Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 
Nem elég neked, hogy holnap elindul gyalog Nagyváradra, pedig például kerékpárral is mehetne,
Nem értesz te ehhez!
A kerékpárt ellophatjék. Megbüntethet a rendőr mert nincs rajta lámpa, rajtad kukásmellény, benned kisüsti...
és egymillió lépést tesz meg egy magyar nemzeti lobogóval a békéért és a nemzeti összefogásért.
Látod, ez is a bicaj ellen szól.
Tud az lépni? Na ugye!
Előbb kezdődött az uborkaszezon.
Ma a legerősebb hír az volt, hogy Lölö milyen jó férj.
Nem szólt Andinak, hogy a csipkebetoldásos egyenes szárú fehér nadrág nem forintban 2632 hanem euróban.
Me' biztos Andi vette. Akinek fudsa 120 milliós Bentley re...
/ A modellen jobban áll. /
Mé' ez nem a zandi?
 
„Nem akarjuk a magyar férfiakat, a magyar katonákat Ukrajnába küldeni harcolni és meghalni” – fogalmazott a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója:
Csatolás megtekintése 2061879
( Íme ez a lényeg lehet itt bármiről tereferézni ennek a hírnek fognak hinni a választók!!! Mert hinni akarnak. Most megnyugodtak és büszkék is lettek.)
Pedig egyszerű cáfolni.
Nemhogy ukránul, de még oroszul sem tud, sőt törökül sem
 
Várkonyi egy számító nő (Fidesz-prosti), akármi van rajta.

DE! Éjjel megszületett egy fontos törvényjavaslat - tessék rajta elmolyolni, mert biztosan nem a CÖF-re és a Fideszre fogják alkalmazni. Sőt, az Alapjogi Központ sem hiszem, hogy górcső alá kerül.

Ellenzéki pártok, ellenzéki sajtó, ellenzéki média és rendezvények.
Pl. Magyar Péterék és a TISZA támogatása.

Bármi, amit a Fidesz "ellenségnek" gondol.

Jó lenne, ha egy kicsit futkosna a hátakon a hideg, és elkezdene felháborodni a megmaradt normális réteg, mert nagyon nagy baj!

"Betiltás, pénzelvonás, megbélyegzés – benyújtották a Fidesz nagytakarítós javaslatát

"A közélet átláthatóságáról" szóló törvényjavaslat szerint, ha a Szuverenitásvédelmi Hivatal úgy ítéli meg, hogy egy külföldről támogatott szervezet tevékenysége veszélyezteti Magyarország szuverenitását, akkor javasolhatja, hogy a kormány vegye jegyzékre a szervezetet.

Kedden éjjel Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője benyújtotta a parlamentnek „A közélet átláthatóságáról” című törvényjavaslatát, amely rendkívüli módon megnehezítené a külföldi támogatásokat kapó szervezetek munkáját és létezését. A javaslat szerint ha a Szuverenitásvédelmi Hivatal úgy ítéli meg, hogy egy külföldről támogatott szervezet tevékenysége veszélyezteti Magyarország szuverenitását, akkor javasolhatja, hogy a kormány vegye jegyzékre a szervezetet.
Ez azzal jár, hogy az adott szervezet a listára kerülés után nem gyűjthet adó 1%-ot, és köteles minden támogatójától és minden támogatásról „teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatot kérni” arról, hogy a pénz nem külföldről jött.
A törvény szerint minden külföldről érkező pénz veszélyes lehet a szuverenitásra, így azok az összegek is, amiket transzparens pályázatokon lehet elnyerni. Ebbe beletartoznak azok az uniós pályázatok is, amikért uniós tagországban működő szervezetek indulnak el.

Ha felmerül, hogy a szervezet mégis külföldi támogatást fogadott el, akkor a pénzmosás elleni szerv a támogatás 25-szörösét szabja ki bírságnak, amit 15 napon belül ki kell fizetni. Az így befizetett összegek és a törvény alapján megszüntetett szervezetek teljes vagyona a Nemzeti Együttműködési Alapba kerül be.

A szerv helyszíni ellenőrzést is tarthat, ami azt jelenti, hogy kivonulhat a listázott szervezetekhez, ahol belenézhet minden iratba és számítógépbe, adathordozóba, és ezekről másolatot is készíthet. Ehhez a rendőrség segítségét is kérhetik.

