Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 
Meddig leszünk köztársasági elnök báb nélkül?
30 napig jaj
Dr. Bárándy Pétert javaslom
Úgy tudom, hogy 70 év a korhatár, és feltétel hogy egyetlen párthoz sem lehet/ett kötődése.
Ez Bárándyt már 2 okból is kizárja.
Dr Laczó Adrienn neve is felmerült, ő akár megfelelő jelölt is lehet.
 
az ugye van 12 millio is



tanar vagy tucccc szamolni
hany napba is telik azt a 12 milliot kimassiroztatni
++ mibe is kerul a 12 millio tartasa ??? az adofizetoknek ???
ma nem talalsz egyetlen yenkit sem aki nem ertene egyet
++++ az osszes szinesboru megnevezesed nem allja meg a helyet mert ez a 12 millio latin es azsiai es nem keves kelet europai FEHER - igen magyar is boven


ambar ezt a meccset egyparszor mar lejatszottuk
Félreérthető vágányra megyünk.

Nem azzal van gond (nekem sem), hogy eljárnak azokkal szemben, akik jogtalanul tartózkodnak egy országban, vagy az állam vagyonát megtermelőkkel, fenntartókkal szemben gyakorlatilag jogtalanul vesznek fel juttatásokat, ahogy Udvarfy írta.

A módszerekkel és eszközökkel.

Nem lehet embereket kínozni. Nem lehet embereket ellátatlanul bezsuppolni táborokba, sokszor úgy, hogy nem is tudnak róluk a rokonaik, kapcsolatot nem tudnak tartani velük, segítéget kérni sem tudnak.
Nem lehet bírósági eljárás nélkül megfosztani őket a jogaiktól (pl. elvenni a zöldkártyájukat).
Nem lehet az ez ellen (lehet laikus, de békés módon) védekezőket és tüntetőket erőszakkal oszlatni, nem lehet lelőni őket, és hazugságokkal etetni a közvéleményt.
Nem lehet az ilyen történéseket "elsimítani" és kivizsgálatlanul agyonhallgatni, majd besöpörni a szőnyeg alá.
Stb.

Amit az ICE csinál, az tisztogatás.
Innen úgy fest, faji alapú tisztogatás - lásd utóbbi két halálesetet is.
A 26 évesnek is, az 52 évesnek is törvényes munkavállalási engedélye volt és beadott letelepedési kérelme. Mindkét férfi családos, évek óta az USA-ban élő, büntetlen előéletű.
Miért nem bizonyítja az ICE, hogy törvényesen járt el velük szemben?
Miért nincsenek testkamerák, hogy egyértelmű legyen, ki mit tesz?
Mert egyértelműnek kell lennie, főleg, ha meghal az egyik szereplő.

A januárban megölt fiatal nő és férfi amerikai születésű, amerikai állampolgár volt.
10 körül jár azoknak a száma, akik ilyen körülmények között haltak meg, s nem voltak célpontjai az eredeti intézkedésnek.
 
Utoljára módosítva:
Meddig leszünk köztársasági elnök báb nélkül?
30 napig jaj
Dr. Bárándy Pétert javaslom
Úgy tudom, hogy 70 év a korhatár, és feltétel hogy egyetlen párthoz sem lehet/ett kötődése.
Ez Bárándyt már 2 okból is kizárja.
Dr Laczó Adrienn neve is felmerült, ő akár megfelelő jelölt is lehet.

Jók ők is.
Én Ángyán Józsefet is el tudom képzelni, bizonyította, hogy nem megy bele suskusokba.
Hadházy - tiszta nyüzsgi, itt kiélhetné magát. Nekem ő is garancia lenne a törvényességre.

Felső korhatára nincs. Egyelőre. ;)
Alaptörvény

1784465656052.png


Szóval, mi is lehetünk. :)
 
Utoljára módosítva:
Úgy tudom, hogy 70 év a korhatár, és feltétel hogy egyetlen párthoz sem lehet/ett kötődése.
Ez Bárándyt már 2 okból is kizárja.
Dr Laczó Adrienn neve is felmerült, ő akár megfelelő jelölt is lehet.
Mibe telik nagymellényű Magyar Péternek egy személyre szabott pályázati módon oda-vissza alkotmányt módosítani
Gondolta volna meg hamarabb. Kizárt rátermett embert.
 
