Hírek Kanada továbbra sem ad vízumot a leendő torontói magyar főkonzulnak

Miközben a Nemzeti Sport főszerkesztője az Egyesült Államokba nem jut be, az exjobbikos Bencsik János Kanadába nem kap vízumot, pedig ő lenne a torontói főkonzul. A külügy szerint ez „a cél változatlan”.

Nem csak Szöllősi Györgynek gyűlik meg a baja azzal, hogy a tengerentúlra utazzon. Orbán Viktor kedvenc sportújságírója és kedvenc újságjának, a Nemzeti Sportnak a főszerkesztője egy chicagói rendezvényre utazott volna a kinti magyarokhoz, de hiába kért neki diplomatavízumot a magyar külügy, nem kapta meg, és nem engedik be az Amerikai Egyesült Államokba:

Mivel Szöllősitől eltérően nemcsak egyszeri eseményre utazna, hanem hosszú távra, dolgozni, sokkal bosszúsabb lehet az egykori jobbikos Bencsik János, aki viszont Kanadába próbál meg hónapok óta bejutni, hiszen ő lenne a torontói főkonzul. Arról, hogy Bencsik nem kap Kanadába vízumot, még júniusban írt a Szabad Európa. A hvg.hu most megtudta, hogy a helyzet azóta sem változott.

A hvg.hu kérdésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium közölte, hogy bár már rég munkába kellett volna állnia főkonzulként Bencsiknek, továbbra sem kapta meg a vízumot. A hírek szerint ennek korábbi, szélsőséges megnyilvánulásai állhatnak a diplomáciában, fogadó országtól szokatlan lépés háttérben. Arra a kérdésünkre, hogy ezek után is érdemes-e kitartani Bencsik személye mellett, nem akar-e a magyar külügyi inkább mást küldeni helyette, a tárca azt válaszolta: „a cél változatlan.”
Arról, hogy a Jobbikból Jakab Péter miatt 2020-ban kilépett volt országgyűlési képviselő Kanadában lenne diplomata, a hvg.hu írt először még tavaly decemberben. Bencsik egyébként, miután kilépett a pártból, majd függetlenként folytatta, majd Polgári Válasz néven saját pártot is alapított, amely azonban nem indult el a 2022-es választáson listával, csupán egyetlen egyéni jelöltet állított.

Bencsik annyira készült az egyelőre a vízum hiányában továbbra sem elérhető diplomáciai munkára, hogy tavaly szeptemberben a Polgári Válasz elnöki posztját is átadta másnak. Igaz, diplomataként amúgy is összeférhetetlen lenne a főkonzuli megbízatással bármilyen párttisztség. Ennek fordítottja történik eközben egykori párttársával, a szintén exjobbikos Volner Jánossal, aki meg éppen visszatér a saját, Huxit nevű pártjához, pedig ő is diplomata lett volna Szingapúrban, de meggondolta magát.

1694671472071.jpeg
 
Már Csisztu Zsuzsa is felszólalt hogy mi ez a negatívum hazánk iránt!!!

David Pressman úr és a többiek! Eddig és ne tovább – el a kezekkel Szöllősi Györgytől!​

Üzenjük az USA-nak, hogy ez most nagyon komoly szintlépés. Lefelé.
CSisztu nem véletlenul irt.
Szollosi és Ő a Nemzetkozi sportujsagiro Szervezet magasw rangu tisztviseloi.
Szollosi már hosszu évek ota ennek a szervezetnek az europai tagozat alelnoke.

Mellesleg a Magyar Szovetség Elnoke
 
A legtöbb hozzászóló előszedte a múltját is. Fiatal volt és bohó.
 
Már Csisztu Zsuzsa is felszólalt hogy mi ez a negatívum hazánk iránt!!!

David Pressman úr és a többiek! Eddig és ne tovább – el a kezekkel Szöllősi Györgytől!​

Üzenjük az USA-nak, hogy ez most nagyon komoly szintlépés. Lefelé.
Ki az a Csisztu?
Nem ki volt, hanem most.
Na jó, vajon putlerék iranyába is jelzett, hogy el a kezekkel a közemberektől?
(Aki nem értene, a háború felmillió halottjára célzok, hogy ne tovább.)
Otellóról meg csak annyut, hogy nem kötelező személyesen ott lenni. Videóüzenet is létezik már pár éve.
 
Ki az a Csisztu?
Nem ki volt, hanem most.
Nem biztos, hogy Ő tehet rola ha felteszed ezt a kérdést.
Csisztu a Magyar Sportujsagiro Szovetség és a Nemzetkozi Sportujsagiro Szovetség alelnoke.
Ez pl egy hasonlattal élve annyi mintha Te szakmailag, akinek komoly katonai multja van, a NATO alelnoke lennel.

Ezen kivul televiziso musorvezeto, valamint jogasz.

