Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.

Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9

1718054362959.jpeg
 
A Fidesz kvázi pártlapjaként működő Magyar Nemzet konkrét számokat tartalmazó cikkben írta meg, hogy Magyar Péter és családtagjai hányszor vették igénybe a tiszás politikus által csak „VIP-részlegként” emlegetett speciális rendeltetésű centrumot a Honvédkórházban.
A Fidesz holdudvarába tartozó lap ugyanis megírta, hogy egy miniszter házastársa gond nélkül elintézhette, hogy nemcsak saját maga, hanem szülei és nagyszülei is ellátást kaphassanak a megsérült katonáknak, rendőröknek és védett állami vezetőknek fenntartott kórházi részlegen.
( hm...az hogy a Magyar családján - már ha igaz- kívül kik részesültek még ebben a kegyben azt nem részletezik?????? )
Még mindig nem fogták fel, hogy ezekkel nem mennek semmire. Mindenki tudja honnan jött MP, DE ez senkit sem érdekel, hiszen szembefordult a múltjával Saulus -Paulus
 
Orbán zárt körben bevallotta Kötcsén, hogy a teljes politikai csatatér megváltozott Magyar Péter megjelenésével
A miniszterelnök szerint Magyar berobbanása után már nem lesz elég a szimpla gyurcsányozása az ellenzéknek, és szavaiból arra lehet következtetni, hogy megszűnt a centrális erőtér. Orbán az EU-s pénzek hiánya miatt a „lassú magyar bürokráciát" szidta, és már nagyon várják, hogy régi szövetségesének, Matolcsy Györgynek lejárjon a mandátuma.
 
A Fidesz kvázi pártlapjaként működő Magyar Nemzet konkrét számokat tartalmazó cikkben írta meg, hogy Magyar Péter és családtagjai hányszor vették igénybe a tiszás politikus által csak „VIP-részlegként” emlegetett speciális rendeltetésű centrumot a Honvédkórházban.
Nem olvasom a MN-t (mivel csak a nyomtatott nagybetűket ismerem), de felteszem mindez még akkor történt, amikor még nem volt elvált, azaz volt egy miniszter felesége, akinek a révén jogosult volt az egész család a honvéd kórházas ellátásra.
Úgyhogy, "Na és"?
A Fidesz holdudvarába tartozó lap ugyanis megírta, hogy egy miniszter házastársa gond nélkül elintézhette, hogy nemcsak saját maga, hanem szülei és nagyszülei is ellátást kaphassanak a megsérült katonáknak, rendőröknek és védett állami vezetőknek fenntartott kórházi részlegen.
Jó lenne tudni, mi volt az "ellátás"
Régen jártam a Honvédkórházban, de anno az ambuláns ellátásra nem volt küln VIP részleg. Elkülönített szobák voltak a befeküdni kényszerültek számára. Az, meg hogy soron kívül ellátták... minden rendelő ajtaján ott virít, hogy a behívás nem az érkezés sorrendjében törtenik.
( hm...az hogy a Magyar családján - már ha igaz- kívül kik részesültek még ebben a kegyben azt nem részletezik?????? )
Az ellátás kegy?
Akkor jó sokan részesülhettek, mert a szuper kórházhoz a kerület, meg az ország jó része (súlyos égési sérülteket pl. csak ott tudnak ellátni).
Persze, ha a VIP szobás ellátást nehezményezi a lap, ahhoz nem tudok hozzászólni csak annyit, hogy a kórháznak feljelentést kellene tenni különösen szenzitív adatok szivárogtatása miatt.
 
Nem olvasom a MN-t (mivel csak a nyomtatott nagybetűket ismerem), de felteszem mindez még akkor történt, amikor még nem volt elvált, azaz volt egy miniszter felesége, akinek a révén jogosult volt az egész család a honvéd kórházas ellátásra.
Úgyhogy, "Na és"?

Jó lenne tudni, mi volt az "ellátás"
Régen jártam a Honvédkórházban, de anno az ambuláns ellátásra nem volt küln VIP részleg. Elkülönített szobák voltak a befeküdni kényszerültek számára. Az, meg hogy soron kívül ellátták... minden rendelő ajtaján ott virít, hogy a behívás nem az érkezés sorrendjében törtenik.

