Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.

Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9

1718054362959.jpeg
 
hol a fenébe' írtam én ezt?
A végtelen arrogancia nem engedi az egyeztetést.
Ami egy tisza hívő szerint felesleges is, mert úgyis fölényesen nyer MP,
aki nap mint nap nyilatkozza, hogy minimum kétharmada lesz, de
akár még a négyötöd is összejöhet.
Igen visszatetsző dolog ilyen helyzetben a padlón vergődőeket rugdosni,
és azért rimánkodni, hogy ne induljanak mert elmarad miattuk a rendszerváltás.
El kellene már lassan dönteni, hogy fölényes lesz a győzelem, necces esetleg seminyő.

Orbánnak is könnyebb lenne a dolga, ha MP nem indulna.
Mégsem mondja naponta, hogy a tisza hagyja ki a 2026-os választást,
és 2030-ban esetleg próbálkozhat, ha még akkor is ennyire be lesz zsongva.
 
Utoljára módosítva:
1746695175331.png

"Szakítunk a békementalitással, átállunk a háborúhoz vezető út nulladik fázisára

A hangfelvételen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter azt mondja: az ötödik Orbán-kormány eldöntötte, hogy valóban ütőképes magyar haderőt épít fel. Ez azt jelenti, hogy szakítanak az eddigi békementalitásukkal. A nyilvánosságban fiatalításként megismert lépés a legegyszerűbb mód erre. A miniszter azt mondja, át kell állni a háborúhoz vezető nulladik fázisra. A feladat végrehajtásával Böröndi Gábort bízta meg. „Megtiszteltetés, hogy elvállalta, és arra számítok, hogy ezt a folyamatot ő maradéktalanul végre fogja hajtani” – tette hozzá."
 
A baj az emberek fejében van.
A ténylegesen szabad gondolkodás már rég lebontotta volna ezt a rendszert.

Az emberek hite, hogy szabályos úton megszabadulnak az enyveskezűtől a menekülési útvonal a kínból, amiből maguktól nem tudnak szabadulni, megint mástól várva, hogy helyettük lépjen.
 
Óriási gondban van a jelenlegi "ellenzék".
Már nem birja eldonteni kinek a seggét nyalja a teljes szabadgondolkodás jegyében.
Probalkoztak az elmult evben ezzel-azzal, fiatallal idosebbel, most egy assznyalázo, fiatal lányok lába kozt bujkalo manust talaltak.

Jo etvagyat!
 
Vajon miért jutott eszembe ez az idézet MP megszolalása kapcsán:

„Csak egy csapda volt, és ez a 22-es csapdája volt, amely leszögezte, hogy bárki, aki közvetlen és valós helyzetben saját biztonságára gondol, az döntésre képes elme természetes működéséről tesz bizonyságot. Orr őrült, tehát le lehet szerelni. Csak annyit kell tennie, hogy kéri a leszerelését, de ha kéri a leszerelését, akkor nem lehet őrült, és további bevetésekre küldhető. Orr lehet őrült, ha további bevetésekre megy, és lehet egészséges, ha nem megy. Ha egészséges, akkor viszont mennie kell. Ha megy, akkor őrült, és nem kell mennie; de ha nem akar menni, akkor egészséges, és mennie kell.”*
 
Gulyás már el is intézte:

„Ez egy lepkefing” - mondta az ügyről Gulyás.
Nade ezt meg így hogy?!

A Demokratikus Koalíció elnökének felesége, a párt korábbi miniszterelnök-jelöltje emellett egy személyes döntést is bejelentett. Eszerint: „Sok hónapnyi gyötrődés, újratervezési kísérlet és megannyi átbeszélt éjszaka után meghoztuk életünk talán legnehezebb döntését: elválunk.”
 
Végleg véget kíván vetni annak, hogy a magyar jobboldal hazug gyurcsányozással próbáljon kimenekülni minden bűne alól, hazug gyurcsányozással próbáljon elfedni minden bajt, hazug gyurcsányozással próbáljon lehetetlenné tenni embereket, programokat, politikákat.

Jó döntés!
 
