Az elfojtott érzelmek
Tavaszi szellő fújdogál, a napfény melegíti a tájat,
Mindez feléleszti lelkünkben a vágyat.
Az eddig bágyadtan szunnyadó álmok életre kelnek,
Az elfojtott érzelmek is nyíladozni mernek.
Zöldell a táj, Mindenfelé virágok illata száll,
S mindenki az igazi boldogságra vár.
Lepkék szárnyai tűnnek el rét fölött tova,
Ne érjen bennünket szomorúság és bánat soha!
Szívünk melegséggel legyen tele!
Ne mondjuk soha, hogy a jónak elég a fele!
Minden porcikánkat szeretet járja át!
S akkor minket a világ egyre szebbnek, s jobbnak lát.