Lövöldözés több helyen Münchenben, terrortámadás lehet

Lövöldözés volt péntek este a németországi Münchenben, legkevesebb hatan meghaltak és sokan megsebesültek, többen súlyosan. Korábbi hírek szerint egy másik helyszínen, a plázától öt kilométerre is lövöldöztek, a rendőrség ezt azonban híresztelésnek nevezte.

Az elkövetők szökésben vannak, a Bild információi szerint az egyik fegyveres végzett magával. A térségben rendőrségi helikopterek kőröznek, a müncheni lakókat arra kérik, hogy maradjanak otthon. A müncheni pályaudvart biztonsági okokból kiürítették. Cikkünk folyamatosan frissül.

A lövöldözés a müncheni Olympia bevásárlóközpontban történt, az első Twitterre kikerülő felvételeken az látható, hogy az emberek futva menekülnek. Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszterre hivatkozva azt írta a Bild, hogy

három elkövető volt, akik több embert is megöltek.

A miniszter elmondta, hogy a tetteseket még nem sikerült kézre keríteni. Az AFP információi szerint hat halott van, ezt a rendőrség is megerősítette. A sérültek száma ismeretlen.

A rendőrség azt tudatta: az egész várost és környékét át fogják kutatni a feltételezhetően három elkövető után. Hangsúlyozták: egyelőre semmilyen arra utaló információval nem rendelkeznek, hogy iszlamista háttere lenne a terrortámadásnak.

A rendőrök átkutatják a bevásárlóközpontot.

A Bild szerint az egyik elkövető végzett magával. A lap információi szerint az elkövető lőfegyverével főbe lőtte magát a bajor tartományi főváros északi részén fekvő olimpiai parki bevásárlóközpontban (OEZ), ezt egyelőre nem erősítették meg.

A müncheni rendőrség péntek esti tájékoztatása szerint három, "hosszú lőfegyverrel" felfegyverkezett elkövető szökésben van.

A hatóság hivatalos közleményében azt írja:

"akut terrorhelyzet" van a városban.

A rendőrség azt is tudatta, hogy egyelőre nem tudni, hogy mi az indítéka az Olympia bevásárlóközpontban történt lövöldözésnek.

Az RTL országos kereskedelmi televíziónak egy szemtanú arról számolt be, hogy az egyik lövöldöző a külföldieket szidalmazta, és a neonáci szubkultúrában szokásos viselet elemei között számon tartott bakancsot viselt.

20160722munchen-lovoldozes22.jpg

Különleges rendőri alakulat tagjai biztosítják a müncheni Stachus szálloda épületét a város olimpiai parkjában található Olympia bevásárlóközpontban történt lövöldözés után

Forrás: MTI/EPA/DPA/Andreas Gebert
Biztonsági okokból kiürítették a müncheni főpályaudvart, mert el akarják kerülni, hogy sok ember gyűljön össze egy helyen.

A müncheni rendőrség azt gyanítja, hogy az Olympia bevásárlóközpontban történt lövöldözés terrortámadás volt.

A rendőrség eddigi adatai szerint a lövöldözés a bajor tartományi főváros északi részén kezdődött, az olimpiai parkban fekvő bevásárlóközpont közvetlen közelében röviddel 18 óra előtt. Szemtanúk három fegyverest láttak. A lövöldözés a bevásárlóközpontban folytatódott.

Egy felvétel szerint az egyik elkövető a bevásárlóközpont tetején járkál, miközben azt ordítozza, hogy "német vagyok, itt nőttem fel". Azt is mondta, hogy addig vár, amíg nem tárgyalnak vele, utána újra lövöldözni kezd.


A bajor tartományi rendőrség és a szövetségi rendőrség valamennyi egységét mozgósította a terrorgyanúsként besorolt lövöldözés megállítására. A Bild szerint este készenlétbe helyezték a szövetségi rendőrség első számú terrorelhárító alakulatát, a GSG9 nevű egységet.

Okostelefonon figyelmeztették a münchenieket
Ámokfutó miatti "rendkívüli helyzetre" figyelmeztette okostelefonos alkalmazáson a münchenieket a város vezetése péntek este - jelentette a Bayerische Rundfunk bajor műsorszolgáltató. Az üzenetben ismételten arra kérték az embereket, hogy ne hagyják el otthonaikat. Emellett arról tájékoztatták őket, hogy az elkövető még szökésben van, a vasúti és buszközlekedés leállt, és kapcsolják be a rádiót vagy a televíziót. A müncheni járás lakóit ugyanilyen módon arra figyelmeztették, hogy ne menjenek be a városba.

20160722munchen-lovoldozes15.jpg

Forrás: AFP/Andreas Gebert
Ezzel párhuzamosan az orvosokat és az ápolókat berendelték munkahelyükre a müncheni kórházakba, "tömeges sebesülésekkel járó támadások miatt" - közölte az egyik egyetemi klinika szóvivője.


A müncheni rendőrség megerősítette, hogy rendőri akció zajlik.


A terület felett helikopterek köröznek. Egy német rendőrségi szóvivő azt nyilatkozta a CNN-nek, hogy a lövöldözés délután hat óra után kezdődött. Úgy fogalmazott, "valami nagyobb dologról van szó".


A müncheni rendőrség arra kérte lakókat, hogy ne menjenek ki az utcára Münchenben, valamint, hogy az autósok tegyék szabaddá a városba vezető utakat, hogy könnyen tudjanak rajta haladni. Az osztrák hatóságok is segítenek a németeknek, rendőrök indultak útnak Ausztriából, hogy segítsenek.


A Münchner Abendzeitung tizenöt lehetséges halálos áldozatról tud, az NTV tévécsatorna tíz halottról ír. Az AFP francia hírügynökség rendőri forrásokra hivatkozva egy halottról és tíz sérültről adott hírt.

Az NTV értesülései szerint a bevásárlóközpont dolgozói az üzletekbe zárkóztak és azt várják, hogy ha elmúlik a veszély, kijöhessenek onnan.

A külügy arra kéri a Münchenben élő magyarokat, hogy maradjanak otthon
A Külgazdasági és Külügyminisztérium arra kéri a Münchenben élő magyarokat, hogy tartsák be a helyi hatóságok utasításait, és ne menjenek az utcára. Egyelőre nem tudnak arról, hogy lenne magyar érintettje a pénteki müncheni lövöldözésnek - mondta Menczer Tamás, a tárca sajtófőnöke. Kifejtette: péntekre harminc olyan magyar állampolgár regisztrált konzuli védelemért, aki közölte, hogy a német nagyvárosban lesz, de ők csak rövid távú tartózkodást jeleztek. Őket a müncheni főkonzulátus munkatársai elkezdték telefonon megkeresni - tette hozzá.

A sajtófőnök kiemelte: természetesen sokkal többen élnek és dolgoznak Münchenben és környékén, nagyjából 15-20 ezer magyar. A müncheni főkonzulátus munkatársai folyamatosan kapcsolatban állnak a bajor belügyminisztériummal és a müncheni rendőrséggel - mondta. Hangsúlyozta: a hatóságok azt közölték, hogy az áldozatokat még nem tudták azonosítani, és ha van magyar az áldozatok vagy a sérültek között, azt azonnal tudatják. Eddig a müncheni főkonzulátusnak egyetlen magyar sem jelezte, hogy szerettét, ismerősét nem találja.
Egy nő videóra vette az első lövöldözőt, a környéken pánik tört ki.


A Facebook beindította a biztonsági alkalmazását, amellyel mindenki jelezheti a környéken, hogy biztonságban van.


A rendőrség arra kérte az embereket, hogy ne készítsenek felvételeket a rendőrségi akciókról, ez ugyanis segítheti az elkövetőket. Ennek megfelelően - a brüsszeli terrortámadáshoz hasonlóan - a Twittert ellepték a macskás bejegyzések, a müncheniek így nehezítik az elkövetők dolgát.

