Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 
Említettem már párszor, hogy a költségvetés erősen forráshiányos.
Plusz itt senki nem akar adót fizetni.
Viszont követelik az ingyen pénzt.
Ezzel a "mentalitással" mindig csak ilyen kormányaink lesznek.
A következőnek se lesz több forrása, abban is csalódni fogsz.
Muszáj adót fizetni mert viszály lesz
Illetve kisembernek muszáj a nagyoknak nem
 
Nem akarok a 2006-2010 közti időkről beszélni, mert már meg lettünk fenyítve az akkori vezetők emlegetése miatt.
Kötve hiszem, hacsak nem szemkilövetö Gyurcsany vagy libás Bajnai kifejezéseket irtál.
De tény és való, hogy kicsit se voltam elragadtatva tőlük. (Itt kéne jönni annak, ami nem jön).
Tudom, így nem lehet érvelni, dehát micsinájjak. Ez van.
A tetszik/nem tetszik, a saját izlésvilágod függvénye.
A kritizálást viszon már érvekkel illik alátámasztani.
És még valami. A 2010-ben leváltott kormánynak volt pár intézkedése, ami abban az évben lépett hatályba és ha nem csinálják vissza, bajt okozott volna.
Konkrétan?
Olyan bajt, mint ami most lesz pl. az önkormányzatok körül. De az új kormány visszacsinált ezekből párat, és ez pozitívum volt.
Ezt nem értem. Tudtommal 201-ben az önkormányzatok kiherélése kezdödöt és nem végződött.
Asszem, hagyni kéne ezt a témát már, elmúlt, elévült, az akkori szereplők is többször köpönyeget fordítottak, akkori miniszterből nagy fidesznyik lett meg ilyesmik.
Ezt megint nem értem, de biztos bennem a hiba.
Én csak arra emlékszem, hogy takarékos kormányt ígért Orbán 8 miniszterrel (amiből aztán 10 lett). Ma meg a duplája, 16 államtitkár meg majd 200....
 
Asszem, hagyni kéne ezt a témát már, elmúlt, elévült, az akkori szereplők is többször köpönyeget fordítottak, akkori miniszterből nagy fidesznyik lett meg ilyesmik.
Olcsó rezsinek vége? Orbán szerint nyolcszázmilliárd forint pluszkiadás jöhet! Cikk a hozzászólásoknál! >>>
1747317095719.png

A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor, a közelmúltban egy videóüzenetben fejtette ki komoly aggályait az Európai Unió jelenlegi energiapolitikai irányvonalaival kapcsolatban. Figyelmeztetése szerint ezek a brüsszeli tervek súlyos terheket róhatnak a magyar családokra, amennyiben a jelenlegi formájukban megvalósulnak. A kormányfő álláspontja szerint az orosz energiahordozók európai importjának teljes körű betiltása drámai következményekkel járhat, konkrétan a földgáz és a villamos energia árának potenciális megduplázódásával Magyarországon.
 
Olcsó rezsinek vége?
Évek óta zajlik egy jogvita arról, hogy az MVM, mint állami rezsiszolgáltató, milyen referenciaárhoz képest mutatja be a gáz- és áramszámlák első oldalán a reszibokszban az elvileg elért pénzügyi megtakarítás mértékét. A Népszava számításai szerint a cégcsoport gáznagykereskedője tavalyelőtt valójában köbméterenként átlag 106, tavaly pedig 86 forintért szerezhette be a nyersanyagot, miközben a rezsibokszban bruttó 1020 forintos elvi beszerzési árhoz képest tüntetik fel a rezsicsökkentéssel elért megtakarítás mértékét.

A cégcsoport áramnagykereskedőjének nyilvános beszámolója alapján úgy számol a lap, hogy 2023-ban átlagosan 37, tavaly pedig 28 forintért vásárolhatta kilowattóránként az áramot, miközben a rezsibokszban kimutatott megtakarítás bruttó 269 forintos referenciaértékből indulhat ki.


