Nevessünk...Írj egy viccet!

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
A róka meg a nyuszika bandukolnak az erdőben, amikor meglátnak egy tündért az ágak közé gabalyodva. Kiszabadítják, mire a tündér felajálja nekik, hogy három kívánságukat teljesíti.
- Én egy zöld szemű, szőke rókakislányt szeretnék! - szól a róka.
A következő pillanatban máris ott termett a kívánt rókalány.
- Én egy szuper motort szeretnék! -szól a nyuszika, és máris ott termett egy gyönyörű Harley Davidson.
- Most egy barna rókalányt akarok! -szólt a róka.
- Én pedig azt szeretném, hogy soha ne fogyjon ki a benzin a motorból, és ne kelljen javíttatni! -így a nyuszika.
- Végül egy vörös rókalányt akarok! -szól a róka.
Mikor ezt is megkapta, már neki is készülődött, hogy magáévá teszi a három rókalányt. A nyuszika nem szól semmit, csak felül a motorjára, bepöccenti, egy kicsit túráztatja, egyesbe kapcsol, majd megszólal:
- Utoljára azt kívánom, hogy legyen a róka impotens!
 
Az erdőben a nyuszika bemegy a húsboltba:
- Medve, adj egy liter húst!
- Nyuszika! Ha valahová bemész, illik köszönni, és ráadásul az nem liter, hanem kiló hús! Menj ki, és próbáld meg még egyszer!
A nyuszika kimegy, majd visszajön.
- Hé medve, egy liter húst!
A medve nem bírja cérnával, és így szól:
- Na állj ide a pult mögé, majd én megmutatom!
Kimegy, kopog, bejön.
- Jó napot! Egy kiló húst kérek!
Mire a nyuszika elkezd röhögni:
- Medve, de hülye vagy, nem hoztál üveget!
 
A Marsra leszálló űrhajóból kilépő asztronauták megdöbbenve veszik észre, hogy a leszállóhely közelében egy marsbéli asszony áll, és egy edényben hevesen kavargat valamit. Megkérdik tőle, hogy mit csinál.
- Gyereket.
- Érdekes, nálunk a Földön ezt másképp csináljuk.
- Hogyan? - kérdi az asszony.
Az egyik űrhajós vállalkozik a gyakorlati bemutatóra. Elvonulnak egy homokdűne mögé, majd egy jó negyedóra múlva visszatérnek. A nő kiváncsian néz a jövevényekre.
- Na és hol a gyerek?
- Ez nálunk földi embereknél kilenc hónapig tart!
- Igen? Akkor miért hagyta olyan hamar abba?
 
Micimackó besétál a henteshez és megkérdezi:
- Sonka van?
- Természetesen.
Micimackó felugrik a pultra, előránt egy géppisztolyt, és lekaszabolja az ott lévőket.
- Ezt Malackáért!!!
 
A rendőröket vizsgáztatják:
- Miből van a gumibot?
- Nem tudom.
- Ember, gondolkozzon. A gumibot miből van?
- Nem tudom.
- Erőltesse meg az agyát!
- Nem megy. Sajnos nem tudom.
- Megmondom. Gumiból. Na jó, kap egy mentőkérdést. Miből van az üvegszem?
- Üvegből.
- Nagyon jó. Honnan tudta kapásból?
- Nem lehet gumiból, különben hogy lehetne kilátni rajta.
 
Nagy hepaj van az erdei kocsmában. A róka alaposan beszeszel, és kötekedni kezd a nyuszikával, mivel az azt merte mondani, hogy az egész erdőben ő a legerősebb.
- Gyere ki ha mersz! - áll fel a nyuszika.
Kimennek verekedni, ám pár perc múlva a róka megtépázva tántorog be az ajtón. Látván ezt a haverja a farkas, ő is kimegy. Nem telik bele sok idő, ő is félájultan esik be az ajtón. A medve felkapja a vizet, és ő is kirohan, de kis idő múlva ugyancsak zsák módjára dől be az ajtón. Az ajtórésen megjelenik az oroszlán feje:
- Na, kételkedik még valaki a nyuszika szavában?
 
sündisznóbébi eltéved a sötétben, és bekeveredik az üvegházba. Hosszas bolyongás után, amikor nekimegy egy kifejlett kaktusznak, boldogan tárja szét mancsocskáit:
- Mama!
 
Utolsó mondatok

    • Oké, kigyógyultam a skizofréniából, de hol vagyok most, amikor szükségem lenne rám?
        • Hóember utolsó mondata:
          - Nyuszika, nincs is radiátorod.
            • Felirat az állatorvosi rendelőben:

              "Odabenn rendelés folyik. Leül! Úgy marad!"
                • Felirat egy motoros hátán:
                  Ha ezt el tudod olvasni akkor leesett az asszony
                • A nemek helyes sorrendje fentről lefelé: hímnemű, nőnemű, fehérnemű, ágynemű
    • Amióta kikapcsolom lefekvés előtt a mobilom, azóta utolérhetetlen vagyok az ágyban...
 