A Twitteren több müncheni magánszemely illetve intézmény is meghirdette a nyitott ajtók programot: ha valaki az események miatt nem tudna hazatérni, bekopoghat, és befogadják, menedéket kap, amíg elmúlik a veszély.

munchen-lovoldozes10.jpg
 
Zavar, hogy idejösz büzleni az idegengyülöleteddel mindha a magyar rendörség nem tudná kielégiteni a gyilkosságok után érdeklödö igényeidet. :)
-
http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek
ezt most kinek szántad? én nem írtam idegengyűlöletről... bocsi új vagyok és nem tudom, hogy működnek az üzenetek... leheth nem is nekem szántad... csak inkább megkérdem, mert sajnálnám, ha rosszul értelmeznél... én csak egy aggódó polgár vagyok... és szociális munkásként nem szokásom előítéleteket hangoztatni... de aggódni már csak szabad, nem? :)
 
Én csak konstatáltam... nem örülök neki :( vannak barátaim Münchenben... mi van, ha épp akkor látogatom meg őket?

Kedves Erika321
-
Van egy reális veszély és van egy irreális. Természetes, hogy összerázkodunk ilyen tragédiák láttán, hallatán, felmerül a kérdés "mi lett volna ha?" De hát az a ha az ott van. reálisan, hogy veled személyesen történik meg az eset sokkal kisebb mindha megnyernéd a fönyereményt a lotton.
-
Kérlek ne aggodj, legyél figyelmes mind mindig, sokkal több veszély fenyeget bennünket mindsem egy lövöldözés álldozataivá válhatnánk. ;)
 
-
Kedves Röfike
-
Igazad van, nem mindenki szélsöjobboldali az Afd pártban ezt az is mutatja, hogy pont a szélsöjobboldaltol valo leszakadás miatt a párt alig két héttel a parlamentbe jutás után szétvált ilyenre és olyanra. Sajnos a kisebb rész amelyik ettöl magát elhatárolja. ;)
-
Röviden felsorolom neked mit találok én jobboldali popularizmusnak a pártodban:

- Az emberi sokféleséget fenyegönek nem pedig értéknek találjátok.
- Ellenzitek a párt-demokratiát (mindent az utcárol akartok eldönteni)
- Elvetitek a politikai vélemények sokféleségét, diszkusszio helyet "igazságrol" beszéltek.
- Soviniszták vagytok ami a jolétet illeti, bevándorlás csak gazdasági szempontbol jöhet szoba
- Szociáldarvinisták vagytok, az emberek értékét a vagyonuk és hasznosságuk szerint méritek
- Látszolag hajlandok vagytok Asylt adni "valoban üldözöttek részére" de nem definiáljátok ezt
- Osztálytársadalmat akartok, aki többet teljesit annak a szavazata többet érjen.
- Alantas ösztönökre apellálo félelmet keltetek és terjesztettek ("az izlám elterjedése" egy klasszikus szélsöjobboldali ideologia.
- (Az islam szot a brosuráitokban nyugodtan kilehetne cserélni az alig eltemetett rendszerben használt zsidora.)
- Követelitek, hogy a valláskritika a szabad véleménynyilvánitáshoz tartozzon mindha nem igy lenne.
- A párt szerint mindenki aki muslem vallásu automatikusan extremistának számit.
- A kulturraszista argumentatio: pártok akik bevándorlást helyeslik azért teszik, hogy a német nép elveszitse az identitását és egy egységes pempövé váljon a kulturánk.
- Emelett a párt sok közöset mutat az islam extremizmussal, homophob és antiszemita
- Elveti az alternativ életformákat, agressziv azonosnemü párok ellen.
- Aki nem a traditionális életforma szerint él és szeret az jogilag és anyagilag hátrányba kerül.
- Koordinált bevándorlást követeltek, mindha eddig nem létezne. Mit csinálnak az irodák?
- A párt rasszista mert a cigányokat, Szinti, Roma nem tekinti integratiora képesnek
- (A pártvezetök kijelentései semmiben sem térnek el az Orbán személyes barátjának a jelzöitöl, "sociális ülledék")
- Bevándorlok automatikusan megvannak vádolva szociális visszaéléssel.
- A párt egyedülgaloppolást, re-nationalizálást követel, Euro és EU ellenes
- A párt ellene van a meglevö (etablált) pártoknak.
- A pártod ellenzi a sokféleséget és a toleráns társadalmat, ezzel az egyenlöséget és univerzális emberi jogokat
- Ellenzitek a "politikai korrektséget", a véleményszabadság alatt rasszizmust, népek elleni heccelést és diszkriminátiot értetek.
- A reprezentativ demokratia helyett "nép-szavazásokat" akartok.
- A pártod felakarja számolni a férfi és nö közötti egyenjoguságot, ugy mind az extrem vallások.
- Egy raktionista politikát hirdettek, ugy tesztek mindha a kereket vissza lehet forgatni
- A párt játszik az emberek aggodalmával, csalodottságával, félelmével.
- A pártvezetés ahogy látjuk autoritär
- A hangnem a pártban katonás, ellenségeskedés és gyülölet találhato meg a retorikában.
- A naci idöböl származi kifejezéseknek konjukturájuk van, "üledék, elfajzás, lügenpresse..."

