Nagyúr saját versei

nagyúr

Állandó Tag
Állandó Tag
images

A Munka Réme

Agyonhajszolt Rezső éppen egy szép lányról álmodott, mikor kopogás ébresztette fel.
Félig még kábán kinyitotta az egyik szemét és mérgeskedni kezdett: nyugalmat Ő már sohasem lel?
Feltápászkodott, s kóvályogva az ajtó felé indult. Ki az? Kérdezte.
Bárki is legyen,-gondolta-az elvetemültje nemcsak az álmát, hanem az egész napját "megmérgezte".
Egyáltalán milyen nap is van? Óh ne! Hétfő ismét!
Kinézett a "kukucskálón", s meglátta a Munka Rémét, hogy a fene vinné innét!
Mozogj már Rezső! Meddig várjak?-Dühöngött a Rém.
Hogy mertél elaludni? Morgott tovább. Ez rosszabb, mint egy kém.
Most mit tegyek? Innen menekülni kell.-futott át Rezső agyán,
Felöltözött, fogta a holmiját és kiugrott az ablakon lazán.
Szerencsére nem lakott magasan, így nem történt baja,
A földre huppanása pillanatában jutott el füléig, az ajtaja betörésének a zaja.
Felpillantott, s ekkor tűnt fel az ablakban a Rém szörnyű arca.
Rettenetes, hogy bármi is történjen, mindig utoléri,
Ez azonban nem egyedül az Ő harca.
Mindenfelől menekülnek mindhiába, a férfiak és nők, fáradtak, kihasználtak és kimerültek,
Örülhetnek azok, akik a Munka Réme iszonyú rabságából valahogyan kikerültek.
 
imrucika

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Nagyúr!
Sajnos,az átlagember életvitele a munkához kötődik.Eddigi múltam során volt alkalmam néhány,egymástól elütő természetű fizetett tevékenységhez.....Sosem éreztem,hogy jól tudok élni keresetemből,ám mégis.....nagyon sokszor szívesen végeztem a munkámat,ezzel így vagyok manapság is.....Volt "szerencsém" megtapasztalni a munkanélküliséget...és egészségügyi okból a hosszabb kényszerpihenőt is.:(Véleményem szerint,ha nem adott a gondtalan fényűzés luxusa,abban az esetben inkább ez utóbbi kettőt nevezném "Rémnek",nem a munkát.....Örülök,hogy fizikai-szellemi állapotom lehetővé teszi,hogy aktívan dolgozhatom.Ha már nem születtem milliomosnak.....:p Köszönöm,hogy olvashattam fenti írásodat!
 
Kedves Barátom!
Megértem a leírtakat, de Én szívesebben vagyok otthon. Éppen eleget dolgoztam már, éppen eleget élősködött a társadalom rajtam. Másokon a sor!
Sokkal többre vihetném sok dologban, ha lenne elég szabad időm és kipihent lehetnék, nem úgy, mint most.
Az Én világom színes, fantáziadús, nem pedig szürke, hétköznapi. Abból elegem van.
Nagyon köszönöm a hozzászólásodat.
Legyen szép estéd!
Gyula/Nagyúr
:D
 
nagyúr

Állandó Tag
Állandó Tag
images

Irány a börtön

Toprongy Elemér esti kukázásra indult,
s érezte, hogy fázik.
Ennél már csak az lesz "jobb",
ha még meg is ázik.
Hol is lehetne legjobban kihúzni a telet?
Rájött, akkor jár jól, ha télire
börtönbe mehet.
Hallott épp eleget a sorstársaitól,
milyen jó is olyankor bent lenni,
Ráadásul a bejutáshoz nem kell más,
csak egy kis rosszat tenni.
Odabent ruháznak, etetnek,
nyitják az ajtót előtted, utánad,
Olyankor nem számít, hogy ezt az egész
"rendet" mennyire utáltad.
Nem dolgoztatnak agyon, s amit rád költenek
az adófizetők, valóságos vagyon.
Csupán három és félmillióba kerül egy rab
tartása évente. Kit érdekel?
Manapság a bűnöző a cellájába hűtőt
és színes tv-t. érdemel.
Nem szakadnak meg érte, mint a dolgozni járók,
évi negyedannyi bérért,
Ráadásul ők bent elvannak és semmi jót
nem tesznek a népért.
Olvasgatnak, edzenek, csencselnek, ha tudnak,
Előbb-utóbb e kényelmes bezártságból
úgyis csak kijutnak.
Meg úgysem változnak. A rájuk pocsékolt pénz
jól jönne a rendes emberek számára,
Kik nap, mint nap igyekeznek hasznot hajtani
és nem válnak a társadalom kárára.
Elemér döntött. Ez a döfi neki!
Egy kővel betörte az egyik bank ajtaját,
Mikor a rendőr ezt látta, már a kezét tartotta is fel.
Irány a börtön! Rajta hát!
 
nagyúr

Állandó Tag
Állandó Tag
images

Sült csirke

Bendő Bálint sült csirkére éhezett,
Mikor délután a munkából hazaérkezett.
Van egyáltalán csirke itthon?-kérdezte magától,
Az utóbbi időben alig fér el konyhájában a hasától.