/ A rezsicsökkentés kamu. /​
 
Utoljára módosítva:
Az egyház és a nemesség már a középkorban is adómentes volt.
A nemességnek is kellett adót fizetni később
1848. március 18-án az utolsó rendi országgyűlés elfogadta az úrbéri viszonyok felszámolásáról, valamint a közteherviselés bevezetéséről szóló törvényeket, nem rögtönöztek a követek.
A késő középkori magyar politikai elitet az ország legfőbb világi és egyházi főméltóságai alkották. A legmagasabb szintű döntéshozatal a királyi tanácsban történt, ahol az előbbiek a köznemesi ülnökökkel kiegészülve foglaltak helyet
 
A nemességnek is kellett adót fizetni később
1848. március 18-án az utolsó rendi országgyűlés elfogadta az úrbéri viszonyok felszámolásáról, valamint a közteherviselés bevezetéséről szóló törvényeket, nem rögtönöztek a követek.
A késő középkori magyar politikai elitet az ország legfőbb világi és egyházi főméltóságai alkották. A legmagasabb szintű döntéshozatal a királyi tanácsban történt, ahol az előbbiek a köznemesi ülnökökkel kiegészülve foglaltak helyet
A középkor vége bőven korábban volt - bár, hogy Magyarországon tényegesen mikor ért véget, azon lehet vitatkozni.

Azt gondolom, a mondat azt jelentette, hogy volt egy szűk réteg, akik "elitnek" tartották magukat, s meg is tettek mindent azért, hogy akik szerintük nem voltak az elit része, eltartsák őket, fizetve tanulmányokat, házat, háztartást, utazásokat, ruházkodást, étkezést, szórakozást.
A helyzet ismerős lehet ...

Volt köztük néhány, aki úgy érezte, ez még sem járja. Az a néhány adott "kedvezményeket" az őt eltartóknak.
Jó gazda volt. ):
Ismerős?
 
Illene teljesen kiírni nevét mert így Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor
párosra találunk
Ő lenne az?
Csatolás megtekintése 2062125
De hogy mitől prosti azt se tudható
Mert pénzért mindenre hajlandó, azért.
Biztosan láttál almamolyos almát - kívül szép, belül barna, férges - nekem ez Várkonyi.

Ráadásul játsszák a gazdagot azon a pénzen, amit Orbán a köztől lopott.
Egy erkölcsi nulla a nő, a férjével együtt.
 
Évek óta zajlik egy jogvita arról, hogy az MVM, mint állami rezsiszolgáltató, milyen referenciaárhoz képest mutatja be a gáz- és áramszámlák első oldalán a reszibokszban az elvileg elért pénzügyi megtakarítás mértékét. A Népszava számításai szerint a cégcsoport gáznagykereskedője tavalyelőtt valójában köbméterenként átlag 106, tavaly pedig 86 forintért szerezhette be a nyersanyagot, miközben a rezsibokszban bruttó 1020 forintos elvi beszerzési árhoz képest tüntetik fel a rezsicsökkentéssel elért megtakarítás mértékét.

A cégcsoport áramnagykereskedőjének nyilvános beszámolója alapján úgy számol a lap, hogy 2023-ban átlagosan 37, tavaly pedig 28 forintért vásárolhatta kilowattóránként az áramot, miközben a rezsibokszban kimutatott megtakarítás bruttó 269 forintos referenciaértékből indulhat ki.


/ A rezsicsökkentés kamu. /​
Döbbenetes, ahogy ezt is megették az emberek!
 
Sajnos de........

Na jó, egyet. Az iparűzési adó jutott eszembe.
Tudtommal nem törölték el az HIPA-t csak fixálták a mértékét. Ezzel meg az önkormányzatok kitörölhetik. A központi költségvetésből nem kapnak annyit, ami elég lenne a kötelező feladatokra és azt a helyi adókból próbálják megoldani, de rögzített % és növekvő inflácio mellett ez képtelenség.
Itt pl. Szili Katalinra gondoltam, de Kóka is hamar beilleszkedett.
Kóka üzletember , Szili meg (állítólag az egyik öszödi beszéd nyilvánosságra hozó) sértett áruló.
 