A pártod egy gyüjtömedence a legkülönbözöbb ujfasiszta és extremista gyülekezetböl, a nevüket nem sorolom fel mert nekem elég nektek olvasnom a Levitákat. :)

Atyám! Ezt a sok zöldséget elég sokáig tarthatott összeszedni. Amiket ideírtál, annak a tizede sem igaz és amiben van is egy csepp igazság, az meg nem "szélsőjobboldali". Azért köszönöm a ráfordított idődet, de tudod néha a kevesebb több. Mondjuk elég lett volna egyetlen egy is, ami valóban az AfD szélsőséges voltát bizonyítja.

A fentiekkel röviden összefoglalva annyit írtál, hogy szélsőséges mindenki más, aki veled nem ért egyet.
 
Atyám! Ezt a sok zöldséget elég sokáig tarthatott összeszedni. Amiket ideírtál, annak a tizede sem igaz és amiben van is egy csepp igazság, az meg nem "szélsőjobboldali". Azért köszönöm a ráfordított idődet, de tudod néha a kevesebb több. Mondjuk elég lett volna egyetlen egy is, ami valóban az AfD szélsőséges voltát bizonyítja.

A fentiekkel röviden összefoglalva annyit írtál, hogy szélsőséges mindenki más, aki veled nem ért egyet.

Hogy zöldségnek nevezed amit irtam az nem ellenérv, az vélemény. Látom nem tudsz egyetlen egy pontot sem megcáfolni.
 

Mit csodálkozol? A megoldás már meg is született, szigorítják a fegyvertartást és engedélyezik a német hadsereg bevetését belföldön is.

Logikus intézkedés, nem? Sem az ámokfutó a bevásárló központban, sem a baltás a vonaton, sem a macsétás most az utcán, meg a Nizzában gázoló tunéziai sem az engedéllyel magánál tartott fegyverrel gyilkolt. Majd betiltják a hűtő kamion bérlését? Netán a fejszéket és macsétákat gyűjtik be? Netán a neten vásárolt pisztolyt....

Jó lenne, ha használnák az eszüket nálatok, de már nemigen reménykedem. Aztán mit fog tenni a hadsereg az olyan szírekkel, akik macsetékkel sétálnak az utcán? Vadászrepülőt vet be ellene? Ernő! Hány embernek a halála és rettegése ha kilép az utcára kell ahhoz, hogy leessen: bűn összekeverni egymással azokat az embereket, akiket az óvodában a Pride-ról kapnak élményeket, azokkal, akiket arra tanítják a 6 éveseket, hogy hogyan kell gyilkolni.

