Hírek Levél Ferenc pápának

A kereszténységre apellálnak mindazok, akik valójában „nem is vallásosak”.

„Három héttel ezelőtti, húsvét vigíliáján elmondott homíliájának egy helyén a ma emberének csüggedtségét és kiábrándultságát – egyebek mellett – az alábbi okra vezeti vissza: »Belefáradtunk a személyes kockázatok vállalásába annak a világnak a falába ütközve, ahol úgy tűnik, mindig a legravaszabbak és a leghatalmasabbak törvényei jutnak érvényre«.

Az elfáradás fent említett okai mellett mi, magyarok egyéb tapasztalatainkról is beszámolhatnánk Őszentségének – ha lenne rá alkalmunk –, amelyeknek az európai népek családján belül alighanem egyedül mi vagyunk a tudói és mindennapos megélői. Ezek sorából kiemelném a legravaszabbaktól és leghatalmasabbaktól való állandó és egyre elhatalmasodó egzisztenciális fenyegetettség és kiszolgáltatottság okozta félelmet és rettegést, akiknek a törvényei a legelemibb civilizációs és erkölcsi elvárásokkal szembemenve rendre érvényre jutnak. Kísértetiesen úgy, ahogy a Fratelli tutti kezdetű enciklikájában fogalmazta meg Őszentsége: »A párbeszéd hiányának következménye, hogy (…) az embereket nem a közjó, hanem a hatalom által nyújtott előnyök megszerzése (…) érdekli.«

A mi országunkban megszűntek az értelmes, épeszű viták, az »egyetemes szeretet segítő párbeszédei«, avagy a »polgári párbeszéd művészete«, amint ön szeret fogalmazni, nincs már sem kedv, sem lehetőség higgadt meggyőzésre és bölcs belátásra, nincs logikus ítélőképesség, nincs racionális argumentum és mértéktartó józanság, kizárólag a politikai giccsé és propagandisztikus kamuvá (panzana) leegyszerűsített és célirányosan félreinterpretált »nemzet« vagy »kereszténység« vezényszavak léteznek, amelyekre hivatkozva aztán ki lehet adni a megbízást a »legkorruptabb médiumoknak«, amelyek »a félelmekhez igazítva facsarják ki a tényeket« (hogy ismét Őszentségét idézzük) a karaktergyilkosságra, minden eltérő vagy kritikus véleményen lévő kíméletlen lejáratására és ellehetetlenítésére.

Pont az ilyeneket nevezi ön fundamentalistáknak, akik »egysíkú, zárt világlátást kínálnak az igazságra nyitott gondolkodásmód helyett«, abban a meggyőződésben, hogy »birtokukban van az igazság, amit ha bárki megkérdőjelez, a fundamentalista a gesztust a személye elleni támadásként értelmezi«. Vagyis a kereszténységre apellálnak mindazok, akik valójában »nem is vallásosak«, hogy a »ravasz hatalmasok« privát anyagi és hatalmi preferenciáit szem előtt tartva a legkeresztényietlenebb és legnemzetietlenebb törvényeket léptessék életbe.”

Gábor György

1683061037355.png
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

pomagrade wrote on Kincsesbolygó's profile.
Szia! Sajnos nem sikerült még megtalálnom a Viszkok Fruzsi könyvet... Ha szembejön, felteszem majd :)
Hello everyone!!! The Rnata Nativity Bundle pattern is now available!!! Anyone here who already has it and wants to share it?
Erinna Lee has just released a new book: Enchanted Woodland Amigurumi... I hope someone will post it on the forum soon!
remélem jól csinálom!
Burgundii wrote on vandorcsillag's profile.
Ionon vagyok, mindig is az voltam. Hogy vagy

Statisztikák

Témák
37,861
Üzenet
4,729,357
Tagok
610,670
Legújabb tagunk
Aranyvirág71
Oldal tetejére