Irány a hűtő! Gyorsan át kell kutatni!
Egyből elkezdett az élelmiszerek között matatni.
Pakolt jobbra-balra. Végre megtalálta,
Kis híján már így nyersen megzabálta.

Gyorsan előkapta a szakácskönyvet, egy jó recept után,
Olvasta a leírtakat, de csak bámult bután.
Hogy értsem ezt? Mi is kellene bele?
Az erőltetett gondolkodástól belilult a feje.

Nem bírt tovább várni. Befűszerezte, s tepsiben tolta a sütőbe,
Utána jó kis innivalóért nyúlt be a hűtőbe.
Iszogatott szépen, s egyszer csak lecsukódott a szeme.
Mire felébredt, a sütője szénné sült csirkedarabokkal volt tele.
 
nagyúr

Állandó Tag
Állandó Tag
images

A rámenősség díja

Megkezdte szokásos napját Ügynök Géza,
Ki nem igazán nagydarab, de nem is vézna.
Terméke eladása érdekében megtenne bármit,
Ha szükséges éjszaka is felhív bárkit.

Az asztalán telefonszámok ezrei hevernek,
Még az sem tartja vissza,mikor a szeme alá "bevernek".
Járt már így egy párszor, de ez nem csoda,
A múlt héten is "kihullott" egy szemfoga.

Rámenős, agresszív,nem hagyja "levakarni" magát,
Nem meglepő, hogyha rátalál egy "zaklatott", az ellátja a "baját".
Van tíz telefonja, hogy működőképes mindig legyen,
Az Ő célja, mint a többi ügynöké is, hogy az "agyondumált" mindent megvegyen.

Valaki, valahogyan a tartózkodási helyét kinyomozta,
Biztosan hozzá hasonlóan, másból kipofozta.
Berúgta az ajtaját, s a következő pillanatban Géza már el is terült,
Mikor visszanyerte az eszméletét, rádöbbent, hogy kórházba került.
 
imrucika

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Barátom!
A "Sültcsirke" c.írásodon jót derültem,annak okán,hogy jómagam is farkaséhesen szoktam hazaérkezni munkából.....Szerencsére a leendő étkemre a szereplődnél fokozottan jobban vigyázom.....:) Hülyét is kapnék,ha ily kellemes táplálék a tűz martalékává válna........:mad: !
A rámenősségről.....biztosítási ügynökkel már volt szerencsém összefutni...alig tudtam levakarni.Egyszer én is próbálkoztam biztosítási vonalon......azonban egy önismereti teszt kitöltése után alkalmatlannak minősítettek,túlzott empátia miatt.
Filmekben láttam hasonló,gátlástalan ügynököket....Véleményem szerint,aki ennyire erőltetett módon,durván alkalmatlankodik,meg is érdemli,ha elkalapálják......Kell a rámenősség,de mindennek van határa......Köszi.
 
Üdvözöllek Barátom!
Nagyon köszönöm a látogatást és a hozzászólásodat is. Szokás szerint egyetértünk a mondanivalóval kapcsolatosan. Örülök neki.
Szép estét és minden jót!
Nagyúr
:D
 
nagyúr

Állandó Tag
Állandó Tag
images

Pecás este

Csillagok "szikráznak" az esti égen,
A Hold is járja az útját az éjben, szépen.
A víztükör felszínét fodrozza az esti szellő,
E csodás látványhoz nem hiányzik más, csak egy sellő.
Gondolta ezt Balfék Benő, miközben óvatosan lépkedett,
S a kis ösvény mentén növényi szárakat tépkedett.
Arra kellettek neki, hogy a fa üregéből lárvákat piszkáljon elő,
Mivel szerinte az esti pecázáshoz ez a fajta csali a nyerő.
A közelében apró villanásokkal szentjánosbogarak szálltak,
Odább a parton, termetes békák zsákmányukra vártak.
Nemhiába, hiszen volt szúnyog és egyéb vérszívó bőven,
Marták rendesen Benőt is bőszen.
Fájdalmában csapkodott is mindenfelé, jobbra-balra,
Már csak a menekülést fontolgatta, s nem gondolt céljára, a halra.
Belebotlott egy gyökérbe. A lámpája a fához csapódott,
Miközben a darabjait kereste, úgy érezte nem volt még ilyen csalódott.
Nem bírta tovább a fájdalmat. Ez az estéje odaveszett.
A sötétben nekilódult, újból botlott, de ezúttal a tóba esett.
Míg a hűs vízből kievickélt a partra az járt az eszében, hogy ilyet többé soha!
Az éjszakai horgászatnak még az ötletét is száműzi magától tova.
 