Csatolás megtekintése 2060871

"Szakítunk a békementalitással, átállunk a háborúhoz vezető út nulladik fázisára

A hangfelvételen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter azt mondja: az ötödik Orbán-kormány eldöntötte, hogy valóban ütőképes magyar haderőt épít fel. Ez azt jelenti, hogy szakítanak az eddigi békementalitásukkal. A nyilvánosságban fiatalításként megismert lépés a legegyszerűbb mód erre. A miniszter azt mondja, át kell állni a háborúhoz vezető nulladik fázisra. A feladat végrehajtásával Böröndi Gábort bízta meg. „Megtiszteltetés, hogy elvállalta, és arra számítok, hogy ezt a folyamatot ő maradéktalanul végre fogja hajtani” – tette hozzá."

Ezt Magyar Péter írta a kormány álságos közdumájáról a békéről. Szerinte ez a Fidesz őszödi beszéde.

Mi ezen a nevetséges?
 
Végleg véget kíván vetni annak, hogy a magyar jobboldal hazug gyurcsányozással próbáljon kimenekülni minden bűne alól, hazug gyurcsányozással próbáljon elfedni minden bajt, hazug gyurcsányozással próbáljon lehetetlenné tenni embereket, programokat, politikákat.

Jó döntés!
Láttam önmagad idézve (háromszor) jól elbeszélgettél önmagaddal.
És hogy jó döntés volt-e?kiderül többek szerint kirakat az egész,
Gyurcsány Ferenc bejelentette azt a döntését, hogy lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul.” Ezt Dobrev Klára tette közzé fb-posztban.
És az én véleményem is az: nagyon régóta megosztó személyiség volt és igaz karaktergyilkosság is esett rajta.
Épp ideje volt lemondani.
De kérdés megállja-e hogy visszavonuljon a közélettől?

Az előzőhöz hozzá kell tennem Ami meglepett és szomorú: mint férj és feleség is elválnak ha igaz
És igaz:

Gyurcsánynak annyi – válik a feleségétől, a DK-tól és a képviselői mandátumától is

Klára asszony azonnal bejelentkezett az elnöki posztért.
És valaki kitörölte 2 üzenetem.

Beletemetkezem a devizahiteles ügybe, azt hiszem, mert ez sok nekem. Az öröm, amit a sajtóban olvasok. A hibáztatási dumák tömege.
Még most is.

Sosem tudtam megérteni, hogy egy egész ország hogy lehet olyan ostoba, hogy Gyurcsány Ferencet tartja kártékonynak, Orbánt pedig megtűrtnek?
Sőt, mérlegel Orbán javára!!

De, ez, ez az ország.
Nem csoda, ha itt tartunk.

Főleg, hogy még most sem képesek az emberek a saját döntéseik következményeivel szembenézni.
Itt senki nem felelős az elmúlt 35 évért, csak Gyurcsány.
No, ő aztán minden rosszért.

Azt hiszem, kihagyom a 2026-os választást, mert ideje lenne, hogy az emberek egyék meg, amit főztek.
 
az ötödik Orbán-kormány eldöntötte, hogy valóban ütőképes magyar haderőt épít fel.
Tíz-húsz év meg irgalmatlan pénz kéne hozzá........ de Flamingó jobban ért ehhez, majd megmondja, mi ennek az esélye.
Persze, lehet, lóról hátrafelé nyilazó egységeket, meg Hadik-huszárokat állítunk hadrendbe, akkor könnyebben meglehet.
 
Fölösleges ennyi pénzt költeni fegyverekre és katonaságra.
Mimagyarok úgyis rögtön megadjuk magunkat az első betolakodónak.
Nem akarunk vérontást.

/ OB /
Hát ez még a saját ideológiájukkal is szembement. Árpád leszármazottai nem adják meg magukat!! Na jó, volt olyan, amikor a 3 részre szakadt országban a Habsburgok seregében magyarok harcoltak a török seregben vitézkedő magyarok ellen, nade ilyesmi előfordul.
 