kiskorúak.jpg
images
 
http://www.mindenegybenblog.hu/fiuk-lanyok-velemeny/az-ausztrl-miniszterelnok-meg-merte

Így valahogy....!
"Az ausztràl miniszterelnök meg merte mondani az igazat.
A terrorcselekmények megelőzése végett, felszólította azokat a muzulmán hívőket,
akik a Sharia törvény szerint akarnak élni, hogy hagyják el a szigetországot.
Howard miniszterelnök különösen felmérgesített több muzulmán ausztrálit,
azzal a kijelentésével, hogy támogatja az ausztrál titkosszolgálat erőfeszítését
a radikális belföldi mecsetek megfigyelését illetöen.

IDÉZET:

“NEM AZ AUSZTRÁLOKNAK,

HANEM A BEVÁNDORLÓKNAK KELL BEILLESZKEDNIÜK!

Fogadjátok el ezt, vagy költözzetek el. Elegem van abból, hogy ez a nemzet
azon töpreng: megsértett-e valakit vagy akár egy kultúrát. A Baliban történt
merénylet után eddig még nem tapasztalt méretekben növekedett meg
az ausztrálok többségének hazafias beállítottsága.
Ez a kultúra férfiak és nők millióinak két évszázadig tartott küzdelmének,
szabadságra törekvő próbálkozásainak és győzelmének az eredménye.
Mi főleg angolul beszélünk. Nem spanyolul, libiaiul, arabul, kínaiul,
japánul, oroszul vagy akármilyen más nyelven.
Azért mondom: ha te része akarsz lenni társadalmunknak, nincs más
lehetőség: tanuld meg a mi nyelvünket.
Az Ausztrálok többsége hisz Istenben. Ez nem egy szélsőjobboldali
kijelentés, hanem egy tény, mert keresztény férfiak és nők alapították ezt a
nemzetet, keresztény alapokra, melyek dokumentálva vannak. Ezt nyugodtan
mutathatjuk iskoláinkban, a termek falán. Ha Isten képe zavar titeket,
gondolhattok arra, hogy a világ más részén kéne otthont keresni, mert Isten a mi
kultúránknak a része.
Hiteteket tiszteljük minden kérdés nélkül. Az egyetlen dolog, amit mi kérünk tőletek,
az a mi hitünk elismerése, és egy békés, harmonikus együttélés.
Ez az ország a mi hazánk, a mi területünk, és ez a mi életmódunk,
melynek élvezetét nektek is felajánljuk. De ha ti mindig csak panaszkodtok,
zászlónkat megtépítek, eskünket, keresztény hitünket megalázzátok,
akkor azt tanácsolom, használjátok fel az egyik ausztrál jogot:
AZ ORSZÁG ELHAGYÁSÁNAK JOGÁT.
Ha ti nem vagytok itt boldogok, költözzetek el! Nem köteleztünk mi benneteket,
hogy ide jöjjetek. Fogadjátok el az országot, mely befogadott titeket.”

Röviden: LOVE IT, OR LEAVE IT! Magyarul is lehet: Szeresd vagy szaladj!"
 
Utoljára módosítva:
Kedves @Erika321
-
Szebben is fogalmazhattam volna.
Az nem vigasz, hogy nagyobb veszélyek is leselkednek ránk mind gyilkosok. Sorry. :)
-
Inkább ugy fogalmaznék: A legtöbb ember nem eröszak által hal meg. Az esélyük a természetes halálra orjási. ;)
Ezt az állitásomat megerösiti minden statisztika.
 
Kedves @Erika321
-
Szebben is fogalmazhattam volna.
Az nem vigasz, hogy nagyobb veszélyek is leselkednek ránk mind gyilkosok. Sorry. :)
-
Inkább ugy fogalmaznék: A legtöbb ember nem eröszak által hal meg. Az esélyük a természetes halálra orjási. ;)
Ezt az állitásomat megerösiti minden statisztika.