Több mint tíz éve nagykövete a „Tegyünk együtt a daganatos gyermekekért” Alapítványnak, Nagyköveti munkát lát el a „Transzplantációs Alapítvány a megújított életekért” nevű szervezetben, továbbá A „Csányi Rajmund Tornász Alapítvány" kuratóriumának tagja.

Tudom bagatel, de jo ha tudjuk!
 
Ennyi cafrangos titulus mellett ilyen "pancser" hozza nem erto kirohanasa legyen ,meg nagyobb szegyen ranezve.
Nagyon rossz fenyt vet az egesz orszagra a kulugyi diplomaciai ilyen rosszul mukodtetve.
Nem csak ez az ugy hanem mindegyik ugy valahol santit , nem elfogadhato , akar Usa akar a Sved akar az Orosz vagy kina eseteben.
 
Neki nem csak cafrangos titulusa, hanem több nemzetközileg is elismert diplomája is van.
 
Nem biztos, hogy Ő tehet rola ha felteszed ezt a kérdést.
Ezt hogy érted?
Megíratták vele?
Csisztu a Magyar Sportujsagiro Szovetség és a Nemzetkozi Sportujsagiro Szovetség alelnoke.
Ez pl egy hasonlattal élve annyi mintha Te szakmailag, akinek komoly katonai multja van, a NATO alelnoke lennel.
Jó és rossz is a példád, ugyanis a katona, amíg katona, nem politizál(hat).
A NATO vezetői posztok pedig szinte kizárólag politikai posztok.
Ezen kivul televiziso musorvezeto, valamint jogasz.
Tkp ez késztetett a reagálásra.
Milyen jogász, ha ilyenre "ragadtatja" magát?
Minden ország belügye, hogy kit enged be a twrületére, ezt ne tudná?
Több mint tíz éve nagykövete a „Tegyünk együtt a daganatos gyermekekért” Alapítványnak, Nagyköveti munkát lát el a „Transzplantációs Alapítvány a megújított életekért” nevű szervezetben, továbbá A „Csányi Rajmund Tornász Alapítvány" kuratóriumának tagja.
Ugye megegyezhetük, hogy ez itt nem releváns (ez nem diplomaciai követi poszt).
Tudom bagatel, de jo ha tudjuk!
Nem. Nem bagatel, ellenkezőleg!
Aki ilyen nemzetközi tapasztalattal es sportdiplomaciai hátterrel bir, az nem ir olyat, hogy wl a kezekkel, meg eddig és ne tovább. Csak magat minősíti le vele.
Ha még igaza is lenne (de nincs), sokkal többet tehetne Szölösiért, ha aktivalja a kapcsolati tőkéjet. Bár ahogy a magyar vezetés beleszállt Pressmanba és ahogy a leszerepelt Trumpot éltetik, az sem lenne elegendő...
 
Ezt hogy érted?
Megíratták vele?

Jó és rossz is a példád, ugyanis a katona, amíg katona, nem politizál(hat).
A NATO vezetői posztok pedig szinte kizárólag politikai posztok.

Tkp ez késztetett a reagálásra.
Milyen jogász, ha ilyenre "ragadtatja" magát?
Minden ország belügye, hogy kit enged be a twrületére, ezt ne tudná?

Ugye megegyezhetük, hogy ez itt nem releváns (ez nem diplomaciai követi poszt).

Nem. Nem bagatel, ellenkezőleg!
Aki ilyen nemzetközi tapasztalattal es sportdiplomaciai hátterrel bir, az nem ir olyat, hogy wl a kezekkel, meg eddig és ne tovább. Csak magat minősíti le vele.
Ha még igaza is lenne (de nincs), sokkal többet tehetne Szölösiért, ha aktivalja a kapcsolati tőkéjet. Bár ahogy a magyar vezetés beleszállt Pressmanba és ahogy a leszerepelt Trumpot éltetik, az sem lenne elegendő...
Élő interjú volt? Vagy saját kézzel írott nyilatkozat, tanukkal hitelesített aláírással?
Vagy csak egy cikk? Mert utóbbi általában hatta- hette stb-ként értelmezendő. Ez arra jó, hogy a firkásznak meglegyen a napi kötelező leütése, de egyetlen szavát sem szabad készpénznek venni.
 
Igy hangzik az a bizonyos cikk, ami miatt itt a forumon is,m akárcsak a 444.hu cikkében hozzanemérto butuska perszonanak lett kikialltva valaki:

"
Szöllősi személyében nemcsak egy rendkívüli meghatalmazotti nagyköveti státusszal rendelkező, meghívásra érkező személytől, hanem a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnökétől és a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség európai alelnökétől is megtagadták a belépést az USA-ba – a sajtó- és szólásszabadság hazájába.

A Chicagói Magyar Kultúrtanács felkérése alapján péntek reggel nyitotta volna meg a jubileumi 25. Árpád-kupát Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője. A sportdiplomáciai út azonban meghiúsult.

