Reggel 9-kor fogorvosnál kezdtem a napot. Ha már a városba voltunk elmentünk Férjemmel egy lakberendezési boltba, mert függönyt akartunk venni.
Végül egy másik boltba vettük, de az egész délelőttünk elment a vásárlással.
Így csak túrós tésztát készítettem.
Mi nem nagyon szoktuk eltenni a blokkokat a vásárlások után, de valamiért augusztus havi lengyel bolti vásárlás blokkja a kezembe akadt 2 hete. Az épp aktuális blokk is még meg volt, így összehasonlítottam az árakat. Átlagban 10 centtel mentek feljebb az árak 2 hónap alatt. Most azokat félretettem és majd kíváncsi leszek a december, januári árakra is.
Anyósom a hétvégén mondta, hogy lekvárt főzött. Elmondta, hogy szilvalekvárt csinált még egy újabb adaggal. Férjem megkérdezte, hogy mennyiért vett szilvát. Majdnem szívrohamot kaptam, mikor közölte, hogy 600 Ft volt kilója! Én biztos nem főztem volna belőle lekvárt. Lehet, hogy a boltit még olcsóbban meg lehet venni, bár már abban sem vagyok biztos.
Itt a gazdasági szakemberek február-márciusra jósolják, hogy mindenki meg fogja érezni a változást - nem kicsit, hanem nagyon. Ésszel kell már vásárolni és nem lehet elcsábulni.