Utoljára módosítva:
:rohog:viccelni tecccik ??
a kertitorpe soha a budos eletbe a konder kozelebe sem engedne
a ficko potencialis konkurencia es erosebb jellem
megcsak megsem emlitene ilyen caliberu embert
lesz majd egy magyarcsicska aki eppugy a cerka megtestesitoje
mikent az az orbannal is divot
Sok lúd disznót győz. ;)
 
Amit az ICE csinál, az tisztogatás.
es ?????? kipucolja a szemetet
ippeg ideje

Innen úgy fest, faji alapú tisztogatás - lá
ugyanmaaaaaa a kelet- europai feherek is faji alapon kerulnek depart listara ??? merthogy vannak boven

azhogy te 10 ezer km-rol mit latsz es mi a valosag az ket kulonbozo fogalom
jaaaa kerem vannnak elofordulnak eseti tulkapasok
so what - mashol is ahol forgacsolnak
BELEFER !!! legalabb felnek valamitol
vegre tan felnek majd illegalisan erkezni
 
felcsúti törpe malac Viktorka most hazajön e vajon? a kommunista fideszes szektája már nagyon várja, pedig úgy néz ki hogy törpe malac Viktorkának most sokkal fontosabb a VB mint a nemzet :rohog:
azt vajon hogy élik meg a kommunista fidesz szektás agymosottak hogy a vezírűk magasról leszarja őket? :rohog:
 
felcsúti törpe malac Viktorka most hazajön e vajon? a kommunista fideszes szektája már nagyon várja, pedig úgy néz ki hogy törpe malac Viktorkának most sokkal fontosabb a VB mint a nemzet :rohog:
azt vajon hogy élik meg a kommunista fidesz szektás agymosottak hogy a vezírűk magasról leszarja őket? :rohog:
30-as vagy?
Ők szoktak kommunistázni ...

Orbánnak 5 milliárd dollárja van a strómanoknál (pl. Lölő).
Azt csinál, amit akar.

Szerintem ménkű lusta pali. Nem hinném, hogy önmagán kívül bárki is érdekelné.
A fideszes szavazók eddig is csak szükséges biodíszlet voltak számára. Sajnos.
 
nevicccoljaaaa maaaar
milyen tobbseg
ez a minicezar egyszemelyes nacsalnyik
arra leszek kivancsi hogy meddig kap oxigent
ha szembemegy kinaval
Felhatalmazást a szavazással/választással arra kapott, amit meghirdetett.
(Például a 12 éves korlátozásra biztosan nem.)

De arra igen, hogy egy tisztább közéletet hozzanak létre. Visszaállítsák a jogállami működést, megszüntetve az Orbán-éra egypárti diktatúrájának minden mocsokságát.

Én is hiányolom a TISZA-képviselők önálló hangját, mindenhol Magyar Péter táncolja el, mit akar.
Főleg úgy, hogy ők hangoztatják, hogy a TISZA Párt, a maga 27 fős tagságával, nem azonos a TISZA képviselőcsoportjával.

Ennek ellenére a szavazótábor ellensúlyt kell jelentsen.
Kellene.
Remélem, nem kell újra tüntetni menni!
 
nagyon jól tették hogy lehozták 12 évre ezt már rég kellett volna nem kell senkinek sem étizedeken át sütögetnie a pogácsáját a parlamentben, szatyor eltávolítása is nagyon kellett már a 8 éves miniszterelnöki korlát is nagyon kellett, hála az égnek így törpe malac Orbán sem lehet már miniszterelnök (jól látszik hogy most már a VB a fontos neki és nem a nemzet) mondjuk nem agyhalott magyar ember már évek óta látta hogy Orbánnak csak a személyes hatalma a fontos a magyar emberek csak csicskák voltak szemében főleg saját fideszes szavazóin röhögött jókat.
 
" 30-as " bárcsak. :(
Azért ugrom rá mindig, mert teljesen más kor, más történelmi előzmények, más gazdasági helyzet, más politikai helyzet.
Orbán szerintem akkor is köpönyegforgató lett volna, nem kommunista.

nagyon jól tették hogy lehozták 12 évre ezt már rég kellett volna nem kell senkinek sem étizedeken át sütögetnie a pogácsáját a parlamentben, szatyor eltávolítása is nagyon kellett már a 8 éves miniszterelnöki korlát is nagyon kellett, hála az égnek így törpe malac Orbán sem lehet már miniszterelnök (jól látszik hogy most már a VB a fontos neki és nem a nemzet)
Engem korlátoznak, mint választót, nem azokat, akik képviselők voltak.
Erre is gondolni kellene.
Miért ne derülhetne ki egy választáson, hogy kellenek vagy nem?

Orbánt pedig
elítélni kell bíróságon, amennyiben alátámasztható, hogy vétett a köz ellen.
S hozzáadni 10 év közügyektől való eltiltást (vagy akár ezt a részét súlyosbítani hosszabb időre húzni a jogszabályi lehetőséget - s akkor még pártelnök sem lehet belőle, nem választhat, nem választható.)

Igaz, egy ilyen ügynek pörögnie kell, nem lehet 10 évig elhúzni.
Lásd Trumpot is. Bűnözőként lett USA-elnök.

Most hallgattam Hadházyt, 2016-ban tett feljelentést Simonka ellen, és még el sem kezdtek nyomozni!
2012-es ügyben sincs még ítélet ...

 
Utoljára módosítva:
:rohog:viccelni tecccik ??
a kertitorpe soha a budos eletbe a konder kozelebe sem engedne
a ficko potencialis konkurencia es erosebb jellem
megcsak megsem emlitene ilyen caliberu embert
lesz majd egy magyarcsicska aki eppugy a cerka megtestesitoje
mikent az az orbannal is divot
Hallottad már Hadházyt bármilyen szöveget hangosan felolvasni, vagy spontán beszédet mondani a nyilvánosság előtt?
Youtube-on számtalan lehetőséget találsz.
 
1784471500581.png

"Gajdos László szerint most mindenki Sulyok Tamásról beszél, de az Alkotmánybíróság elnökének távozása talán még fontosabb dolog.
...
Ennek a változásnak is szimbolikus jelentősége van, hiszen az Orbán-kormány az Alkotmánybíróságra menekítette ki a korábbi legfőbb ügyészt, aki több mint húsz éven át fedte el, illetve akadályozta, hogy számos korrupciós ügyben valódi felelősségre vonás történjen.
"

Gömbölyödik a történet.
 
Amit az ICE csinál, az tisztogatás.
Innen úgy fest, faji alapú tisztogatás -
Ha a "faji alapú tisztogatást" hallom, arról nekem érdekes módon nem az amerikaiak jutnak eszembe, hanem éppenhogy a magyarok, akik a II. VH-ban igen nagy lelkesedéssel vettek részt a zsidó származású emberek felkutatásában, és begyűjtésében. Főképp, ha anyagilag is érdekeltek voltak benne. De megtették ingyen is, csak úgy, spontán szivességből.
 

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon szépen köszönöm a ősi fajok legújjab fordítását !
Gimpli wrote on Mmm1936's profile.
Szia! Előre is bocsánatot kérek a követelőzésemért...Nagyon megszerettem a Filamér könyveidet, nagyon köszönöm! De hiányzik a 3. és a 7.!!! Nem tudsz valamit tenni az ügy érdekében?
Mecséri Ottóné wrote on Éleskés's profile.
Szép napot. Kérdezni szeretném, hogy tudok leiratkozni? tévedés volt a regisztrációm. Azt hittem, hogy kézimunka, varrás, gépi himzés oldalon regisztrálok. A politika nem nekem való és nem szeretem. Köszönöm a segitséget
T.Andrea68 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új könyvet! Nagyon szeretem a fordításaidat! :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új fordítást, már olvasom is ma. Szép napot kívánok!

Statisztikák

Témák
39,245
Üzenet
5,061,782
Tagok
631,449
Legújabb tagunk
f168lcom8
Oldal tetejére