A hangyafiú feleségül veszi az elefántlányt. A nászéjszakán nagy nehezen felmászik rá és elkezdi kefélni. Az elefántlány semmit sem érez, türelmetlenül toporogni kezd. Toporgás közben belelép egy tüskébe és felszisszen. Mire a hangya:
- Sikíts, te cafat
 
A légy sétál a fiával egy kopasz ember fején és így szól:
- Látod fiam, amikor én még olyan kicsi voltam mint te, akkor itt még csak egy keskeny gyalogút volt
 
A rendőr megállítja a szabálytalanul előző Ladát, és a vezetőjét 500 forintra bírságolja. Az autós mentegetőzni próbál:
- Mondja, biztos úr, ha tudok olyan találós kérdést feltenni önnek, amire nem tud válaszolni, elengedi a bírságot?
A rendőr igencsak kedveli a találós kérdéseket, így rááll az alkura.
- Tudja - e, mikor születik a legtöbb gyerek?
- Nem én.
- Hát a kilencedik hónapban.
A rendőr továbbengedi, mert így szólt a megállapodás. A legközelebbi szabálysértőt, aki fennakad a hálóján, már ő kérdi.
- Uram! Ön szabálytalanul közlekedett, ezért megbírságolom. De ha egy találós kérdésre megfelel, akkor továbbengedem.
- Halljuk! - válaszol az autós.
- Melyik hónapban születik a legtöbb gyerek?
- Sajnos nem tudom! - válaszolja bánatosan az autós.
- Ilyet nem tudni, hát szeptemberben! - vágja rá sugárzó arccal a rendőr.
 
Két szentjánosbogár találkozik. Az egyik teljesen be van kötözve.
- Mi történt veled? - kérdezi a másik.
- Tudod, gyenge már a látásom. Tegnap este megláttam egy gyönyörű nőt, leröppentem, és magamhoz szorítottam. Ekkor derült ki, hogy csak egy eldobott cigarettacsikk volt.
 
- Ma alig tudtam elmenekülni a cápától - panaszolja egy tengeri hal a másiknak.
- Van ellene orvosság! - mondja a másik. - Vegyél a szádba egy adag algát!
- És az használ?
- Attól függ, hogy milyen gyorsan menekülsz
 
A medve épp meg akarja verni a nyuszikát, amikor megjelenik egy fekete álruhás, fekete kalapos idegen álarcban, és egy karddal. Elkergeti a medvét, de mielőtt távozik, egy z betűt beleír egy fába a kardjával. Mire nyuszika:
- Köszönöm Zuperman
 
A tücsök és a százlábú szomszédok. Mikor az egyik nap találkoznak, a tücsök megszólal:
- Ne haragudj, kedves szomszéd, de napok óta nem láttalak. Merre jártál?
- Tudod, cipőt voltam vásárolni, és imádok próbálni.
 
Két csiga baktat a sivatagban, és nagyon megszomjaznak. Mikor elérnek egy oázishoz, betérnek egy ivóba, és kikérik a sörüket. Mivel nincs pénzük, megegyeznek, hogy az egyikük hazamegy pénzért. Ki is választják, melyikük legyen az, és megegyeznek, hogy a másik addig nem iszik bele a sörébe. A csiga elindul, mig a másik vár több évet, de már nem tudja megállni, és nyúl a pohár felé. Erre a másik az ablak alól bekiált:
- Ha csalsz, akkor el sem indulok!
 
Találkozik a róka és a farkas az erdőben. Így szól a róka:
- Te! Verjük meg a nyulat.
- Jó, de miért? - kérdi a farkas.
- Ha sapka van rajta, azért, ha meg nincs rajta, akkor azért! - válaszol a róka.
Odamennek a nyúlhoz, és agyba-főbe verik szegényt. Másnap a róka újra rákezd:
- Te! Verjük meg a nyulat.
- De már tegnap megvertük! - válaszol a farkas.
- De ma megint verjük meg! - erősködik a róka.
- Na jó, - áll rá a farkas - de ma miért kapjon?
- Odamegyünk hozzá, és kérünk tőle cigarettát. Ha füstszűrőst ad, akkor azért, ha meg nem, akkor azért.
Odamennek a nyúlhoz: - Te nyúl, adj egy cigarettát!
- Füstszűrőst, vagy nem füstszűrőst parancsoltok? - kérdi a nyúl.
Mire a róka:
- Nézd, az anyja szentségit! Megint nincs rajta sapka.
 
Három embert hív magához az Isten, hogy megjutalmazza őket: egy oroszt, egy románt és egy magyart. Az orosz egy fantasztikus sportkocsit szeretne, a román egy szuper motort, míg a magyar csak egy Ceaucescu portrét. Mindhárman megkapják, és egy év múlva ismét megjelennek, hogy beszámoljanak a fejleményekről. Az orosz begipszelt kézzel kezdi:
- Karamboloztam az autómmal. Még nem szoktam meg a gyors tempót.
A román oxigénsátorban bekötött fejjel mondja:
- El akarták lopni a motoromat. Mikor odamentem, jól megvertek.
Végül megérkezik a magyar, hófehér luxuskocsin, a sofőr kinyitja az ajtót és az elé gördülő vörös szőnyegen szivarozva a többiek elé áll.
- Jézusom, te mit csináltál a képpel, hogy így megtollasodtál?
- Semmi különöset. Kiálltam a Hősök terére, leraktam magam mellé a képet, és ezt írtam alá: Egy köpés tíz forint!
 
Megszólal a telefon az autószerelő műhelyben:
- Kérem, jöjjenek ki, az autóm nem indul - mondja egy hang.
- Mi a baj? - kérdezi a szerelő.
- Feltehetőleg víz került a karburátorba.
- Hol áll az autója?
- Körülbelül 10 méterre a folyóban.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére