Hírek Putyin megborult: Ukrajna megtámadása után megfenyegette az egész világot

Olyan következményekkel fenyegette meg Ukrajna segítőit, “amelyek még történelemben nem történtek”.

Csütörtök hajnalban több irányból megtámadta Ukrajnát Oroszország. Az agresszor Oroszország légicsapásokat hajtott végre, melynek halálos áldozatai is vannak.
A támadással egyidőben Vlagyimir Putyin figyelmeztette a Nyugatot, hogy súlyos következményei lesznek, ha “kívülről akarnak beleavatkozni a háborúba”.

Mindenkinek üzenem, aki fontolóra veszi, hogy kívülről beavatkozik, súlyos következményekkel kell szembenéznie.
Olyanokkal, amelyek még történelemben nem történtek
.

mondta Putyin csütörtök reggeli hadüzenetében, amellyel súlyos figyelmeztetést adott a nyugati szövetségeseknek. Az orosz elnök hozzátette: szerinte “a nácizmus felszámolása” a tét Ukrajnában.

A tragikus eseményeket követően, szinte azonnal összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amely figyelmeztette Oroszországot, hagyjon fel a katonai akcióval, de Putyin ezt figyelmen kívül hagyva bombázza Ukrajnát.

Joe Biden amerikai elnök szerda este így reagált Putyin akciójára:

Az egész világ imái ma este Ukrajna népével vannak, amely az orosz katonai erők indokolatlan és indokolatlan támadását szenvedi el.

Putyin elnök egy előre megfontolt háborút választott, amely katasztrofális emberveszteséget és emberi szenvedést fog okozni. Oroszország egyedül felelős a halálért és a pusztításért.

Az Egyesült Államok, valamint szövetségesei és partnerei egységesen és határozottan fognak válaszolni.

A világ felelősségre fogja vonni Oroszországot!”

1645706708184.png
 
Persze, a tét az, hogy a 21.században nem térünk vissza ahhoz, hogy aki erősebb, jobbb a hadserege, az nem támadja és foglalja el a szomszédot.
Ez nem fog megváltozni nem a századon múlik.
A tűzfészkek is csak szaporodnak.
„A háború a politika folytatása más eszközökkel”
És ha belegondolsz nem erkölcsi kérdésekből indulnak hanem gazdaságiból
A Gazdasági kérdésből természetes módon kerekedik a háború!!
Mint az őskorban, ókorban,imperializmusban és még az űrben is.
És még ott a vallási nemzetiségi kérdése is.
Ne etess naivitással.
Mit neked századok....
Már maga fegyverkezés is gazdasági kérdés!!
 
Utoljára módosítva:

Ennek ellenére a 45 óta eltelt 78 évben a Jugoszlávia szétesését követő nemzetiségi villongásokat kivéve Európában nem volt háború, ami teljesen példa nélküli a kontinens évezredes történelmében, tehát nincs igazad, kellően fejlett népek már rájönnek, van jobb a háború általi érdekérvényesítésnél.
De ezt kiterjesztve úgy egészében az egész nyugati kultúrkörben nem volt háború, az USA pár világcsendőri akcióját kivéve.
És mivel engem Európa érdekel, Pakisztán, Burundi, Libanon, Kongó stb. csak elméletben, a még mindig primitv gondolkodású népek háborúját nem akarom Európában látni, főleg nem a szavahihetetlen, háborús bűnök sorát elköveto gengszterkommunista oroszokét nem, akik putin legutóbbi beszédét alapul véve "ősi orosz" földnek tekintik a Kárpátalját éppúgy, mint a Baltikumot és Lengyelország, finnország meg moldova jó részét.
Szóval a barbár oroszokat mind gazdasági, mind politikai, mind hadászati eszközökkel el kell rettenteni még a gondolatától is, hogy ezek, vagy akár mifelénk tovajöjjenek, hisz mi is egykori szovjetorosz érdekszféra voltunk, még ha csak 40 évig is. De ez a nyomorék oroszokat nem érdekli.
1 szó mint száz, eddig csak azért nem adok 5-öst a Nyugat oroszellenes fellépésére, mert a lengyelek, baltiak sokkal szigorúbb lépéseit kellene követni.
Ha most kapnak elég nagyot a pofájukra a nácikommunista oroszok, és Európa fejleszti hadászati képességeit is, akkor vagy észbekapnak és békén hagynak minket, vagy ha kell még terület a 17,5 mió km2 mellé, akkor azt Kazahsztánból, Türkmenisztánból, azeriektől stb. hasítsák ki.
Már ha Kina nem tiltja meg, mert Közép-Ázsiát saját befolyási övezetének tekinti, és az oroszok most is birtokolnak ősi kinai területeket.
 
Orosz képviselő: Itt a tavasz, és azok a rohadékok nem fagytak meg Európában​

“Itt a tavasz első napja (…) és azok a rohadékok nem fagytak meg Európában. És valójában az ukrán katonák sem. Meg kell hogy mondjam, Tél tábornok nem végezte a munkáját. De a legfontosabb az, hogy ő az egyik olyan tábornok - sőt jelenleg az egyetlen - akit felelősségre lehet vonni.”Ezt Alekszej Zuravljov orosz parlamenti képviselő, a Rogyina nevű ultranacionalista párt politikusa mondta az orosz köztévé egyik showműsorában.
 
Ezzel ne poénkodj, a II. V. H. után 200 ezer ilyen esetet valószínűsítettek.
Részemről közeli ismeretségem volt egy lánnyal aki így született. Régen meghalt barátom, munkatársam felesége volt. Roppant okos, tisztességes, feltűnően csinos lány volt. Két fiú gyermekük született, akik sokra vitték az életben.
 
