Minden ami a szívednek kedves

Elizabeth Barrett-Browning​

Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb
nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
újul tavasszal, s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el, és kétség borong
nyomában. Ismételd... szeretsz... Ki fél,
hogy a rét túl sok virággal veres
s az ég túl sok csillaggal ékszeres?

mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj;
de ne feledd, hogy némán is szeress...
(fordította: Babits Mihály)​

Kóródy István: Távolodás

Ha a hullám partba harap, csak üzenet,
habok dühének hűvös üzenete.
Hideg halak tűnnek el mély kutakban.
Boldog percek féltése támad,
reszket biztos falak között.
Kérések hangzanak,
kérések hullanak tévedések között.
Metszett meleg pohárban hűvös ital,
lassan mindkettő langyossá változik.
Kétszeres biztonság számítássá szárazodik.
Fehérnél fehérebb,
színtelennél színtelenebb
közömbös kezek.
Hulló és hulló, fénylő és fénylő
fakó-üres színekkel eltelik,
féltés és ámulat, árulás
közönnyel keveredik.

​

Márai Sándor
Idegenszerető

Az ágy fölvett, mint egy táj a vihart. Ha elvonulsz, mi
marad itt utánad?
Nem ismerem a szemedet és dörömbölök most rajtad.

Bocsáss meg, idegen szerető, hívlak és kiáltom, bocsáss
meg. A kezem
Hiába fogja még a fejedet, már széjjelhulltál, mint a kéneső
Mohó és durva ujjaim alatt, idegen anyag vagy, mint az
öröm.
Lehet, hogy ének vagy és én süket. Lehet, hogy fény vagy
s én vagyok a vak.

Mért nem adsz jelt, csodálatos elem, füttyszó, állati nesz,
ami
Megtöri ezt a gonosz varázst, s az idegen test vére zúgni
kezd
A föld és a te véred ütemére. Százszoros visszhanggal
dobolva fel
A szíved dobbanását s életed taktusát fölvenné, mint a folyó
Az idegen folyó ömlését, biztosan és észrevétlenül ölelve át
Társát az ég alatt és fut tovább a mély tájak között, nagy s
meztelen
Ömléssel, tisztán s egyenletesen.

Nyílj meg ember, mint egy folyam! Szomjas vagyok! Szólj
és én szólok!
Tapogatjuk egymást, vadak vagyunk s színes tollakkal
kelletjük magunkat,
Tüzet raktunk most idegen anyagból és táncoltunk, de
a tűz kialudt,
Sötétedik közöttünk, este lesz és mi ketten élni fogunk
tovább
Idegen fák alatt, már nem is látlak és vadmadár leszel
álmaimban.


​

<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"><tbody><tr><td colspan="3" width="100%">
</td> </tr> <tr> <td width="1%"> </td> <td width="98%">
</td></tr></tbody></table>​

Gülch Csaba

Néha úgy tűnik

"Az élet virág, a méz benne a szeretet" (Victor Hugo)

Néha úgy tűnik a túlsó partról
csak odaát ölel, álmodik a nap.
A lélek hídján sétál át egy emlék,
simogatja a szelíd habokat.

Bölcs öröm hullámzik bennünk,
és fényt virágzik minden ölelés,
mosolyod áttetsző, tiszta kristály,
a szentélyből zubogni kezd a méz.

Vágyaink megszentelt ősmagányát,
csak Isten, csak Isten érti meg,
szemeid csillámló csodájától
az árva éjszaka is megremeg.

Égi rózsa, hófehér liliom,
ölünkbe fészkelt csöppnyi csillagok,
hópelyhet szitál a könnyű este,
repülj, én is utánad szárnyalok.



​

Komáromi János: összefüggések

...mint üveggolyón átszűrt fény
ha nézed, szemed sugara enyém
tekintetedet zárja magába a kőkemény buborék
majd bele nézek, ha néha álmodnék....

*

...mint gyönyörű keret,
úgy fog körbe a képzelet
és minden tettünk, amit szeretetünk diktál
megdicsőül a szenvedély tisztító tüzében
és lelkünk az égbe száll
egyetlen őszinte ölelésben...

