Orbán eltitkolt egy levelet

Az ellenzéki párt szerint a miniszterelnök azt kockáztatja, hogy nem fognak átvenni tőlünk 54 ezer menekültet és semmilyen segítséget nem kapunk a jövőben a probléma megoldására.


A múlt héten levélben kérték fel Orbán Viktort az európai pártcsaládok vezetői arra, hogy Magyarország támogassa az Európai Bizottság javaslatát az Európába érkező menekültekkel kapcsolatos felelősség megosztásáról és egy állandó menekültügyi rendszer felállításáról, de a miniszterelnök ezt a levelet eltitkolta – mondta hétfőn a DK EP-képviselője, Molnár Csaba.

A levelet a Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt is aláírta, de csatlakozott hozájuk a Szocialisták és Demokraták frakciója, valamint a Liberálisok és Demokraták Európáért képviselőcsoport is. Molnár a levél másolatát is bemutatta.

A politikus azt jósolta, hogy ha Magyarország kimarad a menekültügy közös megoldásából, akkor nem lesz esély arra, hogy átvegyék tőlünk azt az 54 ezer menekültet, akiknek az átvételéről az eddigi tervek szóltak. Emellett a jövőben sem pénzt, sem személyzetet, sem pedig infrastruktúrát nem kapunk a probléma megoldására – folytatta, hozzátéve: komoly esélye van annak is, hogy Magyarországot kizárják a schengeni határvédelmi övezetből, valamint az uniós források elosztásából.
schengen.jpg
 
Akkor pár töredékes gondolatot leírok:
Annyi hiányossággal bírunk jelenlegi földi létezésünkben,hogy a királyság sem kivitelezhető.Minden rendszer forrásban van, átmeneti,sok tényezős,állandóan változik,a széthullástól kell védeni.Demokrácia ,oligarchia és diktatúra között leng a történelmi inga.
Most mi következik?Egységesítés,törvények szabályok tömkelege,külső kényszer.Talán ez az amit Madách falanszter színnek nevezett.
-
De a királyságra visszatérve,milyen is lenne az ideális társadalom?
Ha a király tökéletesen jóindulatú,és meg nem alkuvó.Ő a legnagyobb Úr, és ugyanakkor a legnagyobb szolgáló.
A nép pedig olyanná vált,akinek saját akarata tökéletesen megegyezik a királyéval, a szolgaság és rideg törvénymegtartás kapcsolatát felváltotta az őszinte szeretet kapcsolat.
Ha szeretetből teszünk valamit,akkor megszűnik a kényszer,teljes a szabadság.
Ez a durván felvázolt rendszer a bibliai cél,ami felé Isten viszi,neveli az emberi lelkek tömegét.
Ez így igaz. A gondot csak az jelenti, hogy minden királynak van "holdudvara" és benne a "tanácsadók" akiknek mindig van valamilyen önös érdekük. Így aztán az ideális társadalom víziója marad az utópia kategóriájában. :)
 
Ja, hogy "mondta hétfőn a DK EP-képviselője, Molnár Csaba". Így már teljesen világos, hogy ballib hisztériakeltés az egész már megint.
Hajrá ballibek, előre a 4/5-ös Fidesz parlamentért. (Aminek nagyon nem fogok örülni, de ha ekkora "balállatok" maradtak csak a ballib oldalon, akkor inkább tűnjenek el örökre a süllyesztőben.) Aztán majd 2022-re, vagy 2026-ra jöhet egy igazi, hamisítatlan baloldali társaság, akik újra hitelesen lesznek baloldaliak és (valódi!!!) liberálisok.

Apropó, baloldal és liberalizmus:
http://www.politicalcompass.org/
Tessék kitölteni a tesztet!
Baromság az egész dolog. Valami mindig kerul amivel Orbán Viktort támadják. piszok egy társaság
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,492
Tagok
615,658
Legújabb tagunk
sajtifranek
Oldal tetejére