Akkor megyek internetkávézóba, ott nyomtatok, netezek, értékelek és a netes tevékenységemről kérek igazolást: mikor mit nyitottam meg stb.Van egy-két hírem. (S azért, mert ideírom ezeket, az nem azt jelenti, hogy ezekkel egyet is értek.)
Az OH minden korábbi fórumon elmondta, hogy változni fog a 326-os, és csak az utazást fogják állni. (Én nem voltam egyiken sem, de tény, hogy több fórumon, itt is, is hasonló hozzászólásokat olvastam.)
A másik, amelyik érdekesebb, az kb. úgy szól, hogy az utazás az a munkafolyamati lépés, amely konkrétan összekapcsolható a szakértői tevékenységgel.
Mert hiába van interneted, mobiltelefonod, nyilván nem mondhatod azt, hogy azt csak és kizárólag a szakértőség miatt használod. Nyilván lehetne próbálkozni egy hívásrészletezéssel, ám ennek annyi díja, hogy egyszerűen nem éri meg ezzel kínlódni.
Ugyanígy, az is nyilvánvaló, hogy egy laptop sem kizárólag szakértői laptop, és nem is sorolom, mert a nyomtatón is lehet mást is nyomtatni.
Tehát volt, aki egyenesen azt mondta, ettől fogva csak és kizárólag utazási költségeket kell felmutatni? Sebaj, akkor azokat fogjuk elszámolni.
Ha az OH adna kb 2 000 ftot netre és telefonra, 2 ezret az eszköz amortizációjára egy szavam sem lenne!
Egyébként meg bizonyítsa be, hogy azt laptopot mire is használom!!!!!
Tisztában van vele, hogy kell a net a munkához, a kirendelések elfogadásához. Adjon meg erre egy átalány díjat legalább!
A céges autó használatához is kérnek elszámolást, ha javítani kell nem te fizeted, hanem a cég.
A laptopot te vetted nem az OH. Kegyeskedsz megengedni az OH nak hogy ingyen végezhetsz rajta munkát? Akkor biztosítsa az OH! Ha javítani kell, új egeret venni hozzá, te fizeted.... Szórakozásból?!????
Értem én, hogy mindent lehet másra is használni. De ennyire kicsinyes, sz@... rágó cégnél dolgozna valaki???
Mondhatná hogy a suliban végezd ezeket: hol van, hol nincs a lassú net, telefon, és az a gép, amin az oldalak is alig töltenek be, mert olan gyenge...
Hasonlít ez a felfogás arra cégre, ahova a wcpapírt is a dolgozó viszi....