A javaslat szerint bármi veszélyeztetheti az ország szuverenitását, ami sérti, negatív színben tünteti fel az ország független, demokratikus jogállami jellegét; a nemzet egységét, a határon túli magyarokért való felelősséget; a házasság, a család és a biológiai nemek elsődlegességét; a békét, a biztonságot és a más országokkal való együttműködést; az ország alkotmányos önazonosságát, keresztény kultúráját.

Az ország szuverenitását olyan tevékenységekkel lehet veszélyeztetni, amelyek alkalmasak a közvélemény befolyásolására – minden olyan tevékenységet ilyennek neveznek meg, amelyek alkalmasak lehet a választói akarat vagy a demokratikus vita befolyásolására.

Az új szabályok a törvény elfogadását követő harmadik napon lépnek majd életbe, de a listára vett szervezeteknek csak a következő adóévtől tiltanák meg, hogy 1%-os felajánlásokat gyűjtsenek."
(Klubrádió - a Telex nyomán)
 
Jó lenne, ha egy kicsit futkosna a hátakon a hideg, és elkezdene felháborodni a megmaradt normális réteg, mert nagyon nagy baj!
Jó felháborodtam és hogyan tovább?
Menjek tüntetni? Ki megy 10 ezer ember és a kormány meg azonnal szervez egy 100 ezrest. Te nem tudsz szervezni mert nincs pénzed. Ráadásul igazoljad honnan is vetted a pénzt addig is telik az idő....
Itt csak választásokon lehet megváltoztatni a parlamenti arányokat.
 
Itt csak választásokon lehet megváltoztatni a parlamenti arányokat.
Az előző 3 választáson kevesebben voltunk.
2021-ben is jók voltak a számok.
Miből gondolod, hogy most sikerűl?
Azóta csak romlottak a lehetőségek.
A reményről pedig könnyen kiderülhet, hogy sima átverés,
egy NER projekt az ellenzék eltüntetésére.
 
Jó felháborodtam és hogyan tovább?
Menjek tüntetni? Ki megy 10 ezer ember és a kormány meg azonnal szervez egy 100 ezrest. Te nem tudsz szervezni mert nincs pénzed. Ráadásul igazoljad honnan is vetted a pénzt addig is telik az idő....
Itt csak választásokon lehet megváltoztatni a parlamenti arányokat.
Ezeket a veszélyeket sokan elhessegetik maguktól.

Éppen azért más a helyzet, mint a többi választásnál, mert van kihívója a Fidesznek.
Sosem volt ennyire közel ahhoz, hogy tényleg leváltsák.

De nem fogják - mert Putyint is le akarták, mert a fehérorosz elnököt is le akarták, mert Grúziában is az győzött, akit Putyin akart.
Ezek a jogszabályok pontosan ezt készítik elő.
S abban is egészen biztos lehet mindenki, hogy ha Orbán marad, 2030-ra nem vagyunk eus ország.

S hogy mit lehet tenni?

A semmit, csak várunk, hátha minden úgy lesz, mint régen, bár éppen az sem rossz, ami most van, csak kell egy kis megalkuvás - szerintem a legrosszabb megoldás.

Tényleg az rémlik föl, hogy Orbán a választás estéjén csalódottan bejelenti, hogy vesztett?
 
Ezeket a veszélyeket sokan elhessegetik maguktól.

Éppen azért más a helyzet, mint a többi választásnál, mert van kihívója a Fidesznek.
Sosem volt ennyire közel ahhoz, hogy tényleg leváltsák.

De nem fogják - mert Putyint is le akarták, mert a fehérorosz elnököt is le akarták, mert Grúziában is az győzött, akit Putyin akart.
Ezek a jogszabályok pontosan ezt készítik elő.
S abban is egészen biztos lehet mindenki, hogy ha Orbán marad, 2030-ra nem vagyunk eus ország.

S hogy mit lehet tenni?

A semmit, csak várunk, hátha minden úgy lesz, mint régen, bár éppen az sem rossz, ami most van, csak kell egy kis megalkuvás - szerintem a legrosszabb megoldás.

Tényleg az rémlik föl, hogy Orbán a választás estéjén csalódottan bejelenti, hogy vesztett?

Szerintem se lesz kormányváltás 26-ban.
A 133 bátor ember hozzájárulásával mindent megtesznek
hatalmuk megtartásáért.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.
Andrea Dózsa wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Végre sikerült regisztrálnom és így mostmár majd itt is olvashatom a fordításaidat. Köszönöm az eddigieket is. :)

Statisztikák

Témák
39,192
Üzenet
5,049,289
Tagok
630,484
Legújabb tagunk
buffalobillgears
Oldal tetejére