Az ellátás kegy?
Akkor jó sokan részesülhettek, mert a szuper kórházhoz a kerület, meg az ország jó része (súlyos égési sérülteket pl. csak ott tudnak ellátni).
Persze, ha a VIP szobás ellátást nehezményezi a lap, ahhoz nem tudok hozzászólni csak annyit, hogy a kórháznak feljelentést kellene tenni különösen szenzitív adatok szivárogtatása miatt.
Gyermekem manduláját egy határmenti város kórházában vették ki. A fülorrgégészeten három kategóriában voltak kórtermek:
- a sima TB-s betegek (4 ágyas szobák)
- a Főorvos Úr betegei (mi is azok voltunk), 2db. kétágyas szoba
- a fizetős román betegek,luxus lakosztály, tolmács meg minden
 
Magyar Péter Budapest főpolgármesterével, Karácsony Gergellyel, a Kutyapárt leendő XII. kerületi polgármesterével, Kovács Gergellyel és Vitézy Dávid főpolgármester-jelölttel is tárgyalt. Ez Szentkirályi Alexandra szerint azt bizonyítja, hogy az úgynevezett szivárványkoalíció létezik és „a fiúk csak a szereposztáson és a gázsin egyezkednek”.

Szerintem amit SzA mond, azt bizonyítja, hogy fingja sincs, miket beszél. Mind a két neuronja beizzott, és kiadta ezt az eredményt.
Egy pattközeli helyzet tárgyalások útján történő megoldása, ez őszerinte elítélendő, káros és nevetséges.
Ennyi a csajszi.
 
Műbalhé.
Sem a Fidesznek, sem a Dk-nak nem áll érdekében egy új választás, csak még rosszabbul járnának. Ebben a leosztásban pedig nem nagyon van más lehetősége Karácsonynak, mint Vitézivel elásni a csatabárdot.
 
Magyar Péter feljelenti volt barátnőjét az interjú után és tüntetést szervez a közmédiához.

Nem kellett sokat várni Magyar Péter reakciójára azután, hogy volt barátnője, Vogel Evelin az Indexnek adott interjúban tálalt ki a kapcsolatukról és a Tisza Párt megalakulásáról, működéséről.

A volt barátnőm, Vogel Evelin május óta zsarol engem és a Tisza Pártot

Vogel harminc millió forintot akart fenyegetéssel kihúzni belőlük, rajta kívül a párt másik öt kollégájától is követelte az összeget.
Miután a zsarolását visszautasítottuk, felvette a kapcsolatot a Fidesz alelnökével, Kubatov Gáborral, és havi ötmillió forintos
és egyéb juttatásokért cserébe elvállalta az Indexen megjelent hazug propaganda interjút.
 
Ezt most már csak alá kellene támasztani.Tényekkel, nem dumával.Amugy az interjura kidobott idöért kár.Elfecsérelt 50 perc, hamis testbeszéddel, a nö semmit nem mond ami releváns lenne.
 
Nehéz az EX-ek élete:D
Nehéz? Mitöl? Gyerektartás, vagyonmegosztás az egyiknél, röpködö milliok a másiknál....Mitöl nehéz ez?? Ha ez igy megy tovább, MP földönfutó nincstelen lesz.

Komolyra viszont: az már látható, hogy az EP választási idöszak volt a csucs neki, innen lefele megy a szekér, mint Gyurcsány, Jakab Péter, Márki Zay. Elöbb,utobb süllyesztö.
Arra minden esetre jo lakmusz, hogy nem mindenki ért 1t a Fidesszel.
 
Baszki, ennek az énekesmadárnak nem Magyar fog gyerektartást, asszonytartást meg pofabetartást stb fizetni, hanem TE, meg az összes adófizetőtől kapja az apanázst!
Amúgy meg kb. a lőtéri kutyát nem érdekli, hogy hány ajánlatot kapott, és ebből ténylegesen hányat dugott meg Magyar Péter.
Déri János elhíresült mondása volt, hogy nem hálhat az ember a világ összes asszonyával, de mindenképpen törekedni kell rá! :D
 
Ez utobbi mondatot teljes terjedelmében csak támogatni tudom.Különös tekintettel a népességmegtartási kormányprogramra s annak szellemében:D
 
Valoszinu a népesség csokkenés az oka annak is, hogy a Tisza párt EU képviseloi kozt nem egy és még csak nem is ketto olyan van, akinek az asszisztense német, gorog, olasz lett.
Az MP által kozzétett (magyarul megjelent) pályázati kiirásban az állt, hogy olyan fiatalok jelentkezését várják, akik hatékonyan képviselni tudjak hazajuk érdekeit az EU-ban.

Háttt izéééé
 
Na és? A német, a görög vagy az olasz nem tudja?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !

Statisztikák

Témák
38,393
Üzenet
4,853,615
Tagok
618,753
Legújabb tagunk
Timi841212
Oldal tetejére