A testi fogyatékkal élő embereknek nyújt segítséget az a szexuális asszisztensi szolgálat, amely a napokban kezdte meg működését Csehországban. Az intim szolgáltatásokért az érdeklődőknek fizetniük kell, az egészségbiztosítók egyelőre nem fedezik a költségeket.
Az első öt szexuális asszisztenst, akik mindannyian nők, a civil szervezet készítette fel a munkára. A szolgáltatást a cseh belügyminisztérium is engedélyezte, de szigorú feltételeket szabtak.
A szexuális asszisztensnőknek szerződésük megkötésekor etikai kódexet is alá kellett írniuk. Ezen kívül rendszeres orvosi ellenőrzésre kell járniuk. Egy órányi szolgáltatás a szexuális asszisztensekkel 1200 koronába, azaz mintegy 18 ezer forintba kerül a megrendelőnek.
"Az első szexuális asszisztenseket több érdeklődő közül választottuk ki. Az önkéntes jelentkezők mindegyikének van már tapasztalata szexuális munkában és a gyakorlatban már mindnyájan voltak testi fogyatékkal élő férfiakkal is" - jelentette ki a Lucie Sídová, a Kockázat Nélküli Élvezet nevű civil szervezet ügyvezető igazgatója.
A szervezet már több mint 10 éve segíti a prostituáltakat és sokat tesz a nemi úton terjedő betegségek megelőzéséért. A cseh pénzügyminisztérium pénzzel is segíti a programot.
Szexuális asszisztensi szolgálat már Svájcban, Németországban, Dániában, Belgiumban, Franciaországban, Ausztriában, és Hollandiában is működik. Ha Csehországban népszerű lesz a szolgáltatás, akkor a jövőben azt tovább bővítik. A prostitúció egyébként Csehországban legális.