Részemről: Putyin igen komoly visszafogott politikát folytatott. Az események 2014-ben a majdani vérontással kezdődtek, illetve USA titkosszolgálatának segítségével jött létre ez is. Már több nyugati politikus elismerte, Putyint 2014-től a különleges hadművelet kezdetéig folyamatosan félrevezették. Angela Merkel volt talán aki ezt elsőnek megtette, a nyolc év csak arra kellett, hogy felfegyverezzék Ukrajnát! A rengeteg menekült is bizonyítja ez nem az ukrán nép harca. USA-nak állandóan háborúzni kell valahol, ez elengedhetetlen a gazdasága szempontjából. Tessék utána nézni hány százalék a hadiipar a GDP-ből. Mindig kell nekik egy ellenség kép, és természetesen a világuralmi törekvéseik is valósak. Természetesen most is másra (Putyinra) mutogatnak. A tömbösödés nem új keletű. A BRICS képében komoly ellenfél ütötte fel a fejét, valójában ez van a háttérben.
 
Kb 7 témában már atbrszeltük, hogy blódseg amiket írsz:
Részemről: Putyin igen komoly visszafogott politikát folytatott. Az események 2014-ben a majdani vérontással kezdődtek,
Kik is lövöldöztek?
Csak nem a berkut emberei, akiknek a miniszteréről kiderült, hogy mellékállásban fszb tiszt?
illetve USA titkosszolgálatának segítségével jött létre ez is. Már több nyugati politikus elismerte, Putyint 2014-től a különleges hadművelet kezdetéig folyamatosan félrevezették.
Miben is?
Azzal, hogy a Krim annektálása után elkezdtek a szankciókat?
Angela Merkel volt talán aki ezt elsőnek megtette, a nyolc év csak arra kellett, hogy felfegyverezzék Ukrajnát!
Újabb ferdités. Az ukránok 2022 februárja után sem kaptak fegyvert hetekig, hónapokig a nyugattól.
Valami hivatkozás, hogy Merkel mikor nyilatkozott ilyet?
A rengeteg menekült is bizonyítja ez nem az ukrán nép harca.
Tényleg nem. Az oroszok harca. Az ukránok csak védekeznek, ahogy tudnak.
USA-nak állandóan háborúzni kell
Mutass egyetlen négyzet centimétert, amit az USA a harcok során a területéhez csatolt!
Ezzel szemben a hazudós Putyin első dolga volt az alkotmányba beleiratni a Krímet és a 4 ukrán megyét úgy, hogy a megyék egy részét még majd 3 év után sem tudták elfoglalni.
valahol, ez elengedhetetlen a gazdasága szempontjából. Tessék utána nézni hány százalék a hadiipar a GDP-ből.
Az oroszoknál? 4-5%. Az USA GDP 17555 milliárd USD -ből szintén 4-5%. ment honvédelemre
Mindig kell nekik egy ellenség kép, és természetesen a világuralmi törekvéseik is valósak. Természetesen most is másra (Putyinra) mutogatnak. A tömbösödés nem új keletű. A BRICS képében komoly ellenfél ütötte fel a fejét, valójában ez van a háttérben.
Azt megmagyaráznád mi köze a BRICS-nek Ukrajnához?
 
A napi politikát nem csak a mainstream médiából kell levenni. 2014-től nap-mint nap jöttek a hírek a világhálón, ezt nem minden célzat nélkül, ma már nehéz megtalálni. Ma ezt találtam: "A német exvezető kifejtette, hogy Vlagyimir Putyinnak elnöksége kezdetén nem állt szándékában megtámadni Ukrajnát, és terve fokozatosan alakult ki az évek során, részben a Nyugat magatartása miatt. Merkel pedig úgy gondolja, hogy akik ezért a magatartásért felelősek, most vele akarják elvitetni a balhét." Tessék e sorokat mélyebben értelmezni, - akik ezért a magatartásért felelősek - kik lehetnek azok. És akkor talán össze áll a kép USA-ról. Én nem érek rá ennyi hiányosságot pótolni. Május elsején volt szerencsém, egy Kanadában élő disszidensekkel beszélgetni: - haza akarnak költözni, mondván - milyen jó, hogy itt Orbán miniszterelnök Úr, jól látja a helyzetet. - Komolyan mondom, órákon keresztül dőlt a szó belőlük, mennyire hazug a média. Hát igen ma, gyakran hallani miért hazudnak az újságírók. Persze ezen a szálon sem itt kellene tovább menni. USA - terrorista állam.
 
Továbbra is várnánk a bizonyítékokat, hogy a nyugat 2002 előtt elkezdte Ukrajnát "felfegyverezni". Pláne annak tükreben, hogy "Putyin elnöksege kezdetén nem állott szándékában. Megtámadni Ukrajnát".

Ha nem érsz rá "hiányosságokat pótolni", akkor amit írtál, azt hazugságnak tekintjük, mert nem támasztottad alá tényekkel.

Amúgy az USA -t szidni alapvető jog, de itt az orosz ukrán háborúrol van szó és ha az USA bármit is ad Ukrajnának, azt a Budapesti memorandum alapján jogszerűen teszi....
 
Szíve-joga, ha magától nem igényli a hazugságok mögé nézni, megteheti.
 
Friss profil üzenetek

T.Andrea68 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új könyvet! Nagyon szeretem a fordításaidat! :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új fordítást, már olvasom is ma. Szép napot kívánok!
Csilinkóné Lulács Éva wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági!
Köszönöm a Carol Lynne és a Mazzy J March könyveket. Éva
balancewhite wrote on modder's profile.
Helló! Te vagy KÁK?
Valtozott az email.cimem, hova irhatok

Statisztikák

Témák
39,246
Üzenet
5,065,179
Tagok
631,210
Legújabb tagunk
szs.
Oldal tetejére