Miről ismerhető fel a félrelépő férfi?

Vajon Thor megjutalmazza a kitartásáért ha a lelke felkerül mellé? Vagy megbánja hogy oly sok éveig kitartott a nem éppen minta férj mellett? Talán ezen a kérdésen sok mindenkinek el kellene gondolkoznia!

Nehéz kérdések ezek. Éppen ma hallottam, hogy egy ismerősöm csalódott a párjában. De három gyerek, egy kis vagyonka.
Nagyon nehéz lenne a válás. Nem akarják, hogy mint a régi viccben: "a lakás a hölgyé, a gépkocsi a férfié, a vagyon pedig az ügyvédé lett. Az új kapcsolatok is nehezek, ha már egy megszűnt. Megint a régi vicc: "Te, az én gyerekem, meg a Te gyereked veri a mi gyerekünket". Nehéz az újrakezdés. Arról nem is beszélve, hogy sokan önhibájukon kívül változtak meg. Akármilyen modern gondolkozású egy férfi, megviseli, ha állás nélkül marad, "kiesik a családfenntartó" ősi szerepéből. Ez kifejezésre juthat melankóliában, vagy agresszivitásban, vagy sértődöttségben, stb.
Szóval, nehéz dönteni, ha valaki olyan helyzetbe kerül, hogy kitartani mellette, vagy menni.

Így van embere válogatja. Van aki megpróbálja van aki nem. Énnekem van ismerősöm van aki megpróbálta és igaz hogy nem élnek olyan anyagi szinten mint régen de nyugodtak. és vissza nem mennének semmi pénzért. Egy életed van és nem mindegy hogyan rontod el. Kifogások mindíg vannak és mindíg lesznek amíg végre döntésre nem jutsz. És ez csak rajtad múlik!

A félrelépés egy kapcsolatban sokszor abból adódik, hogy a valamit ami szeretne, ami hiányzik, azt nem kapja meg abban a kapcsolatban. A hiány érzet energiáit egy másik lény "letapogatja". Azt gondolom, ha a párom félrelép, akkor magamban is kell keresnem a hibát, hogy mit nem adtam meg neki, miért nem vettem észre, hogy nem beszéltünk róla.
Ezek összetett dolgok, a mai rohanó világ nem ad arra időt, hogy ha nem keresed, hogy a másik lelkét bebarangold, hogy érezzétek és szeressétek egymást annyira, hogy a kapcsolat akár a mélységeket is kibírja. Pedig az együtt megélt nehézségek, a problémák még mélyebbé, még erősebbé tehetik a kapcsolatot. Persze az emberségben, együtt, egymásért megélt, nem az amiben elpusztítjuk egymást, és a körülöttünk élőket.

Ismerek olyan házaspárokat akik együtt maradtak a férfi félrelépése után. A sértettség és a bizonytalanság ott lebeg közöttük. Nagyon nehéz lehet egy ilyen trauma után újra megtalálni a közös hangot. A bizalom komoly dolog. Ráadásul egy férfi nem tud könnyen változni már ha egyáltalán akar. Egy nő sokkal könnyebben alkalmazkodik. Hát nem tudom én mit tennék.

A mélységeket nem a megcsalásra értettem, hanem az élet hozta mélységeket. Munkahely, betegség, stb...

Nem akarok mélységekbe belemenni, de a mai emancipált világban néha tényleg elfelejtjük, hogy más a férfi és más a nő. Egyszerűen azért, mert a nő gyereket nevel, és ezért más a gondolkodása. A régi kegyetlen korokban ezért lehetett megtenni, hogy a győztes hadsereg a férfiakat lemészárolta, a nőket pedig feleségül vették (lehet, hogy több feleségnek, de ez most mindegy, ez kultúrától függött). A nők tudtak alkalmazkodni. Nem forraltak bosszút új férjük ellen, főleg akkor nem, ha az addigi gyerekeit is elfogadta a család, az új férjnek is szült gyereket. És ez nem megalkuvás volt, hanem a gyermekek miatti életösztön.

