Annak idején - és én mindig nosztalgiával gondolok rá - szinte a semmiből is finom ebéd készült nálunk. A nagymamám soha semmit se hagyott pocsékba menni. Nem pazarékolhattunk.
Nem ettünk minden nap húst, szinte csak a hét végén. De mindig jóízű étel volt előttünk. Ma ezekre az ételekre azt mondják, hogy egészségtelen, csupa szénhidrát, és eszik a fiatalok a még egészségtelenebb félkész ételeket meg a gyorséttermi kajákat.
Kannával mentünk a tejboltba, később üveggel. És az a tej megaludt. És igazi, finom aludttejet ettünk. Azért jutott eszembe, mert a férjem a Lidl-ből hozott aludttejet, kis, talán 2,5-3 decis üvegbe (műanyagba) volt csomagolva. Jó volt, de akinek van házi teje, és otthon abból készül az aludttej, az ne kóstolja meg. Erről jutott aztán eszembe a nagymamám aludttejes pogácsája, ami olyan, de olyan finom volt, olyankor a házban az összes gyerek azt ette. Csak az a baj, hogy hiába lenne is meg a recept, ha a hozzávalók meg se közelítik az 50-55 évvel ezelőttieket.
Na, vége a nosztalgiának. Holnap bolognai spagetti lesz ebédre. A férjem mindent beszerzett hozzá, nekem csak meg kell főzni. (Na, ilyet az én nagymamám nem készített, viszont a sonkás tésztája az fenséges volt.)