csak a teljesség kedvéért. Élet az élet.
-
gedenken-opfer-oez9-hp.jpg
 
Utoljára módosítva:
Néha az az érzésem, hogy alig tudjátok kivárni, hogy valami történjen Németországban, hogy legalizálni tudjátok az idegengyülöleteteket. Szomoru szomoru.

Ne aggódjál, szopni fogtok, a magadfajtáknak köszönhetően. Ha hulladéklerakónak használjátok az országot, akkor ezen semmi csodálkoznivaló nincs. Remélem az áldozatok között javarészt az ezeket pátyolgatók vannak/lesznek.
 
Kedves Erika321
-
Ne hagyd magad megfélemliteni. Fiatal korunkban egy egész iskolának - több mind 1000 gyerek - csak egyetlen telefonja volt. Ha történt valami a világban felvették filmre, elöhivták a filmet ami orákig tartott, aztán elvitték a repülötérre, átrepültek vele a kontinensen, minimum 8 ora, aztán lekopirozták, szétosztották a mozikba és láttuk a heti hiradot.
-
A világ életveszélybe volt, 40 éven keresztül élesreállitott atomfegyverrel röpködtek a levegöben vadászgépek ugy az USA mind UDSSR terüelén, vártak a bevetésre, ekkor kapott Chruschtschow és Kennedy egy saját piros telefont. :)
-
A Kuba krizisben majdnem kitört az atomháboru mert Chruschtschow beszorult a liftbe amikor a piros telefon csöngött... :)
-
De fokozhatnám a valodi veszélyeket, a 20. században 100 millio ember halt meg két világháboruban, de észre sem vettük, hogy 300 millio felfordult himlöben. :) :) :)
-
Az autoutakon, évente 1 millio ember hal meg autobalesetben. Nem használsz jármüvet? Dehogynem. Jol teszed.
-
Németországban a 70-es évek derekán évente 20.000 ember halt meg az autobahnon, 500.000 sulyosan megsérült, a jármüvek mégis elkeltek mind a zsemle. :):)
-

Tul sok informatio, ma mindenkinek legalább 2 smartphonja van, plusz TV, számitogép.
Probáljuk az informatiokat feldolgozni ne csak továbbadni, továbbadni, továbbadni... hülyiteni egymást :)

Én csak konstatáltam... nem örülök neki :( vannak barátaim Münchenben... mi van, ha épp akkor látogatom meg őket?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,840
Tagok
615,968
Legújabb tagunk
Greta Nagy
Oldal tetejére