*

...és húz, húz
...egyre lejjebb, egyre mélyebbre
...egyre beljebb
...azután hírtelen zuhanni kezdünk
...megállíthatatlanul
...és amikor már azt hisszük elvesztünk
...akkor valami feldob, felemel
...és mint a gejzír tör ki belőlünk
a beteljesült vágy nagyszerű érzése
...az újjászületés és a megsemmisülés
...egyetlen csókban
...ölelésben
...sikolyokban és csendben
...az elcsendesülés megnyugvó ritmusában

*

...vigyázni mit ér?
szárnyalni a semmiért
talán csak ennyi a végtelen lét
és a remény, hogy újra zuhanhatsz
egy újabb szárnyalásért...

*

...mert minden megsemmisülésben megszületünk újra
mintha életünk sohasem múlna
a nyugtalan Szeretet keresi helyét
talán egyszer megtalál a boldog Nemlét...

*

...és amikor dérré válnak a pára könnycseppjei
s a fagy járja majd be a magányos tereket
az emlékeid néha visszajárnak,
megérintenek és kicsit felmelegítenek...
​

"Ez az évszak a bizalomé, a bizakodásé:
ilyenkor röstellem, hogy gyanakvó,
hitetlen és erőtlen lélek vagyok.
Mert gyönyörű ez a lázas igyekezet és lobogás,
gyönyörű ez az önfeledt, csapongó szárnyalás,
ez a lebírhatatlan, ösztönös és vegetatív remény."

Parancs János



​

Hajnal Anna

UGYANAZ?

Rossz vagyok? csupa hűtlenség,
mint füst a szélben erre-arra
úgy lengek át a napokon,
nem várva semmi diadalra…
Elernyedt minden akarat…
s ha fáradt kezeimet nézem
úgy érzem legjobb tétlenül,
lanyhán túladni az egészen.

Én megpróbáltam, s hittem is…
hogy mit? valahol még derengnek
lepkeszínek és sugarak…
de olyan fáradtan kerengnek,
oly messze már, hogy nevüket
s tapintásukat elfeledtem…
Ez lett volna az életem?
de ki maradt itt én helyettem?

Tapintom magam. Ugyanaz?
Fej. Karok. Lábak. Mi szökött el,
hogy üres a tapintható?
magamtól mikor? ki lökött el?
Hogy kicserélt egy pillanat,
hogy lehet, hogy észre se vettem?
Mindenki így él? vagy csak én,
ily tudatlanul, meglepetten?

Mindenki így él? hogy a fény
fürdik csodálkozó szemében,
és sokszor mondja azt, hogy: én,
s maga se tudja, hogy az ében
sötétben ki alszik el ágyán
s ki ébred fel helyette reggel,
kit visz előre könnyű lábán
s hogy kit dicsérget énekekkel…

aztán egyszerre, egy napon
minthogyha meghalna a reggel,
elsápad, elfoly vére mind
s tántorog hangtalan sebekkel;
minthogyha bennem hülne ki,
úgy elalélt vele a szívem…
ki halt meg akkor, ő? vagy én?
s mikor volt? ki mondhatja híven?

Ki felelhetne? Emberek,
ti máskép éltek? biztosabban?
valami hazátok csak van?
a földön s a holnapi napban?
valami biztos kéz csak fog,
s lámpát gyujt nektek, hogyha féltek?
…engem elejtett valaki…
s már csak a zuhanásban élek.



​

Verlaine
Mivelhogy nő a fény


Mivelhogy nő a fény, mivelhogy itt a hajnal,
mivel, bár eddig úgy bújt tőlem, a remény
fordul megint felém, ki hívom bús ajakkal,
mivel, úgy látszik, mind e boldogság enyém,

vége most, vége a gyászos gondolatoknak,
vége a lidércnek, s főképp, ah! vége a
szájbiggyesztő gúnynak, s a szavaknak, melyek csak
a léleknélküli szellem diadala.

El veled, feszülő ököl s harag a sok rossz
s buta ember miatt, aki belénk botol;
el, bosszú s rágalom, te gyalázat, te mocskos!
el veled, feledést hazudó alkohol!

Mert, hogy egy drága Lény áldásában felém tör
újra a fény s áthat éjsötét kínomon,
az első és örök szerelem szent kegyéből
csak a jóságot és a mosolyt akarom,

azt, szelíd tűz-szemek, általatok vezetve,
s általad, kéz, melyben remegni fog,
hogy büszkén léphessek jövő utamra, fedje
bár moha, vagy fedjék sziklák és kavicsok;

igen, büszkén s csöndben akarom róni végűl
s máris, mely vezet, a jó cél ösvényeit
vad vágyak s omlások dühe és kínja nélkül:
ez a dolgom s a sok víg csata boldogít.

