Nincs pénz az ország egyetlen hospice házának a fenntartására sem

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2017 November 2.

Melitta - 2017 November 2, 01:54
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Heteken belül bezárhat a gyógyíthatatlan, főként daganatos betegeket gondozó Budapest Hospice Ház, mert elfogyott a pénzük - adta hírül az RTL KLub.

    2005-ben nyílt meg a 10 ágyas fekvőbeteg ellátás a Hospice Házban, további száz beteget otthon látnak el. A társadalombiztosítástól kapnak pénzt a működésükhöz, de ez a költségeiket felét sem fedezi. A hiányzó 50 millió forintot eddig magánadományokból és egyszázalékos felajanlásokból gyűjtötték, de idén ezekből a forrásokból kevesebb pénzt folyt be.

    Kovács Anita igazgató szerint az is probléma, hogy rájuk nem vonatkozik az egészségügyi bértábla, így a szakdolgozók fizetésének emelését is nekik kell fizetni, ami havonta plusz egymillió forintos kiadás. Így aztán már csak néhány hétre maradt pénzük, hamarosan be kell zárniuk a fekvőbeteg részleget.

    Kértek segítséget a minisztériumtól, eddig azonban nemhogy segítséget, választ sem kaptak választ.

    haszanz

    hospice.jpg
     

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2017 November 2.

    1. Beka Holt
    2. tornando
      tornando
      Drága Fideszék és Keresztény demokrarák ennyire kiveszett az emberség belőletek hogy egy nem horribilis(50 millió forint hiányzik) költségvetésű humánus egészségügyi intézményre se adnak pénzt?
      Hospice osztályok vannak több felé ezt tudni kell.Ezek kórház részei.Önálló ház nincs több
      Utoljára módosítva: 2017 November 2
      ladybug7spots és pi20000101 kedveli ezt.
    3. Éleskés
      Éleskés
      A Pártunk és Kormányunk eddigi tevékenységéből azt szűrtem le, hogy minden erő a pénz begyűjtésére és a kiadások csökkentésére fordít. Tehát a bevétel, bármi és bárhonnan, megy a zsebükbe. A pénzt hozó plebs elfogadott.
      A kiadások csökkentése: a nem produktív elemeket minél kisebbre kell csökkenteni. Nyugdíjakat alacsonyan tartani, a nem produktív gyógyításra semmit nem költeni, stb. Summa summárum, a népesség nem produktív felére csak a minimumot költik. Az oktatás is csak a pénzt viszi ... tehát elég a 8 osztály, vagy a 6, később a 4 elemi. A betűket a szavazóképes bázis ismerni fogja, meg a számokat. A tollat is tudja majd tartani. És a legfontosabb betűt tökéletesen le fogja tudni írni: az "X"-t.
      Mindez nem humánum kérdése, hanem a racionalitásé. Miért kell egy politikusnak humánusnak lenni?
    4. pi20000101
      pi20000101
      A kisvasút, a foci hangsúlyosabb,fontosabb a hatalom számára! Oda kell pénz!
      :mad2:
      tipasa és setni kedveli ezt.
    5. pi20000101
      pi20000101
      Ez nekik a keresztényi szeretet... szégyelljék magukat! lejáratják a kereszténységet...
      ladybug7spots és setni kedveli ezt.
    6. advocatus_diaboli
      advocatus_diaboli
      Na de mi a bajod a vasúttal meg a focival?! Épp ez bizonyítja kormányunk okosságát, s azt hogy ez a hospice-kérdés csak vihar a biliben sőt egy kanál vízben! Nyilvánvaló, hogy a gonosz ellenzék által felfújt látszatproblémáról van szó, a hiba ugyanis a betegekben van: mi a fenéért akarnak ők épp egy unalmas hospice-házba menni vénségükre?! Menjenek a stadionokba, lakjanak ott, legalább utolsó napjaikban érdekes meccseket is láthatnak, így meg van oldva a szórakoztatásuk is! Akinek meg nem tetszik a foci, annak még mindig ott van alternatívaként hogy felüljön a kisvasútra, gondolom a kora miatt úgyis jogosult az ingyenjegyre, aztán akkor utazgathat őreg napjaiban, szép tájakon, vonaton, kényelmesen, a Természet közelében... Hív a vasút, vár a MÁV ugye... Gondolom a vonaton van WC is, ez se lehet tehát gond... lesz így társaságuk is a többi utas képében... a kalauzok amennyire tudom ki vannak képezve a legfontosabb elsősegélynyújtási teendőkre is... Ráadásul, így nő az utaslétszám is és nem pampoghat Brüsszel hogy a vasút nincs kihasználva! Hát most mondjátok, nem zseniális ötlet-e ez a Kormányunk részéről?!
      setni kedveli ezt.
    7. ladybug7spots
      ladybug7spots
      Nem tudom működik-e még a Szent-Lászlónak (a területén) működött egy hospicesza alapítványi pénzből.
      A kórházakban (nevezzék bármily szépen) elfekvő osztályok vannak tudomásom szerint, többségében áldatlan állapotokkal.... az új módi pedig az, hogy csak azokat veszik fel oda is, akiknek nincs családjuk, senkijük, aki gondoskodna róluk.
    8. ladybug7spots
      ladybug7spots
      Ez nem humánum, hanem józan paraszti ész kérdése olyan országokban, ahol nem saját zsebre dolgozik a kormány....mert az egészséges, jól képzett munkaerő tud minőséget termelni (bármely területen), amiből az ország és népe profitálni tud.
    9. ladybug7spots
      ladybug7spots
      A 'ballibsit' kifelejtetted....:D ... egyébként is az eü. miniszter megmondta, hazudnak az emberek, amikor betegnek vallják magukat...és ha megmondta, az úgy van !
      tornando, advocatus_diaboli és setni kedveli ezt.
    10. Georgina Bojana
      Georgina Bojana
      *
      Végtelenül szomorú....:(
    11. advocatus_diaboli
      advocatus_diaboli
      Most egyszerűen az van hogy a betegekből lett Soros. A Soros ellenség, amit meg kell semmisíteni...
    12. *Rima
      *Rima
      Vietnamnak nagyobb szüksége van a kórházra
      Pár évig üzemelne a hospice az árából
    13. tornando
      tornando
      A kórházak Hospice osztályai amiket én láttam, halottam valóban nem olyan személyzettel dolgozik mint ami oda kell.
      Éppen ezért tényleg átkeresztelt elfekvő
      ladybug7spots kedveli ezt.
    14. Melitta
      Melitta
      A Becsi uton van egy az olyan mint itt, nagyon rendesek es kedvesek .
    15. tornando
      tornando
      Röviden látvány és presztízs bereuházások.
      Egyik sem termelő vagy jövőt építő.
      Sem nem egészség megőrző.
      Öncélú reklám.Azok nem folyamatos ténykedések egyszer nekiugrunk csinálunk valamit Látványosan kommunikáljuk, átadjuk harsonák közepette.
      Lám lám mit adtunk, köszönd nevemnek.
      Miért jó egyszeri beruházni?
      Mert a közbeszerzésben a haszon a mi barátainknak gazdagodik.Plusz még visszaosztási seft is ott van a beruházásnál.
      A következő est most történik.
      Gyulai szép kórház, de valóban jó hírű is.
      Viszonylag jó orvosgárdával.
      Dicséretes a köszönjük mindannyian 3 új műtő épült.
      Ez az egyszeri beruházás
      De mi a valóság?
      Több műtő kevesebb műtét
      Hiszen a műtéteket az OEP finanszírozta.
      De nem finanszírozza levették a műtétek számát.
      Most a príma műtő kihasználatlan mert nincs pénz üzemeltetésre.