A középkor vége bőven korábban volt - bár, hogy Magyarországon tényegesen mikor ért véget, azon lehet vitatkozni.
De a középkor szót nem én írtam azt ishmael írta adómentesség a nemesek témakörre
Felesleges a középkor résszel foglalkozni itt a dátum mikor törölték el a kiváltságot:
A nemességnek is kellett adót fizetni később
1848. március 18-án az utolsó rendi országgyűlés elfogadta az úrbéri viszonyok felszámolásáról, valamint a közteherviselés bevezetéséről szóló törvényeket,
 
Ezt mondta?
Még önmagának is hazudik.
Igen de Orbán nem úgy mondta hogy : még soha nem hazudott.
Orbán megmondta, hogy még soha nem hazudott.
Orbán úgy mondta (vagy magyarázta)Nem találom már azt hol volt
Politikában még soha nem hazudott.
Persze ez sem igaz mert ott is hazudik
viszont ez mostani:
Orbán Viktor azt nyilatkozta a CNN-nek, melyet ma hajnalban sugároztak, hogy ő még életében soha nem hazudott.
 
De a középkor szót nem én írtam azt ishmael írta adómentesség a nemesek témakörre
Felesleges a középkor résszel foglalkozni itt a dátum mikor törölték el a kiváltságot:
A nemességnek is kellett adót fizetni később
1848. március 18-án az utolsó rendi országgyűlés elfogadta az úrbéri viszonyok felszámolásáról, valamint a közteherviselés bevezetéséről szóló törvényeket,
ELVILEG most is kell fizetni adót a nemességnek.
Mondom, ELVILEG.
 
ELVILEG most is kell fizetni adót a nemességnek.
Mondom, ELVILEG.
Marhaság ezt a témát erőltetni ez már nem Magyar Péterről szól
Ez alábbi se más de legalább róla szól

Felrobbantotta a netet ez a Magyar Péterről szóló videó​

„Folyton csak én, csak én, csak én, nem népi hős, csak egy kretén.”

Ez előbbi szamárság után talán érdekesebb:

Nem a Clark Ádám térről indul Magyar Péter Nagyváradra​

Eredetileg a Clark Ádám térről indult volna gyalog Magyar Péter Nagyváradra szerdán, ám a Tour de Hongrie rajtja miatt meg kellett változtatnia a helyszínt, így 11:30-kor a Szent István Bazilika elől kezdi meg a gyaloglást.
Majd’ 300 km-t teszünk meg, 1 millió lépés vár ránk a csodálatos Nagyvárad városáig
mondta a Tisza Párt elnöke, aki nemzeti lobogóval és egy hátizsákkal kezdi meg az utat.
Az első napon 25 km-t gyalogol, Pécelig. Magyar szerint ez jó lesz bemelegítésnek, és ezt követően lesznek hosszabb penzumok is.
Ez egy nyitott zarándoklat – bárki csatlakozhat hozzánk. Akár egy órára, akár egy napra, egy méterre, egy szóra vagy csak egy gondolatra. Gyertek velünk!
– mondta a Tisza párt elnöke, aki hozzátette:
Ez a menet nem pusztán egy hosszú gyaloglás. Ez egy szimbólum is lesz egyben. A nemzeti összefogás és a béke szimbóluma. Ezzel az úttal lemossuk a gyalázatot, lezárunk egy korszakot és egy újat nyitunk.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.
Andrea Dózsa wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Végre sikerült regisztrálnom és így mostmár majd itt is olvashatom a fordításaidat. Köszönöm az eddigieket is. :)

Statisztikák

Témák
39,191
Üzenet
5,049,235
Tagok
630,482
Legújabb tagunk
nflt-shirts
Oldal tetejére