M
SziaSziasztok. Visszatérő álmom nincs, csak visszatérő szituációm;
Régi iskolámban vagyok (egyikben a kettő közül) és mindig valami miatt bunyó készülődik. Régi osztálytársakkal, tanárok nélkül.
Amennyire utána sikerült járnom, a régi sulim a tanulással kapcsolatos negatív érzések miatt jöhet, továbbá a bunyó mindig csak készülődik, sosem érünk el addig, hogy ütni is kelljen.
A tanulással problémám sosem volt, nyugodt személy vagyok, nem borulok össze, ha ötös helyett négyest kapok, tehát az első felét nem tudom hova rakni. A másodikhoz talán az agressziót kapcsolnám, de mint mondtam nyugodt vagyok..
Ti mit gondoltok?
Az osztálytársaddal azért álmodtál, mert benned motoszkált, hogy mi lehet vele, kíváncsi voltál rá, azért mert nem tudtál róla semmit. Így most már a fókuszodba került és talán próbálsz róla meg tudni valamit.
A keresztapád figyelmeztetni szeretne ezzel a drasztikus tettel valamire, amit nem kéne megtenned (a szakadék szélén). Sajnos nem tud hozzád szólni vagy megfogni a karod, hogy ne tedd meg. Ezzel az erőteljes jelzéssel akar neked jelezni.
Kedves Barrydo!
Azt hiszem akkor van az embernek ilyen érzése ébredés után, ha nagyon mélyen aludt előtte. Akkor nem tudja hirtelen megmondani ébredés után, hogy hol van, milyen nap van, fel kell-e kelni, mi a csuda van?, mert minden olyan furcsa.
Üdv: Marcsella
Nem.Sziasztok!
2 hete azt álmodtam, hogy a barátnőm szellem alakban megjelent. Azt mondta, hogy nem bírta tovább. Arra ébredtem, hogy sírok, és tudtam, hogy ő soha nem tenne ilyet. 3 napra rá kiderült, hogy egy ismerősöm hirtelen meghalt - nem önkezétől - kb. akkor, amikor ez történt. Már korábban is álmodtam szellemmel, akkor is meghalt valaki. Ez normális?
Nem.
Miért nem kisbabák születését álmodod meg...?!
A látó, a látás és a látottak szerves egységet alkotnak.
Emiatt soha nem lehetsz abban biztos, hogy előidézted vagy megjósoltad a megálmodott dolgokat.
SziaBárcsak választhatnék, akkor a babákról álmodnék.
Köszi
Szia
Van választási lehetőséged.
Ne adj energiát, ne vájj patakmedret ennek a témának.
Ez nagy valószínűséggel un. deja vu jelenség lehet
(ki-jaz, mi-jaz: ennek utána nézhetsz a neten).
A lényeg az, hogy EMIATT ne hidd magad még titokban sem különlegesnek; parafenoménnak,
mert ez nagyon necces módja az energiaszerzésnek.
Szeretettel D.
Említetted, hogy álmodban sírtál a barátnőd miatt, aki kijelentette: nem bírja tovább.Szia!
Elnézést, ezt nem értettem. Hogy lehet ilyen tudattalan dologgal energiát szerezni? Csak 2x történt eddig. Szerencsére, mert a másik nagyon ijesztő volt.
Köszi
Már korábban is álmodtam szellemmel, akkor is meghalt valaki. ...
Tanácsot szerettem volna, mert nem tudtam, hogy hová forduljak.Említetted, hogy álmodban sírtál a barátnőd miatt, aki kijelentette: nem bírja tovább.
Majd pár nap múltán - de nem önkezétől! - meghalt egy ismerősöd.
És Te a 2 egymástól független esemény között formálisan alkottál 1 összefüggést.
Vagyis túlmisztifikáltad ezt és itt a fórumon nyilvánosan közzétetted.
Mi ez, ha nem figyelem-felkeltés...?
A figyelem pedig energia.
Ha ilyen módon energiához juthatsz,
akkor a tudattalanod nem minősítvén a dolgokat
máskor is a kezedre játszhat ebben.
/ Mivel a másik esetet nem részletezted,
így mindez amit eddig írtam: talán igaz, talán nem /.