Remek kérdés és egy kicsit meg is gondolkoztattál vele, de végeredményben azt könyveljük el
A valóságnak amit minden külső megfigyelő (bizonyos korlátok között) ugyan úgy tud megtapasztalni.
A három dimenziós fizikai sík azért van valóságként kezelve mert ha megfogok egy féltéglát akkor azt neked utána a kezedbe tudom nyomni hogy "ne ez a fél tégla".
Attól a perctől fogva hogy elhagyjuk azt a síkot ami mindenki számára ugyan úgy visszaigazolható máris ingoványos talajra léptünk, és nem kell olyan messzire menni mint a létezésünk vagy a keletkezésünk, mert már az olyan egyszerű szavakat sem tudjuk értelmesen megosztani egymás között mint a szeretet, szerelem, stb. Az ilyen fogalmak amennyire egyszerűek, annyira bonyolult tovább adni őket.
Ez nem azt jelenti hogy nem léteznek, de nincsen pontos meghatározásuk, és ha valami hát akkor ez tökéletesen igaz a halál utáni (vagy ha úgy tetszik) a születés előtti létre, mert ha az elődeink által felhalmozott információra tekintünk akkor tudjuk hogy van ott valami, de hogy mi az na azt már maga a jó isten se tudja mert mindenki meg van győződve arról hogy ő látta az igazságot és mindenki más téved.
Na szépen vagyunk ám,Te is hangokat hallottál? Leírtad őket?
Nem írtam le őket, és tökéletesen tisztában vagyok vele hogy az amit megtapasztaltam azért volt ott mert erre volt szükségem.
Az emberi elme, az emberi személyiség egy csodálatos dolog. Az egyensúlyra való törekvése engem lenyűgöz, mert bizony minden áron megpróbálja megteremteni magának az egyensúlyt, ha kell akkor hát úgy hogy elmossa a határvonalat realitás és álomvilág között.
Ezt a pszichológia betegségként tartja számon, mert egy olyan állapot ami a rendszert az "általánosan elfogadott szabályok" (értsd: a "normális" emberek gondolkodás módja) áthágására készteti.
Nem történik más mint hogy a tudat olyan szituációt teremt magának amiben túl képes élni. Ezért lehet egy gyerekből bármit nevelni. Vérre izguló, szadista, pszichopatát épp úgy mint önfeláldozó szentet. A tudat idomul. Minél fiatalabb korban történik mindez, annál könnyebben megy.
De visszatérve a kérdésedre: nem.
Volt egy "hang" ha úgy tetszik amivel én is kapcsolatot tartottam fent. Ezt a tényt pedig leírhatom neked mint pszichológus, mint hívő, mint lelki tanácsadó, mint tanító és csak a jó isten tudja hogy hány féle képpen, de a végeredmény ugyan az: egy olyan dolog ami csak számomra értelmes mert én éltem át.
Tudom miért és azt is tudom hogy minek. Egy kérdésemre egy válasz belőlem, de tőlem függetlenül.
Azért mondom mindezt mert amit átéltem arra tudom hogy minden ilyen leírás ráhúzható. Istentől Jehováig bezárólag minden. Amit éppen hinni akarsz. Azért van ez így mert ez egy olyan igazság ami testtelen. Pont mint a szeretet.
Képzeld el az első embert aki megtapasztalta hogy mi az a szeretet, majd leírta a tapasztalatait és elnevezte ezt mondjuk X-nek. Eközben kisebb nagyobb idő eltéréssel de mások is szert tettek erre a tapasztalatra a világ többi pontján és ők is leírták a tapasztalataikat, elnevezve a szeretetet Y-nak, Z-nek.
Na most. A következő generációk akik még tapasztalatlan gyerekek voltak megismerték a hozzájuk legközelebbi ilyen tanítást, és amikor végül ők is megszerezték a saját tapasztalatukat a szeretetről, ahelyett hogy saját maguk próbálták volna meg kifejteni, kifejezni ezt az érzést, azt mondták, hogy "most már értem! Én is megtapasztaltam X-et"
Mindenki megtapasztalja ugyan azt, csak másnak hívja. Az egyik X-nek, a másik Y-nak, a harmadik meg Z-nek, és bár mindnyájuknak igaza van és mindegyikük a szeretetről ír, nem értenek egyet egymással, sőt! Felkoncolják egymást a saját igazukért.
Ez isten a mai világban. Valami amit pont azzal csesztek el hogy nevet adtak neki, leírták, megfogalmazták, ezzel pedig ellenségeskedések végtelen sorozatát indították meg.
Érdekes módon a kereszténység, de minden egyéb vallás is misszionáriusok által terjedt el és nem pedig az állítólagos mindenható isteneik által, mert bizony az egy igaz isten úgy tűnik mindenhol más néven mutatkozott be és csak ott ismerték fel ahol már az előtt tudtak róla hogy egyáltalán megszólalt volna.
Isten a mi világunkba egy olyan igazság lett ami visszafelé teremti meg önmagát. Egy sablon, egy név és nem több.
Ez egyben egyike a sors legszebb iróniáinak, hogy pont az az isten (legyen az bármelyik) akit tisztelünk áll köztünk és isten között. Mint amikor egy az égboltról készült fényképet tartunk a szemünk elé és úgy nézzük az eget.....
