Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.

Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9

1718054362959.jpeg
 
A képviselői visszahívhatóság 1990-ben kikerült az Alkotmányból.
/ Előtte a választói névjegyzékben szereplők 10 százaléka kezdeményezhette. /
Azóta 4 évenként van lehetőség a visszahívásra.
Közben viszont sokat változott a helyzet.
Ma már populista és egyben hitalapú rendszerrel működik a választás.
Itt is beírjátok naponta többször, nem számít mi lesz, csak az elkergetés a lényeg.
Még az sem számít, hogy miért kergessük el.
A többség nem igazságosabb működést óhajt, hanem szeretne az új korrupció
része lenni, vagy legalább rendszeresen munka nélkül plusz jövedelemhez jutni.
Mindenkinek ebből nem jut a 2026-os választás után sem,
és a "szerencséseknek" se tart örökké.
Belátható ideig nem lesz új aranykor.
Amikor a források 3-4 százalékát úgy lehet ellopni, hogy közben
minden évben mindenki legalább egy kicsivel jobban él.
Na....hol a kardom, hadd dőljek bele.
 
Mai jó hír az MP hívőknek:

Itt az ideje, hogy a Momentum egy lépést hátra lépjen

Ne induljon a Momentum a 2026-os választásokon, helyette állítson fel egy 500 millió forintos Rendszerváltó Alapot.
Rendkívüli küldöttgyűlést kezdeményezek a Momentumban.
Írta szerda reggel Fekete-Győr András a Momentum egyik alapítója, korábbi elnöke.
Fekete-Győr szerint Magyarországnak most nem az az érdeke, hogy a Momentum is megmérettesse magát a választásokon,
mert mindössze csak 3%-ot érne el, amivel csak akadályozná az esetleges kormányváltást.
A Momentum indulása a 2026-os választásokon most nem a megoldás, hanem a probléma része.
Nem erősítené, hanem gyengítené az esélyt arra, hogy bekövetkezzen a várva várt politikai változás.
Három százalék itt, kettő ott, és máris elveszítettük a változás esélyét.
Fekete-Győr azt is írta, hogy nem nézheti tovább tétlenül, hogy pártja már ki is választotta a listaállításhoz szükséges képviselőjelöltek felét.

15 év után se érti a választási rendszert a fiatal politikus sem.
A 106 körzetben valóban nincs sok esélye a momentumnak.
A listán viszont a minimálisan 1% feletti eredmény is szó szerint sokat ér.
Amivel a párt túlélheti.
A momentumra leadott listás szavazatok nem vesznének el.
Arányosan elosztják a nyertesek között.
Mivel MP utcahosszal vezet Orbán előtt a momentumos szavazatok nagyobb részét is megkapná.
/ Ahogy a mantrában szerepel, ez is csak erősítené . . . /
Ha mégsem vezet annyira vagy a helyzet ennél is problémásabb, akkor teljesen mindegy, hogy ki indul és ki nem.
 
Ráadásul, ha a következő (második ogy) választáson sem indít, megszűnik a párt.
 
Abban nem lehetsz biztos, hogy aki a Momentumra szavaz, az a Momentum híján a Fideszre szavazna, vagy nem szavazna. Mert, ha így van, akkor van igazad neked. De, ha a Momentumra szavazó polgár a Momentum híjján a Tiszára szavazna, akkor nincs.
 
Az világos, hogy az utcahosszal vezető MP listán eleve több szavazatot kap a fidesznél és ezért a momentum szavazataiból is több "jár" neki?
Kishitű vagy?
Mégsem áll jobban MP, többet kap Orbán és több jut neki a momentum "elvesztegetett" listás szavazataiból is?
Nagyon unom már az állandó valósághajlítgatást.
 
Nem a töredékszavazatokra gondoltam, hanem a ténylegesekre.
Ha XY a fideszre szavazna, de mivel indul a Momentum, inkább rájuk - az jó.
Ha XY csak azért megy el szavazni, mert indul a Momentum és rájuk szavaz, egyébként otthon maradna - az is jó.
De ha XY a Tiszára szavazna, ha a Momentum nem indulna.....érted már?
 
Ő lenne a következő "léghajlitó"?
Csak tehetséges kezdő tényhajlítgató.

Az egyik hozzászólásban mind a 106 körzetben a szavazók 99 százaléka a tisza jelöltjére voksol.
/ Mert szerinte ekkora a rendszerváltó hangulat, már mindenki nagyon elégedetlen Orbánnal. /
Pár perccel később a momentum a maga 0,001 százalékával megakadályozza az elkergetést.
 
Az egyik hozzászólásban mind a 106 körzetben a szavazók 99 százaléka a tisza jelöltjére voksol.
/ Mert szerinte ekkora a rendszerváltó hangulat, már mindenki nagyon elégedetlen Orbánnal. /
Egy része igaz amit Ishmael írt
nagy a rendszerváltó hangulat
Másik állítása nem hihető: Hozzászólásban mind a 106 körzetben a szavazók 99 százaléka a Tisza jelöltjére voksol.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

csorieva wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a fordításokat, eseteg
Anna Hackett
Stealing from Mr. Rich
a többi része is lesz majd?
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon jók tényleg a fordítások tényleg nem tudom elégszer elmondani. Izgatottan várom a 38. Kötet forditását is :)
Bibliotekarius wrote on Bea7's profile.
elküldöm kisebbre konvertálva.
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Köszönöm a kárpátok vámpírjai új fordítását !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia mit fordítasz most? Dianne Duvall könyv tervbe van esetleg? Köszi az eddigi fordításokat nagyon imádom őket!

Statisztikák

Témák
38,751
Üzenet
4,939,065
Tagok
624,415
Legújabb tagunk
rexpasha
Oldal tetejére