"Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz, Mert minden csönd más..." / Reményik Sándor /

"...Mély békességet kívánok neked, mint a hullámverés ritmusos zenéje.
A szélzúgás mély békességét kívánom neked, ahogy aláfesti a csendet.
A dombhajlatok felett eláradó békességgel köszöntelek.
Az éjszaka ragyogó csillagainak békéje vegyen körül!"(Ír áldás )

"Legyen tiéd ez a mai nap:
Minden fényével
és minden borújával,
minden bajával
és minden örömével."
.
Nyugat-afrikai ima-részlet Bánhegyi Miksa fordítása

Csoóri Sándor : Hó emléke


Néha meggondolja magát a tél
és havazni kezd,
sűrűn, kétségbeesve havazik, mintha csak attól félne,
nem éri meg a holnapot.
Legjobb ilyenkor kikapcsolni telefont, ajtócsengőt,
bort forralni a kályhán,
belelapozni elmúlt levelekbe
s úgy nézni vissza az életemre is,
mintha nem történt volna meg.
Mintha nem nézett volna rám ágyú se, parázna szem se,
elrongyolódott kézfejek nem nyúltak volna kezemért,
és minden, ami politika volt, szerelem, harangzúgás,
óceáni távlatban újra várna –
Legjobb ilyenkor elképzelni,
hogy sírhatok még elveszett fejem után,
ágyak, féltestek s borzas vánkosok fölé
szél hajt be orgonákat
s az utolsó földi ítélkezésen
ott állhatok majd jó társak oldalán
könnyű ingben, könnyű kabátban,
túl füstön, kocsmákon, temetőkön,
egy fennkölten züllő ország szemével farkasszemet nézve,
fejemben hó emléke,
hó, hó, mintha egy katedrális vakolata
hullna csöndben.

Babits Mihály: Fekete ország


Fekete országot álmodtam én,
ahol minden fekete volt,
minden fekete, de nem csak kívül:
csontig, velőig fekete,
fekete,
fekete, fekete, fekete.
Fekete ég és fekete tenger,
fekete fák és fekete ház,
fekete állat, fekete ember,
fekete öröm, fekete gyász,
fekete érc és fekete kő és
fekete föld és fekete fák,
fekete férfi, fekete nő és
fekete, fekete, fekete világ.
Áshatod íme, vághatod egyre
az anyagot, mely lusta, tömör,
fekete földbe, fekete hegybe
csap csak a csáklyád, fúr be fúród:
s mélyre merítsd bár tintapatakját
még feketébben árad, ömöl
nézd a fű magját, nézd a fa makkját,
gerle tojását, csíragolyót,
fekete, fekete, fekete
fekete kelme s fekete elme,
fekete arc és fekete gond,
fekete ér és fekete vér és
fekete velő és fekete csont.
Más szín a napfény vendég-máza,
a nap a színek piktora mind:
fekete bellül a földnek váza,
nem a fény festi a fekete szint
karcsú sugárecsetével
nem:
fekete az anyag rejtett lelke,
jaj,
fekete, fekete, fekete.

Illyés Gyula: Fiatalok, ti


Fiatalok, ti, tisztességre-nevelők,
fiatalok, ti, bátorságra-lovalók,
megszégyenitők azzal, ha megromlotok,
bukásotokkal bennünket is büntetők,
hűség-konok
szívűre szorítva a vénülőt,
fiatalok,
ti lesztek, ti, az ok:
emelt fővel halok.

Gyóni Géza

ÖRÖKRE


Ne mondd ki ezt a szót: örökre.
Ne búsítsd senkinek szívét,
Mondd te csak azt, hogy - most szeretlek,
Mert a jövő perc nem tiéd.


Örökre... bús, tréfás, hazug szó.
Isten ajkára illik az.
»Egy percre, míg egy csók elcsattan«
Leányajkon csak ez igaz.