És mert könnyebb, ha zeng, a lassú út s az élet,
egyszerű dalokat dalolok majd, s hiszem,
hogy Őneki se lesz ellenére az ének;
s más Éden igazán nem kell többé nekem.

Szabó Lőrinc fordítása



​

Kardos Csongor

NÁLAD

Halkan szusszan a szívem,
kicsi, puha állat a vackán.
Úgy alszom ágyadon,
mint kihalt, téli tájakon
a hó.
Együtt lélegzem a csenddel,
míg arcomra omlik szelíden
vigyázó jelenléted.



​

Sáhelyi Erika: Te, ki félszavakból ért​

<TABLE cellSpacing=3 cellPadding=3 summary="" border=0><TBODY><TR><TD>

</TD></TR></TBODY></TABLE>​

Kamarás Klára:
VALAKI MINDIG VISSZAHÍV ​

Mikor úgy érzem nincs tovább,
utolsót lobbant már a láng,
egy furcsa árnyék hívogat,
hiába minden áldozat...,
valaki mindig visszahív... ​

Valaki mindig visszahív,
mikor zokogva fáj a szív,
mikor a kétség és tudás
egymásra ront, s a pusztulás
szegény, bolond fejemre száll... ​

Szegény bolond fejemre száll
a sűrű éj s a rút halál,
és megfogják a vállamat,
már csak egy végső pillanat,
de mindig van egy fénysugár... ​

...de mindig van egy fénysugár,
vagy egy parányi fénybogár,
mely megmutatja mennyit ér
az élet, s újra jót ígér,
mikor úgy érzem, nincs tovább. ​

Hajnal Anna: Formáltál engem örömödre​

Formáltál engem örömödre,
két könnyű lábbal, szinte szállnék,
s ha hirtelen kinőne szárnyam,
nem lenne váratlan ajándék,
mert aki lát, meglátja rajtam:
ez itt az Isten kedvelt lánya,
akit a szelek körüllengnek,
s kinek a tavasz új ruhája.​

Formáltál engem örömödre,
de ékesíts fel most csodákkal!
szivárványt küldj sötét szemére,
ha lát, lásson hétszín varázzsal!
hadd lásson tündéreknél szebbnek,
éjjel nevemre felriadjon,
mint akit ékes villám keltett,
s utána szédülten virrasszon.​

Ha jön a reggel, minden fényben,
harmatban, hőben felidézzen,
ha nem lát, értem sóvárogjon,
és hogyha lát, hát megigézzem.
formáltál engem örömödre,
de öltöztess most illatokba!
lépéseim füröszd zenében,
s csillagokat bűvölj hajamba.​

Tedd meg most legnagyobb csodádat,
segítsed meg most kicsi lányod,
mert ha nem látom, érte sírok,
s ha látom, majdnem holtra válok,
tedd, étlen-szomjan engem várjon,
és sírjon értem apadatlan,
s boríts el minden édességgel,
hogy mindezért megvigasztaljam.​

Edgar Allan Poe

Nyugtalanság völgye

Volt egyszer egy zsenge-zöld,
Senki-lakta, szende völgy;
Hadra kelt, ki ott lakott,
S csak a nyájas csillagok-
Tornyuk azúr ablakán át-
Őrizték a völgy virágát,
Melyen nappal mindenütt
Lusta lángu nap feküdt.
Érzi most, ki arra jár:
Nyugtalanul fáj e táj.
Minden íze úgy zihál,
Csak a bús lég ül ma békén
Csöndje mágikus vidékén.
Szél se libben, de az ág
Borzong, mint a Hebridák
Hűvös habja, ködvilág!
Szél se libben, s mord sereggel
Bolyg az ég, nagy fellegekkel,
Dalmahodva este-reggel,
Árnyalva a miriád
Szemmel kéklő ibolyát-
S mely névtelen síron zokog,
A hajlongó liliomot!
Hajlong - s harmatot hullat a
Liliom örök illata.
Zokog - s szép szárán könny csorog,
Mint hallhatatlan gyöngysorok.

