Varjúfélék
Ismerkedjónk meg a varjúfélékkel
A varjú szó többes száma
varjak vagy
varjúk, nyelvjárási változatai:
varnyú,
vargyú,
vartyú.
A magyarban a madár hangját a „kár”, „károg”, „káricsál” szavak jelölik.
Sok történetben keveredik a
varjú és a holló. Mindkettőt az istenek hírnökének tartják, és mindkét madárnak köze volt az időjáráshoz, a hosszú élethez, balszerencséhez és a halálhoz. A varjút mindezeken kívül az ómenek, előjelek madarának tartották. Ravasz intelligenciája miatt összekapcsolódott a varjúformát öltött tündérek képével, akik ilyen formában követnek el csínyeket.
A görög (és római) mitológiában a fehér varjak a hírhozó szerepében voltak, egy ízben azonban, amikor rossz híreket közvetítettek, Athéné istennő féktelen haragjában feketére festette a tollaikat. Apolló isten máshogy büntette meg a varjút, miután elküldte vízért, de a madár elfeledte feladatát és fügét csemegézett vízhordás helyett. Apollóhoz késve érkezett egy kígyóval a csőrében, majd azt hazudta, hogy a kígyó késleltette útja során, de az isten nem hitt neki. A kígyót felhajította a levegőbe, a hátára tette a varjat és a vizes kupát, majd megparancsolta Hidrának, hogy ne engedje a varjat inni, majd megtiltotta a varjúnak, hogy énekeljen. Így csak károgni tudott.
Az ír kelta mondakörben Morrigan háborúistennő nevéhez kötődnek a varjak. Két nővérével együtt képesek voltak felvenni a varjak alakját és feltűnésükkel jelezték a háború kezdetét.
Hosszú, zöldes fényű farka és fekete-fehér mintázata van. Hangja a jellegzetes csörgés, melyet leginkább télen és kora tavasszal hallat. Télen kóborol, majd március elején már fészket épít. Sokak szerint a fényes tárgyak iránti vonzódása csak mendemonda. Falvak, tanyák körül és a városokban is gyakori madár, összeszedi az etetőről leesett magvakat.
Szajkó, közismert népies neve:
mátyásmadár vagy mátyásszajkó, egyes vidékeken mátyás, illetve matyimadár
Lombos, elegyes és tűlevelű erdőkben, parkokban él. Kimondottan erdei madár. A hegység, dombvidék és síkság erdős részein országszerte megtalálható, ahol kisebb és közepes nagyságú lombos- vagy fenyves erdők vannak. Megtalálható a nagy kiterjedésű erdőkben is, ezeket azonban kevésbé szereti, mint a ligetes, mezőgazdaságilag művelt területekkel és tisztásokkal megszakított kisebb erdőket. Fátlan területeken nem él meg, lételeme a tölgy vagy bükk jelenléte.
A Magyarországon élő varjúfélék között a legkisebb. Tollazata rózsaszínes világosbarna. Farka fekete, míg farkcsíkja és alsó farkfedői fehérek. Feketés szárnyán a széles fehér folton kívül szembetűnő bélyeg a fekete vonalas égszínkék szárnytükör. A szép fedőtollak gyakran díszítik a vadászok kalapját is.
Fenyőszajkó Skandinávia déli részén, az Alpokban, a Kárpátokban és a Dinári-hegység fenyőerdejeiben és nyíreseiben található, Ázsiában a cirbolyafenyők között él. Középhegységek erdejeiben található, állandó, de ősszel alacsonyabbra költözik és egyes példányai kóborolnak.
Magyarországon ritka kóborló, időjárástól és tápláléktól függően.