:rohog: Szerintem be kellene tiltani a természetes halált! Képzeld mennyivel több élne, mint aki meghal macséte által...
 
ezt most kinek szántad? én nem írtam idegengyűlöletről... bocsi új vagyok és nem tudom, hogy működnek az üzenetek... leheth nem is nekem szántad... csak inkább megkérdem, mert sajnálnám, ha rosszul értelmeznél... én csak egy aggódó polgár vagyok... és szociális munkásként nem szokásom előítéleteket hangoztatni... de aggódni már csak szabad, nem? :)

Szegény Erika! Jól belecsöppentél a közepébe... Nyugi, nem harap a bácsi. :D
 
Egyenlőre jelenleg még csak az "előítélet" a biztos, hisz az alábbi személyek sem nevezik meg a támadás milyenségét...

".....Barack Obama amerikai elnök támogatásáról biztosította a németeket. Egy Fehéz házi értekezlet előtt nyilatkozott a sajtónak, és azt mondta, hogy “szívünk ott van a sérültekkel és minden lehetséges támogatás megadunk.”

Merkel azonban még nem nyilatkozott a merénylet kapcsán......"


"......Ez volt életem legnehezebb éjszakája” – fogalmazott a müncheni rendőrfőkapitány.

Egyúttal cáfolta azokat a korábban egymás után felröppenő híreket, amelyek szerint Münchenben máshol is lövöldöztek volna, és leszögezte, nincs összefüggés a müncheni ámokfutás és a hétfői würzburgi támadás között, amelyben egy 17 éves afgán menekült baltával öt embert sebesített meg. – Nincs többé veszély. Gondoljanak az áldozatokra és imádkozzanak értük – zárta Andrä a sajtótájékoztatót, amelyet szombat délben egy újabb fog követni.

Andrä egyébként beszélt arról is, hogy a rendőrség egyelőre nem tudja, terrortámadásként vagy ámokfutásként kezelje-e a merényletet.

Hatósági közlések szerint annak nincs jele, hogy egy szélsőséges iszlamista akciójáról lenne szó......"
 
Utoljára módosítva:
A sok idegengyülölö elfelejti itt, hogy az álldozatok is Ausländerek gyerekei voltak. Csak a teljesség kedvéért. Élet az élet.
-
gedenken-opfer-oez9-hp.jpg

Ernő! Már a múltkori esetnél is mondtam, hogy persze, hogy ezeket az agyonlőtt, agyontaposott és lekaszabolt tizenéveseket, nőket, férfiakat, akik közül ráadásul sokan éppen olyan menekültek és muzulmánok voltak, mint a gyilkosaik - mi is sajnáljuk. Miről tehettek ők? Semmiről! Nem ők bombázták ki őket az otthonukból és hajtották át fél Európán, mint az állatokat. Nem tehetnek semmiről!!! Miért nem vagy képes ezt megérteni?

De kérdezem én!

Hány üzletet, parkot, buszmegállót, vasútállomást. útkereszteződést kell még telerakni virágokkal, gyertyával és gyászoló emberekkel?

Ne nekrológot írogassatok, hanem tegyetek valamit, mert holnap, vagy holnapután a te környezetedből is áldozattá válhat bárki! Szép dolog megsiratni az elhunytakat, de még mindig nem érted, hogy felelősség terheli mindazokat, akik a te "nem szélsőséges" elveidet osztják, élükön Merkellel? Nincs lelkifurdalásod egy csepp sem?
 
Egyenlőre jelenleg még csak az "előítélet" a biztos....

".....Barack Obama amerikai elnök támogatásáról biztosította a németeket. Egy Fehéz házi értekezlet előtt nyilatkozott a sajtónak, és azt mondta, hogy “szívünk ott van a sérültekkel és minden lehetséges támogatás megadunk.”


Merkel azonban még nem nyilatkozott a merénylet kapcsán......"

Obama nem csak elnök, hanem egyben apa is, így természetes, hogy szorult belé egy kis együttérzés az elhunyt gyerekek és szüleik iránt.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,829
Tagok
615,968
Legújabb tagunk
Greta Nagy
Oldal tetejére