Egyetértek, és még annyit hozzá, hogy mások a szerepek is. Más a férfi szerepe és más a női szerep. Ezek ma már összemosódnak, felcserélődnek, a nőket már nem elégíti ki a hagyományos női szerep. Ami még annyira nem lenne baj, ha ha család mint egység, a családi tűz, az összetartás, családi béke, harmónia, amiért jó a férfinak hazamenni, amiért jó őket védeni, férfi emberként létezni. Nem annak a kárára menne az önmegvalósítás. De nem akarok én sem belemenni a mélyébe.
Viszont látni azt, hogy ami minden emberi társadalom alapja, ahol az ember minden szocializációs alapot megkapna, a család, az egyre már nem olyan érték.
Tény, a globalizációnak nem érdeke az erős, erkölcsileg szilárd, önmaga érdekeiért kiálló, tenni képes, életképes, családok és egyének alkossák a nemzeteket.

Egy erős összetartó társadalomnak az erős összetartó család lenne az alapja. De már ez nem szempont a mai világban. Az értékrendek megváltoztak. Széteső család egyre több van ahol nem foglalkoznak a lelki békével mert túl sok a probléma még több. A gyermekeink nem tanulják meg a helyes viselkedésmódot a helyes értékrendet, és sajnos amit tanultak aszerint fognak viselkedni és azt fogják tovább örökíteni. Tisztelet a kivételnek. Nem valami jó kilátások a jövőre nézve!!!

Igen, a családoknak összetartóknak kellene lenniük. Lehet, hogy önzőnek hangzik, amit mondok, de a családoknak a külső problémákkal szemben "sündisznóállást" kellene felvenniük, azaz együtt "felvenni a kesztyűt" a külső megpróbáltatásokkal szemben. Ez nem azt jelenti, hogy családon belül mindig összhangnak kell lennie, de ez a család belső problémája kell, hogy legyen. Az egységes család, amely a saját érdekét képviseli, nem a társadalom ellensége, hanem a társadalom hasznos sejtje, és ebből alakul ki az egységes társadalom. Én ugyan nem vagyok biológus, de olvastam, hogy a sejtek is a "saját érdekeiket" képviselik az élő szervezetben, és pont ez teszi képessé arra őket, hogy együtt tevékenykedjenek, és a szervezet éljen és ellássa funkcióit.

Tudjátok, ha egy férfi ugymond félrelép - annak az oka a nöje. S ha a nö teszi ezt - a férfi elsösorban magában keressen ennek okát.

Mondom én.

Uff.

Nem tartom önzőségnek mutakissa, hanem az egészséges túlélés szükséges szerintem is. Azt, hogy mit engedünk be a családi szférába, mi döntjük el, hogy mennyire irányít bennünket a fogyasztói társadalom, a média, úgyszintén, mennyire szűröd meg az információkat, mennyire hagyod szennyezni a tudatodat, szintén te döntöd el. Ahogy bamaci90 írtad ezt is adod át gyermekednek.
Ebben azért az is benne van, hogy vállalod azt, hogy te nem arra mész amerre a "tömeg", de vallom, hogy csak ez élhető hosszútávon, egészségesen, boldogan, és viszi tovább az utókornak az "élhető életet". Amikor a boldogságod belőled fakad és nem a külső tárgyaktól aminek birtokosa lehetsz, majd a következő, következő stb...
A végén pedig elgondolkodsz hogy eltelt az életed, és boldog is lehettél volna, ha megengeded magadnak.
Sőt egy picit fokozom, de utána befejeztem. Ha minden nap számba veszed mi az amiért hálát adhatsz? Akkor az átalakítja az egész kémiádat, minden napod egy hálatelt, boldogsággal kezdett nap lesz, amiben benne vannak a megpróbáltatások is , de ott az erő, hogy minden azért történik, hogy te fejlődj, érted van, és így minden sokkal könnyebb.