Ismét írom hogy teljesen mindegy mit mondanak . Mindig a legújabb kinyilatkozás számít.
A vakhit csodákra képes ...(főleg a szavazások előtt)
 
Tíz-húsz év meg irgalmatlan pénz kéne hozzá........ de Flamingó jobban ért ehhez, majd megmondja, mi ennek az esélye.
Én máshonnét közelitenék.
Gagamail azt írta, hogy az 5. Orbán kormány elhatározta.
Valójában már 2020-ban (vagyis már az előző kormány idején), sót korábban elkezdték.
Magánvéleményem szerint, mivel fogyóban volt a forrás, elkezdtek új terepet keresni és megtalálták a honvédséget. Ha jól tévedek 2019-ben a 400 milliárdos költsegvetest megfeleltek pár száz milliárddal (mondván jönnek a katonai helikopterek), de nem jöttek és a megfejelés ment vissza a központi költségvetésbe év végén.
Aztán 2020-ban a covid jobban hozott, ezért ott költöttek, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy megnöveltek a honvédelmi költségvetést is úgy 700 milliárdra.
Viszont Maróth doktort már 2016-ban aktiválták. (Aki nem tudná, ő egy orvosi vegzettsegű fideszes, aki kormánybiztosként még a tulajdonosi jogokat is birtokolta a Nemzeti Védelmi Beszerzési Ügynökség felett, vagyis minden komoly honvédelmi beszerzés felett.) Szóval nem hirtelen ötlett volt ez, ami amúgy Zrínyi 2026 néven fut(ott).
Visszakanyarodva, én a gondot ott látom, hogy még ha el is lopják a pénzt, de csurran-cseppen alapon lesz új technika, de hol lesznek hozzá a "zemberek"? Nem csak arra a katonára gondolok, aki használja, lő vele, vezeti .., hanem aki a logisztikai hátteret kell, hogy biztosítsa.
Anno csiptem amikor a pilótákat szivattak a műszakiak, hogy egy majmot is meg lehet tanítani kerékpározni, de kereket cserélni?
Utólag belegondolva nem is olyan vicc. Tegyük fel Kecskeméten van 50 pilóta (nem ennyi, de tegyük fel) és az alakulat több mint 1000 fő, akik gyakorlatilag biztosítják, hogy a gépek felszalhassanak. És a közvélekedessel ellentétben egy műszaki (sárkányos, futoműves, elektromos) szakember kiképzése tovább is tarthat, mint a pilótáké.
Persze, lehet, lóról hátrafelé nyilazó egységeket, meg Hadik-huszárokat állítunk hadrendbe, akkor könnyebben meglehet.
Én személy szerint feleslegesnek tartom, de a pápanak is vannak svájci gardistai, vagy a brit uralkodónak palotaőreii.
Viszont amíg lovagolni (diszmenetben) meg lehet tanulni 1-2 hét alatt, addig pl. egy lokátor kép kiértékelni biztos nem. És talán az utóbbi védelmi szempontból talán fontosabb.
Fölösleges ennyi pénzt költeni fegyverekre és katonaságra.
Mimagyarok úgyis rögtön megadjuk magunkat az első betolakodónak.
Nem akarunk vérontást.

/ OB /
Nemaddiga!
Talán Melitta délután kiteszi a cikket, hogy az ukránok magyaroknak katonailag kémkedőket fogtak el, amit, ha melléteszünk a honvédelmi miniszter 0. fázisos háborús szövegéhez, nem zárható ki a magyar katonák kárpátaljai területre küldése, amihez azért kell nemi fegyver.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

csorieva wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a fordításokat, eseteg
Anna Hackett
Stealing from Mr. Rich
a többi része is lesz majd?
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon jók tényleg a fordítások tényleg nem tudom elégszer elmondani. Izgatottan várom a 38. Kötet forditását is :)
Bibliotekarius wrote on Bea7's profile.
elküldöm kisebbre konvertálva.
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Köszönöm a kárpátok vámpírjai új fordítását !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia mit fordítasz most? Dianne Duvall könyv tervbe van esetleg? Köszi az eddigi fordításokat nagyon imádom őket!

Statisztikák

Témák
38,751
Üzenet
4,939,065
Tagok
624,415
Legújabb tagunk
rexpasha
Oldal tetejére