Épp a nagyjából 9500 fős nemzetközi sportújságíró-közösség vezetőségi ülésére készültem, amikor szembejött ez a nonszensz. A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) végrehajtó bizottsági ülése (mely szervezetnek alelnöke vagyok) ma egyebek mellett pont azt tűzte ki célul maga elé, hogy a 24 tagú testület öt kontinenst képviselő tagjaival megbeszéljük, hogyan tudnánk védekezni azzal a magatartással szemben, amit egyre több nemzetközi sporteseményen és – magát „állam az államban” státuszúnak képzelő – kőgazdag nemzetközi sportszövetség háza táján tapasztalunk.
Tudniillik a valódi zsurnalisztákat ma már kevéssé szeretik közel engedni az eseményekhez, főleg a sportolókhoz, pláne akkor, ha kritikus hangot ütnek meg.
Ugyanakkor egyre több „fizetett”, vagyis a saját kötelékeikbe épített „médiamunkást” (ahogy ők mondják: „kontent kreátort”) alkalmaznak, akik elveszik a helyet az olykor valóban kritikusabb szemléletű, ugyanakkor valódi újságírói – urambocsá: oknyomozó – munkát végző vagy csak hitelesen tudósítani kívánó kollégáktól.
Azt az elmúlt hét év során szerzett vezetőségi tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy akár nagymúltú, a szakmában világszinten is elismert sportújságíró kollégáknak se volt könnyű az életük, amennyiben, mondjuk, iráni vagy pakisztáni háttérrel rendelkeztek. Lehettek ők akár az AIPS végrehajtó bizottságának tagjai vagy díjnyertes szakemberek, akkor se volt egyszerű bebocsátást nyerniük a nyugati világ nagy nemzetközi sporteseményeire. A legtöbbször szúrós szemű, konzulátusi vízumítészek puszta jóindulatán múlott, hogy tehetik-e a dolgukat, tudósíthatnak-e adott esetben egy olimpiáról.
Mindeközben a (sport)újságirói hivatás védelméért folytatott küzdelmünk ettől függetlenül is egyre nehezebb – különösen a covidos időkből ránk maradt, „a sajtónak kívül tágasabb” mentalitás általánossá válása óta.
Ma azonban szintet léptünk. Lefelé.
Mostanra már nemcsak a „papíron problémásabb országokból” érkező, sportszakmai alapon dolgozó kollégák bejutása függ az aktuális nagypolitikai fuvallatoktól: úgy tűnik, a szövetséges országok – amilyen, úgy tudtam, mi is vagyunk – zsurnalisztái és sportdiplomatái is könnyedén fennakadhatnak a zord vízumcenzorokon, ha az USA a célállomás.
Mert persze nyilván készül majd valami „official” közlemény arról, hogy ugyan, miért akart volna hivatalos kiküldetésben az USA-ba utazni Szöllősi György – hát, tudtommal azért, mert
a KKM hivatalos, rendkívüli és meghatalmazott nagyköveteként ment volna oda, mégpedig előre egyeztetett programokra, valamint egyéb feladatait elvégzendő.
De ha egy egyszerű, amolyan „turista” ESTA-ért folyamodik, akkor meg talán úgy jár, mint az AIPS olasz elnöke, Gianni Merlo, aki szintén ráharapott a mai hírre – miután alig pár órája, az AIPS mai online ülésén megemlítettem ezt a kis incidenst a külföldi kollégáknak is. Nemcsak hogy felszaladt néhányaknak a szemöldöke az esetről hallván, de az olasz elnök azt is elmondta, hogy több évtizedes sportújságíró szakmai presztízs ide vagy oda, tapasztalatai szerint ha az USA-nak olyan kedve van, mondvacsinált okokra hivatkozva szinte bármit megtehet ezen a téren.
Persze kicsit sem vigasz, hogy ezek az incidensek a szakmánk legmagasabb szintű nemzetközi képviselőivel is megtörténhetnek az önmagára mint a szólás- és véleményszabadság bölcsőjére tekintő USA-ban. Így lesz egyetlen lépésben a bölcsőből sírhant. Sőt, újabban már az amerikai(!) oknyomozó sportújságírót is inkább kitiltják a sportversenyekről, ha „túl jól” teszi a dolgát – vagyis feltárja, mondjuk, a jogsértően működő sportszövetségek ügyeit.."
 
Élő interjú volt? Vagy saját kézzel írott nyilatkozat, tanukkal hitelesített aláírással?
Vagy csak egy cikk? Mert utóbbi általában hatta- hette stb-ként értelmezendő. Ez arra jó, hogy a firkásznak meglegyen a napi kötelező leütése, de egyetlen szavát sem szabad készpénznek venni.
De végül is, csak Csisztu kezdeményezte...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kostenszky Valéria wrote on Olaszné Kovács Andrea's profile.
Helló! (Gábor vagyok.)
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást

Statisztikák

Témák
38,175
Üzenet
4,812,841
Tagok
616,371
Legújabb tagunk
Andorka Gergo
Oldal tetejére