S ne is kívánd e szót: örökre!
Vesd meg, ki mondani meri.
A végtelenséget csúfolja,
Mert nincsenek csak percei.


Szeresd te azt, ki büszke ajkkal
Csak azt ígéri, mit megád.
Örökre... csak a vértelenség
Kendőzi ezzel önmagát.


»Ameddig ajkad csókol, éget,
Ameddig szítja lángomat«
A férfi-ajkon ez igaz csak
És hazudik, ki mást fogad.


Vesd meg, ki így susog: örökre.
Szeresd, ki csókol s nem ígér.
Örökre szánt fanyar kötésnél
Egy csókterhes perc többet ér.

Várjuk együtt a tavaszt!


Horváth M. Zsuzsanna
A fény játszik...

Táncot járó fénynyalábok,
simogatnak, most erre vágyok.
Körös - körül bokor és levél,
a természet hív, gyere ne félj!

Kidőlt törzset moha ölel,
gyenge ágat vihar tördel.
Levél zizzen fejem fölött,
fény játszik a lombok között.

Sárga ringó virágtenger,
ámulatba ejt most engem.
Napsugara reám ragyog:
látod milyen boldog vagyok?

Távolban az Alpok látszik,
ködfátylon át a fény játszik.
A játéka elbűvölő...
csodás érzés felemelő.
(2010. május 10.)

Wass Albert
Az aranymadár
.
, , . . . Amikor már nagyon fáradt leszel,
és nagyon céltalannak érzed a sorsodat:
egyszerre csak érted üzen a a zöld erdő.
Először csak egy kis szellővel,
mely csak úgy végigsurran melletted az utcán.
Fenyőillatából már alig érezhetsz valamit,
de meghallod mégis, amikor a füledbe súgja:
- Üzeni az erdő, hogy árnyékkal várnak rád a fák. . .
illatukat neked gyűjtik a rét virágai. . .
jöttödet lesi az ösvény. . .
jöjj, siess. . . !
.
Fájva döbben meg tőle a szíved. Torkodat folytogatja a honvágy.
De nem mehetsz.
Nem eresztenek a láncok, amiket rádraktak a gonosz varázslatok.
Aztán meglátsz egy felhőt, egy kicsi bolyhos fehér felhőt az égen,
és tudni fogod, hogy újra üzent érted az otthoni erdő.
Látni fogod emlékezetedben a régi tájakat,
és úgy sajog valami benned, mint még soha addig.
Végül aztán meghallod ablakod alatt az aranymadár füttyét.
Ablakod magától kitárul. És ott ül a fán,
és hazahív otthonod drága aranymadara: a sárgarigó.
Valami megpattan benned akkor.
Szemedből előtörnek a könnyek,
elmossák rólad a láthatatlan láncokat,
kiömlenek az utcára is, és végigfolynak a köveken,
bűvös ösvényt mosva lábaid elé az emberek között.
És te elindulsz majd ezen az ösvényen.
Keletnek, mindig csak keletnek,
amerre a sárgarigó hív.
Így.
Most aludj jól, a mese véget ért.
A fák is alszanak már odakint...
( Részlet az Erdők könyvéből)
Forrás: Internet

Tandari Éva
Ne hagyd el magad !

Nyugtatnálak csendben , halkan ,
üzennék a dallal ...
Látom , reszketsz , és a szíved
telve van bánattal !

Ám hiába kérem ; mondd el , mi fáj ...
~ A válasz csak egy sóhaj ,
s a néma csendbe fullad el
a ki nem mondott óhaj ...

És hívnálak az Útra : Jöjj !
~ De csak állsz ott dermedt - bénán ,
s én vállamon , - lásd - nem vihetlek !
~ Épp elég súly hull rám ...

Emeld hát fel arcod végre !

Vállald a Sorsot , mely Tiéd ,
mert elszalad előled az Élet ,
és ifjúságod ; porig ég ...

