Hírek NEM ADJUK FEL

Amikor tavaly nyáron elköszönt a kanadaiaktól az katolikus Palkovits Valér torontói főkonzul, senki sem gondolta, hogy ekkora gond lesz az utódjának beiktatásával.

Torontóban szükség van egy dinamikus főkonzulra.

A metropolisz környékén 130 ezer magyar származású kanadait tartanak nyilván, és magyar ajkú bevándorlók ma is érkeznek Romániából, Ukrajnából és Szerbiából, nem is beszélve azokról, akik a roma menekülthullámmal érkeztek egy évtizede. Kanada menedékjogot adott Kertész Ákos írónak, és Torontóban él Mohácsi Viktória egykori magyar EP-képviselő is.

A kormány forintmilliárdokat költ torontói ingatlanokra. Néhány éve új Magyar Ház épült, és tavaly novemberben, a missziós központ részeként, református templomot avatott Balog Zoltán püspök és Novák Katalin köztársasági elnök.
Lesz ott munka bőven, nem fog unatkozni az új főkonzul. A kormány megfelelő jelöltet is talált a posztra, aki nem más, mint a Jobbikból 2020-ban kilépett volt országgyűlési képviselő, Bencsik János.

És ekkor történt meg az, amire senki sem számított. Bencsik nem kapott beutazó vízumot Kanadába, pedig már tavaly el kellett volna foglalnia állomáshelyét. Azt rebesgetik, hogy jobbikos múltja a probléma, és most Igaz Máté Árpád, a fiatal erdélyi származású ügyvivő vezeti a Főkonzulátust. Az Orbán-kormány eddig nem vonta vissza Bencsik megbízatását, még reménykednek abban, hogy meg lehet oldani a „problémát”.

Nem alaptalanul. Nemrég Dúró Dóra egy delegációval sikeresen besurrant Kanadába. Vancouverben vett részt az EBESZ plenáris ülésén, és ott július 4-én Ukrajna-ellenes beszédet is mondott!

Lám-lám, nem lehetetlen dolog ez. Mégiscsak be lehet csempészni volt jobbikosokat Kanadába! Mint ahogyan Orbán Viktor is mondta: „Nem adjuk fel nagy céljainkat!”

Lázár György

1690547723700.png
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

csorieva wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a fordításokat, eseteg
Anna Hackett
Stealing from Mr. Rich
a többi része is lesz majd?
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon jók tényleg a fordítások tényleg nem tudom elégszer elmondani. Izgatottan várom a 38. Kötet forditását is :)
Bibliotekarius wrote on Bea7's profile.
elküldöm kisebbre konvertálva.
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Köszönöm a kárpátok vámpírjai új fordítását !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia mit fordítasz most? Dianne Duvall könyv tervbe van esetleg? Köszi az eddigi fordításokat nagyon imádom őket!

Statisztikák

Témák
38,747
Üzenet
4,938,322
Tagok
624,359
Legújabb tagunk
funtha.krisztina
Oldal tetejére