      Nem kísértetiesen hasonlítanak minden látvány és presztízs beruházásokra ez az új műtők eset?
      Mint egy felépült stadion üzemeltetési pénz és kihasználatlanság okán nélkül
      Beruházni jó nagy nyereség üzemeltetni folyamatos kiadás.
      Egy fajta herdálás ez is.
    16. ladybug7spots
      ladybug7spots
      Hurrá ! Van EGY !
    17. Melitta
      Melitta
      Biztos van tobb is csak en egyet ismerek ahol voltam.
    18. szundi53
      szundi53
      Emlékeztek még?
      "75 felett nem jár a gyógyulás”
      Mintha testvér lenne a két hír .
    19. setni
      setni
      Mindenki megnyugodhat.....
      Észbe kapott Balog Zoltán emberminiszter és utasításba adta az egészségügyért felelős államtitkárnak, hogy biztosítsanak állami támogatást a Magyar Hospice Alapítványnak. Nemrég jelent meg egy riport az RTL Híradóban arról, hogy heteken belül bezárhat Magyarország egyetlen, gyógyíthatatlan betegeket gondozó hospice háza, mert nincs pénzük a további működésre
      Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) korábban már közölte, hogy elismerik az alapítvány szakmai munkáját, éppen ezért támogatták őket az elmúlt évben három évben 25 millió forinttal. Az EMMI vizsgálja az alapítvány kérelmét és egyúttal felhíva a gyógyíthatatlan daganatos betegekkel foglalkozó alapítvány figyelmét a felelős működésre. (MTI)
      ....felelős működésre....(ez mit takarhat?)

Megosztás