Romjain aztán többé
nem építhetsz magadnak várat ,
és ki leszel téve az Idők szelének ,
s az Élet minden kis , - és nagy viharának .
Forrás: Internet

Tandari Éva
Magányos öregek ...

Az ősz - öreg anyóka
reszketve - botolva,
a konyhába tipeg.
Kis teának, hogy vizet tegyen ...

de visszalép legyintve;
minek már ez ... Istenem ...!

És lassan visszatipeg,
és szobája is hideg,
és szívét a magány
dermeszti meg.

- A gyermekek felnőttek.
Az Ember ... rég meghalt.
~ Ó, én édes párom!
Hát nem vittél magaddal ...

És bújik az ágyba,
kis melegre vágyva,
várva a békés,
a megváltó Halálra.

Hisz senki sem kopog hogy;
" Megjöttem! Csókolom! "
~ És senki sem köszön rá,
ki " Jónapot " - kíván.

Magánya maradt csak,
s az emlékezés:
Reszkető szívének, hidd el
~ ez oly kevés!

Magam előtt látom
a ráncos kis kezeket ...
Ez szelt Néked nemrég
még minden szeletet ...

Nem hálát kérte ...
- Csak kis szeretetet.
~ Ne lökd a magányba
- ki mindig szeretett!
Forrás: Internet

John Keats
Utolsó szonett

Bár volnék, mint te, Csillag, oly örök -
Nem a magas ég magányos tüze,
Hogy türelmesen a világ fölött
Vigyázzam, mint ártatlan remete,
A mozgó tengert, mely papként szelíden
Mossa a föld emberi partjait
Vagy nézi a friss havat, melynek ingyen
Fehérébe hegy s mocsár öltözik -
Nem - én kedvesem érő kebelén
Vágynék lenni szilárd s változhatatlan
Hogy annak lágy, lélegző melegén
Őrködjem örök-édes izgalomban:
Azt szeretném, azt hallgatni, örökkön,
Ott élni mindig - vagy meghalni rögtön.
(Szabó Lőrinc fordítása )

Juhász Gyula: Még egy bátor kiáltás!

<o></o>
Minden nap új bánatokat hoz,
Új fátyolokat új sebekre,
Nagyon megbénult már a harcos
S kevés csillagot hoz az este.


<o></o>
Asszonyi csókok elmaradtak,
Férfi bátorság elinalt már,
Égető fénye már a napnak
S nincs pihenő az alkonyatnál.


<o></o>
Már himnuszt kezdeni bátorság,
Már ódát dalolni merészség,
Másé a hatalom, az ország,
Az indulás, a vágy, a készség.


<o></o>
De azért mégis, csak azért is,
Egy utolsó lángot bocsátok -
Egyszer még próbáljunk remélni,
Harsanjon még egy dal, egy átok.


<o></o>
Egy köszöntés kék zubbonyoknak,
Egy kézszorítás bús ökölnek,
Egy éljen a jövő harcoknak,
Egy csók az életszeretőknek!


<o></o>
Szürke hídján az elmúlásnak
Az élet mély vizébe nézek
És beledobok még egy rózsát
Azoknak, akik tovább élnek!


<o></o>
Beledobok még egy köszöntést
Azoknak, akik élni mernek,
Élni, akarni és letörni
S ó élet, végig hinni benned!


<o></o>
Ó élet, légy elnézőbb és jobb
Azokhoz, kik utánam jönnek,
Kiknek az izma még acélos
És rendet vágnak a jövőnek!


<o></o>
És rendet vágnak a jövőnek,
Mely alszik szürke takaróban,
A rám váró tavaszi rögben,
Az új csírákat akaróban!

<o></o>

Bródy János : Szabadnak születtél - dalszöveg
<script language="JavaScript"> function bookmark(){ var title="Zeneszöveg.hu - Bródy János : Szabadnak születtél - dalszöveg" var url="http://www.zeneszoveg.hu/lyrics.php?lc=10874" if (window.sidebar) window.sidebar.addPanel(title, url,""); else if( window.opera && window.print ) { var mbm = document.createElement('a'); mbm.setAttribute('rel','sidebar'); mbm.setAttribute('href',url); mbm.setAttribute('title',title); mbm.click(); } else if( document.all ) window.external.AddFavorite( url, title); } </script>

Itt születtél ezen a tájon, itt ringatott az édesanyád
Itt indultál el az útra, s itt jártad ki az iskolát
Itt élnek a barátaid és itt találtad meg szerelmedet
A nagyvilágon e kívül nincs máshol helyed

Itt fogadtad szívedbe az Írást és a Gondolatot
Itt eszméltél magadra, és itt volt mindig az otthonod
S most itt mondják neked elvakult sötét lelkű ostobák
Keress magadnak máshol hazát

Ne törődj vele, hogy mit mondanak
Az vagy, akinek tartod magad
Még akkor is, ha szembe fúj a szél

Ne törődj vele, hogy mit mondanak
Az vagy, akinek tartod magad
Ne feledd el, hogy szabadnak születtél

Ne hagyd, hogy lelked mérgezzék a hazug előítéletek
Ne hagyd, hogy korlátok közé szorítsák szabad szellemed
Ha Kölcsey és Vörösmarty nyelvén szól az éneked
A nagyvilágon e kívül nincs máshol helyed

Tudom, hogy nehéz elfeledni mindazt, amit nem lehet
De ne add fel a szíved mélyén élő szép reményeket
Kárpátok gyűrűjéből szállj fel szabad madár
Érted is szól a harang már

Ne törődj vele, hogy mit mondanak
Az vagy, akinek tartod magad
Még akkor is, ha szembe fúj a szél

Ne törődj vele, hogy mit mondanak
Az vagy, akinek tartod magad
Ne feledd el, hogy szabadnak születtél

Sose feledd, hogy szabadnak születtél

Molnár Krisztina Rita : Marokkó-pálcikák


Egymásra hullott dolgaim
felszedhetők-e végleg úgy,
ne sértse egy a másikat,
lélegzetvisszafojtva kell
egyszerre egyet venni fel,
a többi ne billenjen el,
s hogy bordáim közt szeles szívem
ne toporogjon dühösen,
szelíden egyet egyre csak,
ne sértse meg a másikat,
míg csöndben énekelgetem
gyönyörű assisi énekem:

„Ne sokat tégy, de azt jól,”
üdvözülni nem attól
fogsz, ha sokat –keveset,
innen oda, onnan át
és jó napot, jó éjszakát

Térey János: Megérkezés


Kiejt bársonybörtönödből, utadra bocsát
Őrződ, egy szótlan és hatalmas isten.
Hogy lásd, az útra vigyáz azért:
Pályád ívét vonja szűkebbre csak;
Egyre szűkebb köröket futsz a spirálon,
Aztán a padlón koppan a homlokod.
Várandós vagy valami szenzációval,
És elképesztő bizonyossággal hiszed is,
Hogy kihordhatod a körünkben.

Megállsz, fürkészel minket,
Megcsap állandóságod hűvöse,
Mállaszt s tagad
Minden szavad,
A csigalépcsőn
Szilárdan állsz és dacosan -
Uradat képviseled, egymagad.
Egylényegű vagy a megbízatással,
Magad vagy a feladat.

Birtalan Balázs : Mégis

Úgy hangzik, mint
két nagy adag vegyes fagylalt, habbal.
(Erich Kästner)


bár a háború istenétől ered
bár egyenletesen szürke minden
s a nap tüze látod nincs sehol

mégis

mint a százmilliomodik feltámadás
mindig ugyanaz de meg nem unható
mint megvalósult meseország
hol szabadság szerelem evidencia
mint egy nagy szelet vajas kenyér
gépsonkával zöldpaprikával
foszló kockás takaróról
ősöreg fák újszülött virágok között

olyan e szó
március