"Merj nagyot álmodni!" – Így vonul a Budapest Pride

Megkezdődött szombat délután a 23. Budapest Pride programsorozat záró rendezvénye, a "Merj nagyot álmodni!" mottóval meghirdetett felvonulás.

Az LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek) és támogatóik a Városligeti fasorban gyülekeztek, majd a Szivárvány Misszió Alapítvány által szervezett felvonulás több ezer résztvevője elindult a Parlament előtti Kossuth Lajos térhez.

DMARC20180707001.jpg


MTI Fotó: Mónus Márton

Az Andrássy út-Nagymező utca-Bajcsy Zsilinszky út-Alkotmány utca útvonalra tervezett menet élén szivárványszínű zászlókkal és luftballonokkal feldíszített, nyitott platójú kamion halad.

pride1.jpg


MTI Fotó: Mónus Márton

Az emberek több kamionon, illetve a menetben ugyancsak szivárványszínű zászlókat lobogtatva énekelnek és táncolnak a dübörgő zenére.

A szervezők előzetes közlése szerint a felvonulás két rövid beszéddel zárul.

(MTI)

 
Akkor elmondom a Pozsonyi csatát nem jelenítette meg az öltözék sem a kép
Na Az alábbi történt:
Nos ezt megjeleníteni lehetetlenség.
Jelképezni sem.
Ez olvasmány és történelem
Ennek nincsen jelképe.
Vagy én nem trudok róla.
Még kialakulhat szimbolikája.
De a felvonulás azt nem jelenítette meg.
A gondolatban ott volt.
Elárulom a karikás nem elég hozzá.
A népviselet sem.
Mert kinek melyik nációnak a mikori népviseletét örökítették meg?
A honfoglaló magyarokét?
Nem
Én a képen olyat nem láttam.
lehetetlen
Tessék a kép:
7BASIGaeRCum1F2pHs.jpeg
 
Ez a pozsonyi csata teljes történelmi jelentősége?
Vagy minek tetted ide?
Nos setni ez nem úgy megy.
Hol a jelképe?
Van egyáltalán jelképe?
Eleve hibás volt belekeverni a két felvonulást
Hogy úgy is lehet.
Ezt te tetted.
Igen lehet, de más a kettő
Én a jelképekről beszélek
A melegeké a szivárvány.
És azt teszik kibírhatatlanul harsánnyá a szélsőségeik.
akik a testiséget hangsúlyozzák ki és mutogatják
 
Utoljára módosítva:
..

A hagyományőrzés és a történelmi eseményekről való megemlékezés egy komplett rendezvénysorozat része .
A felvonulás maximum csak a tetőpont.
Ám ide semmi köze
Jól belekeverted
Sőt mivel először nem reagált senki kavarásodra.
Újra betetted.
Én azt hittem tényleg van mondanivalód a külsőségeire a pride fesztiválra.
Ezért kapcsolódtam rá
De tévedtem semmit nem akartál róla mondani.
 
Utoljára módosítva:
Azert par dolgot megjegyeznek!
- A karikas ostor nem csak az allatok terelesere szolgallt! A csikosok mar messzirol megismerhetoke voltak tole. Honfoglalo oseink valoszinuleg fegyverkent is hasznaltak, mivel egy egy csattintasnal az ostor jhegye akar a hangsebesseg masfelszeresevel is haladhatott. Az ostor vegebe acelszalakat fontak eleink, amivel akar halalos sebet is ejthettek a honfogllalo osok az ellenfeleiken.
- A masodik kepen egy korabeli oltozetben levo ember filmezi a menetet. Az egyik kezeben kamera van, a masikban pedig a pusztak, pusztai nepek felelmetes fegyvere a reflex, vagy visszacsapo ij.
A ruha szine, szabasa is az ezres evek divatjara hajaz.
Kuulon tetszik az illeto csizmaja, mivel egy autentikus, puhatalpu lovaglocsizma van rajta, amit nagyon ritkan lehet latni. Ez a sarok nelkuli csizma jellegzetes viselete volt eleinknek
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,260
Tagok
615,932
Legújabb tagunk
Ventus Tamara
Oldal tetejére