Kardos László fordítása



​

Gere István: Ha nem látlak

Ha nem látlak, baj van.
– Nem az optikámmal, gonosz! –
Szívem vakvágányra áll
és rossz, hajléktalan gondolatok
raknak kupéjában
a bal pitvarban, vagy hol
sárgult fényképekből
évekig hordott, rojtos mesékből
száraz virágszárból
füstölgő, pisla tüzet.
Ha nem látlak, baj van.
– Nem a szeszfokkal, gonosz! –
Nyüszítek, mint a kocsma
elé kikötött kutya
pórázommal fojtogatom magam
a parkolóóra körül keringve
míg a nap lemegy, Hold létráz
s járókelő széplelkek
néha sajnálkozva kérdik:
hol​

Kántor Zsolt:

Komp-ponton

jó lenne látni miként látnak engem
gondolnak-e rám ha nem vagyok ott
ahol ÉSZre sem vesz ki megszokott
ha vétlen egymáshoz nyúlunk a csendben
mert nem tesz boldoggá a REND sem
vakok közül a szép eloldalog
romok alól nincs aki mentsen
már nem a fájdalom a részvét rettent
mert ha sorban kell állnom SORvadok
hisz nem büntetés ez de kegy sem


​

Ijjas Tamás: FOR MEN

Tíz nőből tíz szerint a pézsma a legszexibb
illat, amit egy férfi magára rakhat.
Az igazi férfi pockok mirigyéből
nyeri vonzerejét. Az ámbrával már csínján kell bánni,
nehogy olyan szagod legyen, mintha három
napig egy cet gyomrában lötykölődtél
volna, bár egyes nők (főleg a fekete hajú
almamellűek) életük végéig babusgatnának téged,
ha a prófétát egyszer megszimatolták benned. A szicíliai
bergamottra akkor van szükség, ha egy jégkirálynőt
akarsz felhevíteni; a legjobb, ha meghívod
magadhoz egy teára, csészéjébe Earl Grey-t
csorgatsz, de úgy, hogy az illatod
egy pillanattal előbb kezdje az orrnyálkahártyáját
csiklandozni, mint ahogy a tea
gőzét beszippantaná (tuti tipp). Ha szerelmed
féltékenységét akarod csillapítani, jól jöhet
egy leheletfinom gyömbér, ne ijedj meg, ha ilyenkor
körmét kezdi rágni, mintha kakaóba mártott
kekszet majszolna, és öledbe csücsül, mint
kislány az apja ölébe hóc-hóc-katonázni. A boróka
a könnyzacskókra hat, mert nincs a vigasztalásnál
izgatóbb előjáték, amikor lassan átszivárog
a tengervíz selyemingeden, válladba
masszírozódnak az apró kis grimaszok, amiket
úgy szeretsz, mikor villódzni kezdenek az arcán,
mint a vakuk egy szalagavatón. A bors szellemet
visz a kapcsolatodba, levesben főtt marhahúsra
emlékeztetsz ilyenkor, amit nagyobb
ünnepeken szoktak feltálalni, a nők mindig
vevők az ilyesfajta öniróniára, tormát reszelnek
a hónuk alá, köldökükbe petrezselymet dugnak, hogy
jól mutassatok együtt a szerelem konyhaasztalán.
​

​

Laár András:
Lábujjamra

Lábujjamra gondolok
így üldögélve,
kicsiny csontos belsejére,
meg simácska külsejére.
Rajta zokni meg cipő
meg a lábam
ahogy kinő
(belőle)
- azon nadrág,
s itt a másik lábam,
azon is nadrág,
meg ha már erről van szó,
itt vagyok én,
csíkos trikóban,
trikómban a pocakommal,
s a trikó felett
nyakamon a kobakommal,
ahonnan majd ordibálok,
ha ráléptek a lábujjamra.


​

Laár András:
Hogyha birka lennák

Hogyha birka lennák,
Ennák birkatápot,
Birkaólnak néznám
A büdös világot.

Csatakos hátsómet
Nem takarné gatya,
Fejembe' kuksolne
Egy hülye birka agya.

Csipás kis szememmal
Ide-oda néznák,
Ványadt kis hangommel
Egyre csak bégetnák.

Azt bégetnám egyre:
BE-BE BE-BE BE-BE!
Értelme nem volna,
De legalább rímelne.



​

B.Radó Lilli
Esti dal

Oly jó ilyenkor este már,
mikor az izzó nap leszáll
s a csillag csillog csak nekem.
Elgondolom az életem.

Ami elmúlt és ami lesz még,
mit rég megúntam s amit szeretnék,
messziről nézem és nyugodtan,
ami után egykor futottam.

Mire az izzó arc lehűl,
a szív is békés lesz belül.
Öröm, kétség oly messzi cseng
és jól esik az esti csend.

Jó így mégegyszer szemlehúnyva
mindent végiggondolni újra,
a lélek könnyű, mint a pára
s csend van. Elalszunk nemsokára.



​