imrucika

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Nagyúr!
Tetszett a humoros történet.....Szegény Benő....hol maradtak a küszök...a bodorkák....a compók....?:p Nem a vízbe kellett volna utánuk menni,csalogatta volna inkább partra őket.....:D Köszi.
 
imrucika

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Barátom!
A "börtönös" írásodhoz egy kis érdekesség:
Még az elmúlt nyáron alkalmam volt néhány napig egy rovott múltú emberrel együtt dolgozni./a bőrszíne most lényegtelen/.Összeismerkedtünk......legnagyobb elképedésemre elmondta,hogy ő bizony télire be fog menni a zárkába.....Gondosan megtervezi,mennyi lehet a bűnéért kirótt elzárás tartama....elköveti a cselekményt és néhány hónapra bevonul.Szavai szerint...: "már csak azért is jó lesz,mert bent van a Petya,az dörzsölt vagány,legalább tanulok tőle új trükköket......." Az illetőt azóta sem láttam....lehet,hogy elszámolta magát ?
Üdv,Imrucika.
 
Kedves Imre!
Örülök, hogy tetszik a tehetségtelen pecás története. Köszönöm.
Jó éjt!
Gyula
:D
 
nagyúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Barátom!
A "börtönös" írásodhoz egy kis érdekesség:
Még az elmúlt nyáron alkalmam volt néhány napig egy rovott múltú emberrel együtt dolgozni./a bőrszíne most lényegtelen/.Összeismerkedtünk......legnagyobb elképedésemre elmondta,hogy ő bizony télire be fog menni a zárkába.....Gondosan megtervezi,mennyi lehet a bűnéért kirótt elzárás tartama....elköveti a cselekményt és néhány hónapra bevonul.Szavai szerint...: "már csak azért is jó lesz,mert bent van a Petya,az dörzsölt vagány,legalább tanulok tőle új trükköket......." Az illetőt azóta sem láttam....lehet,hogy elszámolta magát ?
Üdv,Imrucika.

Nem véletlenül írtam meg ezt a versemet, mint ahogyan a többi sem véletlenül születik.
Jól értem az általad leírtakat. A "sötétség" leple egyre inkább reánk borul, s tönkreteszi a világunkat.
Nem ártana leszámolni a növekvő "sötétséggel"!
Köszönöm a hozzászólást.
Minden jót!
Gyula :)
 
nagyúr

Állandó Tag
Állandó Tag
images

A bűn jutalma

Ragyogóan süt a Nap, kellemes a meleg,
Télire gyűjt élelmet a sok rovarsereg.
Hangyák, méhek, darazsak, mindent bele adnak,
Hiszen a természettől nem csak szép látványt, de élelmet is kapnak.

Ősz van. Termények tömege várja a szüretet,
Mindannyiuk a többi élőlény élelmezésére "született".
Van itt szőlő, alma, dió és zöldségek hada,
Velük telik meg nemsokára sok éhes lény hasa.

Így gondolta ezt Tolvaj Berci is, mikor a kertek "alján" járt".
Meglapult, figyelt, s hogy a gazda hazamenjen végre, arra várt.
Szép nagy kert, tele mindenféle jóval,
Óh, ha ez mind az enyém lehetne! Hagyta el ajkát a sóhaj.

Összepakolt a tulaj, zárta a kaput és indult haza,
Ide bejutni nem lesz nehéz-vélekedett Berci-sőt inkább laza.
Már mászott is át a kerítésen, zsákokkal a kezében,
Ám nem figyelt eléggé a "begyűjtés" hevében.

A kertkapun nem tűnt fel neki a "harapós kutya" feliratú tábla,
Azt hitte, hogy teli zsákkal nemsokára az öröm táncát járja.
Tépte az almát a fáról, s a szőlőt teli pofával tömte,
A répát, petrezselymet, hagymát és karalábét is a zsákba lökte.

Mekkora ez a kert, s mennyi ehhez hasonló van még?
Nicsak ott a cékla és az is milyen szép.
Kis híján végzett a "begyűjtéssel", s indult volna innen,
Mikor mély morgást hallott és elsötétült minden.
 
Szekiné

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves nagyúr!
Csodálatosak a képei, gratulálok!
emellett kívánok nagyon gondtalan, boldog új évet!
Üdvözlettel: Szekiné
 
Oldal tetejére